Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1995-01-24 / 19. szám, kedd
8j Ú J SZÓ KULTÚRA 1995. január 26. NYOLCVANEVES LENNE. HA ELNE Gyurcsó István visszaköszön Beleszületett egy véglegesnek vélt világba, amelynek az unalomig ismételt krédója a világszocializmus volt. A sovány kenyéren és nagy családban nevelkedett Gyurcsó István mindennel megpróbálkozott, amiről úgy gondolta, kitörhet a nyomorúságos élet fojtogató szorításából. Mindenféle munkát vállalt, sokféle foglalkozást űzött, még a nevettető cirkuszi bohócok közé is beállt, kis termetű lévén. Kodolányi János válogatott elbeszéléskötetének azt adta címül: Éltek, ahogy tudtak. Gyurcsó István mintha ezt tekintette volna a maga életfilozófiájának. Élt, ahogyan tudott, ahogyan lehetett. Megszenvedve, megkínlódva sorsát. Soha nem igazodott el egészen a sajátjának vallottszocialista világban. Szerette volna hinni, hogy rásütött a nap a tegnap volt szegény emberekre, de a hétköznapok gyakran és kiábrándítóan megtapasztaltatták vele, hogy ez nem így van. Megcsalták a magafajta szegény emberek hitét, reményét. Elég hamar jelentkezett életében a nagy, áthidalhatatlan ellentmondás, a hitét gyöngítve legyőző kiábrándulás. Semmi nem történt úgy, ahogyan elképzelte. Az ígéret földje beteljesülés nélküli ígéret maradt, a nemzeti kisebbségi lét pedig a mostohasors nyomorúságait juttatta eszébe. Autodidakta költőként őszintén szeretett volna lelkesedni azért (kezdetben lelkesedett isi), hogy őt ez a világ a fiának fogadta. Hamar kialudt azonban lelkesedésének pátosszal fűtött tüze. Munkásköltőként kezelték; úgy tekintettek rá szerkesztők és kritikusok, mint aki fölülmúlhatatlan a hajdan volt szegénység megéneklésében. Ami igaz, igaz, senki nem tudta volna rajta kívül jobban megírni a már-már sikongó szegénységet. Nem volt olyan „zavaros" élet sem, mint az övé. Egyszer, amikor egyetlen gyermeklapunk főszerkesztői posztjára javasolták, azzal utasították el őt, hogy nem lehet áttekinteni az életét. „Tarka élet", mondták a szigorú káderesek. Gyurcsó Istvánnak valóban áttekinthetetlen volt az élete. Megannyi furcsa fordulata fölött értetlenül álltak az éberségben jeleskedő munkaadók. Pedig akkor még hitt a proletárok jövőjében. De a maga igazán proletár származásával sem tudott minden kétséget kizáróan proletár költő lenni. Nem tették lehetővé számára a körülmények. A szlovák nacionalizmus bolsevik köntöst öltve nézett vele farkasszemet. Gyurcsó ezt már a hatvanas években észrevette, és azután komédiának, szemfényvesztésnek tekintette a pártállam diktálta szocialista internacionalizmust. Nyolcvanéves lenne, és most nyíltan szembesülhetne a demokratikusnak mondott vagy hazudott világgal. Annyi év, évtized eltelte után azt szűrné le haláláig tartó tapasztalatának, hogy a szlovákiai magyar létet és jelenlétet elviselni nem tudó, ezúttal demokratikus köntösben támadó szlovák nacionalizmustól a megváltozott rendszer képtelen megszabadulni. Költészete lényegéről talán ő maga vallott legpontosabban, az 1983-ban megjelent Tükördarabok című kötete egyik versében (Hétköznapok): „Futnak, vágtatnak a hétköznapok arany csikói: Gyorsan hát, krónikás, ne bíbelődj a nyereggel, nyereg nélkül, szőrén is üld meg az Idő lovát!" Ezt tette költőként viszonylag rövid földi életében. Soha nem bíbelődött verseinek a nyergével, rendre szőrén ülte meg Pegazusát Ahogy költővé válása előtt sokféle foglalkozást űzött, ez jellemezte további pályáját is. Volt szakelőadó, majd 1969-ben rövid ideig, a prágai tavasz bukásáig, osztályvezető a Csemadok Központi Bizottságán, hosszabb ideig kolduló titkára a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, titkára a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának, s főszerkesztő-helyettese nem egészen egy esztendeig a Hét című képes hetilapnak. Pozsonyban, a Duna-parton élt évekig egy picinyke szobában, feleségével és három gyermekével. (Dénes György nemrégen írt erről az Új Szóban.) Volt azonkívül egy igen-igen nagy, tágas szobája is, de az már maga az ország volt. Ahogy egyik ismert versében írta, Chebtől Nagykaposig terjedtek országszobájának a méretei. Rengeteget utazott, s tapasztalatait megénekelte mint Tinódi Lantos Sebestyén kései utóda. Bábi Tibor, Dénes György, Ozsvald Árpád és Veres János társaként a hétköznapok önként vállalt krónikása volt. Számos felejthetetlenül szép verset írt, mint például a DélSzlovákiában különös előszeretettel számon tartott, Az unokák megszületnek címűt vagy az örök optimizmusát, a mindenütt való jelenlétét kifejező Biztató-1, amelyet a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának ajánlott, vagy Az anyák felkiáltanak című költeményt, amely aggódó, intő figyelmeztetés ma is valamennyiünk számára. De talán legszebbek, legsikerültebbek a szerelmes versei, vagy azok a költeményei, amelyekben meghatóan vall a szűkebb hazá tájairól, a csallóközi, a gömöri, a bodrogközi emberekről. A fiatalos hév szinte haláláig lobogott benne. Különös élete volt. Egyszer borús, máskor derűs kedvvel, látszatra vonzó közösségi élettel, a valóságban magára hagyatott nekibúsulásokkal. Van egy kevésbé ismert verse, A bohóc meghajolt című. Mintha költői hivatását határozta volna meg benne nem kevés iróniával. Nem nehéz felismerni, hogy költeményeinek zömében meghökkentésünkre törekedett az élet nagy, sátoros cirkuszában. Összességében fájdalmas költészet is a Gyurcsó Istváné. Nem volt képes biztosan ülni Pegazus nyergében. Bár irodalmunknak alig volt olyan költője vagy prózaírója, aki többet utazott volna nála, az életet sem ismerhette senki jobban Gyurcsónál, mégis, a leglényegesebb dolgokat láttató versek csak gyéren fordulnak elő köteteiben. Mintha a gazdag élményanyag meghaladta volna képességét. Az lett volna a baj, hogy á kívánatosnál gyakrabban foglalta versbe országjáró útjain szerzett megfigyeléseit? Az átfogó, elemző értékelés feltárja majd költészetének a buktatóit. Mi, barátai és küzdőtársai szerettük őt. Még mindig nehéz elhinni, hogy nincs közöttünk. Teste már elporladt szülőfaluja temetőjében; legjobb versei naponta megvívják csatájukat az elmúlással. MÁCSJÓZSEF Pénz vagy műveltség? Egyre kevesebb a pénz, egyre kevesebbet törődünk lelki egyensúlyunkkal, amelyhez a kondicionális kérdéseken túl hozzátartozik az irodalom, a zene és más művészeti ágak iránti érdeklődés is. Elanyagiasodott világunkban értékmérővé vált a mindenható pénz: megölve a művelődés szenvedélyét, kifakítva ábrándjainkat, eltompítva érzékeinket. Ady Endre ezt az állapotot iróniába mártott dühvel a következőképpen karikírozza ki Vér és arany című költeményében: „Meghal minden és elmúlik minden, •/ A dics, a dal, a rang, a bér. / De él az arany és a vér." Őszintén meg kell vallani: manapság a családok csaknem egyharmadában az egyetlen, legnyomasztóbb gond: a túlélés, a megkapaszkodás a „semmi ág-bogán". Nem meglepő, sőt inkább tipikus, hogy ma már alig megyünk múzeumba, képtárat tán sohasem látogatunk, könyveket meg csak néhanapján (ajándékozás címén) vásárolunk, mert minden mértéktelenül drága, s nem igazodik a pénztárcánkhoz. Pedig csodásan csábító könyvek hívnak találkozásra a könyvesboltokban: vadonatúj világirodalmi remekművek, magyar írók újabb kiadásai vagy életműsorozatok. Ilyenkor a böngésző és könyvszerető ember lelke mélyén ádáz csatát vív önmagával, végül mégis lemond a könyvről, mert szorítja az élet ezernyi aprócseprő mindennapi gondja. Érdemes lenne statisztikai kimutatást végezni, mennyi könyvesboltot ért csőd ez alatt az utolsó öt esztendő alatt, vagy hányan tengődnek még ma is nehéz anyagi feltételek között. Elszántnak és megszállottnak kell ahhoz lenni, hogy valaki a könyvkereskedői (könyvterjesztési) szakmára adja a fejét. • •• Magam is leginkább könyvtárakba járok, vagy olvasótermekben tanulmányozom az éppen esedékes irodalmat. Nemrég még az Egyetemi Könyvtár csaknem három méternyi magas polcai meghittségében dolgoztam heteken át, és éltem gyötrelmes-bizalmas viszonyban a kiadványokkal, szinte teljesen elzárkózva a világtól. Reggeltől estig ez volt az élettempóm, pénztelenül, mármár