Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-06 / 6. szám

Immár állócsillaga a női kézilabdasportnak. Rácz Mariann a Bp. Vasasból átigazolva jó pár éve a négyszeres BEK- győztes Hypobank Niederösterreich hálóját őrzi. Csalló­közi látogatása adta az alkalmat a kiváncsiskodásra. • Szeret nyilatkozni?- Az utóbbi időben nem nagyon, mert válaszaimat nyomtatásban ki­csit kifordítva adták vissza. Azóta jobban meggondolom magam, mi­kor adok interjút. Persze tanultam belőle én is: konkrét és teljesen vilá­gos feleleteket kell kimondanom. • Amióta emlékszem, mindig ka­pus volt, hány éve véd?- Hetvenhatban kezdtem, a többit már könnyű kiszámítani. • Azon kevesek közé tartozik, akiknek két ország válogatottjában sikerült játszaniuk. Osztráknak vagy magyarnak tartja magát?- Jó kérdés. Mint ember, mindig magyar voltam, vagyok és leszek. Ez nem függ az útlevelek számától. Kettős állampolgárságom van: ma­gyar és osztrák. Sportolói pályafutá­som másképpen alakult, a Hypobank kézilabdázójaként segítem az ottani válogatottat. Színeiben játszva igyek­szem a legjobb eredményeket elérni. • Szerepelhet még a magyar csapat­ban?- Elvileg semmi akadálya. Mind­össze két évig kellene pihennem. Ad­dig se itt, se ott nem játszhatnék. Esetemben azonban ez nem jön szá­mításba, mert a nyáron már befeje­zem. • Egy pár játékosnemzedéket túlélt a Hypobankban is. Eddig többnyire csak a mezőnybeli emberek cserélőd­tek, de most már a kapusposzton ugyancsak jelentkezik a fiatalabb korosztály. Rusznyacsenkóra és Dzsandzsagavára gondolok. Nem fél hogy kiszorítják a csapatból?- Miért félnék? Amíg élni, edzeni, mozogni tudok, mindenkivel fölve­szem a versenyt. Külön örülök, hogy a Hypobankban két nagyszerű ka­pustársam van, akik nem hagynak ellustulni. így aztán nemcsak a mér­kőzéseken, hanem az edzéseken is olyan versenyhelyzet alakul ki, ami arra ösztökél, hogy az ember mindig a legjobb teljesítményt nyújtsa. • Megosztaná velünk kapustudo­mányának titkait? Mit tart a legna­gyobb erényének? És elengedhetetle­nül mi szükséges ahhoz, hogy jó há­lóőr lehessen valaki?- Érdekes módon ilyen kérdések­kel fordultam a norvégiai világbaj­nokságon szerepeitekhez. Tesztem része lesz egy készülő, magyar és né­met nyelven megjelenő kapuskönyv­nek, melyet egyik egykori csapattár­sammal írunk. Volt egy kis tehetsé­gem, ám a mai napig a legnagyobb erényem a szorgalom. Mindenhol külön kapusedzőkkel dolgoztam. A Hypobankban kitűnő munkakap­csolatom alakult ki Ján Packával. Nagyon sokat köszönhetek neki, hogy tudásom ma is ilyen szinten van. Egy idő után rendkívül fontos, hogy az ember hogyan képes meg­őrizni a munkához való kedvet, mo­tivációt, hozzáállást. Hogy amit csi­nál, ne legyen számára egyhangú, unalmas, ne fáradjon bele. És szin­tén elkerülhetetlen a sportág szerete- te. Manapság sokkal jobb lehetősé­gek kínálkoznak az utazásra, a profi­vá válásra, mint nekünk adódott fia­talabb korunkban. • Egy-egy mérkőzésre készülődése közben elemzi-e az ellenfelek góldo­bóinak lövési szokásait, avagy min­den találkozóra önmagát próbálja olyan állapotba hozni, hogy a lehető legtöbb dobást hárítsa?- Mindkettő benne van a felkészü­lésemben. Olyan régen védek, hogy nagyjából ismerem, milyen a nem­zetközi mezőny, ki, hova céloz. Be­vett gyakorlattá, vált, hogy közvetle­nül egy-egy találkozó előtt videón végignézzük ellenfelünket, s ezt az alkalmat én is kihasználom. • A Hypobank egyik ütőkártyája éppen az eredményes védőmunka. Ebben milyen szerep hárul a kapus­ra?