Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-19 / 15. szám, csütörtök

1995. január 155. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK ÚJ SZ ÓL9] „Inkább érzem, mint értem..." Huszonöt éves, de jóval fiatalabbnak látszik. Ha nem visel­ne bajuszt és körszakállt, tinédzsernek nézném. „Rajzaid alapján sokkal fiatalabbnak képzeltelek" - csúszott ki a számon első találkozásunk alkalmával, miközben egy csen­des zugot kerestünk a zajos és kényszer szülte folyosói „ki­állítóterembén", ahol a füleki Kovács Péter rajzait tekintet­te meg a közönség. - Péter, őszinte leszek. Nem iga­zán énem képeid mondanivalóját. - Valószínűleg azért, mert te is csak a lehangoltságot, a gyötrődést, a szenvedést veszed észre bennük, mint legtöbben. Va­lóban a fájdalom sugárzik az arcod­ról, de nem minden rossz, ami fáj. Gondolj csak a szeretetre, a szere­lemre. Az is lehet fájó, de egyben csodálatos és felejthetetlen. Sok minden erős hatással van rám. A szépet és a jót szeretném minden­kinek átadni, a rosszat pedig me£ mutatni, hogy van, igenis létezik. Sajnos, sokan önmagukban nem fedezik fel a rosszat, nem döbben­nek rá, hogy van mit megváltoztat­niuk. Rajzaimban én ezekre muta­tok rá. - Azt mondod, sok minden erős hatással van rád. Például micso­da? - Főlega külvilág az, ami gondol­kodásra késztet. Nem is gondolko­dásra, hanem... Ezt nem tudom ne­ked megmagyarázni. Nem vagyok ismeretében mindennek, hogy mit miért rajzolok meg. Egyszerűen ér­zem a dolgokat, ösztönösen hú­zom a vonalakat. Kikívánkozik belőlem. Önmagamnak sem tu­dom megmagyarázni, hogy mi az az ihlet, ami és akkor egy-egy figura megrajzolására késztet. Csak jön, és alkotásra kényszerít. - Azt akarod mondani, /logy egy szeriben megjelenik előtted egy ilyen bonyolult kép, mint amilyene­ket ebben a teremben kiállítottál, s te „csak" vászonra veted? - Igen. Van, amikor az egész kompozíciót látom, van, amikor csak annak egy részét Inkább ér­zem, mint értem, mit ábrázol, mit mond egy-egy alkotásom. Valahogy hasonlóan születnek a képek is. Át­adom magamat a rajzolásnak, és inkább érzésből, nem józan meg­fontolásból készülnek az alkotása­im. - Ahogy te fogalmazod, a meg­érzés mikor jelentkezett először? - Gyermekkoromban. A bátyám képeinek köszönhetően kezdtem el rajzolni, először az ő képeit cso­dáltam meg. A bátyám azóta, saj­nos, abbahagyta. Sokat fejlődtem a füleki magyar alapiskolában, ahol foglalkoztak velem, s innét el­kerültem Körmöcbányára, az iparművészeti szakközépiskolába, ahol rézművesnek tanultam, de ennek a szakmának a grafikai osz­tályába jártam. Emlékszem, hogy ekkor még nem voltam igazán sze­relmes a művészetbe, csak rajzol­gattam. Másodikos koromban az egyik munkámat nagyon megdi­csérték a tanáraim. Azt hiszem, ek­kor váltam rabjává a rajzolásnak. Néhány hét alatt egy kiállításra va­ló anyagot megrajzoltam. Azóta sem szűnt meg bennem ez a kész­(A szerző felvételei) tetés, képes lennék napi huszon­négy órán át rajzolni. Közben vala­mikor megváltozott a gondolkodá­som. Ezt a jóga váltotta ki bennem. - Mióta jógázol? - Alapiskolába jártam, amikor találtam egy könyvet, amelyben jó­gagyakorlatok voltak lerajzolva. Testgyakorlásokkal kezdtem, csak később tértem át a meditálásra. A jóga nyitotta meg a szememet olyan irányba, hogy minden körül­mények között lehetünk boldogok. Ha mást nem veszünk észre, leg­alább arra figyeljünk fel, hogy van, akinek adhatunk szeretetet, és van, akitől kaphatunk. - Mindig eléred a céljaidat? - Gyakran elindulok egy cél felé, de ha közben Isten valami mással ajándékoz meg, úgy tartom, hogy az addig megtett út sem kevesebb, mint amennyit szerettem volna megtenni. - Ha jól tudom, még nőtlen vagy. - Igen. Természetesen én is vá­gyok egy társ után, de még nem nősülhettem meg. „Szabadfuldok­lóként" (ajzaimmal keresem a ke­nyerem, !