Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-20 / 47. szám

ÜBSárnap 1994. november 20. SZENVEDÉLY Ni ncs magánál egy kis csoki? (Lehet, hogy ma Füstmentes Világnap van, de attól még ez a reggel is olyan, mint a többi. Kimegy az ember a buszmegálló­hoz, közben rágyújt egy cigire, vagy ha nem dohányzik - ez vagyok én -, akkor csak áll és várja a járművet, aztán egyszer- csak valaki az arcába fújja a füstöt...) Jó reggelt! Már megint olyan mérgesen néz rám. Tudja, hogy amíg napokon ke­resztül figyeltem, ahogy majd átdöf a te­kintetével, egyfolytában azon törtem a fe­jem, vajon mit akarhat tőlem? Világos, magát csak a füstöm zavarta. Most is olyan undorral néz rám, biztosan büdös a kabátom. De hát magának könnyű, maga sohasem cigizett. Tényleg egyetlen szál bagó sem volt még a szájában? Az öcsém osztályában is volt egy ilyen lány, mint maga, ráadásul osztályelnök. Négy éven keresztül rágta a többiek fülét, hogy mi­lyen káros a dohányzás, tönkreteszik az egészségüket, satöbbi. Utálták is érte ele­get, mert hát ki szereti, ha hangosan szól hozzá a lelkiismerete? Aztán tudja, mi történt? Az érettségi banketten a többiek cukkolták ezt a csupa erény leányzót, hogy no csak legalább egyszer kóstold meg, amitől annyira óvtál bennünket. Vé­gül rábeszélték, s tudja, mi a vicc? Akik végigfüstölték a gimnáziumot, azok közül már egy sem cigizik, ez a lány meg egyi­ket a másik után szívja, mint egy törökba­sa. Mert az egyetemen rászokott. Maga sosem ért velem egyet. Jó, tudom, van egy kolléganője, az, aki harmadéves egészségügyis volt. Albérletben lakott és egyszer a szobatársnőivel vásárolt a házi­aktól egy liter olcsó almabort és egy cso­mag Detvát, potom egy darab koronáért. Sosem cigizett azelőtt, és csókolózni sem tudott, ezért a többiek kiröhögték. Mivel a csókhoz senki sem volt kéznél, rágyújtott élete első cigarettájára. Piszokul keserű volt... látja, látja és mégsem hagyta abba! Na jó, abbahagyta, de sokkal később, ami­kor elhatározta, hogy anya lesz. És azóta sem dohányzik. Ne haragudjon, engem ilyenekkel nem hat meg. Hiszen maga is tudja, hogy a kolléganője fiai a vécébe do­bálják a csikkeket. Különben engem senki sem kényszerített rá, hogy cigizzek. Olvas­tam abban az anyagban, amit adott, hogy Szlovákiában 10-11 évesen kezdenek a gyerekek cigarettázni. Hát én korábban szereztem első tapasztalataimat. Hatéves voltam. Szívott az apám is, a nagyapám is, de mivel cigijéből nem csórhattam, mert ő építkezéseken dolgozott, és csak hétvégén találkoztunk, a nagyapám Kossuthjából lopkodtam, és a haverjaimmal a házközbe jártunk bagózni. Később meg a mezőre. Nem volt jó, de aztán megtanultam leszívni a füstöt, és kezdett tetszeni a dolog. Mindig összedobtunk egy kis pénzt, abból vettünk cigit. Emlékszem, egyszer valamelyik ha­veromnak több pénze volt és erős amerikai cigarettát vásárolt. Hétköznap történt mindez, s este a misén ministrálás közben rosszul lettem. Miseruhában kellett kifut­nom, úgy kavargóit a gyomrom. Nem tu­dom, mekkorák a maga gyerekei, de gon­dolt-e már valaha arra, hogy esetleg nem az influenzától fáj a fejük vagy a gyomruk? Na látja, most meglepődött! Pedig abban a paksamétában, amit adott nekem - tudja, azok a dohányzásellenes érvek - benne van, hogy 2200 db cigi jut nálunk egy la­kosra, s ez még nem is a teljes mennyiség, mert a feketén behozott áru nincs beleszá­mítva! Látja, amit megígérek, azt betartom. Elolvastam. S tudja mire jutottam? Hogy Kolumbusz Kristóf felelős mindenért, mert 1492-ben felfedezte Amerikával együtt a