- Több variációt használunk a tá­madások elhárítására. Az utóbbi idő­ben a 3-2-1-et védekezzük, ami nyi­tottságra vall és az átlövések kiszo­rítását szolgálja. így csak 9-10 méter­ről célozgatják a kaput. Az ilyen távolságból leadott dobást minden­képpen meg kell fogni, menedzse­rünk és edzőnk szerint meccsenként nullától két gólt kaphatunk belőle. Ennyi az elvárás, kiegészítve azzal, hogy a szélről és a beállótól érkező labdákat nekünk hagyják a mezőny- játékosok. Egészében véve azonban komoly összmunkáról van szó, ami­nek 60 százaléka hárul a kapusra. Azon túl, hogy véd, utasításaival is irányítja az előtte mozgó csapattársa­kat, akikre az egészből úgy 40 száza­léknyi marad. • Pillantsunk vissza a múlt évre. Akkori nyilatkozatai alapján nem le­hetnek valami kellemes emlékei a bu­dapesti Vasas-Hypobank BEK-dön- tőről...- Nehéz elfelejteni. A magyar új­ságokban az „Ide többet nem jö­vök!“ mondatot adták a számba. Ilyen nem hangzott el. Az sem esett jól, hogy a szurkolók hazaárulónak tituláltak. Magatartásukat meg kell értenem, hisz ők otthoni csapatban szeretnének látni. Én viszont oszt­rák színekben játszom, ráadásul ak­kor egykori klubom ellen védtem. Mindenkinek nehéz az ilyesmit elvi­selni. • Utána negyedszer lettek BEK-el- sők. Tud-e még örülni az ilyen siker­nek?- Nagyon. Egyszerűen presztízs­kérdés, hogy minél több BEK-győ- zelmem legyen. Ötször éltem már át az öröm pillanatait, mert korábban egyszer a Vasassal is sikerült a csúcs­ra jutnom. Az idén az új lebonyolítá­si rendszer jelenti a kihívást. Ilyen sorozat után ugyancsak érdemes elő­ször elhódítani a trófeát. Ezért sze­retném, ha megint nyernénk. • Egyes értékelések szerint a norvé­giai vb-n csődöt mondott a Prokop- féle idegenlégiós osztrák együttes. Osztja ezt a véleményt?- Ha Németország vagy Cseh- Szlovákia közül valamelyiket meg­vertük volna, éremért játszunk. Nem kifogásként említem: hét soro­zatmérkőzésen hat mezőnyjátékos­sal szerepeltünk. Végig védőmun­kánk dominált, ám eközben csa­pattársaimnak annyira elfogyott az ereje, hogy támadásban alig produ­káltak valamit. Nem csoda, hogy a németek ellen összeroppantak. • Végül is a helyosztón a magya­rokkal találkoztak. Hogyan viseli el, amikor anyaországa csapata ellen kell pályára lépnie?- Harmadszor voltam ilyen hely­zetben, világbajnokságon most elő­ször. Szerettem volna, hogy elkerül­jük a magyar együttest, nem is akar­tam játszani ezen a mérkőzésen, igaz, csak a második félidőben védtem. A himnuszt hallgatva, nehéz pillana­tokat éltem át, ott állva egy másik csapat mezében. Mi mást tehettem, küszködtem magammal. Persze az ilyesmivel tisztában voltam, amikor felvállaltam az osztrák válogatottsá­got. Ezért semmilyen sajnálatot nem akarok kelteni vele. • Szinte mindent elért már a kézi­labdában. Vágyik még valamire?- Sportolói pályafutásom utáni egészséges, nagyon boldog és békés magánéletre áhítozom. Nyárig ját­szom a Hypobankban, utána haza­megyek Magyarországra. Több állás- ajánlatom van, korábban pszicholó­gusi diplomát szereztem, csalogat­nak a kézilabdaéletbe, a sportdiplo­máciába, ám teljesen más területek­re is. Ma még nem tudom, végül hol kötök ki. És hát készül a könyv is... J. Mészáros Károly Nyáron negyek Magyarországra Labdarúgásban is japán csoda? Újsághír. „A Verdi Kawasaki csapata lett a japán pro­filiga első bajnoka, miután az oda-vissza alapon ren­dezett döntőben 2:0-ra nyert és l:l-es döntetlent ért el a Kasima Antiers ellen.“ Ennyi a mese a távolkeleti futballról Japán túlságosan is messze van ahhoz, hogy többet tudjunk meg a számunkra egy kicsit még min­dig rejtélyes ország labdarúgásáról. Pedig lé­tezik és virágzásnak indult. Hogy hogyan? Ehhez vissza kell mennünk 1992. novembe­réhez. Bő egy esztendővel ezelőtt az Ázsia Kupa döntőjében Japán l:0-ra legyőzte Szaúd-Arábiát, a legerősebbnek tartott válo­gatottat, és a japán porfiliga elnöke örömmel állapította meg: Bebizonyosodott, hogy a he­lyes utat választottuk. Míg az USA-ban a 70- es évek közepétől a nagy sztárok, Pelé, Be­ckenbauer, Cruyff, és a többiek megvásárlá­sával próbálták elérni az Észak-Amerikában kevéssé ismert sport népszerűségét, s ezután egy évtized múlva elhalt a profiliga, addig mi a japán emberek büszkeségére alapoztunk. Legyen először sikeres válogatott, és csak utána jöjjön egy erős bajnokság, külföldi csil­lagokkal.“ 1. Nos, a válogatott majdnem sikeres lett. Az elmúlt év október közepéig már mindenki biztos világbajnoki résztvevőnek tekintette. Nagyszerűen szerepelt a se­lejtezőcsoportjában, az utolsó mérkőzés 90. percéig továbbjutónak számított, de akkor jött egy iraki fejes­gól, amely Japán számára a döntetlent és a vb-től való búcsút jelentette. Szaúd-Arábia és a Koreai Köztársa­ságjutott az USA-ba, az utóbbi jobb gólkülönbséggel előzte meg Japánt. A kudarc ellenére egyre inkább bizonyossá válik, hogy a labdarúgásban is japán cso­dáról beszélhetünk. Ugyanis minden elképzelést felül­múló érdeklődés mellett zajlott le az első japán liga tíz csapat részvételével, világsztárokkal, összesen 48 kül­földi labdarúgó közreműködésével. A május 15-ei Yokohama Marinos-Lomiuri Verdi nyitómérkőzésre már hónapokkal előtte elkelt a 60 000 jegy, noha a televízió egyenesben közvetítet­te a meccset. És utána is folytatódott a futball térhó­dítása. Bár pontos statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésünkre, gyakori volt a telt házas nézőtér (25-50-ezres stadionok) a központi televíziós közvetí­tések, regionális csatornák adásai, és a mérkőzésen­kénti összefoglalók ellenére, sőt nyugodtan mondhat­juk, segítségükkel. A már egyre ismertebbé váló japán futballisták mellett ugyanis a világ labdarúgásának sztárjaival találkozhattak a nézők. Hogy némi áttekintésünk legyen a pontvadászat­ról, íme néhány tény. A bajnokság két önálló sza­kaszból állt. Négyszer találkozott minden ellenfelé­vel a tíz klub, vagyis 36 meccset játszottak, általában szerdán és szombaton. A bajnoki cím a két szakasz győzteseinek összecsapásán dőlt el. A belépők nyolc- kilencven dollárnak megfelelő jenbe kerültek. Érde­kes dologra számítanak a bajnokság létrehozói. Még­pedig arra, hogy a labdarúgás hamarosan népszerűbb lesz a baseballnál, amelyet a századforduló körül az USA-ból importáltak. Akkor az ismeretlen sport fejlődése szédületes karriert futott be: 1900-ban min­den japán középiskolában baseballklubot alapítot­tak, három évvel később pedig beindult az egyete­mek bajnoksága. A labdarúgásban is hasonló utat követnek, az iskoláktól az egyetemig mindent meg­tesznek a futball népszerűsítéséért. Tudják, ha a fel­növekvő nemzedék megszereti ezt a sportágat, nyert ügyük van. 2. A japán politika igyekezett felhasználni a hasi hallal együtt járó kemény fegyelem, engedelmesség, csapat- szellem hatását a nevelés terén. Most a politika, a rockzene, a kultúra világában az Európa és Ameri­ka felé tartó nyitás tapasztalható Japánban. A futball­ban is az egyéniség, könnyedség felé fordul a sziget- ország, ezért sok dél-amerikai, főleg brazil és argentin játékost importál. Nemcsak a latin-amerikai futballis­ták járnak szambát egy-egy gól után, hanem a japánok is. Néhány helyi játékos pirosra festi a haját, hosszú sörényt növeszt, Valderrama, Zarate és a többi latin­amerikai sztárt utánozva. Franz Beckenbauer, aki an­nak idején tanácsadóként működött Japánban, így látja az ottani ligát: „Elsősorban a latin-amerikai fut­ballt tartják irányadónak. Ennek az az oka, hogy az egyre nyíltabbá váló japán embert a látványosság, trükkök fogják meg leginkább." Hol van már az 1964-es olimpia labdarúgótornája, amikor annak ör­vendeztek igazán a távol-keletiek, ha valaki jó nagyot bikázott a labdába... Szívesen szerződtetnek hát brazilokat. A Kasima Antlers, a döntő vesztese négyet is alkalmaz, köztük a nemrégen még az egész világon ünnepelt Zicót. Természetesen nem hiányoznak az európaiak sem. A legtöbb pénzt a Nagoja Grampus Eigh angol sztár­ja, Gary Lineker keresi: négy és fél millió dolláros szerződést írt alá, ebből három és felet ő kapott, egy­milliót pedig egykori klubja, a Tottenham. Az argen­tin válogatott csatár, Ramon Diaz sem panaszkodhat: a kétéves szerződésért 1,81 millió dollárt vágott zseb­re. Az „öreg“ Zico csak harmadik a rangsorban, de levezetésként három évre az 1,5 millió sem mondható kevésnek. Németországban azt mondják, hogy alkatra Pierre Littbarskinál nem találhattak volna .Ja­pánabb“ futballistát: a görbe lábú, mindössze 168 centis egykori kölni labdarúgó kinézésre nem sokban különbözik a japánoktól. O egy évet írt alá 800 000-ért, de hosszabbít. A német „légió“ tagja még Uwe Rahn és a 29 éves Mi­chael Rummenigge. Felvetődik a kérdés, a hazá­jukban néhányan még ma is sztárnak számító játékosok (lásd Luhovyt) miért költöznek a Fel­kelő Nap országába? Gary Lineker: „Álszent dolog lenne, ha nem beszélnénk a pénz szerepé­ről. Az élet sem olyan rohanós, mint Európá­ban.“ Lineker leigazolását Japánban nemcsak a játéka miatt tartják fontosnak., O az abszolút sportszerű játékos megtestesítője, aki eddigi pá­lyafutásáért nem véletlenül kapta meg a FIFA fair play-díját. Életében egyszer sem figyelmez­tették a bírók... Pierre Littbarski, a 34 éves, 73-szoros német válo­gatott: „A pénzügyi szempontok mellett nagy kihívás­nak tekintem a japán kirándulást. Úttörőszerepre vál­lalkoztunk, tőlünk is függ, hogy végleg meghonoso­dik-e itt ez a gyönyörű sport. Áz aktív játék mellett japán fiatalokkal is foglalkozom, remélem, sikerrel. Nem akármilyen fogadtatásban volt részem: saját húszezres stadionjuk helyett a bemutatkozómérkőzé­semet az Olimpiai Stadionba vitték, ahol 70 000 szur­koló fér el.“ 3. Hát ez van. De hiába a sok jó játékos, a lelkes néző, ha a pénzügyi alapok nem szilárdak. A japánok ebben is biztosra mentek. Hatalmas multinacionális cégeket, mamutkonszemeket vontak be, elég csak a Mitsubishi, Nissan, Panasonic, Nippon cégeket említeni. A klubok költségvetése másfél billió jen közelében mozgott (100 jen = 0,94 dollár), 900 millió jen volt a bevétel, 200 milliót kaptak a szponzoroktól, 150-et a hirdeté­sekből, 50 milliót a tévéközvetítésekért. így mintegy 500 millió deficittel zárták az első bajnoki évet. Azt állítják, ez elenyésző semmiség. Jövőre már biztosan pozitív lesz a mérleg. Ha a japánok mondják, abban van valami... Tomi Vince

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom