Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-06 / 45. szám
UBSárnap 1994. november 6. RIPORT A To rnaijáról Lé vártra tartó autóbuszban rögtön szemet szúr az idegen, hiszen a Túróé völgyi aprófalvak lakói nemcsak hogy ismerik egymást, hanem szegről-végről talán valamennyien rokonok is. így nem csodálkozhattam, hogy a buszban mögöttem ülő, huszonöt év körüli fiatalember még a lévárti megálló előtt megkérdezte: hová tartok? Mikor elárultam, hogy Lévártra, tovább kérdezett:- Csak nem Lesták Elemérhez?- Nem tudom, ki ő, de lehet, hogy hozzá is - válaszoltam, gondolván, ha ez a Lesták Elemér olyasvalaki, akihez a Lévártra tartó idegen elsősorban mehet, akkor nekem - ha a faluról is akarok írni -, mindenképpen el kell majd jutnom hozzá.- No, erről a Lesták Elemérről meg kellene írni már az igazat. Mert olyan ő itt, mint egy kiskirály. Lassan megveszi az egész falut. Négy háza van Lévárton, meg vagy ötven hektáron gazdálkodik.- Azt beszélik, még a temetőt is meg akarja venni, hogy aztán pénzért árulja a sírokat! - ezt már az autóbuszról leszállva, a kocsma előtt álldogáló, iszogató emberektől hallottam. Később tudtam meg: munkanélküliektől. A kocsma ugyan már évek óta zárva tart, de a tőszomszédságában levő élelmiszerboltban délelőttönként lehet sört kapni.- Senki nem szereti őt a faluban. Cselédnek is idegeneket, cigányokat hozat. Mert a falusiak el sem szegődnek hozzá. Nem fizet rendesen. Egy régi fazekasfalu napjainkban A Túróc völgyében egymás mellett számos apró falu sorakozik. Közülük még a nagyobbacskákban is alig van háromszáz lakos. Bár e vidék hajdanában méltán híres gömöri fazekasság központja volt, és iparát virágzó mezőgazdaság egészítette ki, ma mindez már a múlté. Deportálás, lakosság- csere, szövetkezetesítés, s még ki tudja, mi fene sorvasztotta Gömömek ezt a tájékát (is). És a mai átalakulásnak is vannak buktatói. Engem - Lévártról tájékozódva - elsősorban a földművelés helyzete érdekelt, hiszen ezen áll vagy bukik ezeknek a kistelepüléseknek, az aprófalvak magyarságának fönnmaradása. A lévárti viszonyok felől az üzlet előtti beszélgetéssel kellőképpen fölvilágosítva, Halász Márta polgármesternőt kértem meg: mutassa be faluját.- Lévártot jelenleg 108-an lakják - kezdte. - A falu száz százalékban magyar nemzetiségű, katolikus lakosságú. Általános iskolája nincs, a tanulók a szomszédos Harkácsra járnak.- Alighogy a faluba értem, a helybeliek rögtön Lesták Elemérre, a nagygazdára terelték a beszélgetést, elmondván, hogy itt mindenki haragszik rá. Azt beszélik, hogy még a temetőt is meg akarja venni...- Ez nem igaz. A szóbeszéd abból keletkezett, hogy néhány évvel ezelőtt egy hatalmas, nyolcszemélyes kripta építését kezdte el a temetőben. A községi hivatal azonban leállította az építkezést, mivel a tulajdonjog nem volt rendezve. Az viszont tény, hogy sokan haragszanak itt Lesták Elemérre. Elismerem, hogy igyekvő ember, de sok mindenhez másképpen kellene viszonyulnia. Több mint ötven hektár földön gazdálkodik, bár ennek egy része szülői örökség. A többit, állítólag, bérbe vette a tulajdonosoktól; de tudtommal se bérleti díjat, se községi adót nem fizetett eddig értük.- Állami gazdaság vagy szövetkezet működik itt?