dohányt is. Úgyhogy végső soron az is ne­ki köszönhető, hogy évente 2,5 millió em­ber hal meg olyan betegségekben, amelyek összefüggnek a dohányzással, és 2020-ra ez a szám 7 millióra fog növekedni, hacsak én, meg a hozzám hasonlók el nem dobjuk a bagót. No ezt nem én mondom, hanem az Egészségügyi Világszervezet. Nézze, én tulajdonképpen el is hiszem. De még csak harmincéves vagyok, nincs magas vérnyo­másom, a szívem pontosan tiktakkol, miért épp nekem kellene megbetegednem mond­juk... tüdőrákban? Még nem vagyok abban a veszélyeztetett korban, amikor infarktust és más nyavalyákat kapnak a férfiak, s hullnak, mint a legyek. A családomban ed­dig még nem volt ilyen betegség, lehet, hogy ha a szemem előtt sorvadna el valaki, akkor alábbhagyna az optimizmusom. A másik dolog pedig, hogy nem értem, miért cigiznek az orvosok, ha az egyszer olyan ártalmas. Mert ez benne van a maga paksa- métájában. De ha nem lenne, akkor sem vagyok vak. Elhiszem, hogy Amerikában hatvannégyben - ugye jól mondom? - 4500 db cigi esett egy felnőtt átlagpolgárra, s az ország legfőbb egészségügyi szak­értője nagydobra verte, hogy hányán hal­nak meg a dohányzás következtében tüdő- és nyelőcsőrákban, húsz százalékkal visszaesett a dohányzók aránya. Azt is el­hiszem, hogy tizenöt év alatt 11 millió em­ber hagyta abba a cigizést, s Angliában az orvosoknak csak a kilenc százaléka do­hányzik. De a maga papírjaiban az is benne áll, hogy nálunk viszont minden harmadik egészségügyis dohányos. Na már most, ha az orvosok cigiznek, s nem félnek, mitől féljek én? A feleségem morog rám eleget, hogy hagyjam abba, pedig csak az erkélyen gyújtok rá, tudja, nem akarom, hogy a kis­lányom tüdeje is felfüstölődjön. Mert végső soron elhiszem ám azt a sok rosszat, amit a dohányzásról írnak, mondanak. Hi­szen a dohány még ki sem kelt a földből, és máris kártékony növény. Olvastam, hgy Ázsiában és Afrikában 4 millió hektárnyi területet foglalnak el a dohányültetvények, mikor ezeken a tájakon úgyis kevés a termőföld. Ráadásul további károk kelet­keznek a dohányszárítók építésénél és üze­meltetésénél. A statisztikusok kiszámítot­ták, hogy egy tonna dohány kitermelésé­hez két hektár erdőt pusztítanak el, s ezzel felgyorsul a sivatagok terjedésének folya­mata. Tudja, én ezt mind elhiszem, csak- hát mikor láttam én sivatagot? Mi közöm nekem a dohányipart uraló nemzetközi tár­saságokhoz? Azt látom, hogy pénzük van akármennyi. S az állam is milyen kétszínű. Olvastam, hogy Nyugaton ég a talaj a do­hánymágnások talpa alatt, mert mindenfé­le legiszlatív intézkedéssel szorongatják őket. Azért jönnek hozzánk, meg a többi fejlődő államba. Nekünk ugye, jól jön a pénzük. Ha ebből indulunk ki, akkor már nem baj, hogy dohány zom és lépten-nyo- mon cigireklámba botiok? Tényleg olyan büdös a kabátom? Érde­kes, én semmit sem érzek. Tudja, hogy vannak nők, akik ezt a szagot férfiasnak tartják? Az egyik ismerősöm nemcsak ci­gizik, hanem még a kölnije is dohányilla­tú. Nemrég volt kinn családlátogatáson Ohióban, s mesélte, hogy ki kellett öntenie a kölnijét. Amikor megérkezett, rögtön a tudtára adták, hogy dohányzás nuku, s nem is mert a szerencsétlen cigizni, ne­hogy hazazsuppolják a gazdag rokonok. De azok meggyanúsították, hogy titokban füstöl, érzik a szagát. Akkor derült ki, hogy a kölni a hibás. Nekem szerencsére - vagy sajnos? - nincsenek amerikai roko­naim. Nem tudom, hogy bírtam volna ki az ismerősöm helyében. Csak nem rág­csálhatok folyton répát? A cukorkát, a rá- gót, még a cukormentes Orbitot is utálom, meg aztán egy kis kávéhoz csak nem kérődzhetek. Ha a kolléganője példájából indulok ki, talán az segítene, ha elhatároz­nám, hogy anya leszek. Az lenne ám a bio­lógiai csoda! Maga írhatná meg először: „ Gyermeket szült egy férfi, csak hogy le­szokjon káros szenvedélyéről. ” Na végre, mosoly! Hogy jobb címet is tudna? Jó, jó, ne cikizzen már, inkább dicsérjen meg, hi­szen két órája nem volt cigi a számban! Rá kellene gyújtanom. Vagy tudja mit, nincs magánál egy kis csoki? Lampl Zsuzsanna lovákiában mintegy harmincezer kábítószer-fogyasztót tartanak nyilván. Ez a szám természetesen f M csak hozzávetőleges. Az viszont pontos és megrázó adat, hogy az idei esztendő' első' felében hatan hal- k_/ ÉLJ tak meg túladagolás következtében! A drogokkal összefüggő' egyéb tragédiák és bűntények száma (lo­pások, rablások, recepthamisítások, csalások, zsarolások, a lányok és a fiúk prostitúciója) hihetetlen gyorsaság­gal emelkedik. Aki ugyanis a fehér mámor rabja lett, mindent elkövet, hogy hozzájusson napi adagjához. A dro­gok hatása alatt elkövetett emberölések, öngyilkosságok sem tartoznak a ritkaságok közé. Íme, egy friss eset: Mostanában került a fó'városi bíróság elé a húsz esztendős, kábítószeres lány, D.H. esete, aki kishíján megölte kedvesét. Azt a fiatalembert, aki már negyedik éve próbálta őt leszoktatni káros szenvedélyéről. Nem sok siker­rel. Néhány kezelés után ugyan úgy tűnt, hogy D.H. a gyógyulás útján halad, ám rövidesen ismét az injekciós tű után nyúlt. Az említett napon is kábítószerrel próbálta ellensúlyozni depresszióját, amelynek következtében fel­vágta ereit. A vér láttán megijedt, és meggondolta magát. Bekötözte csuklóját és újabb adag narkót vett be. Amikor barátja hazajött - sejtve az előzményeket a fürdőszobába kísérte és elsősegélyben részesítette, s köz­ben megpróbált a lelkére beszélni. Ez annyira kiborította a bódult lányt, hogy felkapott egy kést, és barátja szí­vébe döfte. A fiú életét csak a gyors orvosi beavatkozás és az azonnali műtét mentette meg. A kábítószer-fogyasztásról - és a vele összefüggő problémákról - főleg az orvosok, a pszichiáterek véleményét olvashatjuk. A változatosság kedvéért ezúttal a Belügyminisztérium Rendőri Testületének a drogokra speciali­zálódott vizsgálótisztjét, Jozef Bobula alezredest kerestük fel, hogy az ő tapasztalatai iránt érdeklődjünk.- Mi mostanáig csak akkor avatkozhattunk közbe, ha a kábítószer-fogyasztás bűnténnyel párosult. Például rab­lással, vagy egy patika feltörésével. Maga a kábítózás ugyanis nem számított büntetendő cselekedetnek. Törvé­nyeink abból a filozófiából indultak ki, hogy mindenki azt teheti a saját testével, amit akar, úgy bánhat vele, ahogy jónak látja. Október elsejéig tehát nem vonhattuk felelősségre azokat, akiknél kemény drogot találtunk. El­- Nem is egyet. Bizonyára sokan emlékeznek a két év­vel ezelőtt az oroszvári határátkelőn lefoglalt 72 kiló tisz­ta heroinra. Ezt a török kamionost öt és fél év szabadság- vesztéssel büntették. A közelmúltban a párkányi vámo­sok egy osztrák állampolgár sakktáblájának lapjai között 400 gramm hasisra bukkantak. A rejtekhely nem is volt meglepő, a csempész által választott útvonal annál in­kább. Az osztrák férfi Delhiben szállt repülőgépre, ám méletileg akár egy kiló heroin is lehetett nálam - ez pedig óri­ási mennyiség és nyugodtan azt állíthattam, hogy saját fo­gyasztásra szereztem, nem esett bántódásom. Csak azok ellen lehetett eljárást indítani, akikre rábizonyították, hogy gyártják vagy forgalmazzák a kábítószert. Szerencsére a parlament jóváhagyta a vo­natkozó törvénymódosítást, és ma már egy kis adag kábí­tószer tárolása is büntetendő.- A belügyminisztériumi sajtótájékoztatókon többször is elhangzott, hogy a drogfogyasztás már vidéken is dívik, hogy egy-egy falusi diszkót követően tele van a mosdó in­jekciós tűkkel. Az sem titok, hogy néhány fővárosi szóra­kozóhelyen szinte a vendégek szeme láttára folyik a narkó árusítása. Az adófizető polgárok egyre gyakrabban kér­dezik: mit tesz ez ellen a rendőrség ?- Ahogy már említettem, októberig csak a gyártók és a forgalmazók ellen léphettünk fel. Volt is néhány sikeres akciónk, ám a letartóztatottak, egy-két kivételtől elte­kintve, kishalak voltak. Ismeretes, hogy a kábítószer-ke­reskedés milliárdokat hozó üzlet, és a piac egyre terjesz­kedik. Tudjuk, hogy nálunk is forgalmaznak kemény drogokat, ám hogy ezt valakire rábizonyítsuk, az illetőt tetten kell érnünk. Tavaly 38 személy ellen indítottunk eljárást. Egyesek betörtek a gyógyszertárakba, mások megpróbáltak házilag előállítani drogokat. Egy fiatalem­ber például recepteket hamisított, és így jutott jelentős mennyiségű efedrinhez.- A drogfogyasztás igencsak költséges „hobbi”, ezért sokan megpróbálkoznak önellátókká válni. Ennek a leg­egyszerűbb módja, ha az ember maga termeli ki a napi adagját...- Valóban egyre többen próbálkoznak az indiai kender termesztésével. Sohasem felejtem el annak a két fiatal fiú­nak az esetét, akik a Nagykürtösi járásban, néhány áron valóságos mintakertészetet teremtettek. 232 palántát ültet­tek ki. amelyekből gyönyörű, majd két és fél méter magas egyedek nőttek. A fiúk szinte anyai szeretettel gondozták, babusgatták, sőt még becézték is az égbeszökő „füvet”. Erre az ültetvényre elvezettük a Scotland Yard munkatár­sait is - abban az időben épp tanulmányúton tartózkodtak hazánkban -, ákik nem akartak hinni a szemüknek. El­képzelhetetlennek tartották, hogy a mi körülményeink közt ilyen termést lehessen elérni. Amikor azután meg­semmisítettük a növényeket, az egyik fiú sírvafakadt, és megpróbálta kikönyörögni, legalább egyetlen kendert hagyjunk meg neki, hogy egy-két marihuánás cigarettát sodorhasson magának. Természetesen, nem egyezhettünk bele. Ekkor szemrehányóan azt kérdezte, miért fosztottuk meg élete egyetlen örömétől. Most majd - állította - kénytelen lesz feltömi valamelyik patikát, vagy ismét azt a mérgező vacakságot, a toulent szívni. Hazafelé úton el­gondolkoztam a szavain, és azon, vajon mit sikerült elér­nünk a szóban forgó kender elégetésével. Annyi bizo­nyos, betartottuk a törvényt; ám ismételten rádöbbentem, hogy a repressziónál lényegesen fontosabb a prevenció. Méghozzá nagyon korán kell kezdeni a megelőzést. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy sokan már alapiskolás ko­rukban kapcsolatba kerülnek a kábítószer valamelyik faj­tájával. A kezdeti kíváncsiság ezután nagyon hamar szo­kássá válik. A forgalmazók az első adagokat általában in­gyen osztogatják. Nagyon is jól tudják, hogy ez a befekte­tés rövid időn belül sokszorosan megtérül. A kereskedők főleg külföldiek, általában a hajdani Jugoszláviából, bár szép számmal akadnak hazai forgalmazók is. Főleg fiata­lok, de lefüleltünk már 50 év körüli árust is. Sőt! Spa­nyolországban letartóztattak egy 67 éves szlovák állam­polgárt, akinél három és fél kiló kemény drogot találtak.