Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-07 / 32. szám
UBSÚrnap 1994. augusztus 7. SZABADIDŐ Ak ad jó néhány leleményes ember, aki üres zsebbel, autóstoppal utazza be a világot Persze, a többséget nem ilyen fából faragták: s csakis akkor hajlandó kiruccanni otthonról még a legközelebbi kirándulóhelyre is, ha ott garantált az összkomfortos vendéglátás. Összkomfortos kirándulóhelyeink? Állítólag léteznek itt-ott. Nyáriak is. Ez utóbbiakból Kassán és környékén keveset talál az érdeklődő, ha egyáltalán talál. Mert ugye, kirándulóban a vízhez vágyódunk, s ha már ott vagyunk a parton, szeretnénk megmártózni is. Elvégre azért megyünk a vízhez, hogy nap- fürdőzzünk, ússzunk, lubickoljunk, élvezzük a tiszta levegőt és esetleg elfogyaszthassunk egy üdítőitalt. a sajátját. - Olcsón eladom, mert kellene a pénz Su- nárra a gyereknek - mondta olyan borízű hangon, amelyből nekünk nem tűnt egyértelműnek, hogy valóban gyermekeledelre kellene neki a pár korona... Az ötszáz koronás alaptőkéhez, amely a zsebemben lapult, tehát könnyen szerezhettünk volna még potom áron egy „sokat átélt” időmérőeszközt. Illetyt7° t\ p p n ¥bé es arai Jászó még állja a sarat • Mit ér egy szürke bajszos ötszázas? Lakhelyén kevés kassainak adatik meg a lehetőség, hogy ezt megtehesse. Azokon kívül, akiknek mindezért a portájukat sem kell elhagyniuk, talán senki másnak. A Hemád parti város ugyanis strandszegény. Nincs egyetlen kelet-európai szintet elérő szabadtéri uszodája sem, nem még nyugat-európai nívójú strandja. Maradnak hát a tavak, víztározók. Jobban mondva maradnának, de a fürdési lehetőség szempontjából azok egyre inkább kacsaúsztatókhoz kezdenek hasonlítani. Mi tagadás, áll már körülöttük néhány kacsalábon forgó villa és közlétesítmény, ám a vizük... Az oszályon aluli. A hemádcsányi tó, ahol valamikor több ezren lu- bickoltak-sütkéreztek egyszerre, ma egészséget veszélyeztető hely! A közegészségügyi intézet fürdést tiltó táblájára ugyan nincs felírva, hogy a tavat elsősorban a nyaralóházak emésztőgödrei szennyezik - ám ez a valóság. Csatornahálózatra pedig nincs pénz. Egészségügyi szempontból fürdésre alkalmatlan a kassai Tóhát lakónegyed több hektáros vízterülete, s a ránkherláni gejzírhez közeli, a Szalánci- hegyvonulat nyugati lábánál csillogó felsőkemencei völgyzárógátas víztározó is. Pedig a környezet mesés. Marad tehát az idabukóci és a ruzsíni víztározó, valamint az izrai és a jászói tavacskák. Ez utóbbi három egyaránt mintegy harminc kilométerre van Kassától. * * * A minap Jászóra látogattam el. Családommal, ha tehetjük, nyaranta eltöltünk ott néhány napot. A feleségemmel, mert a gyermekek másutt jártak, ezt a Bódva parti községet, pontosabban ennek sokak számára vonzó tavát választottuk most is egynapos kirándulásunk úticéljául. Ezúttal a szokásosnál is csendesebb volt az erdőszéli hangulatos tavacska és partja, s így még vonzóbb az autók, vonatok és repülőgépek zajától megcsömörlött városlakónak. Csónakok, vízibiciklik nem himbálóztak a fák lombjait zölden visszatükröző vízfelületen. Rostokoltak a „kikötőben”, vártak a szervezési okokból elhúzódott rajtjukra. Jégkrémárussal sem találkoztunk, összefutottunk viszont egy „kereskedővel”. Pontosabban egy gyanús „üzletemberrel”. Ő szólított le minket. Kopottas, ósdi karórát kínált nekünk. Nekünk is. Állítólag ve már csak a négyszázhoz, mert gépkocsival voltunk, s a benzint a hírlapírónak sem adják ingyen. Lehet, azon helyiek egyike volt az órakínáló, akik - visszaemlékezve a helyi polgármester múltkori szavaira - a tisztességes jászóiak szégyenére kéregetéssel, vagy holmijaik kiárusításával zaklatják a kirándulókat. Lehet... Vagy mégsem?! * * * Ebédre a sarki kocsma-vendéglőben a sülthal jólesett. Újabb százassal könnyebbeden a pénztárcánk. Gondolom, nem úsztuk volna meg olcsóbban a közeli kempingtábor éttermében, sem a pincevendéglőben. Ha kedvünk lett volna egy gyalogtúrához és ellátogatunk a számunkra már nem ismeretlen helyi cseppkőbarlangba, s közben - mert forróság volt - valamelyik presszóban kihörpintünk egy kávét, esetleg egy jégkrémet is elfogyasztunk, akkor a tóhoz már csak kétszáz koronával a zsebünkben térünk’vissza. Vízibiciklizés nincs, csónakázás sem, tehát takarékoskodhatunk. Persze, Jászón a tó mellett, és az értékes műemléknek számító helyi premontrei templom valamint kolostor közelében tétlenül is élvezni lehet a szép természetet. Estefelé, hazaindulóban csupán kíváncsiságból megkérdeztem, mennyibe kerülne a szállás a fahá- zikós kempingtáborban?- Ha lenne, fejenként 85-90 koronába, attól függően, hogy három-, vagy négyágyas házikót bérelnének-e. Sajnos, jelenleg még annyiért sem tudnánk már senkit fogadni, elkvártélyozni itt, mert augusztus végig minden helyünk foglalt - tájékoztatott az ügyeletes táborfelelős. * * * Elégedetten indultunk haza. Megnyugtatott a tudat, hogy a nem összkomfortos jászói üdülőhelyen két személy napi ötszáz korona ráfordítással nyugodtan pihenhet, kikapcsolódhat, s ha kedve szottyan, még fürödhet is. Mert a helyi tó vizétől még nem döglik a hal. S talán - ítélve a látottakból, tapasztaltakból - később sem fog. Gazdag József NYARALNI OLCSÓN ÉS EGÉSZSÉGESEN Aligha akad olyan ember a Földön, aki legalább álmaiban ne gondolna az önfeledt nyaralásra, gondtalan pihenésre. Vannak, akik számára az álom és a valóság közt alig van különbség, míg másokat fényévek választanak el egy megálmodott szebb világtól. Hogy valójában kik is vannak többen, a hétköznapok állandó gondjaiban őrlődök, vagy a szüntelen jólétben „tengődök”, arra azt hiszem, nagyon egyszerű a válasz. Mégis mindnyájan arra vágyunk, hogy az évi néhány hetes szabadságból legalább egy hetet valahol az otthontól távol töltsünk el. Ha azt kérdezném, mi kell a jó nyaraláshoz, meggyőződésem, hogy az emberek 99 százaléka azt válaszolná: sok-sok pénz. Pedig én annak a maradék egy százaléknak adnék igazat, akik azt válaszolnák, hogy a tartalmas időtöltés legfontosabb kelléke a jó ötlet, esetleg egy jó társaság és a többi már magától jön. Nyári szabadságaimra visszagondolva számomra legkedvesebbnek egy kárpátalj i kerékpártúra, valamint egy erdélyi honismereti gyalogtúra emlékei tűnnek. Egyik kirándulás sem viselte meg igazából a pénztárcámat, mégis mindkét alkalommal olyan élményekkel tértem haza, amelyekből még ma is bőségesen táplálkozom. A gyalogtúrák, illetve a kerékpáros, valamint az evezős kirándulások óriási előnye, hogy igénytelenségük mellett állandó testedzést is biztosítanak. Amíg a tengerparti napozások egyre nagyobb veszélyeket rejtenek, addig a szabadidősport jellegű túrák a mozgáson túl szellemileg is frissítőként hatnak. Nyilván ezzel is magyarázható az a tény, hogy ma a kerékpár Nyugaton legalább annyira elterjedt, mint azokon a vidékeken, ahol az emberek a szűkös anyagiak miatt használják drótszamaraikat. Az alábbiakban egy olyan tíznapos kerékpártúra útvonalát ajánlom a kedves Olvasók figyelmébe, amelyet tavaly egy öt főből álló komáromi csapat tett meg, s az úton szerzett élményeiket máig is szüntelenül emlegetik. Azzal a nem titkolt szándékkal teszem közzé a résztvevők elbeszélései és feljegyzései alapján leírt túra útvonalát, hogy mások is kedvet kapjanak, s legalább részben végigkerekezzenek rajta. Duna túra ’93 A kerékpártúra, melynek célállomása az ausztriai Linz volt, 1993. június 19- én, egy szép szombati napon indult Komáromból. A túra a célállomásig Morva-, majd Csehország csodálatos lankáin haladt, Linztől vissza pedig Ausztrián keresztül, a Fertő-tó érintésével a Duna mentén húzódó kerékpárúton. Ami az anyagiakat illeti, a kitartó „Tekergők” (így hívják ugyanis az öttagú csapatot) állítják, hogy kirándulásuk fejenként 2500 szlovák koronától nem került több pénzbe. Csehország meredélyei időnként ugyan próbára tették a társaságot, de a táj gazdagsága, természetes szépsége mindenért kárpótolta a közepes nehézségi fokú túrára vállalkozókát. A Duna túra első napja még sík terepen, a Csallóközön haladt keresztül, emelkedők csupán Dévény közelében találhatók. A vár alatt, a Morva folyó partján kitűnő szálláshely kínálkozott a mintegy 130 kilométer megtétele után. A túrázók állítása szerint azon a vidéken akár hétvégi, két-háromnapos kerékpártúrákat is érdemes szervezni, annyira kellemes környezetben lehet pedálozni. Érdemes megmászni a dévényi várhoz vezető dombot, mert csodálatosan szép panoráma várja a kíváncsi utazót. Másnap továbbhaladva a csehországi Lednicére ajánlatos időben érkezni, hogy a kastély megtekintése is beleférjen a napi programba. A Duna túra résztvevői ugyanis a következő napra halasztották a kastély körüli sétát, amelyet aztán a hétfői múzeumi szabadnap meghiúsított. Egyébként a kertészeti egyeteméről is ismert Lednicében kemping is várja a turistákat, így éjszakára nem szükséges a hangulatos várost elhagyni. Ha előző nap nem sikerült a város nevezetességeit megtekinteni, akkor azt a következő nap is lehet folytami, hiszen a hatalmas kastélyparkban üvegház, szélén pedig egy édesvízi és tengeri akvárium várja a látogatókat. Folytatva az utat, megéri Mikulovban is elidőzni egy kicsit, főleg a város főterén. Onnét aztán Vranovig elég kellemetlen emelkedők váltják egymást, de a látvány mindenért kárpótolja a kitartó kerékpárost. S a megérkezés örömére, mint ahogyan azt a „Tekergők” is tették, Vranovban érdemes megkóstolni az utopence nevű cseh ételkülönlegességet, amely tulajdonképpen kabanos kolbász speciálisan elkészített ecetes-hagymás pácban. Kedden a kisszámú csapat a landStejni várromig jutott el. A halastavakkal tarkított területen a sátorállításra kell főképp ügyelni, mert Csehországban nagyon sok helyen a tavak képezik az ivóvízkészletet, ezért környékükön tilos a fürdés és a táborozás is. Szerdán jókora eső zavarta meg a túrázókat, ezért a trocnovi vasútállomás várótermében húzták meg magukat, sőt az engedékeny és megértő személyzetnek köszönhetően az éjszakát is ott töltötték. Az előző napi pihenést Cesky Krumlo- vig kiadós pedálozás váltotta fel. Ott a vár környékét érdemes megtekinteni, többek között azt a szabadtéri színpadot, amelynek nem a dobogója, hanem a nézőtere forog. A reneszánsz kor hangulatát idézik a cseh város zegzugas utcái, a Moldva folyón átívelő hidak, teraszos házak és vendéglők. A társaság az inkább víziparadicsomként ismert VySSí Brod közelében, a meglehetősen hideg vizű Moldva partján vert éjszakai tanyát. Pénteken ért a túra Linz városába. A cseh oldalon még néhány kilométeres emelkedő várt a csapatra, ami az osztrák részen szinte végtelennek tűnő lejtőbe ment át. A mintegy háromnegyed órányi száguldozás közben állítólag több alkalom is nyílt a lakott területen megengedett maximális sebesség túlszárnyalására. A túra Felső-Ausztria fővárosában, Linzben érte el legnyugatibb pontját, onnan hazafelé már nehéz lett volna eltévedni, hiszen a Duna menti kerékpárút jelzései oly egyértelműek. A kerékpárút hagulatos falvakon, esőtől gyöngyöző erdőkön keresztül, romantikus folyópartokon vezet. Csupán Bécsben kell ügyelni a helyes tájékozódásra, mert a nagyvárosban az ember könnyen célt téveszthet. Így jártak a komáromi „Tekergők” is, mert legalább négyszer körbejárták a Prátert, mire megtalálták a Fertő-tó felé vezető utat. A túra utolsó napja Burgenland barátságos lankáin kezdődött, majd a Duna és a Mosoni-Duna által közrefogott területen, a Szigetközben folytatódott. A „Tekergők” 1055 kilométer megtétele után szülővárosukban, Komáromban fejezték be tavalyi túrájukat, köszönhetően a Komáromi Nyomda Kft., valamint a Pfecso Siveprint hathatós támogatásának. Természetesen az idén is nyeregbe szállnak - ez alkalommal azért, hogy körbekere- kezzék Magyarországot. K.D. Két bébn o Duno mein (Fotó: gazdag)
