Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-02 / 27. szám, csütörtök

1995. február 2. HAZAI KORKÉP ÚJSZÔ BEÍBATÁS A Galántai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1995/96ös tanév I. évfolyamába való beíratás az iskola épületében lesz a következő időpontokban: 1995. február 6-tól • 11-ig naponta 8.00-17.00 óra között, szombaton pedig 9.00-12.00 óra között az I. B. osztályban. Minden jelentkezőt nagy szeretettel várunk. K-24 A Füleki Ifjúság Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1995/96-os tanévre az elsősök beíratás 1995. január 28-ától február 15-ig folyik, munkanapokon 8 órától 15.30-ig. K-18 A Királyhelmeci Gimnázium igazgatósága közli, hogy 1995. szeptember 1-től a hagyományos négyéves osztályai mellett az iskola szlovák és magyar tagozatán egyaránt nyolcosztályos (angol tagozatos) gimnáziumi osztályt indít. A nyolcosztályos gimnáziumba az általános iskola jelenleg negyedikes tanulóinak jelentkezését várjuk. Érdeklődni a gimnázium igazgatóságán lehet, vagy a 0949/215-39-es telefonszámon. További információt az érdeklődők az 1995. február 14-én 16 órától kezdődő nyilvános szülői értekezleten kapnak, amely a gimnázium épületében lesz megtartva. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. K-14 KELET-SZLOVAKIA Több a gyilkosság Ú] Szó-tudósítás A keleti országrészben tavaly 32 gyilkosság történt. Három évvel ezelőtt 25 ilyen súlyos bűncselekmény fordult elő ebben a régióban, tavalyelőtt pedig 29. A múlt évi mérleget tekintve a járások közül Kassa vezet 9 esettel, a Poprádi járásban 8, az Eperjesiben 4 fordult elő, míg a többiben kevesebb. A felderítést illetően Poprádon a legrosszabb a helyzet. Az ottani nyolc emberölésből csak két esetet tudott bizonyítottan lezárni a rendőrség. A többinek az elkövetője után tovább nyomoznak. Illetve ezek közül az egyik gyilkosságnak az elkövetőit már régen letartóztatta a rendőrség, ám a két ukrán hiába tett beismerő vallomást, az ügyet még nem sikerült teljesen lezárni, mert a gyilkosok személyazonosítása a vártnál nehezebben megy. Tegnap Kassán, az országos rendőrség kerületi vizsgáló hivatalában tartott sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a múlt év végén Kassán lelőtt, állítólag fehérorosz férfi okmányai is hamisítványok voltak. (g-f) POLGÁRMESTEREINK A LEENDŐ HATÁRÁTKELŐHELYEKRŐL Hiszem, ha látom... Vladimír Mečiar szlovák kormányfő és Horn Gyula magyar miniszterelnök a minapi budapesti tárgyalásukon egyebek között abban is megegyeztek, hogy csakhamar sor kerül a Pácin és Nagykövesd közötti közúti, illetve a Sátoraljaújhely és Szlovákújhely közötti gyalogos határátkelőhelyek megnyitására. Az említett tanácskozásról megjelent újsághírek szerint a „csakhamar" tulajdonképpen március elseje. A két szlovákiai település polgármesterétől megkérdeztük, hogyan fogadták náluk a régen várt hírt. Szűk ösvényen Jakus Péter, Nagykövesd polgármestere: - Örülök neki, és amint hallom, tapasztalom, mások is ebben a térségben, ám teljesen csak akkor hiszem el, ha látom majd. Ünnepelni csak akkor fogunk, ha az illetékesek itt, helyben hivatalosan felnyitják a határsorompót. - A kövesdi „bíró" szerint azért a visszafogottság az ő részéről, mert március elsejéig még sok víz lefolyik a Bodrogon... - Az elmúlt másfél évben kétszer is elhangzott már ugyanilyen ígéret az illetékesek szájából, de a Karcsa hídján a sorompó még mindig leeresztve áll. Pedig az átkelőhely épületbázisa már egy éve elkészült. Egyelőre csak remélem, hogy a kormányfők szavait tettek is követik majd, s a két község, illetve az államhatárral két részre osztott régió, s általuk a két ország is közelebb kerül egymáshoz: Szlovákújhely polgármestere; Ján Sivák úgy látja, az egymással egybeépült Szlovákújhely és Sátoraljaújhely között korábban helyben létezett, és a gyalogosokat is kiszolgáló határállomás bezárása az idegenforgalom szempontjából is helytelen döntés volt. - Igaz ugyan, hogy a régi helyett a két település határában nyílt egy korszerű átkelőhely, ám azt a gyalogosok nemigen veszik igénybe. Tudniillik így az egyik településről a másikba csak 13-15 kilométeres kerülővel juthat el az ember. Gépkocsin ez nem sok, viszont gyalogosan szép távolság. Szlovákújhelyen a gyalogosátkelő megnyitásától sokat várnak. Főleg azt, hogy megélénkül a kishatármenti idegenforgalom, mert az emberek hamarabb átruccanhatnak egyik helyről a másikra, egyik országból a másikba. - Jelenleg községünkből és a környék további falvaiból közel ötven nő dolgozik a sátoraljaújhelyi varrodában. Amikor a mi járásunkban több mint húsz százaléknyi a munkanélküliség, ez nem lebecsülendő tény. Ezek a varrónők naponta ingáznak. Persze az említett kerülővel. Az említett átkelőhely megnyitásával innen csak háromszáz métert kellene gyalogolniuk, s ez részben idő-, részben pedig útiköltség-megtakarítást is eredményezne. A sátoraljaújhelyi cégnek itt is működik egy harminc embert foglalkoztató varrodája. A varrónők helyiek, viszont az ügyvezetők magyarországiak, s az említett kerülőt nekik is meg kell tenniük - mondta Ján Sivák. GAZDAG JÓZSEF Tegnap a kisebbségek szerepeltek az európai sajtó vezető híreiben. Nyugaton egyértelműen jelentős pozitívumként fogadták a kisebbségvédelmi keretszerződés aláírását, tájainkon - lapunk hasábjain is - inkább az aggodalmaskodó, különböző szempontok alapján kételkedő elemzések és előrejelzések láttak napvilágot. Egyik jelenség sem véletlen. Nyugati szakértők úgy látják, hogy a keretszerződéssel és főleg a március végén aláírandó európai stabilitási egyezmény révén mindenképpen több az esély különböző konfliktusok kezelésére és világos normák szerinti megoldására. Ez a megállapítás érvényes a nemzeti kisebbségek, sőt az etnikai konfliktusok problémakörére is. Jelentős előrelépés, hogy a kisebbségi kérdés többé nem egy ország belügye, hanem alapszerződések vagy azzal egyenrangú dokumentumok, európai egyezmények szerves része. A jelenlegi fő gond az - s ez már átvezet aggodalmaink tartományába -, hogy sok még a tisztázatlan elvi és gyakorlati kérdés a kisebbségvédelemben. Jellemző, hogy a kisebbségvédelmi keretszerződés cikkei az angol eredetiben nyolc levegős oldalon elférnek, viszont a további rész, vagyis az indoklások terjedelme az előző résznek a háromszorosa. Nem kevés fejtörést okozott és okoz még az a tény is, hogy a kisebbségi jogokat lehetetlen teljes egészében egyéni jogokként megfogalmazni. Márpedig az egyéni szabadságjogok elvére épülő nyugati értékrend képviselői ezzel próbálkoznak. Megérzésem szerint többek között azért is, mert nemcsak a spanyolok tartanak a baszkoktól, hanem a franciák sem kívánnak jogi teret adni ahhoz, hogy előre nem látható társadalmi helyzetben politikai porondra lépjenek a latens erők, a ma még vagy talán már nyíltan nem politizáló breton és provanszál polgárok. Minden gond és a mai ellentmondás ellenére Európa azért előbbre lépett a kisebbségvédelem, ezáltal a stabilitás irányába. Magyarország és Szlovákia alapvető érdeke az, hogy ne maradjon ki ezekből a folyamatokból, bármennyi kölcsönös bizalmatlanság és megoldatlan gond is terheli jelenleg a két ország kapcsolatát. Ezért nem tudok egyetérteni azokkal, akik eleve gyanakvással, esetenként rosszindulattal kommentálják a mostani kezdeti lépéseket. Igazat adok Kovács László külügyminiszternek, aki éppen az Új Szónak nyilatkozva hangsúlyozta: „mégsem hiszem, hogy a szerződés nélküli állapot - amikor a szlovák kormány semmiféle nemzetközi jogi kötelezettséget nem vállal - bármilyen szempontból előnyösebb lenne a szerződéses állapotnál.." így igaz, csak a kérdés az, hogy milyen alapszerződés és miiyen kisebbségvédelmi szerződés születik. E téren sincs értelme a rosszindulatú aggályoskodásnak. Sokkal inkább a körültekintő óvatosságnak. A kárpát-medencei és más közép-kelet-európai térség államainak, népeinek a megbékélése egyszerre egyetemes európai és nemzeti érdek. Ezt felismerve még az Antall-kormány tett bátor és előremutató lépést a magyar-ukrán alapszerződés kimunkálásával és parlamenti jóváhagyásával. Aztán elbizonytalanodott, főleg saját pártjának és más nemzeti erőknek a hangos rosszallása miatt, s ezután már inkább a bizalmatlanság uralkodott el a szlovák-magyar és még inkább a román-magyar kapcsolatokban. Aminek elsősorban a nemzeti kisebbségek látták, életükön, saját bőrükön tapasztalták a kárát. Horn Gyula kormánya igyekszik most előbbre lépni. Szűk ösvényen vezet az út, tele belpolitikai, kisebbségvédelmi, környezetvédelmi és más buktatókkal, ám eddig ezeket sikerült elkerülnie. Igaz, még nagyon előre sem haladt. Ám legutóbb Viorel Hrebenciuc román államtitkár budapesti látogatása és hűvös fogadtatása során adta értésre: Magyarország érdekelt a magyar-román kiegyezésben, de nem az RMDSZ és az erdélyi magyarság rovására. Ugyanez a felelős magatartás nyilvánul meg abban, hogy tudomásom szerint a magyarországi illetékesek az alapszerződés és a kisebbségvédelmi dokumentum ügyében állandó konzultációkattartanak a szlovákiai magyarság legitim képviselőivel, akik nyilván alaposan ismerik - véleményükkel, javaslataikkal feltehetően formálják - a tervezeteket. A látszat ellenére szűk ösvényen araszol Vladimír Mečiar is. Szellemesen írja a cseh hírügynökség, hogy a szlovák kormányfő ígéretekben kétségtelenül utolérhetetlen, de rövidesen színt kell vallania: brüsszeli és budapesti ígéretei az érvényesek, vagy a szlovák kormányprogram és koalíciós partnerének nemzetiségi létünket veszélyeztető sanda, sőt nem is burkolt sötét tervei. A kettő elvben kizárja egymást. Nem elképzelhetetlen viszont, hogy Mečiar az említett kisebbségvédelmi keretszerződés nem egyértelmű rendelkezéseinek sajátos értelmezésével kívánja megőrizni és megerősíteni pozícióit külföldön is, idehaza is. Már csak azért sem lehet az a legfontosabb, hogy mindenáron szerződés köttessék. Az egyetemes magyar és európai érdek az, hogy kapcsolatainkat, jogainkat világosan rögzítő, tehát jó alapszerződés és kisebbségvédelmi dokumentum szülessen. SZILVÁSSY JÓZSEF i VÁLASZ OLVASÓINKNAK 1 Házastársi nyugdíj S. T.: Eddig nyugdíjat kaptam, mivel rokkant vagyok. A nyugdíjamat most a mellékelt határozatokkal megvonták tőlem (most szociális segélyt kapok), pedig az egészségi állapotom azóta még inkább rosszabbodott. Mihez van jogom a mellékelt okmányok alapján? A leveléhez csatolt határozatok szerint a házastársi nyugdíját megvonták, mivel az ön házassága megszűnt. A társadalombiztosítási törvény 51. §-a értelmében házastársi nyugdíj csak az olyan feleségnek jár, aki nem folytat önálló kereseti tevékenységet, és nincs joga semmiféle más nyugdíjra, továbbá az említett feltételek mellett még feltétel az is, hogy betöltötte a 65. életévét vagy rokkant. Ugyan akkor ez a házastársi nyugdíj csak addig jár, amíg a házasság létezik. A házastársi nyugdíjat a leveléhez csatolt határozatok szerint tehát nem azért vonták meg, mert önt már nem tekintik rokkantnak, hanem azért, mert a bíróság felbontotta a házasságukat. El kell mondani azt is, hogy ezek az okmányok önt nem jogosítják fel semmire sem, sőt éppen ellenkezőleg, arról van szó, hogy a házastársi nyugdíját vonták meg ezek alapján. dr. P. D. FORDULAT AZ ESTERHAZY-ÜGYBEN Rózsa helyett Detvai TA SR-tudósítás Gróf Esterházy János lánya, az olasz állampolgárságú Maifatti Alice visszavonta dr. Rózsa Ernő ügyvédi megbízatását a pozsonyi városi bíróságon benyújtott bírósági eljárás ügyében. Rózsa Ernő helyett Detvai Istvánt bízta meg e feladattal. Mint ismeretes, Esterházy Jánost 1947 szeptemberében hazaárulásért halálra ítélték, az ítéletet pedig köztársasági elnöki döntéssel életfogytiglan• ra változtatták, majd 1955-ben 25 évi börtönbüntetésre módosították. Két évvel később a gróf meghalt a börtönben. Az ügy főtárgyalása 1994. október 4-én kezdődött, és egyértelműen fény derült arra: Esterházy nem volt fasiszta. 