és ilyen anyagi feltételek mellett nem tudnám eltartani a családomat. Ha kapok pénzt, azért inkább ceruzát veszek, nem kenye­ret. Reménykedem abban, hogy el­jön az az idő, amikor képeim eladá­sából szerényen eltarthatok egy családot. Csak akkor nősülök meg. - Hallottam, hogy vannak meg­rendelőid. - Az amerikaira gondolsz? Hát, ilyen is van. Legtöbb alkotásomat azonban Pozsonyban vásárolják. A Dieloval kötöttem szerződést, ők árusítják a képeimet. - Gyorsan elkészülsz egy-egy rajzoddal? - Mikor hogy. Ha jön az ihlet, és van rá módom, hogy azt azonnal papírra vessem, akkor igen. Vázla­tot soha nem készítek, ha vázlattal bajlódnék, kihűlne a téma. Sokkal fontosabbnak tartom az érzelmi hatást, mint a formát. - A rajzoláson kívül van más hobbid? - Igen, verseket írok, és szíve­sen pötyögtetek könnyű- és ko­molyzenei dallamokat a zongorán. FARKAS OTTÓ Folytatódik az avar Corpus-sorozat A kora középkori Kárpát-me­dencében közel 250 évig az avarság játszott vezető sze­repet, a 6. század végén lete­lepülő népességük az évszá­zadok során számtalan te­metőt és faluhelyet hagyott maga után. Ezek feltárása és közzététele már századunk első évtizedeiben meg­kezdődött. Tehát az utóbbi száz év folyamán nagyon sok avar temetőt tártak fel és tet­tek közzé a Kárpát-medence régészei. Ennek ellenére még a legjelentősebb te­metők közül is bizony jelen­tékeny mennyiségű lelőhely maradt publikálatlan, a tudo­mány számára máig hozzá­férhetetlen. Ezen a korántsem kielégítő álla­poton kísérelt meg változtatni a magyarországi avar temetőket be­mutató, angol nyelvű Corpus soro­zat az 1970-es években, Korvig Ilona szerkesztésében (Cemeteri­es of the Avar Period (567-829) in Hungary), az Akadémiai Kiadó gondozásában, amely sajnos, mindössze két kötetet ért meg. Az első a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából válogatott (1975), a második kötet a Baranya megyei lelőhelyeket dolgozta fel (1977). További jelentős avar lelőhelyek közzétételére a Corpusban tehát ezután sem került sor, s a kiad­vány további sorsa körül kialakult „sok szóbeszéd" sem vezetett eredményre. Az 1994-es esztendő viszont, egyelőre úgy tűnik, az át­törés éveként vonul be az avar ko­ri régészet történetébe, ugyanis a szolnoki múzeum kiváló avar kori specialistájának, Madaras László­nak a jóvoltából és sorozatszer­kesztésében, megújított formában - „Das warische Corpus - Avar Corpus Füzetek" - folyamatosan újra megjelentetik az eddig publi­kálatlan lelőhelyek anyagát, a Debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem Néprajzi Tanszéke Ethnika Alapítványának a segítsé­gével. A közelmúltban napvilágot látott első kötet a Török Gyula ál­tal az 1970-es években feltárt solymári (Pest megye) 130 sírós avar temetőt, míg a második kötet a Madaras László által kiásott 412 sírós jászapáti (Jász-Nagykun-Szol­nok megye) temetőt mutatja be. Reméljük, hogy ezek után a so­rozat folytatása nem törik meg új­fent. Hiszen most már további két lelőhely leletanyaga gazdagítja az avarokról nyert eddigi ismeretein­ket, s járul hozzá e keletről elszár­mazott, több rokon népcsoportból összeolvadt népesség történelmé­. nek mind pontosabb megismeré­séhez. TRUGLY SÁNDOR A LAKITELEK ALAPITVANY a mozi 100 éves jubileuma alkalmából meghirdeti A kisközösségi televíziók II. Filmszemléjét A filmszemle helye: Lakitelek, Népfőiskola A filmszemle időpontja: 1995. május 25-28. Védnökök: Nemeskürty István filmtörténész és Werner Herzog filmrendező (Németország) Pályázati feltételek: A versenyen részt vehetnek a magyar nyelvű kisközségek, falvak, kisvárosok televíziói, hatá­ron innen és túl, minden olyan egyénileg vagy csoportosan készített alkotással, amely az első Lakiteleki Filmszemlén nem szerepelt. A filmeket az alábbi kategóriákban lehet nevezni: KRÓNIKA: helyi híradó, aktuális közéleti ri­port, portré, életkép, sport. KORKÉP: (filmtanulmányok a településről), filmszociográfia, jövőkép, elemző dokumen­tumfilm a 90-es évek helyi valóságáról. MŰVELŐDÉS: szórakoztató műsor, kísérleti film, hagyományőrzés, értékmentés, helyi szo­kások, helyi öntevékeny együttesek bemutatá­sa. Nevezési lapok igényelhetők: Lakitelek Ala­pítvány, 1399 Budapest, Pf: 701-380. Nevezé­si díj nincs! Nevezhető: VHS, S-VHS, Hi-8, U-matic, Beta­cam technikával készült alkotás. Minden művet külön VHS vagy S-VHS kazettán vetítés­re kész állapotban kérünk beküldeni. A kazet­tán és borítóján fel kell tüntetni a film címét, vetítési idejét, a kijátszandó hangsávot, vala­mint az alkotó vagy alkotó közösség nevét és címét. Az egy pályázó által beküldendő alkotá­sok hossza mindösszesen 40 perc lehet, a ne­vezési kategóriáktól függetlenül. A nevezők a pályázati feltételek elfogadásá­val hozzájárulnak, hogy az alkotások, műsorok a Lakitelek Alapítvány Archívumának tulajdo­nába kerüljenek. A szemlére jutó alkotásokat filmes és televíziós szakemberekből álló zsűri választja ki. Az előzsűri vetítései nyilvánosak, az alkotók önköltséges alapon vehetnek részt. A programról a pályázók értesítést kapnak, az előzsűri döntéséről tájékoztatást adunk. Az előzsűri időpontja: 1995. április 20-23. Az előzsűri helye: Lakitelek Népfőiskola, 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3. A szemlére bejutott filmek alkotói önköltsé­ges alapon vehetnek részt a szemle rendezvé­nyein. Az előzsűri és a zsűri döntései ellen fel­lebezést nem fogadunk el. A szemle legjobb alkotásai díjazásban része­sülnek. A zsűri kiad fődíjat, valamint kategóriánként díjakat és különdíjakat. 1 db FŐDÍJ 250 000 Ft 3 db KATEGÓRIADÍJ 100 000 Ft 10 db KÜLÖNDÍJ 50 000 Ft (szakmai, szerkesztői, riporteri, operatőri, új­ságírói) Nevezési és beküldési határidő: 1995. már­cius 15. LEZSÁK SÁNDOR, a Kuratórium elnöke EGY MECS LASZLO-EMLEKERMES OKTATO Nyelvtanulással gyógyuló sebek Mint arról lapunk is hírt adott, a nagykaposi önkormányzat és a helyi római katolikus egyházköz­ség tavaly a Széchenyi családból származó Nandine Eltz grófnőnek ítélte oda a Mécs Lász­ló-emlékérmet, s azt a kaposi bú­csú alkalmából adták át a kitün­tetettnek a városházán. A Salz­burgban élő, amerikai állampol­gárságú hölgy már negyedik éve tanít angol és német nyelvet a he­lyi gimnáziumban és a plébánián. A minap a magyarul is jól tudó ki­tüntetettel beszélgettünk. - Kedves grófnő, árulja el, mikor és hogyan