Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1995-01-18 / 14. szám, szerda
1995. január 139. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK ÚJ SZ ÓL9] M oszkva a svéd hatóságokkal együttműködve mindent megtesz Ráül Wallenberg sorsának a tisztázása érdekében - közölte az orosz külügyminisztérium tegnapi nyilatkozatában. A svéd diplomatát 50 évvel ezelőtt a szovjet katonai hatóságok tartóztatták le Budapesten, és az egykori Szovjetunióba hurcolták. A nyilatkozat szerint Wallenberg feltételezhetően a sztálini börtönök egyikében halt meg. Q—övetséei ünnepnek nyilváOZ nították az Egyesült Államokban a színes bőrű polgárjogi harcos, Martin Luther King születésének évfordulóját. K ínába látogatott Alekszandr Lukasenko belorusz elnök, aki vendéglátójával, Csiang Cömin államfővel, valamint Li Peng miniszterelnökkel tárgyal a két ország kapcsolatairól. Nem hivatalos jelentések szerint a háromnapos látogatás során a haditechikai együttműködés is szóba kerülhet. BOSNYÁK VALSAG Makacskodnak a muzulmánok A Boszniában állomásozó ENSZ-erők képviselői szerint komoly veszélybe került a négy hónapra megkötött fegyvernyugvási egyezmény, mert a muzulmánok nem ürítették ki a demilitarizált zónát az Igmanon, a szerbek pedig nem nyitották meg a kék utakat, Szarajevó utánpótlási vonalait A szerb-muzulmán tárgyalások zsákutcába jutottak. Újvidéki tudósítónktól Patrick Beclety ezredes, az UNPROFOR felügyelőinek parancsnoka közölte, hogy a helikopteres ellenőrzés során bebizonyosodott, az Igmanon még mindig több tucatnyi muzulmán katona tartózkodik, a fegyvermentes zónában a helikopterek katonai menetoszlopokat is láttak. Az ENSZ-parancsnok szerint egy muzulmán katonai csoport olyan helyet foglalt el, ahonnan nagy szerb területet ellenőrizhet. Paul R/s/ey ENSZ-szó vivő pedig bejelentette, hogy a kék folyosók megnyitásáról folytatott tárgyalások megrekedtek, a szara : jevói kormány ugyanis nem áll el attól a követeléstől, hogy minden áruforgalmat maga bonyolítson le. Nincs nyugalom Tuzlánál sem. Egy héttel ezelőtt a muzulmánok zárlat alá vették az UNPROFOR ottani bázisát (állítólag azért, mert egy szerb összekötőtisztet alkalmaztak). Sem élelem, sem üzemanyag, de még a posta sem jut el a bázisra. Maga Delic tábornok, a muzulmán főparancsnok sem járt közbe, pedig az újévkor hatályba lépett tűzszüneti egyezmény ebben a kérdésben egyértelmű: az UNPROFOR-nak jogában áll szerb és muzulmán összekötőtiszteket alkalmazni. A nemzetközi összekötő csoport ma találkozik Genfben az iszlám értekezlet képviselőivel. Ez lesz az első alkalom, hogy tárgyalóasztalhoz ül az Iszlám Konferencia boszniai ügyekkel megbízott képviselőivel. Az öthatalmi közvetítőknek az a szándéka, hogy lecsillapítsák a mohamedán világot. A kis-jugoszláv kormány aggódásának adott hangot amiatt, hogy Horvátország felmondta az UNPROFOR szolgálatait Kontics miniszterelnök erről levélben tájékoztatta Butrosz Ghalit. Az ENSZfőtitkár a BT-hez küldött jelentésében mégis reményét fejezte ki, hogy Zágráb még március 31-e, az ENSZ-erők mandátumának lejárta előtt felülvizsgálja határozatát. GYARMATI JÓZSEF Walesa Prágában MTI- és TA SR-hír Lech Walesa -leRgyd-ámamTő tegnapttetnapos hivatalos látogatásra Csehországba érkezett. Prágában vendéglátójával, Václav Havel köztársasági elnökkel, JosefZieleniec külügyminiszterrel, majd Václav Klaus kormányfővel folytat tárgyalásokat a NATO-ba, illetve az Európai Unióba történő belépéssel kapcsolatos közös erőfeszítésekről. Walesát politikai, gazdasági szakértők, valamint vállalkozók kísérték el Prágába. Az elnök hétfői nyilatkozata szerint több kölcsönös előnyökkel járó gazdasági program beindítása szerepel a napirenden. A két ország bélügyminisztere a kishatárforgalomról írt alá megállapodást. Lurie karikatúrája Waldemar Pawlak lengyel miniszterelnök tegnap kijelentette: a kormánykoalíció kész konzultációkat kezdeni Walesával. A megbeszélések célja, hogy megállapodjanak, kit jelöljenek a védelmi és a külügyi tárca élére. GENF: KOZIREV-CHRISTOPHER TALALKOZO Clinton óvatos MTI-hír Andrej Kozirev orosz és Warren Christopher amerikai külügyminiszter tegnap Genfben találkozott, azzal a fő céllal, hogy előkészítsék a májusra tervezett orosz-amerikai csúcstalálkozót. Washingtoni hivatalos források közben arról tájékoztattak, hogy Bili Clinton amerikai elnök egyelőre nem fogadta el orosz partnere meghívását, a két országnak számos vitás kérdést kell tisztáznia, mielőtt véglegesítenék a legfelsőbb szintű tárgyalások időpontját. A Washington Post tegnapi száma szerint az amerikai elnök környezetéből százmazó források cáfolták az ITAR-TASZSZ jelentését, hogy Clintonnak szándékában áll májusban Moszkvába utazni. A lap úgy tudja, a kormányzat szeretné megvitatni és a lehetőség szerint rendezni a kétoldalú viszonyt terhelő problémás ügyeket, még mielőtt végleges kötelezettséget vállalna a csúcs kérdésében. Az alábbi táblázatban a 20. század (Richter-skála szerint mért) legerősebb földrengései közül azokat soroljuk fel, amelyek egyben a legtöbb áldozatot is követelték, illetve valamilyen más okból váltak emlékezetessé. 1960. május 21. - 30. Chile 9,5 5000 1933. március 2. Japán 8,9 2990 1920. december 16. Kína 8,6 100 000 1906. augusztus 16. Chile 8,6 20 000 1927. május 22. Kína 8,3 200 000 1923. szeptember 1. Japán 8,3 100 000 1906. április 18. - 19. San Francisco 8,3 452 1976. július 28. Kína 8,2 800 000 1978. szeptember 16. Irán 7,7 25 000 1990. június 21. Irán 7,7 50 000 1980. november 23. Olaszország 7,2 48000 1988. december 7. Örményország 6,9 25 000 1993. szeptember 30. India 6,4 9700 TASR ACSEHSMTÓBÓ^ A cseh és a szlovák kormányfő találkozójának mielőbb meg kellene valósulnia - írta tegnap a Rudé právo Sergej Kozlík szlovák miniszterelnök-helyettesre, pénzügyminiszterre hivatkozva, aki hétfőn nyilatkozott ilyen értelemben Brünnben, ahol Karel Dyba cseh gazdasági miniszterrel találkozott. Szerinte minél előbb tárgyal Klaus és Mečiar, annál jobb, de a találkozót gondosan elő kell készíteni. Dyba szerint Közlikkal feltérképezték a kölcsönös kapcsolatokat. Hangsúlyozta, hogy 16,3 százalékos részesedésével Szlovákia a második helyen áll a cseh kivitel célországainak sorában. Olaj a tengerben TA SR-hír A Rotterdamtól délre fekvő Hollands Diep öbölben tegnap összeütközött a német Greimerath és a belga Esso 6 tankhajó. A német hajó léket kapott, s tartályaiból nagy mennyiségű - 10-20 tonna - fűtőolaj ömlött a tengerbe. A pontos adat azután válik ismertté, ha a maradékot már átszivattyúzzák egy másik hajóra. Az első baleset után a német hajó még egy kisebb holland hajóval is ütközött. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a helyi rendőrség szerint jók voltak a látási viszonyok. QROSZ-UKRAN VISZONY Elhidegülöben MTI-hír Leonyid Kucsma ukrán elnök szerint a csecsen válság miatti nézetkülönbség súlyosan terheli az amúgy sem felhőtlen ukrán-orosz viszonyt. Borisz Jelcin tervezett kijevi látogatására pedig a közeljövőben bizonyosan nem kerül sor, legfeljebb csak tavasszal. Kijevben egyre több hivatalos személyiség, kormánytag bírálja a polgári lakosság elleni durva támadásokat, miközben Moszkva azt veti a kijevi vezetés szemére, hogy nem képeS megfékezni egyes nacionalista csoportokat, amelyek Dudajev oldalán harcolnak. Kucsma szerint - aki egy észak-ukrajnai hadiüzemben tett látogatása során válaszolt az újságírók kérdéseire Ukrajna számára az a legfontosabb tanulság a csecsen válságból, hogy ellenőrizhető, hivatásos hadsereget kell létrehozni. - Erre azért van szükség, hogy ne kelljen a lövészárkokba küldeni fiatal fiúkat, akiket aztán eltaposnak a tankok - fűzte hozzá Kucsma. ROMÁNIÁI MAGYAR SZO Visszautasított bírálatok MTI-hír A Romániai Magyar Szó tegnapi számában teljes terjedelemben közölte Tőkés László két levelét, amelyben a püspök élesen bírálta a szerkesztőséget, mert eddig - a szerző tilalma alapján - nem tette közzé Nagy Benedek ellene irányuló, a püspök által „szennyiratnak" nevezett röpirat szövegét. Mint ismeretes, Nagy Benedek ebben Tőkés Lászlónak tulajdonított kijelentések alapján a Securitatéval való együttműködéssel vádolta az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, s jelenleg is tartó vitát váltott ki a szövetségben. A lap közli továbbá a képviselőcsoport 15 tagja által aláírt állásfoglalás szövegét, amely ugyancsak a publikálást sürgeti, illetve Borbély Imre nyílt levelét. A képviselő ebben ismertette, milyen előzmények nyomán és megfontolások alapján tette közzé december 28-án a röpiratot. A napilap e dokumentumokkal együtt közreadja Nagy Benedek írásának teljes szövegét, s egyben vezéreikben foglalkozik az üggyel. Visszautasítja a Romániai Magyar Szó eddigi eljárásával kapcsolatos bírálatokat, és sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy az ügyben egyesek ott is „diverziót" feltételeznek, „ahol annak még az árnyékát se lehet feltételezni". Elhunyt Sík Ferenc MTI-hír Sík Ferenc Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház főrendezője 64 éves korában hétfőn váratlanul elhunyt - tudatta tegnap a színház igazgatósága. Sík Ferenc klasszikusok, valamint kortárs magyar és külföldi szerzők műveit vitte színpadra - rendezésében játszották Brecht-Wiel Koldusoperáját, Goldoni Két úr szolgája című vígjátékát, Shakespeare számos drámáját. Ő rendezte az Advent a Hargitán című Sütő-drámát, amely több mint 270-szer szerepelt a Nemzeti Színház műsorán. Utolsó premierje a My Fair Lady volt. Sík külföldön is tevékenykedett, oktatott, rendezett Szabadkán, Temesvárott, Helsinkiben, Aachenban. Pisztollyal a pápa ellen? Pápua Új-Guinea rendőrsége letartóztatta tegnap a 40 éves Perfect Santost, amiért egy félautomata pisztollyal, s benne 15 tölténnyel jelent meg Port Moresby stadionján, ahol II. János Pál pápa misézett - közölte a helyi rendőrfőnök. Santos a Fülöp-szeigeteken a lövészklub rendes tagja, de nincs engedélye ahhoz, hogy nyilvános helyen fegyvert viseljen. Nem tudni, mik voltak a szándékai, ám gyanús, ha valaki csőre töltött fegyverrel jelenik meg egy misén, főleg ha azt a pápa pontifikálja. A pápa, aki a tartós béke szükségességéről beszélt Pápua Uj-Giunea fővárosában, ma továbbutazik Sydneybe. OLASZORSZÁG Az 54. kormány Lamberto Dini, akit Scalfaro államfő a múlt pénteken bízott meg a kormány megalakításával, tegnap bemutatta a kabinet névsorát az elnöknek, aki elfogadta azt. Tegnap este a teljes egészében szakértőkből álló kormány le is tette a hivatali esküt. Az Olasz Köztársaság történetében most először nincs pártpolitikus a miniszterek között. A legismertebb név Susanna Agnellié: a FIAT-birodalom fejének húga a külügyminisztérium élére került. Megfigyelők dicsérik Scalfaro államfő bölcsességét, amellyel sikerült feloldania a Berlusconi december 22-i lemondása után kialakult patthelyzetet. Nem tett eleget Berlusconi és hívei azon követelésének, hogy vagy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki idő előtti választásokat, vagy ismét Berlusconit bízza meg a kormányalakítással. Lamberto Dini lényegében mindenki számára elfogadható kellene, hogy legyen. Kemény ember, elismert pénzügyi szakértő. Vezető tisztséget töltött be a Nemzetközi, Valutaalapban, 1979-től másfél évtizeden keresztül az olasz központi bank élén állt Tavaly májusban lett Berlusconi kabinetjében kincstárügyi miniszter. Független szakértőként kapott meghívást a kormányba, tehát Berlusconi bízott benne. Ugyanakkor azon kevesek közé tartozott, akit az ellenzék sem bírált agyon, neki nem lehetett felróni, hogy áskálódik vagy nagyképűsködik. Az elmondottakból kiderült, hogy Lamberto Dini ugyanakkor nagy kérdőjel is. Berlusconi egészen tegnapig bízott abban, hogy az ő irányvonalát fogja követni, vagyis: csak pár hétig-hónapig marad meg ezen a poszton, és legfontosabb feladatának azt fogja tekinteni, hogy előkészítse az új választásokat, magyarán: Berlusconi győzelmét. Mert Berlusconi máris nagy hangon kijelentette, hogy Dini kabinetje csak átmeneti lehet, úgyis választásokat kell majd tartani; egyáltalán nem érzi magát vesztesnek, és győztesként fog visszatérni. Sőt még a választások pontos napját is tudni véli, ez június 11-e. Tegnapra némiképp módosult a helyzet, Berlusconi kijelentette, lehet, hogy a Forza Italia nem fogja támogatni Dini kormányát a törvényhozásban, mert olyan személyek is szerepelnek benne, akikkel ő és pártja nem tud egyetérteni. Már ebből is látszik: egyáltalán nem biztos, hogy Dini hajlandó lesz kiszolgálni korábbi főnökét. Lehet, neki is evés közben jön meg az étvágya, és nem lesz hajlandó eljátszani azt a szerepet, amelyet Berlusconi szánt neki, hogy csak ,rövid, átmeneti időre töltse be a kormányfői posztot. Mert míg Berlusconinak az volna az érdeke, hogy mielőbb idő előtti választások legyenek, mások úgy vélik, Dini szakértői kormányának legalább másfél évig kellene hivatalban maradnia, végrehajtania a legfontosabb reformokat, s csak azt követően lehet urnákhoz szólítani a lakosságot. Ez utóbbi változat tűnik a reálisabbnak, hiszen már Dini kinevezésére is pozitívan reagált a tőzsde. A gazdasági szempontokat pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindezek figyelembe vételével elmondható: a Dini kinevezését követő megnyugvást csak ideiglenes tűzszünetnek kell tekinteni, valószínű, hogy Scalfaro államfőnek nem az egész kormányválságot, hanem a válságnak csak az első fordulóját sikerült megoldania. Berlusconi is tartogat még sok mindent a tarsolyában, hiszen a hét végen azt mondta, egyheti pihenőt ad magának, és utána teljes gőzzel beindítja kampányát annak érdekében, hogy a nyáron meg lehessen tartani a választásokat. MALINAK ISTVÁN