Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1995-01-26 / 21. szám, csütörtök
8j ÚJ SZ Ó KULTÚR A 1995. január 26. HUSZ EVVEL EZELŐTT HALT MEG TOLVAJ BERTALAN Egy korán kihunyt lámpás Képtelen vagyok Tolvaj Bertalanról tárgyilagosan írni. Még most is, húsz évvel tragikus halála óta. Annyi személyes kötődés szőtte át azt a másfél évtizedet, ameddig ismeretségünk-barátságunk tartott, hogy tüstént valamilyen élő kép idéződik fel bennem, ha rágondolok. Főleg életének utolsó perceire: azon a szomorú, január 25-i szombaton éppen engem keresett. Én azonban akkor a kultúrházban voltam. A feleségem tartóztatta, várjon meg, nemsokára megjövök. Barátja unszolására azonban kelletlenül felállt, és elindult utánam. Mikor utcánk enyhe emelkedőjének tetőpontjára ért, összerogyott: a szíve nem bírta tovább. Mi épp akkor jöttünk hazafelé, de már csak azt tehettük, hogy egy arra jövő autóba emeljük, és bevigyük a rendelőbe. Ketten tartottuk átölelve, s én kétségbeesetten szólítgattam: „Berti! Hallasz engem? Berti, szólj már valamit!" Az orvos megtapogatta a pulzusát, felhúzta szemhéját, ránk nézett, s mi tudtuk: elvégezt e t e tt... Tolvaj Bertalan nyugtalan, küzdelmes élete örökre véget ért. Húsz éve érezzük a veszteséget, az űrt, amelyet maga mögött hagyott. Mielőtt e megemlékezés írásához fogtam volna, hosszan töprengtem egy rövid, találó minősítésen, mellyel pontosan jellemezhetném őt, aki olyan meghatározóan jelen volt az ötvenes, hatvanas évek Bodrogközének, sőt égy időben Ung-vidéknek a közéletében is. Bármennyire is szerettem volna kipréselni agyam sejtjeiből az egyetlen eligazító szót, nem sikerült: rá kellett jönnöm, hogy nincs ilyen. Tolvajt ugyanis nehéz begyömöszölni egyetlen kategóriába, mert közéleti szerepe sokkal bonyolultabb volt, mint hogy valaminő egyszerűsítéssel választ adhatnánk a „ki volt ő tu!ajdonképpen?"-re. Pedagógus, közíró, kritikus, politikus, néptribun, fáklyavivő, nagy természetű vidéki úr, „népért síró, bús, bocskoros nemes", szarkasztikus debatter, ragaszkodó barát, nagy szervező vagy egyéb? Nem sorolom tovább a lehetséges minősítéseket, mert legalább tucatnyit írhatnék még ide, melyek valóságtartalmához nem férne kétség. És hogy mindezek ellenére a címben szereplő, Gárdonyitól kölcsönzött szelíd hangulatú „lámpás" kifejezéssel illettem, ennek oka az, hogy Pozsonyból való elűzetése és korábbi munkahelyén, á királyhelmeci alapiskolában ért sunyi atrocitások hatására utolsó hónapjaiban megkeseredett, a nyilvánosságot kerülő emberré vált, aki csupán bizalmas baráti beszélgetésekben tárulkozott fel rövid időre, hogy megvallja: sérelmei, csalódásai és a személyét ért bántások dacára is világító lámpás akar maradni, aki egyelőre - mert más lehetősége nincs írásaival óhajtja az utat mutatni népének, s folytatni a hídépítést az egymás mellett élő népek között, jóllehet még ebbéli igyekvését is sanda gyanú kíséri. A sors attól az örömtől is megfosztotta, hogy írásait könyvbe gyűjtve láthassa. Egyetlen kötete jelent meg - elhunyta után 2 évvel -, amelyet még ő rendezett sajtó alá néhány hónappal halála előtt. A könyv címe: Az irodalom vonzásában, amely irodalomkritikai írásainak gyűjteménye. Tolvaj opuszai egy ígéretes pályakezdetjelzései: mi lehetett volna belőle, mivé fejlődhetett volna, ha megadatik neki a folytatás lehetősége. Némelyik írásában - főként a Sütő Andrásról és Fábry Zoltánról szóló tűnődéseiben - kitűnő érzékkel közelíti meg a két nagy alkotó művét. Az „üzenetet" kérési bennük, azt a következetesen vizsgált mondandót, amely nemzetiségi kérdéseink tisztázását, jobbítását taglalja. Persze ugyanezt leírhatnám többi dolgozatáról is, mert ő az esztétikai értékek érintőleges felmutatásán túl elsősorban ezekre a dolgokra figyelt: a néptestvériség gondolatának a jelenlétére, nemzetiségi