Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-18 / 38. szám
HELTAI JENŐ 1. A Tündérlaki lányok hárman voltak. Kettő közülök tisztességes volt, a harmadik nem. A két tisztességest Mariskának és Jolánnak hívták, az egy nem tisztességest Putyinak. Ez nem is volt színésznő, csak afféle show-girl, magyarul látványossági kisasszony, és erkölcstelen életet élt. Ugyanis volt egyetlenegy nagyon gazdag barátja. Az eltartotta, nagy lakást rendezett be neki, pénzzel és ékszerrel tömte, és agyba-főbe ruházta. Mariska és Jolán Putyinál laktak, tőle kaptak ruhát, kalapot, ékszert, -pénzt, mert Putyi jó testvér volt, és nagyra becsülte húgaiban azt, hogy tisztességesek. Mariska és Jolán is büszke volt arra, hogy ők tisztességes lányok, semmit sem kell cserébe adni- ok a lakásért, a selyemharisnyáért, a tollas kalapért meg a lakkcipőért. Mariskának azonkívül külön oka is volt arra, hogy büszkélkedjen. Tanítónőnek készült, oklevele a zsebében volt már, éppen csak a kinevezést várta. De ez késett, noha a báró - a Putyi bárója - maga is leereszkedett néhány fővárosi bizottsági taghoz, tanácsnokhoz, sőt a polgármesterhez is. Ezzel szemben Jolán álmodozó lány volt, fétjhez akart menni. Tisztességesen, becsületesen, úgy, ahogy más rendes polgárlány, háromszobás lakásban, saját kezűleg főzni és a mindenessel veszekedni. Ah, ah és harmadszor is ah, ezért rajongott, ennek az álomnak élt. Türelmetlenül várta a megváltó férfit, a megváltó férjet. És vártak. Együtt vártak mind a hárman. Mariska kinevezést, Jolán férjet, Putyi pedig azt, hogy két húgának az álma teljesedjen. 2. Egy szép napon Mariska ragyogó arccal jött haza.- Barátom - mondta Putyinak -, azt hiszem, most mégiscsak kineveznek. Az az úr, akitől a kinevezésem függ, megüzente nekem, hogy ma délután látogassam meg.- No, valahára! - mondta Putyi.- A te szerencséd legalább úton van már - mondta Jolán. És sóhajtva tette hozzá: - De hol késik az enyém? Ezen egy kicsit elméláztak.- Már látom - szólt Putyi -, hogy nekem kell a dologba beleavatkoznom. Magadtól sohasem mégy férjhez. Sokkal gyámoltalanabb vagy. Én adlak férjhez.- Ha te akarnád ... neked minden sikerül - mondta Jolán boldogan. Putyi meghatottan nézett rá.- Butaság volt, hogy előbb nem gondoltunk rá. A magadfajta szegény leány hiába vár a mesebeli hercegre. A pénz beszél. A leventék nem mernek hozzád közeledni, mert azt hiszik, hogy egy garasod sincs. De a leventék tévednek. Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy húszezer korona hozományt adok neked. Jolán a boldogságtól nem bírt megszólalni.- Húszezer korona!... - mondta nagy sokára. Mariska elérzékenyedett.- Te vagy a legjobb testvér!- Igen - mondta Putyi, maga is meghatottan -, akármit mondtok, jó lány vagyok. Ez a húszezer korona minden pénzem. Odaadom neked. 3. Mariska még az előadás kezdete előtt visszajött attól a bizonyos úrtól, akitől a kinevezése függött. Az arca sötét volt.- Baj van? - kérdezte Putyi aggódón.- Körülbelül - mondta Mariska.- Mi történt?- Csekélység... A dolog rendben volna, nyomban kineveznének, de a bácsi erősen hangsúlyozta, hogy nem teszi meg ingyen.- Pénzt akar?- Ugyan! Hanem úgy látszik, megtetszettem neki, és...-Úgy? Putyi elgondolkodott. Jolán is. Mariska hallgatott.- Mit mondtál neki? - kérdezte egy kis szünet után Putyi.- Hát mit mondtam volna neki? - pattant föl sértődötten Mariska. - Nem képzeled, hogy szóba állok ilyen emberrel. Ismered elveimet, és... Putyi megijedt.- Kérlek, kérlek, ne érts félre. Tudom, hogy tisztességes lány vagy... De hát mégis... hogyan végződött a dolog?- Elmentem. A faképnél hagytam. Megmondtam neki, hogy akár sose nevezzen ki. Inkább meghalok, semhogy a becsület útjáról letérjek. Jolán helyeselte:- Jól mondtad!