- Az utóbbi években hazánkban is sikerült lebuktatni drogcsempészeket... nem Bécsbe váltott jegyet, hanem Amszterdamba. Hollandiából sem az osztrák fővárosba utazott, hanem Budapestre repült, és onnan Szlovákián keresztül akart hazautazni. A bonyolult útvonal ellenére is lebukott. Hasonlóképpen le­füleltünk egy Kolumbiából küldött szállítmányt is. A dro­got egy 40x30 centiméteres szentkép keretébe rejtették. Olykor valaki ártatlanul is belecsöppenhet egy-egy csem­pészhálózatba. Például egy 24 éves, munkanélküli fiatal­ember megismerkedett, majd hamarosan meg is barátko­zott egy hajdani emigránssal, aki italozás közben felaján­lott neki egy törökországi üdülést, akár a barátnőjével együtt. Egy ilyen ajánlatnak nem lehetett ellenállni. A fi­atalember és 17 éves menyasszonyjelöltje felejthetetlen napokat töltött a félhold orszgában. Vendéglátójuk haza­utazásuk előestéjén még egy bőröndnyi cuccot is vásárolt nekik, ám hogy a koffer dupla fenekű, és kábítószert rejt, nem kötötte vendégei orrára.- A drogok elleni harc elképzelhetetlen a jól koordi­nált nemzetközi együttműködés nélkül.- Igen, csakis közös összefogással érhetünk el je­lentősebb sikereket. Nekünk különösen a német ható­ságokkal szoros az együttműködésünk. Ők mindent megtesznek azért, hogy a hozzájuk irányított kábító­szert még a határaik előtt kiszűrjék. Ezért anyagi és műszaki támogatással segítik munkánkat, és szak­előadásokkal is hozzájárulnak a remélt jobb eredmé­nyekhez. Jómagam is résztvettem néhány ilyen rendez­vényen, és sokat tanultam.- A pervitin cseh találmány, ám ha jól tudom, a szlo­vák drogszakemberek is kifejlesztettek egy, az idegrend­szert paralizáló kábítószert.- Valóban, az MDA szlovák „szabadalom”, amely kül­földi megrendelésre készült. Egy holland férfi kapcsolat­ba lépett az itteni alvilág egyik tagjával, és az iránt ér­deklődött, nem tudna-e biztosítani valami újfajta kábító­szert. Noha az illető nem volt szakember, megígérte, hogy nyélbe üti az üzletet. Felkereste néhány vegyész is­merősét, akik kikísérletezték az MDA-t. A gyártással a ri­gai Latvbiofarm céget bízták meg. Az igazgató, a busás haszon reményében, egy egész csarnokrészt bocsátott a gyártók rendelkezésére. Az alapanyagot a megrendelők szállították, akik azt Franciaországban, Németországban és Csehországban szerezték be. Az ott gyártott tabletták milliói kerültek Frankfurtba, ám a holland megren­delőhöz már nem jutottak el. Az egész rakományt - több mint három tonnát - lefoglalta a német rendőrség. Az ügy felgöngyölítésénél mi is együttműködtünk a lett, a német, a holland és a francia rendőrséggel. Egy rigai kollégától megkérdeztem, milyen is az MDA hatása? Azt válaszol­ta, személyes tapasztalattal ugyan nem rendelkezik, ám megkínálta ezzel a szerrel az egyik ismert narkóst, aki e drog hatása alatt egyfolytában 8 órát beszélt.- Az említett tablettákból egy üvegcsében néhány da­rab az ön szekrényében is található. Sohasem érzett kí­sértést, hogy kipróbálja, vagy esetleg más elkobzott ká­bítószer után nyúljon?- Nem. És ezt a legőszintébben mondom. Egyrészt azért, mert vannak olyan narkotikumok is, melyekre már az egyszeri fogyasztás után is rászokik az ember; másrészt sohasem lehet tudni, mi az, amit beveszünk. Mondok egy példát: Ligetfalun tavaly a rendőrök letar­tóztattak egy főiskolást, akinél kis adagokban valami fe­hér anyagot találtak. Feltételezték, hogy kábítószer. Az egyik kolléga - aki úgy látszik, sok krimit nézhetett, és utánozni akarta a filmbeli felügyelőt - a mutatóujjára szórt a porból, és meg akarta kóstolni. Társa a kezére ütött, és ezzel talán életet mentett. A vegyi elemzésnél ugyanis kiderült, hogy a csomagocskák ciánkálit tartal­maztak!... Ordódy Vilmos

Next

/
Oldalképek
Tartalom