Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-12-11 / 50. szám

Az emberi jogok egyik tételeként még 1948-ban megfogalmazták, hogy senkit sem szabad kitenni kínzásnak, tilos durván bántalmazni, emberi méltóságában megalázni, illetve büntetni. Az Amnesty International (AI) 1993-as jelentésében viszont az áll, hogy a világ 110 országában megkínoztak és durván bántalmaztak embereket. A legújabb jelentés szerint, amelyet a német szekció főtitkára, Volkmar Deile terjesztett elő, további országok csatlakoztak a sorhoz. Peter Boppel orvos, pszichoanalitikus a pszichiátria poli­tikai visszaéléseit vizsgálja, évek óta kutatja, miért kínozza egyik ember a másikat. A Der Spiegel mindkettőjükkel interjút készített, amelyet december 10-e, az emberi jogok napja apropóján közlünk. Volkmar Deile • Deile úr, Németország csak akkor nyújt menedékjogot a kurdoknak, ha bizonyítják: Törökországban nincsenek biztonságban, még az ország nyugati részében sem. Helyesnek tartja a német szervek döntését? Deile: - Irreális volna azt hinni, hogy a kurdok előtt választási lehetőség áll, s hogy az országon belül menekülhetnek a terror elől. Ez Törökország nyugati részére is vonatkozik. Az Amnesty International helyesli az egyes szövetségi köztársaságok határozatát, amely megál­lítja a kurdok kitoloncoltatását Törökországba. Nem valószínű, hogy valamennyi visszatoloncolt kurd kínzásnak volna kitéve, feltételezéseink szerint azonban a számuk továbbra is jelentős. Tudomásunk van arról, hogy Törökországban a vizs­gálati fogság alatt rendszeresen alkalmaz­zák a kínvallatást. • Törökország aláírta a kínvallatást tiltó európai és a megfelelő ENSZ-kon- venciót is. Deile: - Az AI-nek adatai vannak arról, hogy 1993-ban csak Törökországban 24- en haltak meg kínzások következtében. Az egész világon ötszázan. • A kínvallatást egykor a beismerő val­lomások kikényszerítésére alkalmazták Deile: - Ma is így van. Elsősorban azonban a rendszeres terrorról van szó, a személyiség megsemmisítéséről, a félelem légkörének előidézéséről. A cél a rettegés meghonosítása, mindennemű ellenzék gyengítése. • A kínvallatók speciális képzésben részesülnek? Vagy mindnyájunkban létezik olyan kódolt tulajdonság, hogy képesek vagyunk másoknak szenvedést okozni? Boppel: - Nem hiszem, hogy a destrukció és a bestiális hajlam a születése pillanatától megvan az emberben. Inkább abból kell kiindulni, hogy a gonosz hajlamokat az élet során szerezzük, s aránylag korán. Ezzel magyarázhatók a „spontán” bestiális cselekedetek, mint amilyeneknek a volt Jugoszláviában lehettünk tanúi. Az ember fejlődésének kétmillió éve alatt nem fordultak elő rendszeres kínvallatások. • Ezek szerint a kínvallatás a civilizá­ció vívmánya? Boppel: - Az utóbbi tízezer év vívmánya. A diktátorrendszerek dollár- milliókat áldoznak a kínvallatók betanítására. A képzésbe elsősorban férfi­akat vonnak be. • Hogyan fest az ilyen kiképzés? Boppel: - Az, akiből kínvallató képezhető, rendszerint sérelmeket szenvedett el gyerekkorában, megaláz­tatásokban volt része. A kiképzők éppen ezt használják ki. Az újoncokat iszonyú testi és lelki megaláztatásnak teszik ki, egyúttal megcsillogtatják előttük a lehetőséget: egyszer hősökké válhatnak. A megaláztatás és alázat, valamint a kor­látlan hatalomról való képzelgés vál­takozása következtében bekövetkezik a teljes leépülés, s ez később végérvényesen meghatározza ezeknek az embereknek a viselkedését. A módszerek azokra a tortúrákra emlékeztetnek, amelyeket az újoncok majd a jövőben alkalmaznak másokon. A majdani kínvallatók olyan lelki és testi megpróbáltatásokon mennek keresztül, amelyek már a kínvallatás határát súrolják. • Mely országokban léteznek kiképzőtáborok? Boppel: - A kínvallatóképzés a dik­tatúrák legféltettebben őrzött titka. Legalább hatvan országról tudunk, ahol gyakorolják a kínvallatást és ahol tanítják a kínzási módokat. Szomoza Nemzeti Gárdájában, Nicaraguában különleges egység létezett. A tulajdon embereik is féltek tőle. Ugyanis gyerekeket képeztek ki. Szomoza diktatúrájának összeomlása után derült ki, milyen „tananyagot” sajátí­tottak el ezekben az iskolákban a 8-15 éves gyerekek. Deile: - Annak alapján, hogy az Európa Tanács kínzásokat megakadályozó bizottsága az ankarai és a diyarbakirai rendőrségeken 1992-ben kínzóeszközöket talált, és hogy az ENSZ egyik bizottságá­nak nem tették lehetővé némelyik börtön meglátogatását, feltételezzük, hogy Törökországban a rendőrség egyes tagjai ilyen kiképzésben részesülnek. • Milyen kínvallatási módok léteznek? Deile: - Az áldozatok vallomásaiból tudjuk: léteznek olyan módszerek is, ame­lyek nem hagynak látható nyomot és orvosilag nehezen bizonyíthatók. Az utóbbi években ez egyre gyakoribb, mivelhogy azok az országok, amelyek kínvallatást alkalmaznak, félnek a jó hírnevük elveszítésétől. Boppel: - Az úgynevezett tiszta vagy fehér kínzás egyik legiszonyúbb fajtája, amikor azzal fenyegetik meg az áldoza­tot, hogy megkínozzák a házastársát. Borzasztó, amikor végig kell néznie a felesége vagy a lánya megerőszakolását. Vagy amikor napokig, hetekig sötét helyiségben tartják, s a padlóra pontos időközökben csepeg a víz. Az ember megőrül ilyen helyen, ám a tortúrának nincsenek látható nyomai. • A brit cégek kínzókamrákat szállí­tanak az Egyesült Arab Emirátusokba. Olyan boxok ezek, ahová bezárják a delikvenst, erős zajnak és éles fénynek teszik ki, amíg bele nem bolondul. Deile: - Az AI brit szekciója bizonyítékokat szerzett erről, de a kor­mány süketnek tetteti magát. Boppel: - Akik újabb és újabb kínzás- módokat eszelnek ki, végtelen fantáziával rendelkeznek. Végeredményben mindig az a cél, hogy megtöijék az ember lelkét. • A kínvallatók érzéketlenek? Boppel: - A kiképzés alatt kiölik belőlük a szenvedők iránti sajnálatot és együttérzést. Az egyes fokozatok alatt a kiképzők figyelik az újoncok reagálását: ki búja a legjobban. A mozambiki Pehamo partizánszervezetnek gyerekkatonái van­nak és kiskorú kínvallatói. Kihajtották őket a falvakba, és a kiképzők felügyelete alatt kellett legyilkolniuk a lakosságot. A kiképzés utolsó stádiumában a gyerekeknek a kiképzőik felügyelete mel­lett a saját családtagjaikat kell kínozniuk. Deile: - A kínzókamrákat eltitkolják a közvélemény elől. Nekünk azonban tudomásunk van ezekről... Ismerjük például az összes marokkói titkos börtönt, ahol feltételezéseink szerint az „eltűntek” százait tartják fogva igen rossz bánásmód mellett. Másrészt viszont a rendszernek érdeke, hogy a lakosság körében rettegést keltsen. A kínzások nyomait viselő hullák azt sugallják: a rezsim ellen mindennemű ellenállás értelmetlen. Boppel: - A közvélemény mindig azt hiszi, szadista egyének túlkapásairól van szó. Ilyen esetek szintén előfordulnak, de elsősorban a katonák és rendőrök rendszeres drilljéről van szó. Szinte senki sem tudja, mekkora erőfeszítésbe kerül, amíg egy embert átképeznek kínvallatóvá. • Hogyan hat a kiképzés az ember pszichikumára ? Boppel: - A sértések és a megaláztatások ürességet keltenek a jelöltben, a régi értékek feladását jelentik. A személyiségnek ez a változása rendkívül alapos és visszafordíthatat­lan. A nicaraguai gyermek vallatókat Svédországban különféle gyógyintézetek­ben helyezték el, de közülük egyet sem sikerült reszocializálni. • Meddig űzheti a kínvallató a mester­ségét? Boppel: - A görögországi, argentínai, uruguayi kínvallatókról tudjuk, hogy hét­nyolc évig. Ezeket a férfiakat a bosszú és a gyűlölet fűti. Érzéseiket valami módon le kell vezetniük. Gyűlöletük áldozataik, nem pedig a kiképzőik felé fordul. Peter Boppel • Milyen szerepet játszik a kínzások­ban a politikai meggyőződés, illetve az etnikai gyűlölet? Deile: - A megalázó kiképzés ter­mészetesen mindig ideológiai aláfestést kap. Te senki vagy! A te nemzeted az egyetlen! Ennek ellenére szeretném fel­hívni a figyelmet: nem a diktatúra az egyedüli rendszer, ahol előfordul a kínzás. Kanadában például bíróság elé állították azokat a katonákat, akik Szomáliában kék­sisakosokként halálra kínoztak egy tizen­hat éves fiút. Vagy emlékezzünk csak a francia hadsereg rendkívül brutális tetteire az algériai háborúban. Boppel: ­Figyelmeztetnék a parancs kiadója és végrehajtója közötti különb­ségre. Ha a kín­vallató elveszíti felettese tetszését, mert netán együttérez az áldozatokkal, megtörténhet, hogy maga válik a kínval­latás alanyává. És akkor nem segít a közös ideológia vagy a közös ellenségkép. • Hogyan érhetnénk el, hogy a kínval­latások alkalmazása ugyanolyan világ­méretű tiltakozást váltson ki, mint a háborúk illetve a vérengzések? Deile: - Célunk, hogy valamennyi ország utasítsa el a kínzásokat, szüntesse meg a titkos börtönöket, tiltsa meg a magánzárkákat és a foglyoknak tegye lehetővé, hogy orvost, illetve ügyvédet választhassanak. Véget kell vetni a kínzásokat végrehajtók büntetlen­ségének, s el kell érni, hogy engedélyez­zék az előre be nem jelentett börtönláto­gatásokat. • A nyugati országok a többi ország felé két különböző mértéket használ­nak... Deile: - Kínához, Törökországhoz, Iránhoz és más országokhoz, amelyekhez konkrét gazdasági vagy politikai érdekeik fűződnek, természetesen másképp vis­zonyulnak, mint némelyik afrikai országhoz, amely a Kelet és Nyugat közötti antagonizmus felszámolása után elveszítette a geopolitikai jelentőségét. • A tavaly Bécsben tartott ENSZ-kon- ferencia az emberi jogokról mit változta­tott a helyzeten? Deile: - A konferencián 171 kormány képviseltette magát, azok a rendszerek is, amelyek alkalmaznak kínvallatásokat... A némi előrehaladás ellenére sem volt a konferencia befolyással az emberi jogok megsértésének felszámolására. A reményt az emberi jogok védelmére alakuló szervezetek jelentik, amelyek a bécsi kon­ferencia óta nemzetközi viszonylatban szorosan együttműködnek. (Feldolg.: köp) A BESTIALITÁS ISKOLÁI Gyermekkatona Guatemalában így kínoztak a középkorban.... ...és Törökországban - napjainkban TUSKE Prágai utca, járókelők. Egyszer csak elvil­lan előttünk egy tetovált fejű srác. Haj csak valami pár szál, az is a feje búbján, ábra az ábrázaton annál több. Akár egy harci dísz­be vágott indián, vagy egy maoista szerze­tes, akire ráborult a tintásüveg. Lenyűgöz­ve nézzük, ahogy - láthatóan nem kevés önbizalommal - halad az utcán, büszkén viselve a szokatlan fejet. Míg föl nem mor­dul a gépkocsivezetőnk: Na, ez a Havel hí­res amnesztiája! Mindenféle figura szaba­don futkoshat! A fiatalemberből váratlanul felszakadó indulat valamiről árulkodik. Nemtetszése lehet faji. egyszerűen esztétikai vagy légin­Többség és kisebbség kább szociális-politikai eredetű. Szólhat az elmúlt öt év alatt kialakult bizonytalanság­nak, megkérdőjelezve a szabadság miben­létét, de lehet puszta demagógia, amivel nap mint nap etetik a mértéket és ízlést vesztett sajtóban, Szlovákia kínjait mások nyakába varrva. A tehetetlenség bűnbakke­resése. vagy csak a másság iránti türelmet­lenség. A tolerancia permanens hiánya. Tu­lajdonképpen nem meglepő, s percek alatt ki lehetne elemezni forrásait. Igaz, annyira megszoktuk, hogy olykor már csak legyin­tünk, vagy úgy teszünk, mintha észre sem vennénk. Apróság, elhanyagolható inter- mezzó, amivel szinte naponta találkozunk. Pedig mi, kisebbségben élő emberek, da­cára a „megszokásnak” sosem szokjuk meg igazán a tolerancia, a türelem hiányát. A bu­szon, nyilvános helyen automatikusan lehal­kítjuk a hangunkat, ne vegyék észre nyelvi másságunkat. Van, aki csakazértis hangos, szokja meg a többség a másság jelenlétét. S már észre sem vesszük, hogy mindkét visel­kedési forma természetellenes. Mindkettő „kifelé”, másoknak szól. Ha együtt vagyunk is, létformánk, amelyről nem tehetünk, de­terminál és megváltoztatja viselkedésünket, s ez az állandó természetellenesség már gyerekkortól természetessé válhat. A ki­sebbségi létformának, melynek külső, poli­tikai, kulturális és egyéb összetevőit ponto­san meg tudjuk határozni, talán ez a meg­foghatatlan, szinte már a génjeinkbe ivódott létérzés a legnehezebben kifejezhetője. Mármint a többség számára. Mert a világ tudomásul veszi a kurdokat, a baszkokat vagy a dél-afrikai négereket, a franciaországi arabokat és a németországi törököket, a többség részéről megnyilvánu­ló atrocitások fölött és a kisebbségi nacio­nalizmus fölött nem tud elsiklani (igaz, utóbbit általában szeparatistának bélyegez­ve meg), de ahol látszólagos a béke, ott nincs gond, csak ezt-azt kell kikozmetikáz­ni, néhány paragrafust betartani, és kész. A világ egyszerű sémákat lát, s az elhanyagolt figyelem után következő fegyverropogás megdöbbenti: ki hitte volna... Sok fekély tarkítja a világ testét, ótvaras, gennyes gyulladások fakadnak fel minden kontinensen, s a többség tunyasága nem is­mer határokat. A többség „megoldandó problémaként” kezeli a kisebbségeket, a kiválni vagy önfeladás nélkül szabadon él­ni vágyó embereket, népeket, embercso­portokat. A megoldásokra szép deklaráci­ók. charták, okmányok íródnak, magas és még magasabb fórumokon, ám a megoldás - mert sosem megelőző jellegű, hanem a következményeket igyekszik orvosolni - nagyon távoli. Talán sosem felejtem el, amikor Szórtja Licht. az ismert békeharcos Prágában évekkel ezelőtt azt mondta: az isten szerelmére, tegyenek vala­mit, mert Jugoszláviában háború lesz. Magyar zsidóként minden érzékszervével látta, nú kö­vetkezik. A bamba diplomaták csak hümmög- tek, és nem tettek semmit. Most is csak úgy tesznek, mintha érdekelné őket a dolog. Leg­többjük a „többség" oldalán áll, hiszen kevesen vannak köztük, akik a kirekesztettség keserves érzésével nőttek volna fel. A diplomáciai kant­élhez mindig is a tágas gyerekszoba, a drága és hűvös tudást adó egyetemek adták az ajánlóle­velet nem a kirekesztettek kínja és nyomora. Kövesdi Károly EMBERI JOGOK 1994. december 11. ÜBSÚniBp

Next

/
Oldalképek
Tartalom