kiúttalanul, mégis boldogan... Statisztikai kimutatások igazolják, hogy műveltségi szint tekintetében mind jobban degradálódik a világ, hiszen az UNESCO által felbecsült potenciális analfabéták (az újságolvasásra, tv-nézésre vagy rádióhallgatásra berendezkedett emberek) száma jelenleg csaknem százmillió, s ez a szám évről évre rohamosan növekszik. Ezek az egyének évente egyetlen könyvet sem vesznek a kezükbe olvasási szándékkal. Különösen el ítélendő ez a közömbösség és elértéktelenedési tendencia a pedagógusok körében. A könyv mindenható uralma megcsappantja vagy lelassítja egyúttal a könyvtárak anyagának növekedését isľltt most nem érinteném a városi és községi könyvtárak könyvállományának gyarapodását, hiszen a „pénzátutalási hierarchiában" a kultúra nemegyszer az utolsó helyen szerepel a településfejlesztési, foglalkoztatási és egyéb gondok mellett. Inkább a könyvállomány és a folyóiratok folytonosságának részleges vagy teljes elapadását érzékeltetném a reprezentatívabb, milliós nagyságrendű közkönyvtárainkban. • • • A folyóirat-irodalom beáramlásának csaknem teljes megbénulása rendkívüli módon lecsökkenti a tudományos tevékenység lehetőségeit, s növeli a periferikusságot, a provincializmust. Pénzhiány miatt a közép-kelet-európai nemzetek kiadványai az utóbbi időben majdnem teljesen hiányoznak, hogy a nyugat-európai vagy a tengerentúli kiadványokról már ne is beszéljünk. Próbálja meg.például valaki bizonyos szempontok alapján feldolgozni Kodolányi János életművét! Próbálkozása eleve kudarcra van ítélve. Ugyanígy sorolhatnék további szerzőket, akiknek életművét csak rendkívüli odaadással és megszállottsággal tudnánk feldolgozni, még ha. rendelkeznénk is bibliográfiával... Az Egyetemi Könyvtárnak, illetve a Pedagógiai Könyvtárnak - ugyebár - illene rep.rezentatív jellegűnek lennie. Nos, most ne beszéljünk a magyar irodalom előfordulási arányszámairól, hanem pár gondolat erejéig vizsgáljuk meg a szlovák irodalom egyéniségeinek - szerzőinek - irodalmi munkásságát a katalógusok tükrében. Érdekes, hogy szinte valamennyi írói életmű egy-egy darabja hiányzik a katalógusokból. Elég itt csak Andrej Chudobára, Rudolf Slobodára, Anton Hykischre, Ján Johanidesre vagy akár Dušan Mitanára gondolni... Mitana eddigi életművéből az Egyetemi Könyvtárban teljesen hiányzik a Kutyanapok (1970), a Küszöbön (1987), a Rémjátékok (1991), az Elveszett szerző keresése (1991) meg a Szlovák póker (1993). A Patagónia (1972), az Éjszakai hírek (1976) és A játék vége (1984) mindössze egyetlen kikölcsönözhető példányban van meg, s mivel legtöbbször mások is olvassák, egyetlen megoldás kínálko^ zik: az említett munkákkal egyenesen az olvasóteremben kell megismerkedni (vagy az írótól kieszközölni a személyes találkozást). A Pedagógiai Könyvtárban csupán az Éjszakai hírek című novelláskötetet találtam. A felsoroltakon kívül Mitana mind ez idáig többet nem is publikált... Nos, bizony csikorogva működik a disztribúció. Űr tátong ténylegesség és valóság között. S ha még ehhez hozzávesszük a kiadott könyvek darabszámát (nemegyszer mindössze ötszáz példány), akkor már igazán nem csodálkozhatunk, hogy a könyvtárakba nem jutnak el a kiadványok... • • • Lehet, hogy bizonyos szempontból elvesztettük a felzárkózás lehetőségét a fejlett kultúrnemzetekhez képest, egyén és nemzet-nemzetiség viszonylatában egyaránt? A beszűkülés, az önmagunkba fordulás ösztöneink felerősödéséhez vezethet: kevesebb lehetőség kínálkozhat a megbékélésre, a toleranciára, s egyre inkább önös érdekek jutnak előtérbe. A potenciális analfabetizmus lehetséges határán szükségszerűen gondolkodjunk el ezekről a problémákról! Descartes „Cogito ergo sum" mondása intő példa. KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Pályázati felhívás A Pegazus Társaság pályázatot hirdet a Jubileumi V. Pegazus-találkozón való részvételre, amelyet főként a középiskolás korú diákköltők és diákírók számára szervez 1995 Júliusában Komáromban. A pályázat célja az írásbeli kifejezőkészség fejlesztése, a tehetséggondozás, az értékkiválasztás és a szakmai tanácsadás. Ismét szeretnénk teret adni a személyes találkozásnak az egyéni alkotás élményével, kedvet ébreszteni az íráshoz, összeismertetni az ifjú tollforgatókat, új ismereteket nyújtani az alkotó fiataloknak, hogy a megszerzett tudást alkalmazni tudják kultúránk színvonalának emelésében, s egyben alanyaivá válhassanak anyanyelvünk ápolásának és a társadalmi fejlődésnek. Pályázni lehet a következő négy kategóriában: 1. VERS (mind kötött formájú, mind szabad verseket lehet küldeni) 2. SZÉPPRÓZA, DRÁMA 3. TANULMÁNY, KRITIKA 4. MŰFORDÍTÁS (az eredeti szöveget mellékelni kell); A beküldött munkák terjedelme legkevesebb öt - kettes sorközzel gépelt - oldal legyen! A pályaműveket három (géppel írott!!!) példányban az alábbi címre kell eljuttatni: PEGAZUS TÁRSASÁG, Polgár u. 10/32., 945 01 KOMÁRNO. (Bővebb információt a 0819/64 608-as telefonszámon nyújtunk.) Beküldési határidő: 1995. május 15. A szakmai zsűri döntéséről június 30-ig levélben értesítjük a pályázókat. Akárcsak a találkozón való részvétel anyagi feltételeiről, mivel a rendezvény költségeit részben alapítványok, részben pedig a résztvevők fedezik. Gondoskodunk rangos szakmai zsűriről és kultúrműsorról is. Mivel az öt találkozó legtehetségesebb résztvevőinek műveit antológiában szeretnénk megjelentetni, ezért összejövetelünkre - immár versenyen kívül, tapasztalatcsere céljából - szeretettel várjuk a hajdani győzteseket is, régi és újabb munkáikkal, megjelent köteteikkel együtt. Továbbá kérjük a magyar szakos pedagógusokat, hogy pályázati felhívásunkat ismertessék a diákokkal, és ösztönözzék őket pályaművek beküldésére! Köszönjük! Végül kérjük mindazokat a magánvállalkozókat, szervezeteket és intézményeket, akik-amelyek elismerik anyanyelvünk ápolásának, illetve rendezvényünknek a szükségszerűségét, hogy - reklámért cserében - anyagilag támogassák találkozónkat. Jelentkezésüket szintén a megadott fenti címen vagy telefonszámon várjuk! Előre is köszönjük! A PEGAZUS TÁRSASÁG J" HÍRVIRÁGOK Divat a butaság Hollywoodban. Egyre több hollywoodi stúdó készít olyan filmeket, amelyekben az „együgyű" a főszereplő. A hasonló filmek közé tartozik két olyan ostobának a története, akik hirtelen értelmiségi bestiákká válnak; egy másik egy teljesen korlátolt családról szól, az Idiots című pedig két tökfilkóról, akik Elvis Presleyt utánozzák. A hollywoodi „ostobaőrület" nyomán egyébként a Music Televison bután agresszív tévés rajzfilmfiguráit is mozivászonra kívánja vinni - írja a DPA hírügynökség. Altatómese - megrendelésre. A 39 éves Ab Kok, aki egy Amszterdam melletti községben él, hat éve hivatásos mesemondó. Kultúrközpontokban, születésnapi összejöveteleken, sőt fogházakban is az Ezeregyéjszakából, az indiai mondavilágból és a Grimm testvérek műveiből vett mesék. kel szórakoztatja hallgatóit. Három év óta „aludj nyugodtan" szolgálatot is bevezetett. Kereken 170 német márkának megfelelő összegért felkeresi a megrendelőit a hálószobában. A megrendelők azonban nem gyermekek, legtöbbjük életkora 20 és 40 év között van - mondta a DPA munkatársának. Lehet egy törpével kevesebb? Kevés a törpe Nagy-Britanniában - derült ki tavaly karácsony, táján. Ezt az egyébként örvendetes tényt ugyanis eléggé megszenvedték a brit színházi élet sajátos képződményei, a matinészerűen összeálló alkalmi színjátszókörök, amelyek a tavalyi szezonban csaknem kivétel nélkül Hófehérke hányatott sorsát igyekeztek a publikum elé tárni. A színészszövetség illetékese a The Times hasábjain arról panaszkodott, hogy a katalógusokban összesen 37 törpe növésű művész neve szerepelt, de a tervezett előadások legalább 98 törpét igényeltek. Az egyik társulat producere elmondta: sokáig úgy tűnt, hogy előadásukat „Hófehérke és a hat törpe" címmel kell meghirdetniük, amíg végül is Amszterdamban sikerült felhajtaniuk a hiányzó méreten aluli bányász alakítóját. Érdekes, hogy az igazán kézenfekvő megoldás csak egyetlen színtársulatnak jutott eszébe: ők gyermekszínészeket kértek fel a halhatatlan történet kis szereplőinek alakítására.
