Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-04 / 49. szám
FINISELUNK Bizonyára emlékeznek még olvasóink arra, hogy a Uasámap 44. számában 8 oldalon közöltük a gyermekszépségverseny résztvevőinek fényképét. A következő két számunkban két-két oldalt szántunk e nemes célra, és tegyük gyorsan hozzá, hogy a gyermekek, a szülők és a nagyszülők legnagyobb örömére, de sajnos, így sem tudtunk minden igényt kielégíteni. Többszáz, közlésre váró fénykép maradt még a szerkesztő asztalán, ezért most újra nyolc oldalas melléklettel jelentkezünk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy ez tovább terheli szűkös anyagi helyzetünket, mivel csupán a képek nyomdai előkészítése több mint a duplájába kerül annak, amennyit a szülők befizettek. A jelentkezési díj megszabásánál (90 korona) abból indultunk ki, hogy a pénzszűkében levő szülőknek, nagyszülőknek is tudjunk örömet szerezni, és gyermekük fényképe megjelenhessen a Uasámap hasábjain. A mai melléklet megjelenése után is még több mint háromszáz kép vár közlésre. Ebben az évben a gyermekképek közzétételét szeretnénk befejezni, hogy a szavazatok beérkezése és értékelése után jövőre, január végén, eredményt hirdethessünk. A gyermekszépségversenyhez csupán még annyit, hogy szavazni ugyanúgy kell, mint eddig, tehát Önöktől továbbra is a kép(ek) kivágást és beküldését kérjük, a megjelenés után legkésőbb két héttel. Minden kép egy szavazatot jelent, egy borítékban természetesen több képet is küldhetnek. Váijuk szavazataikat, a döntés az Önök kezében van! PLONICKY GERGŐ Szül.: 1990 Királyhelmec Udvard VRÁBEL ZSUZSIKA Szül.: 1987 Fámád RUDINSKY DOMINIKA Szül.: 1990 Pelsőc NGUYEN VAN EVELYN Szül.: 1991 Rozsnyó LA1SZNER TAMÁS Szül.: 1990 Zselíz PAPP NATÁLIA Szül.: 1990 Királyhelmec PALÁGYI KATALIN és ATTILA Szül.: 1989, 1992 Boly DEMJÉN ROLAND Szül.: 1991 Nyáradkelecsény BARTÓK TAMÁS Szül.: 1988 Áj KÖRÖSI BENITA Szül.: 1990 Nagymegyer SZKALICZKI DÁNIEL Szül.: 1992 Hetény LADÁNYI BARBARA Szül.: 1992 Madar VÍGH KINGA Szül.: 1992 Dunaszerdahely Léva KISS TAMARA Szül.: 1992 Lelesz Nyitra SZŰCS ANITA Szül.: 1991 Szomotor MIKLÓS JUDIT Szül.: 1989 Lég VARJÚ MARIANNA Szül.: 1992 Vők Nagymegyer Apácaszakállas TORMA ANGELIKA Szül.: 1988 Nagymegyer Érsekújvár BENES ANGELA Szül.: 1990 Vágsellye MATLAHA ALEXANDRA Szül.: 1990 Nagyfödémes HORVATH PATRIK Szül.: 1990 Udvard FORRÓ ANDREA és TÍMEA Szül.: 1988, 1988 Szilas Naszvad GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY’94 1994. december 4. IftSfrn&p