került kapcsolatba a nagy­kaposiakkal! - Most már a negyedik évet, ponto­sabban a negyedik telet töltöm itt. Ezt a vidéket már nagyon régen a szí­vembe zártam, tudniillik a gyerekko­romat innen nem messze, Remetehá­morban töltöttem, szüleim birtokán. A háború idején hagytam el e kies he­lyet, ám a rokonokkal, ismerősökkel tartottam a kapcsolatot. Amikor több évtizednyi távollét után újból errefelé jártam, megismerkedtem a nagyka­posi Gábor Bertalan esperes úrral. Beszélgetés közben megkérdezte, nem ismerek-e valakit, aki el-eljönne ide évente legalább egy-két hónapra németet és angolt tanítani, mert sok itt a tanulni akaró egyén. Ismertem a vidéket és az itteni emberek mentali­tását, életvitelét, ezért elhatároztam, hogy vállalom a feladatot. - Ön szerint milyen szerepe lehet ab­ban a nyelvtudásnak, a nyelvismeret­nek, hogy ez a régió fejlődjön, közelebb kerüljön Nyugat-Európához? - Úgy látom, ha tudunk nyelveket, akkor bátrabban merünk utazni. Aki pe­dig utazik, az megismerkedik a szom­széd országokkal, szomszéd népekkel, valamint a távolabbi világgal, s ez csak a hasznára lehet mindenkinek. - Tanulékonyak az itteni emberek? - Nagyon. És igyekvőek. Egyébként én nem kezdőkkel foglalkozom, hanem olyanokat tanítok, akik már tudják az alapokat, és még többet akarnak tudni. Ebben próbálok nekik segíteni. Az isko­lában társalgási órákat tartok, ame­lyekre az jön el, aki akar. Előfordul, hogy csak 3-4 gyerek jön be, ám néha teljesen megtelik az osztályterem. Ezen­felül a plébánián is tanítok. Ide többnyi­re felnőttek járnak. Beszélgetünk, csi­szolgatjuk a kiejtést, mert azt tapaszta­lom, hogy az ittenieknek hiányzik a nyelvgyakorlás, illetve az olyan közeg, ahol a tanulók nem csupán passzívan vannak jelen, mint például a nyugati té­véadók műsorainak követésénél. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen filmek nem mindig és nem minden tekintet­ben hatnak pozitívan a nézőre... - Hogy érzi, az eredmény lemérhető, észrevehető a tanulókon? - Kétségtelenül. Még nem tud min­denki tökéletesen németül, illetve an­golul, de az eredménnyel elégedett va­gyok. Hogy van a munkámnak értelme, abból is gondolom, hogy a nyelvtanulók száma nem apad, hanem mindig sok az érdeklődő. Akadnak köztük, akik nyugat-európai körútra készülőben igyekeznek intenzíven gyakorolni ná­lam. - Úgy tudom, Ön térítésmentesen oktat... - Igen. Azért vagyok itt, hogy segít­sek. A plébánián lakom, tehát ez a kér­dés is megoldódott. - A terveiről szólna röviden? - Hogy meddig, hányszor jövök még Nagykaposra? Nem szeretek ter­vezgetni. Ha az időmből telik majd, és szükség lesz még rám, akkor bizo­nyára máskor is eljövök. Persze, mint nagymamának, azért otthon is van­nak kötelességeim. - Hogy érzi magát Nagykaposon, ebben a vidéki városkában? - Kétségtelen, hogy Kapós nem Salzburg, de ez nekem nem számít. Csendes, nyugodt itt az élet, az em­berek igen barátságosak. Igaz, kissé meglátszik rajtuk a sok nehéz év, év­tized, és a nehéz múlt okozta lelki sé­rülés is észrevehető helyenként... - Nehéz lesz azokat begyógyítani? - Azt csak fokozatosan lehet. - Milyen érzéssel vette át a Mécs László-emlékérmet ? - Nagyon boldog voltam. Egyúttal az volt az érzésem, hogy talán meg sem érdemeltem, hiszen még keve­set tettem, keveset segítettem a ka­posiaknak. GAZDAG JÓZSEF (A szerző felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom