Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-04 / 49. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Olvasta már? Böngészett már Netán nyert is már? 0^ S0 1 Játsszon és nyerjen velünk! Hogyan létesítsünk galériát? Riportunk a 8-9.oldalon 49 1994. december 4. XXVII. évfolyam Ára 9 korona „Ajándék” Ünnepét megelőzve a Mikulás emeletről emeletre járja a nagy áruházat. Szerepéhez hűen, méltóságteljesen lépked, kezében aranyozott pásztorbottal, fején püspöksüveggel. Nyomában a szárnyas angyal kosárkájából cukorkát osztogat a szüleikkel érkezett apróságoknak. Mögötte a poklok kormától fekete krampusz virgácsát suhogtatva, láncát csörgetve emlékeztet arra, hogy nem csupa szeretet és jóság ám a világ! Érdeklődésemet azonban nem a Mikulás, nem az angyal, nem is az ördög, hanem a bejárathoz közel álló asztal körüli tolongás kötötte le. Időbe telik, míg átsajtolom magam a bámészkodók gyűrűjén, de végül is győz a kíváncsiság. Az asztalkán, tálkákban, négyféle keksz. Bárki vehet belőle kóstolóba. Két szőke tünemény újra és újra töltögeti a szaporán ürülő tálakat, közben kérdőívet osztogatnak. Mert senki se higgye ám, hogy a kekszet - legyen bár reklám - csak úgy, ingyen adják! Mindenkitől véleményt kérnek, kinek melyik ízlik a legjobban. Piackutatás mikulási körítéssel... Az érdeklődők között idős nénikére leszek figyelmes. Minden tálkába belemarkol és a kekszet kopottas kabátja zsebébe süllyeszti. A kérdőívvel együtt. És továbbáll. A nénikéről bizonyára rég megfeledkeztem volna, ha aznap újra nem visz utam az áruházba. S mit nem látok? Az asztalka körül tolongók között megint ott a nénike. Minden újra megismétlődik: megtörni zsebeit és kérdőívvel a kezében távozik. Feltűnhetett másnak is, mert egy szemrevaló asszonyság utánaszólt:- Nem szégyelli magát?! A nénike megszeppent. Leleplezték.... Mintha szégyenében pillanatok alatt összezsugorodott volna.- Bizony szégyen - rebegte bűnbánóan, reszkető hangon.- Mégis teszi... Az öregasszony szemét elönti a könny. Töpörödött testét zokogás rázza. Az asszonyság is megsajnálhatja. Ki tudhatja, mit takarnak a könnyek. Meg hát elvégre semmi rosszat nem tett. Nem lopott (a tolvajok amúgy se sírnak), csak azt vette el, amit kínáltak. A nénike szemét kendője sarkával törölgetve suttogja:- Nagyon szégyellem... Egész életemben gürcöltem, a nyugdíjamból meg arra se telik, hogy az unokáimnak mikulásra ajándékot vegyek. Ezt a pár kekszet csomagolom be nekik... Elcsuklik a hangja. Valahol a szívem táján rettenetes szorítást érzek. Jóságos nagymama! Számára ily megalázó módon akar örömet szerezni az unokáinak... S még ő szégyelli magát?! Zsilka László
