Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-30 / 5. szám

PUBLICISZTIKA

alóka, tavaszt hamiskodó januári napsütésben fürdik a Duna mindkét partján a város. Ez a kellemes fényesség ül közöttünk egy rózsadombi villa tágas nappalijában, amely a nyolcvanadik évét ünneplő Vargyas Lajos zenetudós, népdalkutató, folklorista otthona. Bartók hive, Kodály közeli pályatársa, Illyés Gyula, Kodolányi János, Csoóri Sándor barátja, a képzőművészek közül pedig legfőképpen Ferenczy Bénié.

Még a Monarchiába született bele, aztán jött a köztársaság, megélte, emlékezve is, a kommunista uralmat, tanulóévei a Horthy-korszakra estek; majd a népi írók mozgalma, a Márciusi Front, az ellenállás következett, s a vélt felszabadulás, végül a forradalom, a megtorlások, a felejtés és a végső felszabadulás — ahogy ő nevezi. Politikailag változatos, történelmében viharos, szerteágazó kutatómunkával eltöltött korszak - és a nyolcvan év mérlege: huszonegy könyv, közülük tizenhét önálló. A huszonegyedik, a legfrissebb, afféle összegzés, egy élet emlékei összegyűjtve: Kerítésen kívül. Idézzünk a szerző utószavából, s megértjük, hogyan szolgálta azt, amire tehetséget kapott az istenek kegyeinek folytán. ,,Ha röviden akarom megfogalmazni, ami erre az életre általában jellemző, csak azt mondhatom: mindig kerítésen kívül jártam. Nem mehettem be azokba a házakba, ahonnan az életet irányították, sem azokba, ahol jól éltek. Csak a kerítésen át vagy az ablakon keresztül láthattam egy kis részét annak, mi folyik oda- belül.”

Amikor a fiatalabbak könyörtelenségével arról faggatom, vannak-e tervei, dolgozik-e, s min, ez a törékeny, de töretlen ember ismételten emlékeinek gyűjteményét veszi kézbe. Belelapoz és rövid mérlegelés után megnyugtat. Azokat a témákat, amelyek egy életen át izgatták, mind megírta. Az újrakiadások sajtó alá rendezése épp elég energiáját fogyasztja így is.

Pályája Áj község zenei anyagának gyűjtésével kezdődött. — Mikor Áj- ban, ebben a magyar határtól néhány kilométerrel északra fekvő községben jártam, még sok szép dallamot tudtam gyűjteni. S mikor még északabbra mentem, Lucska, Barka falvakban egy fokkal még régiesebb dallamokat gyűjtöttem. Minél távolabb esik egy település a központtól,

annál régebbiek a hagyományok, annál lassí bban teljed oda az új, ami aztán kiszorítja. A periférián, a peremvidékeken mindig erősebb a hagyományőrzés. Persze, Szlovákiában is kiveszőben van a magyar népi kultúra, ám mégis virágzóbb, mint a magya rországi területeken. Nagyon fontos feladat tehát, hogy ezt a magyarom áginál még jobban gyűjthető anyagot minél gondosabban összeszedjék, kiadják, beleépítsék a maguk mindennapi életébe, kultúrájába. Hogy mást ne említsek a sok közül, teszi ez Ág Tibor, akinek indulásakor jó kapcsolatban voltunk annak idején h. És teszik ezt valamennyien népdalk itatok a többi határon túli közösségekben is.

A prc fesszor még fonográffal gyűjtött, a korszerű technikai apparátus a mostariak kiváltsága. Népzenében már át i: engedte a terepet a fiataloknak, tanítványainak, akiknek hatalmas any ag áll rendelkezésre, van mit feldolgozni. De vajon nincsen-e visz- szaszon lóban a népi kultúra általában így a XX. század végefelé? Milyen esé ye van és mit jelenthet a közember számára? Vargyas professzor a népi tánccsoportok változatlanul magas számára hivatkozik, arra, milyen rendkívülien erős a népdalkultusz, illetve a belőle kisarjadt kórus- mozgalc m. - A népi kultúra persze nem kimeríthetetlen kút, hiszen ha nagyon sokáig merítik, az alkotó társadalom ráun. Ahogy egy uralkodó divat után — és ez a művészetekre is vonatke zik — mindig jön annak az ellenkezője. A népművészet divatja egy ide re visszaszorulhat, de mint a nemz :ti gondolkodásnak, a művészi ízlés lek egyik klasszikus kifejezője, állandóan megmarad a magyar kultúra ösztönző elemei között, akárcsak egv nagy költői vagy művészi alkotó 'agy éppen alkotás. Gondoljunk csí k például Csokonaira, Petőfire, Adya.

Látsz ilag a nemzeti jelleg kutatása, a népd; 1 és népköltészet vizsgálása mintha egy nemzet kereteibe lenne bezárva Vargyas Lajos azonban könyvel írt A magyar népballada és Európa rímmel, s mintha ez rácáfolna

Látogatóban a nyolcvanesztendős Vargyas Lajos zenetudósnál

Archív felvétel

azokra, akik a kettőt nem szeretik egymás mellett, netán együtt hallani. Ezeregyszáz éve élünk itt Európában, magyarázza a professzor, természetes, hogy állandóan érintkezünk az európai népekkel, s magunkba olvasztottuk az európai kultúrát. Balladakutatásaink során tudta éppen a legegyértelműbben kimutatni: ez a műfaj a nemzeti jelleget és az európai kultúrát teljesen összeolvasztja. — A ballada, mint műfaj Nyugat- Európában alakult ki, a franciák és a vallonok között jelent meg először, s onnan terjedt el viharos gyorsasággal mindenfelé. Mi abban az időben azokkal a tájakkal szoros kapcsolatban voltunk a vallon és francia telepeseink jóvoltából, akik évente hazazarándokoltak, s a velük tartó magyarok révén még az általános elterjedés gyorsaságán belül is hamarabb vettük át ezt a műfajt, mivel közvetlen érintkezésben voltunk velük. S az volt a legnagyobb meglepetés, hogy mi teletömtük ezt az átvett balladát régi

hagyományainkkal, így ezek szinte egy elveszett hősepika elemeit őrzik.

Népdalkutatások, a magyar vers ritmusának újfajta megközelítése, a bartóki—kodályi hagyaték gondozása és továbbfejlesztése, és persze a ballada műfajának keletkezéstörténete - mindezek a területek Vargyas Lajos kutatásainak legfontosabb színterei. Valamelyik azért talán mégis a legkedvesebb „gyermek”. Valamelyik mégis a főmű. Kétségtelen, hogy a legtöbb újdonságot, a legtöbb felfedezést a balladakutatások hozták - vallja be a professzor. Hiszen a népzenében ott járt előtte Bartók és Kodály, sőt Lajtha, mégis tudott újat mondani, főként az ugor réteg fölfedezésével, sok részletkérdés megoldásával. Eredménye egy összefoglaló nagy munka lett, Á magyarság népzenéje címmel. A legnagyobb feltűnést mégis talán a verstan vívta ki. S ahogy az életműről beszélgetünk, elháríthatatlan érzés kerít hatalmába, mégpedig, hogy a ballada, amelyet a magyarsághoz oly közelálló műfajnak tart, az a gyermek, melyre pillantva elhomályosul a szülői szem.- Csodálatos tömörség, csodálatos ábrázolása az emberi problémáknak, s ami akkoriban nagyon fontos volt a parasztság számára: a családi élet és a szerelem. Mindezeket rendkívüli módon tudja érzékeltetni. A XIV. század közepén, ne feledjük, ez a parasztlázadások ideje is, a társadalmi fejlődésnek akkori szakaszát tükrözi a ballada. S hogy ennyire megőriztük, annak a megkésett polgárosodás az oka. Sok-sok remekmű született, szerintem fenmaradt balladakincsünk fölülmúlja a nyugati népekét.

A bartóki szellem, a népek közötti megbékélés, a teljes egyenjogúság gondolata volt Vargyas Lajos vezérfonala egész életében. - Mikor a szlovákiai magyarságot a háború alatt visszacsatolták és szó volt arról, hogy további területek is kerülnének ide, megírtam egyik cikkemben, hogy az idecsatolandó szlovákoknak még az önálló parlamentet is megadnám. Ezt huszonhárom évesen mondtam, s ez a magatartásom azóta csak erősödött. Márpedig ha így képzelem lel a politikától a társadalmi érintkezésig az együttélést, akkor nyilvánvaló, hogy a művészetekben ugyanezt gondolom. Éppen a népzene-kutatás az a hely, amely ebben a vonatkozásban a példát adta. Nemcsak Bartók, hanem Kodály is, aki ugye meg is előzte szlovák gyűjtéseivel Bartókot, csak aztán látva, hogy Bartók erőteljesen rááll a gyűjtésre, felhagyott vele. Mindkettejükben megvolt a nemzetiségek iránti barátság és nyitottság. Milyen kár, hogy Bartók szlovák gyűjtéseinek csak az első két kötete jelent meg, a harmadik nem. Abban már jellegzetesen magyar átvételek vannak, szerintem ez az oka a nemkiadásnak, ami feltehetően nem az ottani szlovák népzenekutatók bűne.

