Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-20 / 47. szám
ÜBSárnap 1994. november 20. SZENVEDÉLY Ni ncs magánál egy kis csoki? (Lehet, hogy ma Füstmentes Világnap van, de attól még ez a reggel is olyan, mint a többi. Kimegy az ember a buszmegállóhoz, közben rágyújt egy cigire, vagy ha nem dohányzik - ez vagyok én -, akkor csak áll és várja a járművet, aztán egyszer- csak valaki az arcába fújja a füstöt...) Jó reggelt! Már megint olyan mérgesen néz rám. Tudja, hogy amíg napokon keresztül figyeltem, ahogy majd átdöf a tekintetével, egyfolytában azon törtem a fejem, vajon mit akarhat tőlem? Világos, magát csak a füstöm zavarta. Most is olyan undorral néz rám, biztosan büdös a kabátom. De hát magának könnyű, maga sohasem cigizett. Tényleg egyetlen szál bagó sem volt még a szájában? Az öcsém osztályában is volt egy ilyen lány, mint maga, ráadásul osztályelnök. Négy éven keresztül rágta a többiek fülét, hogy milyen káros a dohányzás, tönkreteszik az egészségüket, satöbbi. Utálták is érte eleget, mert hát ki szereti, ha hangosan szól hozzá a lelkiismerete? Aztán tudja, mi történt? Az érettségi banketten a többiek cukkolták ezt a csupa erény leányzót, hogy no csak legalább egyszer kóstold meg, amitől annyira óvtál bennünket. Végül rábeszélték, s tudja, mi a vicc? Akik végigfüstölték a gimnáziumot, azok közül már egy sem cigizik, ez a lány meg egyiket a másik után szívja, mint egy törökbasa. Mert az egyetemen rászokott. Maga sosem ért velem egyet. Jó, tudom, van egy kolléganője, az, aki harmadéves egészségügyis volt. Albérletben lakott és egyszer a szobatársnőivel vásárolt a háziaktól egy liter olcsó almabort és egy csomag Detvát, potom egy darab koronáért. Sosem cigizett azelőtt, és csókolózni sem tudott, ezért a többiek kiröhögték. Mivel a csókhoz senki sem volt kéznél, rágyújtott élete első cigarettájára. Piszokul keserű volt... látja, látja és mégsem hagyta abba! Na jó, abbahagyta, de sokkal később, amikor elhatározta, hogy anya lesz. És azóta sem dohányzik. Ne haragudjon, engem ilyenekkel nem hat meg. Hiszen maga is tudja, hogy a kolléganője fiai a vécébe dobálják a csikkeket. Különben engem senki sem kényszerített rá, hogy cigizzek. Olvastam abban az anyagban, amit adott, hogy Szlovákiában 10-11 évesen kezdenek a gyerekek cigarettázni. Hát én korábban szereztem első tapasztalataimat. Hatéves voltam. Szívott az apám is, a nagyapám is, de mivel cigijéből nem csórhattam, mert ő építkezéseken dolgozott, és csak hétvégén találkoztunk, a nagyapám Kossuthjából lopkodtam, és a haverjaimmal a házközbe jártunk bagózni. Később meg a mezőre. Nem volt jó, de aztán megtanultam leszívni a füstöt, és kezdett tetszeni a dolog. Mindig összedobtunk egy kis pénzt, abból vettünk cigit. Emlékszem, egyszer valamelyik haveromnak több pénze volt és erős amerikai cigarettát vásárolt. Hétköznap történt mindez, s este a misén ministrálás közben rosszul lettem. Miseruhában kellett kifutnom, úgy kavargóit a gyomrom. Nem tudom, mekkorák a maga gyerekei, de gondolt-e már valaha arra, hogy esetleg nem az influenzától fáj a fejük vagy a gyomruk? Na látja, most meglepődött! Pedig abban a paksamétában, amit adott nekem - tudja, azok a dohányzásellenes érvek - benne van, hogy 2200 db cigi jut nálunk egy lakosra, s ez még nem is a teljes mennyiség, mert a feketén behozott áru nincs beleszámítva! Látja, amit megígérek, azt betartom. Elolvastam. S tudja mire jutottam? Hogy Kolumbusz Kristóf felelős mindenért, mert 1492-ben felfedezte Amerikával együtt a dohányt is. Úgyhogy végső soron az is neki köszönhető, hogy évente 2,5 millió ember hal meg olyan betegségekben, amelyek összefüggnek a dohányzással, és 2020-ra ez a szám 7 millióra fog növekedni, hacsak én, meg a hozzám hasonlók el nem dobjuk a bagót. No ezt nem én mondom, hanem az Egészségügyi Világszervezet. Nézze, én tulajdonképpen el is hiszem. De még csak harmincéves vagyok, nincs magas vérnyomásom, a szívem pontosan tiktakkol, miért épp nekem kellene megbetegednem mondjuk... tüdőrákban? Még nem vagyok abban a veszélyeztetett korban, amikor infarktust és más nyavalyákat kapnak a férfiak, s hullnak, mint a legyek. A családomban eddig még nem volt ilyen betegség, lehet, hogy ha a szemem előtt sorvadna el valaki, akkor alábbhagyna az optimizmusom. A másik dolog pedig, hogy nem értem, miért cigiznek az orvosok, ha az egyszer olyan ártalmas. Mert ez benne van a maga paksa- métájában. De ha nem lenne, akkor sem vagyok vak. Elhiszem, hogy Amerikában hatvannégyben - ugye jól mondom? - 4500 db cigi esett egy felnőtt átlagpolgárra, s az ország legfőbb egészségügyi szakértője nagydobra verte, hogy hányán halnak meg a dohányzás következtében tüdő- és nyelőcsőrákban, húsz százalékkal visszaesett a dohányzók aránya. Azt is elhiszem, hogy tizenöt év alatt 11 millió ember hagyta abba a cigizést, s Angliában az orvosoknak csak a kilenc százaléka dohányzik. De a maga papírjaiban az is benne áll, hogy nálunk viszont minden harmadik egészségügyis dohányos. Na már most, ha az orvosok cigiznek, s nem félnek, mitől féljek én? A feleségem morog rám eleget, hogy hagyjam abba, pedig csak az erkélyen gyújtok rá, tudja, nem akarom, hogy a kislányom tüdeje is felfüstölődjön. Mert végső soron elhiszem ám azt a sok rosszat, amit a dohányzásról írnak, mondanak. Hiszen a dohány még ki sem kelt a földből, és máris kártékony növény. Olvastam, hgy Ázsiában és Afrikában 4 millió hektárnyi területet foglalnak el a dohányültetvények, mikor ezeken a tájakon úgyis kevés a termőföld. Ráadásul további károk keletkeznek a dohányszárítók építésénél és üzemeltetésénél. A statisztikusok kiszámították, hogy egy tonna dohány kitermeléséhez két hektár erdőt pusztítanak el, s ezzel felgyorsul a sivatagok terjedésének folyamata. Tudja, én ezt mind elhiszem, csak- hát mikor láttam én sivatagot? Mi közöm nekem a dohányipart uraló nemzetközi társaságokhoz? Azt látom, hogy pénzük van akármennyi. S az állam is milyen kétszínű. Olvastam, hogy Nyugaton ég a talaj a dohánymágnások talpa alatt, mert mindenféle legiszlatív intézkedéssel szorongatják őket. Azért jönnek hozzánk, meg a többi fejlődő államba. Nekünk ugye, jól jön a pénzük. Ha ebből indulunk ki, akkor már nem baj, hogy dohány zom és lépten-nyo- mon cigireklámba botiok? Tényleg olyan büdös a kabátom? Érdekes, én semmit sem érzek. Tudja, hogy vannak nők, akik ezt a szagot férfiasnak tartják? Az egyik ismerősöm nemcsak cigizik, hanem még a kölnije is dohányillatú. Nemrég volt kinn családlátogatáson Ohióban, s mesélte, hogy ki kellett öntenie a kölnijét. Amikor megérkezett, rögtön a tudtára adták, hogy dohányzás nuku, s nem is mert a szerencsétlen cigizni, nehogy hazazsuppolják a gazdag rokonok. De azok meggyanúsították, hogy titokban füstöl, érzik a szagát. Akkor derült ki, hogy a kölni a hibás. Nekem szerencsére - vagy sajnos? - nincsenek amerikai rokonaim. Nem tudom, hogy bírtam volna ki az ismerősöm helyében. Csak nem rágcsálhatok folyton répát? A cukorkát, a rá- gót, még a cukormentes Orbitot is utálom, meg aztán egy kis kávéhoz csak nem kérődzhetek. Ha a kolléganője példájából indulok ki, talán az segítene, ha elhatároznám, hogy anya leszek. Az lenne ám a biológiai csoda! Maga írhatná meg először: „ Gyermeket szült egy férfi, csak hogy leszokjon káros szenvedélyéről. ” Na végre, mosoly! Hogy jobb címet is tudna? Jó, jó, ne cikizzen már, inkább dicsérjen meg, hiszen két órája nem volt cigi a számban! Rá kellene gyújtanom. Vagy tudja mit, nincs magánál egy kis csoki? Lampl Zsuzsanna lovákiában mintegy harmincezer kábítószer-fogyasztót tartanak nyilván. Ez a szám természetesen f M csak hozzávetőleges. Az viszont pontos és megrázó adat, hogy az idei esztendő' első' felében hatan hal- k_/ ÉLJ tak meg túladagolás következtében! A drogokkal összefüggő' egyéb tragédiák és bűntények száma (lopások, rablások, recepthamisítások, csalások, zsarolások, a lányok és a fiúk prostitúciója) hihetetlen gyorsasággal emelkedik. Aki ugyanis a fehér mámor rabja lett, mindent elkövet, hogy hozzájusson napi adagjához. A drogok hatása alatt elkövetett emberölések, öngyilkosságok sem tartoznak a ritkaságok közé. Íme, egy friss eset: Mostanában került a fó'városi bíróság elé a húsz esztendős, kábítószeres lány, D.H. esete, aki kishíján megölte kedvesét. Azt a fiatalembert, aki már negyedik éve próbálta őt leszoktatni káros szenvedélyéről. Nem sok sikerrel. Néhány kezelés után ugyan úgy tűnt, hogy D.H. a gyógyulás útján halad, ám rövidesen ismét az injekciós tű után nyúlt. Az említett napon is kábítószerrel próbálta ellensúlyozni depresszióját, amelynek következtében felvágta ereit. A vér láttán megijedt, és meggondolta magát. Bekötözte csuklóját és újabb adag narkót vett be. Amikor barátja hazajött - sejtve az előzményeket a fürdőszobába kísérte és elsősegélyben részesítette, s közben megpróbált a lelkére beszélni. Ez annyira kiborította a bódult lányt, hogy felkapott egy kést, és barátja szívébe döfte. A fiú életét csak a gyors orvosi beavatkozás és az azonnali műtét mentette meg. A kábítószer-fogyasztásról - és a vele összefüggő problémákról - főleg az orvosok, a pszichiáterek véleményét olvashatjuk. A változatosság kedvéért ezúttal a Belügyminisztérium Rendőri Testületének a drogokra specializálódott vizsgálótisztjét, Jozef Bobula alezredest kerestük fel, hogy az ő tapasztalatai iránt érdeklődjünk.- Mi mostanáig csak akkor avatkozhattunk közbe, ha a kábítószer-fogyasztás bűnténnyel párosult. Például rablással, vagy egy patika feltörésével. Maga a kábítózás ugyanis nem számított büntetendő cselekedetnek. Törvényeink abból a filozófiából indultak ki, hogy mindenki azt teheti a saját testével, amit akar, úgy bánhat vele, ahogy jónak látja. Október elsejéig tehát nem vonhattuk felelősségre azokat, akiknél kemény drogot találtunk. El- Nem is egyet. Bizonyára sokan emlékeznek a két évvel ezelőtt az oroszvári határátkelőn lefoglalt 72 kiló tiszta heroinra. Ezt a török kamionost öt és fél év szabadság- vesztéssel büntették. A közelmúltban a párkányi vámosok egy osztrák állampolgár sakktáblájának lapjai között 400 gramm hasisra bukkantak. A rejtekhely nem is volt meglepő, a csempész által választott útvonal annál inkább. Az osztrák férfi Delhiben szállt repülőgépre, ám méletileg akár egy kiló heroin is lehetett nálam - ez pedig óriási mennyiség és nyugodtan azt állíthattam, hogy saját fogyasztásra szereztem, nem esett bántódásom. Csak azok ellen lehetett eljárást indítani, akikre rábizonyították, hogy gyártják vagy forgalmazzák a kábítószert. Szerencsére a parlament jóváhagyta a vonatkozó törvénymódosítást, és ma már egy kis adag kábítószer tárolása is büntetendő.- A belügyminisztériumi sajtótájékoztatókon többször is elhangzott, hogy a drogfogyasztás már vidéken is dívik, hogy egy-egy falusi diszkót követően tele van a mosdó injekciós tűkkel. Az sem titok, hogy néhány fővárosi szórakozóhelyen szinte a vendégek szeme láttára folyik a narkó árusítása. Az adófizető polgárok egyre gyakrabban kérdezik: mit tesz ez ellen a rendőrség ?- Ahogy már említettem, októberig csak a gyártók és a forgalmazók ellen léphettünk fel. Volt is néhány sikeres akciónk, ám a letartóztatottak, egy-két kivételtől eltekintve, kishalak voltak. Ismeretes, hogy a kábítószer-kereskedés milliárdokat hozó üzlet, és a piac egyre terjeszkedik. Tudjuk, hogy nálunk is forgalmaznak kemény drogokat, ám hogy ezt valakire rábizonyítsuk, az illetőt tetten kell érnünk. Tavaly 38 személy ellen indítottunk eljárást. Egyesek betörtek a gyógyszertárakba, mások megpróbáltak házilag előállítani drogokat. Egy fiatalember például recepteket hamisított, és így jutott jelentős mennyiségű efedrinhez.- A drogfogyasztás igencsak költséges „hobbi”, ezért sokan megpróbálkoznak önellátókká válni. Ennek a legegyszerűbb módja, ha az ember maga termeli ki a napi adagját...- Valóban egyre többen próbálkoznak az indiai kender termesztésével. Sohasem felejtem el annak a két fiatal fiúnak az esetét, akik a Nagykürtösi járásban, néhány áron valóságos mintakertészetet teremtettek. 232 palántát ültettek ki. amelyekből gyönyörű, majd két és fél méter magas egyedek nőttek. A fiúk szinte anyai szeretettel gondozták, babusgatták, sőt még becézték is az égbeszökő „füvet”. Erre az ültetvényre elvezettük a Scotland Yard munkatársait is - abban az időben épp tanulmányúton tartózkodtak hazánkban -, ákik nem akartak hinni a szemüknek. Elképzelhetetlennek tartották, hogy a mi körülményeink közt ilyen termést lehessen elérni. Amikor azután megsemmisítettük a növényeket, az egyik fiú sírvafakadt, és megpróbálta kikönyörögni, legalább egyetlen kendert hagyjunk meg neki, hogy egy-két marihuánás cigarettát sodorhasson magának. Természetesen, nem egyezhettünk bele. Ekkor szemrehányóan azt kérdezte, miért fosztottuk meg élete egyetlen örömétől. Most majd - állította - kénytelen lesz feltömi valamelyik patikát, vagy ismét azt a mérgező vacakságot, a toulent szívni. Hazafelé úton elgondolkoztam a szavain, és azon, vajon mit sikerült elérnünk a szóban forgó kender elégetésével. Annyi bizonyos, betartottuk a törvényt; ám ismételten rádöbbentem, hogy a repressziónál lényegesen fontosabb a prevenció. Méghozzá nagyon korán kell kezdeni a megelőzést. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy sokan már alapiskolás korukban kapcsolatba kerülnek a kábítószer valamelyik fajtájával. A kezdeti kíváncsiság ezután nagyon hamar szokássá válik. A forgalmazók az első adagokat általában ingyen osztogatják. Nagyon is jól tudják, hogy ez a befektetés rövid időn belül sokszorosan megtérül. A kereskedők főleg külföldiek, általában a hajdani Jugoszláviából, bár szép számmal akadnak hazai forgalmazók is. Főleg fiatalok, de lefüleltünk már 50 év körüli árust is. Sőt! Spanyolországban letartóztattak egy 67 éves szlovák állampolgárt, akinél három és fél kiló kemény drogot találtak.- Az utóbbi években hazánkban is sikerült lebuktatni drogcsempészeket... nem Bécsbe váltott jegyet, hanem Amszterdamba. Hollandiából sem az osztrák fővárosba utazott, hanem Budapestre repült, és onnan Szlovákián keresztül akart hazautazni. A bonyolult útvonal ellenére is lebukott. Hasonlóképpen lefüleltünk egy Kolumbiából küldött szállítmányt is. A drogot egy 40x30 centiméteres szentkép keretébe rejtették. Olykor valaki ártatlanul is belecsöppenhet egy-egy csempészhálózatba. Például egy 24 éves, munkanélküli fiatalember megismerkedett, majd hamarosan meg is barátkozott egy hajdani emigránssal, aki italozás közben felajánlott neki egy törökországi üdülést, akár a barátnőjével együtt. Egy ilyen ajánlatnak nem lehetett ellenállni. A fiatalember és 17 éves menyasszonyjelöltje felejthetetlen napokat töltött a félhold orszgában. Vendéglátójuk hazautazásuk előestéjén még egy bőröndnyi cuccot is vásárolt nekik, ám hogy a koffer dupla fenekű, és kábítószert rejt, nem kötötte vendégei orrára.- A drogok elleni harc elképzelhetetlen a jól koordinált nemzetközi együttműködés nélkül.- Igen, csakis közös összefogással érhetünk el jelentősebb sikereket. Nekünk különösen a német hatóságokkal szoros az együttműködésünk. Ők mindent megtesznek azért, hogy a hozzájuk irányított kábítószert még a határaik előtt kiszűrjék. Ezért anyagi és műszaki támogatással segítik munkánkat, és szakelőadásokkal is hozzájárulnak a remélt jobb eredményekhez. Jómagam is résztvettem néhány ilyen rendezvényen, és sokat tanultam.- A pervitin cseh találmány, ám ha jól tudom, a szlovák drogszakemberek is kifejlesztettek egy, az idegrendszert paralizáló kábítószert.- Valóban, az MDA szlovák „szabadalom”, amely külföldi megrendelésre készült. Egy holland férfi kapcsolatba lépett az itteni alvilág egyik tagjával, és az iránt érdeklődött, nem tudna-e biztosítani valami újfajta kábítószert. Noha az illető nem volt szakember, megígérte, hogy nyélbe üti az üzletet. Felkereste néhány vegyész ismerősét, akik kikísérletezték az MDA-t. A gyártással a rigai Latvbiofarm céget bízták meg. Az igazgató, a busás haszon reményében, egy egész csarnokrészt bocsátott a gyártók rendelkezésére. Az alapanyagot a megrendelők szállították, akik azt Franciaországban, Németországban és Csehországban szerezték be. Az ott gyártott tabletták milliói kerültek Frankfurtba, ám a holland megrendelőhöz már nem jutottak el. Az egész rakományt - több mint három tonnát - lefoglalta a német rendőrség. Az ügy felgöngyölítésénél mi is együttműködtünk a lett, a német, a holland és a francia rendőrséggel. Egy rigai kollégától megkérdeztem, milyen is az MDA hatása? Azt válaszolta, személyes tapasztalattal ugyan nem rendelkezik, ám megkínálta ezzel a szerrel az egyik ismert narkóst, aki e drog hatása alatt egyfolytában 8 órát beszélt.- Az említett tablettákból egy üvegcsében néhány darab az ön szekrényében is található. Sohasem érzett kísértést, hogy kipróbálja, vagy esetleg más elkobzott kábítószer után nyúljon?- Nem. És ezt a legőszintébben mondom. Egyrészt azért, mert vannak olyan narkotikumok is, melyekre már az egyszeri fogyasztás után is rászokik az ember; másrészt sohasem lehet tudni, mi az, amit beveszünk. Mondok egy példát: Ligetfalun tavaly a rendőrök letartóztattak egy főiskolást, akinél kis adagokban valami fehér anyagot találtak. Feltételezték, hogy kábítószer. Az egyik kolléga - aki úgy látszik, sok krimit nézhetett, és utánozni akarta a filmbeli felügyelőt - a mutatóujjára szórt a porból, és meg akarta kóstolni. Társa a kezére ütött, és ezzel talán életet mentett. A vegyi elemzésnél ugyanis kiderült, hogy a csomagocskák ciánkálit tartalmaztak!... Ordódy Vilmos