- Mind a kettő. A szövetkezet közösen a szomszédos dereskivel, de a tornaijai állami gazdaságnak is vannak itt földjei. A falusiaktól megtudtam azt is, elég sok az üres ház Lévárton, és hogy ezekből néhányat éppen Lesták Elemér vásárolt meg. Azt jelenti ez, hogy fokozatosan csökken a falu lakossága?- A hatvanas években valóban nagy elvándorlás indult meg innen. Mostanra ez már megállt, lakosságunk száma már nem csökken. Az önkormányzat igyekszik is mindent megtenni, hogy emberibb körülményeket teremtsünk az itt élőknek. Egy ilyen kis faluban ez nem könnyű feladat. Nagy gondunk például az ivóvíz. A falu tótjainak vize ihatatlan, vízvezetékünk nincs. Pedig nem messze a falutól, a lévárti fürdőben nagy ivóvízforrás van.- Munkanélküli vagy szociális segélyen sokan élnek itt?- Elegen, jelenleg tizenketten. De állásban is elég kevesen vannak Lévártról, mert a falu lakosságának nagyobb része nyugdíjas. „A fiatalokból már kiveszett a föld szeretete” Nem is olyan régen épp a VASÁRNAP kiadója, a Vox Nova jelentette meg Ujváry Zoltán, valamit a bíróságon. Azt, hogy a tanúk nem mondtak igazat.- Lévártiak voltak, akik bevádolták János bácsit?- Hát, idevalók! De meghaltak már. Mind kommunista volt. Engem is győzködtek, hogy álljak be a pártba. Meg hogy szlováknak kell lenni! Tiszta magyar községben! Nem győztek meg, hát ezért oszt elvittek engem a börtönbe, Besztercére. Még az is volt a vád ellenem, hogy nem akarom a szövetkezetét. Sőt! Hogy én vagyok az, aki még a többit is arra kényszeríti, hogy ne álljon a jéerdé- be. Mire hazajöttem a börtönből, megalakult itt a szövetkezet. Végül aztán engem választottak meg elnöknek...- Mivel győzték meg, a börtönnel? Gömöri táj (Méry Gábor felvétele) Szülőföldön hontalanul című könyvét, amely a lévárti deportált magyarok visszaemlékezéseit tartalmazza. A kilencvenedik éve felé járó Radnóti János bácsi is szerepel a könyvben. Ő sem kerülhette el oly sok szlovákiai magyar sorsát, a csehországi kitelepítést. A 22 kitelepített lévárti család egyike az övé volt:- Édesapám az első háborúban meghalt. Előtte megjárta Amerikát, de az édesanyám szörnyen szerette, hazacsalta. Tizenháromban jött haza. A sógorával kivettek Lévárton tíz hold földet, lovasszekeret, gazdálkodtak. De kitört a háború, és apám 1915 februárjában elesett a Kárpátokban. János bácsit, aki a földművelés mellett marha- kupeckedéssel is foglalkozott, a deportálásból hazatérve sem fogadta kegyébe a sors. Az ötvenes évek elején börtönbe csukták.- Ez még a kontingentbeadások idején volt - emlékezik vissza. - Beadtam mindent rendesen. Húsz mázsa búzát, hat mázsa krumplit, de mégis jöttek, hogy nem elég. Csizmár László nevű volt, aki rekvirálni jött. Mondom neki: Laci, hát akor én mért dolgoztam? Nem hagytak békén. Akkor én már hozzákezdtem a mozgolódáshoz, terménnyel, fával is kereskedtem. Összegyűjtöttem egy kis pénzt, amiből földet, állatot vásárolhattam. De mert visszafeleseltem a bitangoknak, börtönbe vittek. Én csak a tanúk kihallgatása után szólhattam- Azzal hát! Az*zal bizony! Csak egy évig, 56- ban voltam elnök. Amikor az egész falu belépett, akkor ez a... nem emlékszem a nevére, ez vette át az elnökséget. Rongy ember volt.Talán ha parancsot kapott volna, képes lett volna kilőni a falu egész népét is.- A szövetkezet hogy gazdálkodott?