Szövögeti az emlékezés vásznát a mesélő. Régi fényképek közt turkál, keresi a megörökített pillanatot szlovákiai utazásáról, ahol Sárosi Bálinttal és Olsvai Imrével járta nemcsak a magyar falvakat, hanem szlovák kollégák — Elschek Oszkár — kíséretében a tiszta szlovák vidékeket is. Aztán megint a barátokra terelődik a szó, akik között az első volt, persze, Kodály. Majd a fiatalabbakra, a költőkre, elhangzik Csanádi Imre, Lator László és Nagy László neve, a politikus társak közül Bibóé, Donáth Ferencé, a Válasz köréből Sárközi Mártáé. Szerette a művészek társaságát. És fölbukkan a megkerülhetetlen kérdés, a magyarság. Nos, mit is jelent, hogy soha nem jutott eszébe Vargyas Lajosnak elmenni, hogy nem vágyott máshova, csak itt akart élni, csak úgy, ahogy itt lehetett. — Magyarnak lenni egyre inkább érdemes. Egyre jobban meg tudjuk mutatni magunkata világnak. És ott is érdemes, ahol nehezebb. Maguknál. Mert nekünk is nehéz volt. Es ha ezt egy olyan ember ajánlja, aki a rossz időkben sem volt hajlandó elmenni, hanem elviselt mindent, ami rámérettetett, az tiszta szívvel mondhatja, hogy magyarnak itt is, ott is ki kell tartani, mert érdemes.

Ezzel az üzenettel indít utamra a nyolcvanesztendős professzor, aki egy életen át járta a szűk, néha göröngyös, de mindig járható utat.

J

ókívánságokkal búcsúzom tőle, egy pillantással pedig hatalmas könyvtárától, a Vaszary-kép alatt álló bájos Ferenczy Béni-szobrocskáktól, majd kilépek a hideg napfürdőben megmártózó budai délelőttbe.

Brogyányi Judit

ÍE Q<y víz

Ülnek és nyilatkoznak. Valaki koloniálbútorok előtt. Valaki tucatáruként kapható magastámlás irodaszékben ülve. Mások királyi trónusokat idéző keményfa karosszékekben.

Többségük nyakkendőben, fehér ingben és zakóban. Még akadnak olyanok, kik a gyengéd forradalom iránti nosztalgiából pulóverben. Egyre többen vannak közöttük színes csokornyakkendős újpolgárok.

Egy dologban azonban mindannyian azonos divatot követnek. Egyikük sem engedi meg magának azt a lazaságot, hogy a mögötte terebélyesedő szekrényekben kávéscsészéket, pezsgőspoharakat tartson. Csak a könyv jöhet számításba, mint politikusi státusszimbólum. Haj aj kérem, ezek a szellem emberei.

Egyáltalán nem új keletű divat ez politiku- séknál. Eszmélésem idején, úgy a hatvanas évek vége felé, a cseh dombságokon és a szlovák hegyekben egzisztencialisták meg az olasz kommunisták könyvei előtt illett nyilatkozni. Magyar honban akkoriban Lukács György divatozott, és vele egyformán az „újbaloldal“ filozófusai: Marcuse, Adorno, Fromm. Esetleg mindez a fiatalabbjánál illusztrálva egy-egy Che Guevara képpel. Lehetőleg az akkor uralkodó popart szellemében fogant fotógrafika modorában. Lassan felkerült a polcokra a Biblia is, a falra Che, Sartre, netán Mao vagy Gandhi mellé Jézus is. Aztán ahogy jött ez a politikai divat, ugyanúgy el is múlt, miközben még Dubcek képről, jelvényről, pólóról nézte végig a második felszabadító megszállást. A politikusok könyvespolcain kicserélődtek a könyvek, több esetben a politikusokat is zúzdába küldték volna. Aztán következett a boldog egyhangúság. Piros, minimum bordó nyakkendős, sötétkék zakós pártemberek domborítottak Lenin barna bőrkötésű összes művei előtt ülve. Némelyeknek sikerült az észjárásukhoz és a modorukhoz jobban illő Sztálin-összest is előkaparniuk.

Nemcsak a könyvek és az öltönyök, nyakkendők színe változott meg hirtelen, s lett mereven egyforma több mint húsz éven át, hanem a politikusok is könyvmolyszürkék maradtak. Nem véletlenül, hiszen azon túl, hogy egymás brosúráit olvasták, legfeljebb cenzori jelentéseket kaptak a szépirodalomról. Jut eszembe, hogy minő nagyszerű olvasmány lenne mondjuk a Madách Könyvkiadó fizetett és társadalmi munkás elő- és utócenzorainak jelentése egy-egy veszélyesnek ítélt alkotásról. Nemcsak szórakoztatna, de tanulságos figyelmeztetés is lenne sok mai könyvmoly-politikus

számára. Mert némelyek talán ma is szívesen fogadnák a regény vagy verskötet efféle cenzori zanzásítását, s a 100 híres regény stílusában, idézhető szemelvényeket is kínálnának a lírai habitusú politikusoknak. Elmúlt tehát a húsz szűk esztendő, amelynek ruha, bútor és könyvmódijáról a gyengéd forradalom vezére jelentette ki: elképedt a kommunista politikusok romlott, fantáziátlan és uniformizált ízlésétől. Aztán amikor levetette a pulóvert, s egyre kevesebbet mutatkozott a tévében, mint hétvé- giház-tulajdonos, majd amikor már a föderáció defektes biciklijét is a prágai vár lomtárába dobta, megjelentek az új egyenbútorok és egyenkönyvek. És természetesen a gyorsan megnövekedett politikai pocakokat takaró kétsoros gombolásé színes zakók. Többnyire a már untig ismert sötétkékben és szlovák tévériporterkékben.

Attól kezdve, már csak enciklopédiák pompáznak a polcokon, néha újabb kiadásúak, de többnyire a még megmaradt és némelykor kilóra mért heréit szlovák enciklopédiák. De

láthat az ember pezlári csicskások történelemfaragó műhelyeiben készült történelemkönyveket is. Nem tudni, ennek van-e annyira katarti- kus hatása, vagy a szolgalelkű óvatosság okozza-e, de elég sok helyen látom ugyanazokat a könyveket a polcokon. Némely esetekben az utánzók feledékenyebbek, mint az utánzottak. Polcokon hagyták a pártállami brosúrákat is. Nem is rossz! Szükség lehet még rájuk, s akkor mintha találnák azokat.

Hát mit mondjak?

Magyar politikusok külcsínben és belcsínben

sem maradnak el a nem magyarok mögött. A ruhamódi ugyanúgy kozmopolita és nemzeti, mint másutt. Változik azonban a könyv. Határon túl, vagy határon innen. (Haljak meg, de akkor sem döntöm el, ki hol érzi jól magát.) Divatozik a Biblia, és az Új Magyar Lexikon. Szerintem ez utóbbi használhatatlan, ezért meg sem vásárolták azok, akik valaha is kerestek már benne adatokat. Ennek ellenére szép, nagy, aranybordás, csak az a baj, hogy nem nemzeti színű. Hiába jött reprintben a nagy Révay, egyeduralkodó a pártállami „új magyar“. Címében a nemzet.

Nem tudom, eszébe jutott-e már valamely „pablikrilésön“, azaz magyarán szólva: arculat kialakító szakembernek, hogy egy fantáziával rendelkező szlovákiai magyar könyvkereskedő céggel szövetkezzen a szlovákiai magyar politikusok tévényilatkozatai könyvespolcos hátterének a megtervezésére. Azt ugyanis mindeddig nem tudtam eldönteni, miért mindig fal mellé állítják (majd falhoz is?) politikusainkat, vagy jobbik esetben, miért egy parlamenti

Könyvmolyok

pálmafa tövébe ültetik nagyjainkat. (Mi fene?

Kő alatt a pálma, az alatt meg a politikus növekszik?) Olyan ez az egész, mintha se bútorra, se könyvre nem futotta volna a választási eredményekért kapott adófizetői alamizsnából, s a képviselői fizetések sem lennének elegendőek némely új keletű és új divatú enciklopédia megvásárlására. Pedig hajaj, mennyi mindent lehetne szinte észrevétlenül sugallni, teijeszteni a polcokon látható nyilatkozatháttér könyvekkel? És lehetnének cserélhető sorozatok. Mondjuk az együttéléses nyilatkozók a magyar tévé készítette riportokban csak a Püsky-könyvek előtt ülnének, de ha a szlovák tévé faggatná őket, akkor a szlovák alkotmány és az Enciklopédia o psoch kerülne elő... akarom mondani... háttérbe, s mellette a Kutyaszorító szlovák nyelvű kiadása díszelegne.

A Magyar Polgári Párt nehezebb helyzetben lenne, mert nekik nincs ilyen alapművük, a Biblia meg foglalt a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak. Azt azonban a magyar híradósok is helyeselnék, ha a nyilatkozó lejáratása közben mondjuk a legutóbbi retorika kézikönyvét és a Ciceró-összest pásztázná végig a kamera. Az MKDM nyilatkozóinak egyhangú könyvet ellensúlyozhatná, ha az Isten igéje mellett a templomépítés enciklopédiája erősítené meg az elvüket: Istent és hazát, akarom mondani, házat, különbség van a kettő között, de mindkettőre szüksége van az embernek.

Szabad préda az alábbiakban ismertetett arculatjavító ötletem. Jól járnának a mozgalmaink és pártjaink, jobban a könyvkereskedőink, de legjobban azok járnának, akik el is olvasnák a nyilatkozó politikusok háta mögött látható könyveket. A néző legalább nem a közéletet fertőző politikai vírusokat kapná el, ha- ' nem talán kedvet kapna az aktuális nyilatkozó unalomig ismert nyilatkozatának hallgatása ■ közben az olvasásra.