ügyeink alakulására. Mániákusan keresi a szlovák (Emil Boleslav Lukáč, Vojtech Kondrót), valamint a magyar irodalmi alkotásokban az összekötő kapcsokat, az együttélésre utaló pozitívumokat. Persze megfogalmazásai nem mentesek az ötvenes, hatvanas, sőt hetvenes évek bizonyos szocialista szólamaitól, miszerint az irodalom egyik feladata közös dolgaink megbeszélése, sőt: - s ezt talán hitte is - a történelmi megbékélés előkészítése, az ehhez vezető út egyengetése. Könnyű ma ezt így sommásan elintézni, mi több: könnyedén papírra vetni az egykori megítélések, következtetések gyarlóságait. Teszik is néhányan fölényesen, lekezelően. Nem a mentegetés szándékával mondom, ám tudnunk keli, hogy oly korban éltünk, amikor az írás művelőinek legtöbbje ugyancsak odafigyelt a hatalom várható reagálására, konklúzióira. Találgatnunk sem kell, hogyan ítélné meg Tolvaj ma korai alkotásait, néhány akkori értékítéletét; sőt azon sem kell sokat meditálgatnunk, hol állna ma irodalmunk ranglétráján, ha ítészi - netán szépírói pályája töretlenül ível napjainkig. Igaz, érdemes volna azon is elgondolkodni, mivé fejlődhetett volna e?«a vitathatatlanul jó stílusú pedagógus tollforgató, ha mellőzve megoldásért kiáltó közügyeinket, csak az írás szentségének hódol csöndes vidéki otthonában. De nem ezt tette, mert egész habitusa olyan volt, hogy mindig vállalta a kihívásokat, pástra lépett, ha nemzetiségi érdekeink küzdelemre szólították. Róla azonban most kissé más megközelítésben szeretnék szólani. Ifjúságunk különbözőképpen alakult: ő sárospataki diák volt, én ungvári, majd eperjesi. Nem is tudtam soha az egykori pataki diákok daloló, emlékező révületeiben igazán részt venni. Ám a pataki, illetve az odaát lopva tanuló diákok nem csak a nótákat hozták magukkal, hanem a „fényes szelek" fodrozta forradalmi indulatot is. Amikor az ötvenes évek elején lehullott a bilincs á magyar ajkakról, az odaátról jött ifjak nem csupán a magyar művelődés újrateremtésén munkálkodtak, hanem az „új világ", a kizsákmányolástól mentes társadalom létrehozásán is. Az ifjonti hévnek lettek is kellemetlen, a későbbiekben nem szívesen vállalt következményei. Tolvaj közeli barátja egyik önéletrajzi novellafigurájában rapszodikus hangon és gyötrődve vall erről a korról; Berti barátunknak nem adatott meg a kibeszélés, az önvallomás lehetősége. Én csupán az ördögi ravaszsággal kigondolt és végrehajtott területi átrendezés, azaz az egykori történelmileg kialakult járások összevonása után kerültem vele személyes kapcsolatba, s innentől rendszeresen nyomon követhettem közéleti szereplését, sőt bizonyos rendezvényeket együtt szerveztünk, főleg '68 táján. Nem túlzok, mikor azt állítom, hogy Bodrogköz vezéregyénisége volt, olyan tekintély, akire hallgattak, követték őt. Nem csupán a Csemadok vezetésében játszott meghatározó szerepet, de politikai síkon is. Ám az új járási székhely urai, illetve fontos elvtársai csakhamar nemkívánatos személynek minősítették, s így maradt a város, Bodrogköz és természetesen a Csemadok. Vállalta a cselekvés kockázatát, még azon az áron is, hogy sokszor egyezkedni kellett a hatalommal, sőt olykor meghátrálni is előtte. Különösen jelentősek és izgalmasak voltak felszólalásai a helyi, járási, sőt központi fórumokon, mert a hallgatók okos érvelést, eligazítást kaphattak tőle, s ami igen fontos volt akkortájt: bátorítást. Tolvaj egyik nagyszerű adottsága a kitűnő szervezőkészség volt. Sikeres irodalmi estek, találkozások bizonyítják, ebbéli tevékenységét. Talán nem volt egyetlen hazai magyar író vagy költő, akit ne szerepeltetett volna Királyhelmecen és környékén. Ám jeles magyarországi írástudókat is vendégül látott. Illyést, Veres Pétert, Váci Mihályt, Lengyel Józsefet és másokat; a szlovákok közül Ctibor Štítnickýt például. Manapság, amikor nemzetiségi állapotunk megint csak nem sok derűre ad okot, de legalább a szót ki lehet mondani hangosan, bizonyára ott lenne ismét közéletünk hangadói között. És különösképpen elkelnének megfontolt ítéletei, gondolatai, éppen szülőföldjén, ahol a közelmúlt politikai csatározásai oly kiábrándítóan megosztották Királyhelmec magyarságát. De hát nincs jelen, csupán szellemét tudjuk megidézni, azt a konok eltökéltségét például, ahogy '68-ban az első adandó alkalommal síkraszállt az elrontott közigazgatási felosztás visszarendezéséért. Nem rajta múlt, hogy ez sem sikerült. Azt kell tisztelnünk benne, ami fájdalmasan hiányzik mindenkori közéletünkből: a tenniakarás, a folytonos újrakezdés vállalóját, az embert, akinek volt bátorsága a vesztésre álló ügy mellett is kiállni... GÉCZI LAJOS Mária-képmások Kassán „Mária Regina Pacis" - e szokatlan elnevezésű és témájú kiállítás február végéig tekinthető meg a Keletszlovákiai Múzeum Maratón téri épületében. A magának az intézménynek és a járási múzeumoknak a gyűjteményeiből származó majd 200 kiállított tárgy Szűz Máriát mint Szlovákia patrónusát és az őt megtestesítő sasvári Pietát (1564-ből) mutatja be. Mária a festményeken, szobrokon, grafikákon, nyomtatványokon, textíliákon, medáliákon és a különféle kegytárgyakon önálló ikonográfiái típusként jelenik meg, csakúgy, mint az evangéliumokat és a legendákat tükröző ún. Mária-ciklus témáiban is. A műtárgyak, önálló tartalmi egységekbe foglalva, Szűz Mária életének fontosabb eseményeihez kötődnek - látogatás, koronázás, mennybemenetel, a Szentcsalád a festményeken, szobrokon, a 16. századi Mettercia-oltáron, valamint a viaszfigurákon. A jórészt a mai Szlovákia területén élt hazai mesterek alkotásain kívül megtalálhatjuk itt többek között Girolama de Cappi olasz mesternek a Szentcsaládot ábrázoló késő reneszánsz képét is. Szűz Mária a kisdeddel került - az anyaság szimbólumaként - a Máriának és az őt megtestesítő ikonográfiái típusoknak szentélt válogatás homlokterébe. A keresztény művészetben ez az ábrázolási mód vált a legkedveltebbé, de akad példa itt Már,ia másik megjelenítésére is, az Immaculatára, amikor is csillagkoszorúval övezve, félholdon állva, lábaival kígyót tiporva, mint az Isten anyja közvetítőként részt vesz az ember bűneinek megváltásában. Önálló ciklus a Kálvária is, amely Szűz Mária szenvedéseit idézi. A Pieta tipikus ábrázolási módja: Mária halott fiával ölében, hét tőrrel a szívében. Ezek Mária hét kínszenvedését jelképezik. Kiállítási zárósorozatként készült összeállítás mutatja be a Mária-kultuszt, mely a nép körében igen elterjedt, és az egyházi ünnepeken és szertartásokon is megelevenedik. Családi tradíciókra utalnak a különféle kegytárgyak, függők, szobrocskák, búcsúra szánt kisnyomtatványok. A kegytárgyak az otthonokban a Mária mint patrónus tisztelete jeléül kaptak helyet, nála keresve megnyugvást a szenvedésre és gyötrődésre. A kiállítás a nagy érdeklődésre való tekintettel az idén és a jövő év folyamán Magyarország több múzeumában, így Miskolcon, Szegeden, Budapesten is bemutatásra kerül. MÁRIA GINELLI (P. Rózsavölgyi felvétele) i HÍRVIRÁGOK Vasarely - gyámság nélkül. Megszűnt a francia állam gyámsága Victor Vasarely, a Franciaországban élő, világhírű magyar festő ügyében: egy nemrégi bejelentés szerint az illetékes párizsi bíró feloldotta ezt a rendkívüli, magánszemélyek esetében igen ritkának számító s az illetők érdekeinek védelmét szolgáló rendelkezést. A gyámságba vételre még tavaly került sor, egy olyan tanúvallomás alapján, hogy a festőt saját családja jogtalanul fogva tartja, illetve hogy a családon belü1 li viszálykodás miatt Vasarelyt komoly károk érhetik. Azóta azonban kiderült, hogy erre a vallomásra a Vasarely-alapítvány (hűtlen kezelés miatt elbocsátott s emiatt a családdal évek óta perben álló) egykori vezetője vette rá az illetőt, s hogy Vasarely két fia, az egymással haragban álló André és Jean-Pierre is régóta kibékült egymással. Ez magyarázza a gyámság feloldását. Hegedűkiállítás. Különös rendez vény nyílt nemrégen Párizsban: mintegy ezer lopott hegedűt és gordonkát állított ki a rendőrség, hogy régi tulajdonosaik esetleg ráakadhassanak hangszereikre. A legértékesebb hegedű egymillió frankot ér, a többiek ára néhány ezer franktól 200 ezer frankig terjed. A kiállítást csak azok látogathatták, akik a bejáratnál fel tudtak mutatni egykori hangszerükről készült fényképet vagy a lopásról felvett rendőrségi jegyzőkönyvet. Az első órákban máris harminc hangszer került vissza jogos tulajdonosához: az érdeklődők Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Olaszországból és Nagy-Britanniából érkeztek. A hegedűkre és gordonkákra egy párizsi orgazdánál bukkantak rá a rendőrök. Thaiföldi szexútikalauz - Japánban. Hét japán társadalmi szervezetet, köztük az Ázsiai Nők Szövetségét is sikerült magára haragítania annak a tokiói kiadónak, amely néhány hónapja tudományos alapossággal megírt útikalauzzal lepte meg a thaiföldi szextúrára készülő japán turistákat. A mű „A thaiföldi prostitúció kézikönyve" címmel jelent meg, s pontosan azt nyújtja, amit a címe ígér: részletesen felsorolja, hogy Bangkok és Csiangmaj éjszakai szórakozónegyedeiben hol találhatók azok a klubok, amelyek szexuális szolgáltatásokat kínálnak. Megadja természetesen a telefonszámukat is, közli az éppen aktuális árlistákat, emellett a megfelelő thai nyelvű kifejezések gyűjteményét is mellékeli azok számára, akik esetleg nehezebben találják fel magukat a konzumhölgyekkel való kapcsolatteremtésben. A könyv 15 ezer példányban megjelent első kiadása csaknem teljesen elfogyott. A kiadó a sikeren felbuzdulva most a szexkalauz utánnyomását tervezi, a társadalmi szervezetek viszont a mű bevonását követelik. Orosz stílus olasz mesterei, A vlagyivosztoki pályaudvar épülete ismét élénk színekben pompázik, rézkupolái ragyognak. Építője 80 évvel ezelőtt díjat nyert a kereskedelmi és műszaki célokat szolgáló létesítmény kivitelezéséért. Azóta azonban sok sérülés érte, amelyeket már nem lehetett apró „kozmetikázással" eltüntetni. 1993-ban nemzetközi pályázatot írtak ki a műemlék épület restaurálására. Mint az ITAR-TASZSZ jelentette, a megbízást egy olasz cég nyerte el. A munkálatokhoz kizárólag olasz anyagot és szerszámokat használtak. A helyreállítás lezárult első szakasza után ez év tavaszán kezdődnek a beltéri munkák. A korabeli építészeti kép restaurálása mellett a műszaki berendezések modernizálása is szerepel a tervekben. Szélhámos mexikói miniszter. Fausto Alzati, Mexikó új oktatási minisztere beismerte, hogy jogtalanul használt tudományos címeket. Megvallotta, hogy sem jogi államvizsgát nem tett a mexikóvárosi egyetemen, sem doktori címet nem szerzett politikai tudományokból a Harvardon. A mexikói kormány hivatalos kézikönyvében a miniszter neve mellett viszont mindkét cím szerepelt. Alzati esete mexikói értelmiségi körökben nagy visszatetszést keltett - írja a DPA német hírügynökség. Alzati ugyanis a korábbi kormány működése idején a műszaki és tudományos kutatók nemzeti tanácsának vezérigazgatója volt. Elő szobor, A képzőművészek, úgy látszik, még nem merítették ki a formakészítés lehetőségeit. A kínai Wang élő hús-vér emberekből „készíti" műalkotásait. Pantomimművészekből alkot kompozíciókat, és természetesen szobrokká dekorálja őket. Munkáiból nemrég Pekingben kiállítás is nyílt. Persze a tárlaton gyakoriak a szünetek, mivel a szobroknak pihenniük kell, nem bírják ki egyfolytában a pőzolást. A tárlatnak hatalmas sikere van, és arra számítanak, hogy az új „műfaj" gyorsan elterjed az egész világon. (k-s)