1942ben mint a szlovák parlament egyetlen tagja a zsidók kitelepítése ellen szavazott. A bíróság egyébként a napokban kapta kézhez a szlovák és a cseh történészek szakmai értékelését a gróf tetteiről. AHOGY ÉN LÁTOM ElÉ Erika Vincoureková, a szlovák nemzeti sajtó üdvöskéje majdnem egész estét betöltő portréfilmet készített a minap Ivan Gašparovič parlamenti elnökről. Ha mindentől, összes korábbi emlékemtől és tapasztalatomtól eltekintenék, akár azt is írhatnám a körülbelül egyórányi produkcióról, hogy érdekes és szívet-lelket melengető volt. De - mert emlékeit az ember koloncként mindhalálig magával cipeli - nem tekintek el semmitől, és ha megsértem is akár Vincourekovát, akár a törvényhozás elnökét, bátran leírom: üdítő volt. A televíziós arcképvázlat (Cselényi mester szavaival élve) keselylábú csikókoromra emlékeztetett. Úgy az 1970 körüli évekre, amikor 25 esztendővel fiatalabb voltam, mint ma, az önálló Szlovák Házelnök - lóháton, furulyával Köztársaság létének harmadik évében. Nem kis dolog ráülni az időgépre és visszaruccani abba az évtizedbe, amikor, mit mondjak, még sokkal fickósabb voltam, mint manapság. Amikor pártunk és kormányunk az 1968 körüli sajnálatos eseményekből okulva úgy döntött, a televíziónak is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az emberek leszokjanak a politizálásról. A korábbi évtizedekhez képest ez gyökeres fordulat volt, hiszen 1948 és 1968 között ennek éppen az ellenkezőjét írta elő pártunk politikai neveléssel kapcsolatos fő irányvonala. Jól emlékszem rá, úgy 1971 után sorra-rendre jelentek meg a tévében az új irányvonal szerinti államférfiportrék. Amelyekben immár nem- arra helyezték a hangsúlyt, hogy teszem azt miként szervezte Štrougal 1943-ban a pártsejteket, miként volt partizán Bil'ak, hogyan robbantgatta a németek utánpótlási vonalait Šalgovič és így tovább. Hanem arról szóltak a sztorik, hogy milyen módszert alkalmazva metszi Bil'ak a kertjében pompázó bazsarózsát, hogyan vadászik fácánra Janovic, miként gyűjt bélyeget Lenárt, és milyen kapitális csukát horgászott ki Csicsó mellett Janik elvtárs. Tehát bemutatták az ország vezetőinek mindennapjait. Ezúttal már egy szó sem esett a politikacsinálásról. Az illedelmes televíziósok, újságriporterek, rádiómunkatársak talán maguk sem vették észre, hogy 2-3 év alatt teljesen kikoptak a „tömegtájékoztatásból" a lényeges kérdések. Vincoureková aligha szemé

: lyes tapasztalatok alapján koppintottá le ezt a módszert, hiszen úgy 1970 táján talán még óvodáskorú sem volt. Ennek ellenére profi sajtó-konszolidátorként viselkedett. Mintha mindig ezt csinálta volna. Olyan rámenős kérdéseket tett fel Ivan Gašparovičnak, mint például: Tud-e főzni? Törődik-e gyermekei jövőjével? Végez-e néha fizikai munkát? Szívesen látogat-e el szülőföldjére? Sportol-e? Hűséges-e a feleségéhez? Van-e humorérzéke? és így tovább. Vajon kitől tanulta Vincoureková a televíziózást? Csak nem Darmo úrtól vett különórákat? Aki - mint tudjuk - a szocialista tömegtájékoztatás tudoraként került a minap a Szlovák Televízió élére, és máris megfogalmazta a politikai szatíra különbejáratú szlovák elméletét. A tévéportré-készítés színhelyén - mit ad isten - véletlenül éppen ott volt egy szlovák nemzeti furulya. Hát nem megfurulyáztatta Vincoureková a házelnököt? De bizony megfurulyáztatta. Csak úgy zengett a televíziós készülékek képernyője. Országszerte. És amikor a nézők milliói már azt gondolták, hogy fő műsoridőben ezt az újságírói leleményt már nem lehet tovább überelni, kiderült, hogy lehet. Slusszpoénként egy igazi ló is megjelent a forgatás színhelyén. Egy lovásszal, aki a kötőféket tartotta. Ivan Gašparovič pedig úgy, ahogy volt, pantallóban nyeregbe szállt, lehengerlően visszamosolygott ránk, és könnyű galoppban elkocogott a szebb jövő felé. Ha nem láttam volna, nem hinném el, hogy így történt. Megérdemeljük, hogy így szórakoztasson bennünket Darmo úr televíziója. TÓTH MIHÁLY