Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-11 / 37. szám
esssssfs«®14 ilib® P ositano nagyon festői hely. Egy meredek domboldal lábánál fekszik. Télen két-há- rom szerény szállodája mindkét nemű festőművészekkel van tele, de aki nyáron érkezik oda, az egyedül lesz. Az én szállodám tiszta és kellemes volt, a teraszán esténként elüldögélhet és a tengert bámulhatja az ember. Lenn, a kikötőben kis vendéglő áll, ahol makarónit, sonkát és frissen fogott halat rendelhet az ember, s hűtött bort ihat. Egy augusztusi napon, amikor már meguntam Caprit, ahol a szálláshelyem volt, elhatároztam, hogy néhány napot Positanóban töltök. Halászcsónakot béreltem és odaeveztem. Este érkeztem meg Posi- tanóba. Gyalog baktattam fel a domboldalon, táskáimat két megtermett olasz nő cipelte egészen a szállodámig. Régi barátom, Giuseppe, a pincér ebben az évszakban amolyan mindenes volt: portás, hordár, szobalány és szakács. Elárulta, hogy már három hónapja lakik nála a szállodában egy amerikai. Meglepett, hogy nem én leszek Giuseppe egyetlen vendége.- Festőművész, író vagy valami hasonló az illető? - kérdeztem.- Nem, uram, ő egy gentleman. Furcsa, gondoltam magamban. Idegenek nyáron nem szoktak Posi- tanóba járni. El sem tudtam képzelni, hogy valaki három hónapot töltsön ott, hacsak nem bujkál az illető. S mivel az év elején egész Londont lázba hozta a hír, hogy egy neves, ám csaló pénzember megszökött, arra gondoltam, talán éppen ő a titokzatos idegen. Kicsit ismertem, s azt reméltem, hogy hirtelen megérkezésem nem fogja őt zavarni.- A vendéglőben láthatja majd - mondta Giuseppe, miután kijöttem. - Mindig ott szokott vacsorázni. Amikor bementem, még nem volt ott, de néhány perc múlva bejött egy férfi, aki nem lehetett más, mint a szállóbeli lakótársam. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy ez nem a bujkáló pénzember, hanem egy idősödő, magas úr, hosszúkás, rokonszenves arccal. Bronzszínűre sült bőre a Földközi-tenger mellett töltött nyárról árulkodott. Nagyon szép, krémszínű selyemöltönyt viselt, s kalap nélkül volt. Sűrű, szürkülő haját rövidre vágatta. Könnyedén és elegánsan mozgott. Tekintetével végigpásztázta az asztaloknál ülő, kártyázó helybelieket. Amikor észrevett, kedvesen elmosolyodott, s elindult felém.- Hallottam, hogy szintén a szállodában lakik. Giuseppe nem tudott lejönni, hogy bemutasson önnek. Remélem, nincs kifogása ellene, ha én magam mutatkozom be. Szeretne egy idegennel vacsorázni?- Kérem, foglaljon helyet. Az úr a lányhoz fordult, aki éppen az asztalt terítette meg, és hibátlan olasz nyelven közölte vele, hogy együtt fogunk vacsorázni. Asztaltársam szellemes volt, s kellemesen elbeszélgettünk.- Nézze el nekem, ha túl sokat fecsegek - mondta kis idő elteltével. - Három hónap óta most beszélhetek először valakivel angolul. Feltételezem, hogy nem marad itt sokáig, ezért kihasználom az alkalmat.- Positanóban három hónap igen hosszú idő.- Csónakot béreltem. A napjaim fürdéssel és horgászással telnek. Meg olvasok. Sok jó könyvem van, bármelyiket szívesen kölcsönadom önnek.- Azt hiszem, az olvasásból elegem van, de azért szívesen megnézem a könyveit. Mindig érdekel, mit olvasnak mások. Ez sokat elárul róluk. Vacsora után sétáltunk egyet. Újdonsült ismerősöm nagyon olvasott volt, minden érdekelte. A festményekről oly szakszerűen beszélt, hogy arra gondoltam, nem képzőművészeti kritikus-e. De aztán a könyvekre terelődött a szó, s akkor úgy véltem, bizonyára egyetemi tanár.- Az ön neve az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend - jegyeztem meg.- Ó, és miért?- Nem hallott még a híres Bar- naby asszonyról? Önnek honfitársa.- Igen. Gyakran találkoztam a nevével az újságokban. Ismeri?- Igen, elég jól ismerem. Elbűvölő asszony. Amikor Londonba érkezett, hosszabb időt töltött ott, s a legrangosabb estélyeket adta. Bármikor kaptam tőle meghívót, mindig örömmel fogadtam. Mindenki szívesen járt hozzá. Esküszöm, az ő estélyei voltak a legsikeresebbek. Ismeri az élettörténetét? A barátom elmosolyodott, s megjegyezte:- Lehet, hogy Londonban fölöttébb kedvelik Barnaby asszonyt, ám Amerikában alig ismerik... Én is elmosolyodtam.- Mesélek róla valamit. A férje a jelek szerint egy faragatlan tuskó. Az illető magas, erős férfi, aki az öklével egy kisborjút is agyoncsap. Arizonában Revolver Mike-ként ismerik.- Miért?- Mert évekkel ezelőtt egyszerre két férfit lőtt agyon. Barnaby asszony elmondta, hogy még ma is ő a legjobb lövész egész Nyugat-Amerikában. Bányász, tehénpásztor, fegyvercsempész, s Isten tudja, mi minden még.- Valódi nyugat-amerikai - állapította meg savanyú képpel új ismerősöm.- Barnaby asszony igen vidám történeteket mesélt róla. Természetesen mindenki szerette volna látni a férjét, de a hölgy azt állította róla, hogy soha nem távozik el a szabad természetből. Egy vagy két évvel ezelőtt naftára lelt és nagyon meggazdagodott. Amikor Barnaby asszony az élményeiről mesélt, mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatta. Ez az ősz hajú, egyáltalán nem szép, de remekül öltözködő hölgy, nyakában gyönyörű gyöngysorral, elbűvölte a társaságot, amikor arról beszélt, hogyan mosta ki a bányászok ruháit egy teknőben az egész bányatelep számára. Amikor az ember ott látja őt az asztalfőn valódi hercegek, nagykövetek, miniszterek és grófok társaságában, szinte hihetetlennek tűnik, hogy ez a hölgy néhány évvel ezelőtt még hetven bányász részére főzött.- Írni és olvasni tud?- Azt hiszem, a meghívóit a titkárnője írja, de Barnaby asszony semmiképpen sem lehet műveletlen. Elárulta, hogy amikor a bányatelepen mindenki nyugovóra tért, ő mindig legalább egy órát olvasott.- Ez valóban figyelemreméltó...- De Revolver Mike csak az aláírását tanulta meg, amikor meggazdagodott és csekkeket kellett aláírnia. Baktattunk felfelé a dombon a szállodánk irányába, s mielőtt búcsút vetünk egymástól, megegyeztünk, hogy a következő napot együtt töltjük. Egész nap fürödtünk, olvastunk, ettünk, társalogtunk, s este együtt mentünk vacsorázni. Másnap, reggeli után megkértem, mutassa meg a könyveit.- Mehetünk! - mondta. Követtem a szobájába, ahol Giuseppe éppen az ágyat tette rendbe. Az első, amit megpillantottam, Barnaby asszony gyönyörűen bekeretezett fényképe volt. A barátom is észrevette, s elsápadt a méregtől.- Giuseppe! Miért szedte elő ezt a fényképet a szekrényből? Hát miért tettem én oda?!- Nem tudom, uram. Ezért helyeztem vissza az asztalra. Úgy gondoltam, hogy szívesen látja a becses neje arcképét. Ez nagyon meglepett.- Barnaby asszony az ön felesége? - kérdeztem.- Igen.- Istenem, akkor ön Revolver Mike?- Annak látszom? Nevetni kezdtem:- Hát nem éppen. A kezeit néztem. Felém nyújtotta őket.- Nem, uram. Én még soha életemben nem csaptam agyon kisborjút a puszta öklömmel. Kis ideig szótlanul néztük egymást.- A feleségem azt akarta, hogy változtassak nevet. Nem egyeztem bele. Megharagudott. Én meg azt mondtam, hogy ami sok, az sok. A legtöbb, amit tehetek, hogy három hónapig Positanóban fogok bujkálni. Kérem, ne árulja el a titkomat...- Hallgatni fogok, mint a sír. De őszintén szólva nem értem, mit jelent ez az egész.- Orvos vagyok. Az utóbbi harminc esztendőben Pennsylvaniában éltünk a feleségemmel. Nem tudom, tetszettek-e önnek azok a történetek, melyekben a feleségem faragatlan tuskónak festett le, de én elmondhatom, kevés műveltebb nőt ismertem nála. Nemrég meghalt az unokanővére, s a feleségem nagy vagyont örökölt. Mindig sok angol regényt olvasott, s az volt a vágya, hogy egy ideig Londonban élhessen, estélyeket rendezhessen, s egyéb nagyszabású rendezvényeket, amilyenekről a regényben olvasott. Nem lelkesedtem ezért az ötletért, de hát az ő pénze ment rá, ezért örültem, hogy teljesül régi vágya. Április utolsó napján útra keltünk. Hereford ifjú grófja és grófnője a véletlen folytán ugyanazon a hajón utazott. Alighogy elindultunk, beteg lettem, s a kajütben pihentem, a feleségem tehát egyedül maradt. Fenn a fedélzeten éppen a grófnőé mellett volt a napozószéke. A feleségemnek kitűnő a humorérzéke. Beszélgetése a grófnővel úgy kezdődött, hogy elmesélt egy viccet, s hogy még érdekesebb legyen a dolog, hozzátette: igaz a történet. Ez nyomban meghozta számára a sikert. A grófnő kérte, hogy mondjon még valami vidám történetet, s a feleségem ezáltal még inkább a bizalmába férkőzött. Időnként lejött hozzám a kajütbe, s elmesélte, hogy milyen jól összebarátkoztak. Számomra ez nagyon szórakoztató volt, s mivel unatkoztam, kikölcsönöztem a könyvtárból Bret Hart kalandregényét, hogy ebből érdekes részleteket mondjak el neki.- Valóban - csaptam a homlokomra. - LondonZ. NÉMETH ISTVÁN Egy tünemény Elérsz-e majd, ha csak egy karnyújtásnyira leszek, s ha mozdulnom is kin, segítsz-e lépnem? Szólítasz-e hittel, mint az Istent? Rokonok vagyunk hiszen az Öröklétben... Várhatlak-e éjjel, mikor csak egy pókfonálnyi vékony fénysugár kapcsol a léha testtel? Emlékként még mondd, hogy rádragyoghatok, a süketítő' csöndbe ne temess el! Foghatom-e ujjad, mint a gyermek, ki még tétován lépdel, de holnap járni kezd? Remélhet egy kis bogár annál is többet, hogy a világűrből egy nap felfedezd? Szállj le, szállj, parányi csillagodból, tündér! Mint sűrű haj, életem napja megfogyatkozik. Vagyok e néma, barbár csöndben hűség, míg a Mindenséget lassan felőrlik malmaid. Szilva József fametszete ban egyértelműen úgy véltük, hogy Barnaby asszony ugyanolyan jó elbeszélő, mint Bret Hart.- Előre örültem annak, milyen csalódást okoz majd nőm új barátainak, ha a hajóút végén előjövök, s elmondom nekik az igazat. Ám mielőtt kikötöttünk volna Southamp- tonban, a feleségem elmondta, hogy a grófi házaspár vacsorát készül adni a tiszteletére. A grófnő ugyanis ég a vágytól, hogy bemutathassa őt a londoni úri társaságnak. Ez nagyszerű alkalom lenne, ám én, természetesen, mindent elrontanék, mivel engem a magam valóságában kellene bemutatnia. Akkor még nem tudtam, hogy nejem a hajóút folyamán Revolver Mike-ot csinált belőlem, inkább azt gondoltam, talán egy szót sem szólt arról, hogy én is a hajón vagyok. Nos, a feleségem arra kért, hogy egy-két hétre, amíg ő megszilárdítja pozícióját, utazzam el Párizsba. Ez nem volt ellenemre. Szívesebben mentem Párizsba, mint az ő londoni estélyeire. Southampton- ban tehát búcsút vettünk egymástól, s én továbbutaztam Párizsba. Tíz nap múlva a feleségem meglátogatott Párizsban, s elmondta, hogy a siker, amit aratott, felülmúlta a legmerészebb elképzeléseit is, minden még nagyszerűbb volt, mint a regényekben. Aztán hozzátette, hogy ha megjelennék köztük, az mindent elrontana. Megígértem hát, hogy Párizsban maradok. De ez sem tetszett neki. Párizs oly közel van Londonhoz, mondta, s bárkivel összetalál- kozhatom a londoni közös ismerőseink közül. Erre azt válaszoltam, hogy Rómába vagy Bécsbe utazom. Ez sem felelt meg neki. Végül is ide jöttem, s már három hónapja itt bujkálok, mint valami bűnöző...- Ez tehát azt jelenti, hogy ön nem lőtte agyon azt a két hazárdjá- tékost, az egyiket jobb, a másikat bal kézzel?- Uram, nekem fegyver még soha nem is volt a kezemben.- No és amikor mexikói banditák támadtak önökre a nyaralójukban, s a felesége töltötte meg az ön fegyverét, hogy ellenállhassanak, míg megérkezik a rendőrség? Barnaby elcsodálkozott.- Ezt soha életemben nem hallottam. Nem tűnik ez túl vaskosnak az ön számára?- Vaskosnak? Olyan jó volt, mint valami western.- Igen. Bizonyára őt is ez inspirálta.- Hát a teknő? Az ön felesége, mint mesélte, abban mosta a bányászok ruháit. El sem tudja képzelni, mennyire megnevettetett minket ezzel a történettel. Tulajdonképpen ebben a teknőben hajózott be a londoni társaságba! - tört ki belőlem a nevetés. - Lóvá tett bennünket!- Meg engem is! - jegyezte meg Barnaby.- Büszke lehet a feleségére. Nagyszerű nő. Rájött, hogy minden egyes brit szívében ott van a romantika iránti vágy, tehát azt nyújtotta nekünk, amire vágytunk.- Önnek mindez nagyon szép, uram. London gyarapodott egy csodás vendégszerető hölggyel, de én attól félek, hogy elvesztettem a tökéletes feleségemet.- Revolver Mike számára az egyetlen hely a szabad természet, valahol a vadnyugaton. Kedves Barnaby úr, így nem marad más hátra, mint hogy továbbra is inkognitóban éljen.- Nem mondom... Köszönöm szépen! - mondta Barnaby keserű szájízzel. Sági Tóth Tibor fordítása 1994.szeptember 11. Vasárnap