- Kitűnően - hagyta helyben Putyi is. - És Ő...Ő? Mit szólt?- Azt mondta, hogy ez nevetséges, gondoljam meg a dolgot, végre is a jövőmről van szó, ő pedig segíteni szeretne rajtam. Azt mondta jöjjek el holnap újra... Azt feleltem, hogy többé nem teszem be a lábamat a szobájába, és sírva fakadtam. Útközben azonban meggondoltam a dolgot, mégiscsak kár ezt a kitűnő alkalmat elszalasztani... Igaz?- Hogyne! - mondta Jolán.- Persze! - mondta Putyi.- Az jutott eszembe, hogy esetleg volna egy megoldás...- Miféle megoldás? - kérdezte Putyi.- Az, hogy valaki elmegy ehhez az emberhez, és megmagyarázza neki, hogy ilyesmit tőlem nem lehet követelni. ha valaki a szívéhez beszélne, hogy viselkedjen egyszer gavallérosan, és ne zsaroljon...- Jó, jó, de ki menjen el? - kérdezte Jolán.- Putyi... Neki neve is van, tud beszélni is, imponálni is... - mondta Mariska egy kicsit bizonytalanul. Putyi elsápadt.- Én menjek el? Mariska nekibátorodott:- Miért ne? Nem olyan nagy áldozat... Meghozhatod a testvéredért. Fogadni mernék, egy szavadba kerül csak, és a kinevezésem megvan. Putyi Jolánra nézett, mintha tőle várná a tiltakozó szót. De Jolán azt mondta:- Te olyan jó lány vagy, Putyi... Rólam gondoskodtál már. Szegény Mariskáért is kell tenned valamit...- És... és... ha az az úr nekem sem teszi meg... ingyen... - mondta Putyi keservesen. A két lány összemosolygott, azután egyszerre mondta:-Ugyan, Putyi! 4. Mariska kinevezése meghozta Jolán szerencséjét is. Egy fővárosi tanító, Mariska egyik kollégája kezdett hozzájuk járni. Beleszeretett Jolánba. Jolán nem idegenkedett az ifjútól, akinek szerelme rohamosan fokozódott, amikor megtudta, hogy húszezer koronával áll szemközt. Mariska biztatta:- Kérje meg a húgom kezét Putyitól.- Hogyan?... Tőle kell?...- Igen. Ő a család feje. Tőle kapja Jolán a húszezer korona hozományt. A tanító kissé elzöldült.- Igen?- Igen. Miért?- Mert... mert ez egy kicsit kellemetlen. Ne értsen félre, én nagyra becsülöm az ön tisztelt nénjét, Putyi kisasszonyt... de... én roppant érzékeny lélek vagyok... Mariska hűvösen végigmérte.- Badar beszéd!... Jolán jóravaló lány, maga jóravaló ember, ketten együtt boldogok lesznek. Másról nem lehet szó, kár minden pillanatért, amellyel boldogságukat elodázza... A tanító dadogott valamit. Azután belátta, hogy józanság a boldogulás talpköve. Fölvette dicsőségesen uralkodó királyunkról, I. Ferenc Józsefről elnevezett kabátját, és megkérte Jolán kezét. Putyi csaknem sírt a boldogságtól. Az édesanya szeretetével adta rájuk áldását. A jegyesek nagyon boldogok voltak. A tanító mindennap kitűnő uzsonnát kapott, és utána a báró szivarjait és cigarettáit szívta. Azonban - ahogy maga is mondta - roppant érzékeny lélek volt.- Nem szeretem ezeket a dolgokat - mondta akárhányszor Jolánnak. - Ha volna mód arra, hogy visszautasítsam a hozományt, megtenném... Jolán fölháborodott:- Őrültség! Ennyi pénzt visszautasítani!...- De mégis... mégis... Tudod, a né- néd nagyon kitűnő lány, de mégis első a tisztesség.- Az kétségtelen - mondta Jolán erős meggyőződéssel.- És ha egyszer férj és feleség leszünk...- Akkor?- Ne vedd rossz néven, szivecském, de nem fogunk vele érintkezni...- Ahogy parancsolod, drágám - mondta Jolán engedelmesen. Boldogan nézett vőlegényére. 5. A Tündérlaki lányok - ahogy mondottam már - hárman voltak. Kettő közülük tisztességes volt, a harmadik nem. Szegény dr. K.K. Szegény. Egy húszesztendős noteszomban lapoztam az este. Nov. 12. Dr. K.K. halálsejtelme. Egypár levéllel azután: Dr. K.K. elesett. Haslövés. Dr. K.K. mellé találtam leülni november tizenkettedikén délelőtt, az erdőben, ott valahol a ko- naticei dombok körül. Egyórás raszt* volt. Nagy és örvendetes meglepetés. Kisütött a nap, és me- legecske lett; erdőt értünk; az élet könnyű hangjai kezdtek hallatszani, csemegézvén a zsebből s füstölvén, danolásztak, heccelődtek, fütyörész- tek, az emberek meg az urak is. Lefele kellett haladni abba az erdőbe, persze felbomlott a kettősrend, mind az emberek szaladtak, mint a kecskék; aki nem olvasta az újságból, hogy háború van, azt hihette volna, valami jókedvű gyakorlat, versenyfutással. Egyszer csak kiabálni kezdenek a szakaszparancsnokok: raszt! raszt! - nohát az ilyet látni kell, hogy áll meg abban a szempillantásban a mozgás, mintha a filmen merevedne a mozgó tömeg egyszerre, mert a felvevőgép elakadt. De ez a megállóit népség a másik pillanatban már a földön hevert, moccanat nélkül, mintha csodálatos könnyed halál lepte volna meg az egész társaságot a fák alatt. Ott láttam egy tölgyfa tövében ülni dr. K.K. urat és kedves jó pajtásomat, akivel még a Száván innen melegedtünk össze, mikor dr. K.K. úr, saját meghatározása szerint, mint a Száva Biztosító Részvénytársaság alkalmazottja működött. (Azt a népfölkelő honvédezredet október közepéig a Száva Biztosító-csapatok közt tartották.) Ott ült dr. K.K., és már nagyban szalámizott. A legénye, aki mellesleg még dr. K.K.-nál is öregebb népfölkelő volt, belé volt abba a szörnyeteg nagy zsákba bújva, akiben a dr. K.K. fehérneműje, könyvtára, cipőzete, csizmázata, beret- válkozó-, mosdókészletei, házipatikája, francia meg svájci kártyapaklijai, Kodakja meg én nem tudom, mi minden fölszerelése testvériesült a legénynek a himmihummijával. Az úgynevezett legény a termoszüveget halászta ki dr. K.K. barátomnak. (Igaz, termosz is volt a zsákban!) Meglógázta patent hadi zsebkését, azt a kis barna vízilovat dr. K.K., mikor észrevett, és csillant egy hűségeset a cvikkerje, mert felkapta kedvesen azt a bohó, kövér fejét:- Bonjour, mon prince! Nous void dans la fórét de Fontainebleau!** Emfatikusan szólott, mindig franciául, csupa bolondériából. Mesélte, hogy fél esztendeig élt Párizsban ügyvédjelölt korában; a mulatt nők érdekelték, igen, csak a mulatt nőket megtapasztalni ment Párizsba. Nem láttam véletlenül három napja dr. K.K.-t. Örültem, hogy nem sebesült, és hogy egyáltalában láthatom és hallhatom. Negyvenkét éves volt. Kir. járásbíró. Vidéken. AuSZÉP ERNŐ gusztusban bevonták, mint hadnagy urat a cs. és kir. világháborúba. Nőtlen ember volt. A szerelem és jólét törhetetlen híve. (Saját szavai.) Kurtított bajuszt használt, a fejét simára borotváltat- ta (mikor tehette, persze), szenvedélyesen szerette a frivol adomákat, a rákot, az ananászt, a burgundi vöröset és a világos pilseni sört. Borzalmas undort jelzett mindig a k.u.k. törzstisztekkel szemben.- Ezek a szörnyetegek csak a mozgósításnak köszönhetik, hogy érintkezhetnek velem. - (Nem is érintkeztek a k.u.k. törzstiszt urak szegény dr. K.K.-val.) - Kérlek, le kell feküdnöm egy órát aludni, úgy kimerít az undor, ha ilyen kísérteties emberi alakulatot látok. Gondolhatod, barátom, milyen önuralmamba kerül, ha tisztelgek nekik, én, a szerelem és a jólét törhetetlen híve. Boldogság volt a raszt; körös-körül tüzeltek, hallgattak, ettek, tíz perc alatt az egész vitézi nép aludt. Magam túlságosan fáradt voltam, dr. K.K. túlságosan egészséges volt, mink fennmaradtunk, diskuráltunk. A nap a fákat hosszában megcirógatta. Édes jó levegő volt. és drága világosság. Dr. K.K. kivette a kicsi zsebtükröt a laj- bijából, belenézett, a bajuszát kefélte. Egyszer csak elhallgat. Megint emeli a tokos, kicsi tükröt ( a sarkába volt a bajuszkefe szerelve), és olyan komoly hangon, amilyet egyáltalán őtőle várni nem lehetett, azt mondja:- Barátom - azt mondja -, illenék az embernek egy kicsit megismerkedni magával, mielőtt megdöglesztik.- Mi lelt, Kálmán?- Kimondhatatlan furcsa, kérlek, mikor így az orrom meg az állam meg a fülem meg a szemem bemutatkoznak a tükörben. Egyáltalán nem tudom, mi közöm ezekhez az alakulatokhoz. Nézz ide, kérlek. - (Nyitogatta az orrlyukait.) - És nézd. - (A száját kapkodta széjjel, mint a kutya, ha legyet lát.) - Röhögni kell, barátom. Hogy jut az ember ezekhez a szervekhez? Azt hiszed, kérlek, tisztában vagyok az orrommal vagy a fülemmel? - (Megfogdosta a fülét.) - Érdekes, barátom. Szervusz. - (Ezt a fülének mondta.) - Alig virradt, máris alkonyul, az ifjúság hajnalkorában vá-há-há-háálni keeell. - ( Három hangon énekelt, mint a dalárda.) Nevettem. Az öreg magyar is fölemelte a sipkáját ott hátrább, mert vagy öt perce visszavonult a zsákkal aludni. Dr. K.K. eltette a tükröcs- két, megtörülte zsebkendőjével a bicsakot, lesodorta a morzsát a combjáról, leszedte a cvikkert, rálehelt mind a két oldalon az üvegekre, s azokkal a kissé bágyadt, idegenszerű saját szemekkel, amelyek az emberre, mint gyámoltalan gyermekek, úgy bámulnak, mikor levetik a cvikkert, azt mondta szegény, kedves, humoros dr. K.K.:- Édes Ernőm, halálsejtelmeim vannak.- Ugyan ne bolondozz.- Sőt. Az utolsó percig bolondozni fogok, kérlek, míg a tisztelt Monarchia megdögleszt. Nézd, már november derekán járunk. Mit gondolsz, miért hívtak meg erre a társutazásra Szerbiába? Hogy kalandokat gyűjtsék, vagy hogy a pocakomat elveszítsem a gyalogsportban netalán? Nem veszed észre, hogy megdöglesztik az embereket? Kérlek, már kilenc ütközetben működtem, és azt hiszem, különös kedvezmény, hogy eddig is nem döglesztettek meg. Nagyot nevetett és kiabált, hogy egy tucat szegény összetört, népkefélő felkapta a nyakát ott a közel fák alatt:- Engem, barátom, a szerelem és a jólét törhetetlen hívét. Azután valahogy másról beszéltünk. Egyszer csak visszaesett a sejtelmébe dr. K.K. Megfricskázta a derékszíját a nyakán.- Ezt a pocakot szereztem, kérlek, a tisztelt világon. Látod, barátom, evvel a dologgal se vagyok most tisztában. Úgy érzem, mintha raboltam volna. Hát jár nekem nagyobb adag hús, mint akármelyik szegény, közönséges népke- félőnek? Mit gondolsz, ha holnapig valahogy leadhatnám... nyugodtan döglenék meg. Másnap reggel fél nyolc körül (minekután egész nap és egész éjjel menetelés volt a térdig érő sárban) dr. K.K. egy bizonyos számú magaslaton, annak is a gerincén, a tisztelt szakasszal elfoglalta a kijelölt helyet a megásott lövészárokban. Rendes szokása szerint, mielőtt beavatkozott az ütközetbe, fölegyenesedett a lyuk fölé, s egészséges, boros, szerelmes hangján rövid beszédet intézett a lövöldöző ellenséghez:- Tisztelt uraim! Nevem dr. K.K. kir. járásbíró. X. székhellyel. Mielőtt az úgynevezett ütközetbe tisztelt szakaszommal beavatkozom, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy mint a szerelem és a jólét törhetetlen híve, kényszer alatt működöm az igen tisztelt világháborúban. Meg kell jegyeznem, hogy az igen tisztelt hatalmak hozzájárulásom nélkül és ízlésem ellenére fáradoztak e barátságtalan állapot létrehozásán, és én a magam részéről ma is szentül hiszem, hogy lehetetlen, miszerint a művelt európai államok egymásnak háborút üzenjenek. Végtelenül fájlalom, igen tisztelt uraim, a történendőket. Irányzók hétszázötven! Efféle kedélyes különcséget akkor még nem vettek szigorúan a fölöttesek a népkefélő tisztek részéről, akik tizennégyben igen népszerűek voltak, kivált ha meghaltak, mint szegény dr. K.K. barátom is, akkor reggel negyed kilenc tájban, haslövés címén. * pihenő ** Jó napot hercegem! Itt vagyunk a fontainebleau-i erdőben! I [>R. I K.l K. IRODALOM 1994. szeptember 18. l/BSÉmBp