- Annak menni kellett, mert a földmunkát nem lehet abbahagyni. De ha hagyták volna ezt a parasztságot ahogy volt, sokkal előnyösebb lett volna. De megalakult a jéerdé, és ezek a nemtörődöm, rongy emberek azt lopták, amit lehetett. Ezzel elérték, hogy a mostani fiatalokból már kiveszett a föld szeretete. Egy új generációnak kell felnőnie, hogy újra megszeresse. Pedig sokszor láttam, hogy még a római pápa is letérdelt, és megcsókolta a földet. „Utálom már a közöst, mint a pondrós kutyát” Lesták Elemér hatalmas háza a falu főutcáján magasodik. Az emeletes házban lehet talán húsz szoba is. A gazda a ház építésekor arra számított, hogy egyszer majd működni kezd a hajdan híres lévárti fürdő, s akkor vendégszobákat rendez be a házában. A kommunizmusban méhészkedett, kereskedett, úgy gyűjtötte vagyonát.- Befektetni is tudni kell - mondja. - Én nemcsak földet vásároltam, hanem a gyerekeknek cukrászdát Tornaiján, szállodát meg Csehországban. Terveiről, céljairól kérdezem.- Nekem az volt a tervem, hogy itt, a kertemben istállókat építek, gépeket veszek. Kaphattam volna dotációt is, de nem kaptam, mert a szomszédaim nem egyeztek bele az istálló építésébe. Egyik szomszédom a polgármesternő apja, ő régi, nagy kommunista, és a másik szomszédom is az ő rokonuk.- Lesták úr! Bizonyára tudja, hogy nemigen kedvelik magát a faluban. Miből fakadhat ez?- Három családon kívül mindenki a polgármesternő rokona. Persze, hogy egy követ fújnak. Én is indultam a polgármesterválasztásokon, de nem volt esélyem. Természetesen, mindenki a rokon Halász Mártára szavazott. (Halász Márta azt állítja. nem rokona az egész falu. s egyébként is: a rokonság még nem jelent szimpátiát. A szerző megj.) Engem pedig megpróbálnak lehetetlenné tenni. Elsősorban irigységből. Az apámat is a kommunizmus tette tönkre, de még engem se hagynak békében.- Többen állítják, a földeket, amelyeket visszavett, úgy mérette ki, hogy a legjobbakat, köztük másokéit is, magára íratta.- Én azt kértem, hogy mérjék ki a szüleim földjeit. Azokat nem lehetett, mert azt mondták, hogy egy darabban kell visszaadni. Erről én nem tehetek. Ráadásul a nekem kimért földek ki vannak égve, túl vannak műtrágyázva; de csinálni sem merek velük semmit, míg nem rendeződnek a dolgok, s nincsenek a nevemen. Meg arról se én tehetek, hogy a faluban alig akadt ember, aki visszaigényelte a földjét. Nekem azonban már nem kell a közös! Utálom, mint a pondrós kutyát! Elég volt belőle a kommunizmusban, amikor tönkretették az egész parasztságot. Amikor végre visszakaptam a földeket - amelyeket drága szüleim és az őseim verítékkel szereztek -, leborultam, hogy megcsókoljam. Hálát adtam az Istennek, hogy újra a miénk lehet. Egy marékkai kivittem a temetőbe apám sírjára, s azt mondtam neki: „Drága apám, a fiad visszaszerezte, amit elvettek tőled.”- Ne haragudjon, hogy erről ez jut eszembe, de a faluban azt beszélik: az egész temetőt meg akarja venni!- Dehogy akarom! Egy kriptát akartam építeni a drága szüleimnek. 1989-re már el is intéztem a rozsnyói püspökségen, hogy engedélyezik az építkezést. Hozzáfogtam, de az új polgármesternő mondvacsinált okokkal leállíttatta a munkákat. Pedig az a telek eredetileg nem is a falué, hanem a katolikus egyházé volt. De a mai napig nem tudták visszakapni, éppen a községháza általi akadályoztatás miatt. Az építkezés még ma is félben áll.- Azt is panaszolják, hogy inkább idegeneket alkalmaz, nem ad munkát a falusiaknak...- Hogy adhatnék, amikor nem jön hozzám senki. Többeket kérdeztem, de mind azt mondják, annyi pénzért nem hagyják ott a munkanélküli vagy a szociális segélyt. Hát hová fejlődtünk! Igaz, nem sokkal kapnának többet a segélynél, de hát az államnak nem volna szabad megengednie, hogy ilyen sok pénzt, nagy segélyt kapjanak munka nélkül.- Ha pénzét máshová fekteti, talán kisebb munkával nagyobb hasznát látta volna. Miért választotta mégis a mezőgazdálkodást?- Az őseimé volt ez a föld. Nekem vissza kellett szereznem, mert ők a verítéküket adták érte. Én is azért csókoltam meg a földet, amikor visszakaptam, mert még él bennem a föld iránti szeretet. Lesták Elemér már nyugdíjas, hatvanvalahány éves ember. Ő is szerepel Ujváry Zoltán könyvében. Ő volt az első, aki megszökött Csehországból. Már akkor is kilógott a sorból. Most abban bízik, ha fiát már nem is, de legalább az unokáját gazdálkodásra neveli. Klinko Róbert Jövevényszavak és alvilági jövevények A piacgazdaság számos új szóval, kifejezéssel gazdagította szókincsünket. A menedzser, a lízing, a privatizáció, a transzformáció, a szoftver csupán néhány a sok közül. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban emlegetik a raketeringet (racketeering), ami olyan zsarolókat jelent, akik a magánvállalkozóktól különféle ürügyekkel, leggyakrabban a „megvédelmezé- sükért” megpróbálnak rendszeres sápot szedni. Ha nem megy szép szóval, akkor fenyegetéssel, sőt erőszakkal próbálják sarcfizetésre kényszeríteni a kereskedőket, vállalkozókat. Sajnos, ez már a maffia világa. A hazai és a beszivárgó külföldi alvilág becstelen rablása. Hétről hétre több hírt közölnek a lapok a raketeringekről. Nemrég egy Prievidza-Pozsony között közlekedő gyorsvonaton zajlott le az alábbi eset: két 30 év körüli férfi az egyik kupéban egy idősebb utastól 60 ezer korona „kölcsön visszafizetését” követelte. Az ultimátum így hangzott: „Ha nem fizetsz, meghalsz. Te pedig még szeretnél élni, ugye?” A másik eset Zsolnán zajlott le. Egy vállalkozó-politikusnak felrobbantották a kocsiját, és természetesen előtte elvittek belőle 183 ezer koronát. Amikor az amerikai filmekben az alvilágnak ezeket a figuráit láttuk, azt hittük, hogy ez csak ott, vadnyugaton létezik. De a piacgazdasággal nemcsak a szabadkereskedelem jutott el hozzánk, hanem az alvilág vámszedői, a raketerin- gek bandái is. A zsarolók alaposan megfigyelik a jól kereső vállalkozókat, családjuk napi programját, és a legalkalmasabb módszerekkel megzsarolják, fenyegetik őket. Ha pedig nem fizetnek, következik a bosszú. Egyre több üzlet, vendéglő ég ki, és egyre többen kérnek védelmet a rendőrségtől. Sokan azonban még mindig félnek, nehogy a maffia bosszút álljon családtagjaikon, esetleg egy „véletlen” balesettel örökre megnyomorítsák a fizetni nem akarót. Az eddigi tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy a maffiával nem érdemes alkudozni, mert az első kapcsolat, engedmény után soha nem lehet megszabadulni tőlük. Jó néhány eset tanúsága szerint a rendőrség beavatkozása hatásos, érdemes tehát feljelenteni minden kísérletüket. Természetesen a félelem valamennyiünkben él, hiszen egy bandával nehéz szembeszállni. A zsarolók pedig itt vannak, és bármikor bekopogtathatnak. (szűcs)