Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-13 / 46. szám

A Ms Mdunhé DÉNES GYÖRGY A mosoly egyre kevesebb, elfut a mosoly előlünk, a szél már dörgedelmesebb, nehézkes, komoly ősz jön. Ridegen süt a hold A muskátlik még pirosodnak, de már fázósak reggelente, a bokrok virtustáncot ropnak, vértócsában a naplemente. Könnyesen nyögdécsel az erdő, a patak rekedten köhécsel, ridegen süt a hold, ha feljön, és talpig gyászban áll az éger. \ ÜU i* DONKÓ LÁSZLÓ Őszi zcíjyor' Patakparton kagylóház megkövült kis sátor, belebújt a pók koma, nem áztatja zápor. Őszi zápor zuhorog, a vén rák nem ázik, ha nagy lenne a zuhé, víz alá bemászik... (Tibeti mese) Messze, messze, a hegyek között, egy kis faluban élt a kis Badmarak. A tibe­tiek nyelvén az ő neve azt jelenti, hogy rubin. Szép volt a neve a fiúnak, de mert a mesében ti mindig az igazsá­got keresitek, meg kell mondanom, hogy nem sokra ment vele. A falu leg­szegényebb embere Badmarak édesap­ja volt. Nőtt a kisfiú, bár az apja meg az anyja azt szerették volna, ha mindig kisfiú marad. De eljött az ideje, hogy az ottani szokás szerint letegye szép becenevét, és másikat válasszon. Olyat, amilyet egész életében használ­ni fog. A szülei iskolába szerették vol­na küldeni. Arra számítottak, hogy a fiú majd nem lesz olyan szegény em­ber, mint ők. Azt akarták, hogy gyer­mekük messze földön híres tudós, bölcs férfiú legyen. Ám a bölcsességet nem adják in­gyen. Sehol nem találtak olyan tanítót vagy szerzetest, aki csak úgy isten ne­vében vállalta volna a fiú tanítását. Szülei úgy határoztak, hogy eladják egyetlen birkájukat. Úgy is tettek, s Badmarak elutazhatott a városba, az iskolába. Apja a birka árát odaadta a tanítónak, a fiú pedig beült a többiek mellé a padba. Ecsetet, tust, papírt ka­pott, és rajzolgatni kezdte az írásje­gyeket. Most ijedt ám csak meg Bad­marak! Mennyi írásjegy! Van vagy ezer, talán kétezer is. És minden írás­jegyet jól meg kell jegyezni, mert az egyik azt jelenti, hogy víz, a másik azt, hogy nap, a harmadik azt, hogy ember. Eltelt egy nap, el kettő; a harmadik napon Badmarak megszökött a tanító­tól. Kiszaladt a mezőre, leheveredett a fűbe, és gondolkozni kezdett. Haza nem térhet, szégyellné magát apja és anyja előtt. Az iskolába sincs kedve visszamenni, nem kell neki az a rette­netes nagy tudomány. így tépelődött sokáig, végre is hangos zokogásra fa­kadt:- Miért is nem tartott otthon apám? Őrizném a juhokat a hegyekben. Miért volna szükségem arra a bölcsességre, amire a tanító taníthat? Ó, én szegény Badmarak, ki fog rajtam segíteni? Jól kisírta magát; ettől megnyugo­dott és elszunnyadt. Egy hangya ébresztette fel. A kis ál­lat felmászott a kezére, azon keresztül cipelte a nálánál sokkal nagyobb ter­het, egy búzaszemet. Badmarak ráfújt, s a hangya terhé­vel együtt messzire repült. Badmarak pedig újra elszundított. Éppen azt ál­modta, hogy ismét otthon van, mikor valami csiklandozás fölébresztette. Hát ugyanaz a hangya, amelyiket az előbb lefújta a kezéről, mászott az uj- jaira, és vonszolta nehéz terhét. Badmarak ismét ráfújt. A hangya le­sodródott a földre. A fiú utánanézett, s így gondolkozott magában: „Hátha nem is közönséges hangya, hanem...” De be sem fejezhette gondolatát, máris ott volt a hangya a kezén, és küzdött nagy terhével. Badmarak most nem fújta le a ke­zéről, hanem továbbsegítette. Figyelte a hangyát: most egy nagy kő állt az út­jában. A hangya megmászta ezt is ter­hével együtt. Most éppen a kő tetejére ért volna, mikor hirtelen szél támadt. A szél lesodorta a földre. Olyan na­gyot esett szegény állatka, hogy a há­tára fordult, és lábai az ég felé kalim­páltak. Badmarak egy pálcikával lábra segítette a hangyát. Alig szusszant egyet a derék kis állat, máris kapta ter­hét, és mászott föl a kőre. Ám ismét csak lesodorta a szél. S megpróbálta még sokszor, míg végül is sikerült fel­jutnia a kő tetejére, és hazatérhetett a bolyba. Badmarak elgondolkozott:- A hangya kicsi és gyenge, mégis elérte célját. Én ember vagyok, és sok­kal erősebb. Én ne érném el célomat?- Helyesen beszélsz, Badmarak - mondta valaki a háta mögött. - Alig tanultál még valamit, máris úgy be­szélsz, mint egy nagy bölcs. De igazán bölcs akkor leszel, ha nekiállsz a tanu­lásnak. Badmarak körülnézett: honnan jön a hang? És ekkor meglátta a hangyát. Meglátta a hangyát, az beszélt hozzá. Valóban nem közönséges hangya volt. Badmarak visszatért az iskolába. Most már nem találta nehéznek a tanu­lást. Nagy tudós lett belőle, és bölcses­ségének híre messzi földre eljutott. Belia György fordítása V olt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő köze­pén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, oda­ment egy nagy ordas farkas, be­szólt az ajtón:- Eressz be, kedves malackám, na­gyon hideg van idekint, fázom.- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. A kis malac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzre. Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:- Ugyan, kedves kis malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is. A kis malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:- Kedves kis malackám, ereszd be a két első lábam is. A kis malac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meg­lásd, egy ujjal se nyúlok hozzád. Erre a kis malac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a far­kas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A far­kas csakugyan a zsákba farolt be. ARANY LÁSZLÓ A kis malac és a farkasok A kis malac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, lefor­rázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta- vetette magát, míg utoljára kiódozott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kis malacot. Ad- dig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Oda­mentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek, mi módon fogják meg a kis malacot. Mert egyik se tudott a fára felmászni. Nagy sokára azután elhatározták, hogy egymás hátára állnak mindnyá­jan, mint a lédeci birkák, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni, így hát a többi mind az ő hátán volt. Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlen hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kis malac hirtelen elkiáltotta magát:- Forró vizet a kopasznak! A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a ko­pasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet. A kis malac szépen leszállóit a fá­ról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok. Ha követed a példámat, és az utasításaim szerint elkészíted ezeket az apró ál­latkákat, neked is ilyen gazdag állatfarmod lehet, mint nekem van. Nos, rajta! EGÉR Makkból van a teste, a farka egy vékony, görbe ágacska, a fülei fenyőtoboz-pikkelyek és az orra egy letört gyufaszál feje. (Óvatosan az előre kifúrt makkba kell belenyomni.) SÜNI A gesztenye szúrós héjából levágtam egy karéjt, és azt ráragasztottam egy makkra úgy, hogy annak az eleje, vagyis a kis pofácskája kilátsszon. Az én állatseregletem MADÁR Egy erdeifenyő tobozra szép tollakat ragasztottam (a zebrapintyeimtől kölcsönöztem néhányat, azok úgyis ál­landóan hullatják őket), a madár- feje egy kicsi makkból készült, csőre fenyőpikkelyből; lábai kicsi villás ágak. PÁVA Egy szép, sza­bályos alakú, hosszúkás geszte­nyébe óvatosan három lyukat fúr­tam: egyet a nyaknak, kettőt a lábaknak. Ezekre rövid pál­cikákat illesztettem. A fej megintcsak egy makk, a bóbita meg egy apró levélke. Hogy a páva meg is álljon a lábán, két apró bükkmak- kot kerestem. A páva díszét, a le­gyezőszerű farkát egymás mellé ra­gasztott juharter­mések alkotják. De ezeket csak ak­kor ragasztottam a gesztenyetestre, amikor a madár­kám már biztonsá­gosan megállt a lábán. A BARIKÁT csak lerajzoltam neked, hisz most már magad is tudod, hogyan lehet a sokféle termésből mó­kás állatokat barkácsolni. Jó szórakozást! Kis Füles Az öt búvár közül négy bizonyára hamarosan a víz felszínére jön, mi­vel a búvártalálkozón csak egyetlen búvárnak biztosít oxigént a csó­nakban ülő társa. Melyiknek? MEGFEJTÉS Az október 30-ai számunkban közölt feladat megfejtése: Do­rombolás. Nyertesek: Miklós László, Kisgéres; Mészáros Ibo­lya, Baka; Soós Tímea, Béna; Balogh Alica, Kassa; Biacsko Gábor, Bély. Szerkeszti: Tallósi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom