Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-12 / 24. szám
TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ* „forró éjszakák9 Azt már igazán nem lehet elképzelni, hogy az ember ne olvasson el egy könyvet, amit az osztálytársunk, a Gizi nagybátyja írt és aztán az elkobzástól fölmentették, és visszaengedték a könyvárusi forgalomba. Tényleg nincs is benne semmi. Pedig már a felénél többet kiolvastam. Ennyire pikáns dolgok a kötelező olvasmányok közt is vannak. Például a Petőfi költeményei között, a „gyűjteményből kihagyottak” részben. De azért benne van minden díszkötésben, ez a „gyűjteményből kihagyottak”. Arról van szó csak, hogy Emma néni, a matematikatanárnő, mindenre azt mondja, hogy nem nekünk való. Ebből a Gizi nagybátyja regényéből is csak Emma néni csinált olyan nagy dolgot az intézetben, hogy ezt a könyvet elvették két lánytól és a tanári konferencia elé fogják vinni, akinél megtalálják ezentúl. Hát erről van szó. Nahát, máma az első óra természettan volt és azalatt nyugodtan lehet olvasni mindig. Az öreg Pipi néni nem is lát el a harmadik pádig, ahol mi ülünk a Halmos Jankával. Én, meg Halmos Janka most nem beszélünk egymással. Azért ő is megvette ezt a könyvet. Máskülönben tőlem kérte volna kölcsön elolvasni. Elég az hozzá, hogy a második óra matematika volt, az Emma néni órája, ezé a pápaszemes kobráé. Hát én ugyan otthagytam a regényt a padban kinyitva és lefordítva, ha nagyon kíváncsi lennék és meg merem majd kockáztatni, hogy Emma néni órája alatt is olvassak egypár lapot. Az algebra van olyan unalmas, hogy ne bírja ki az ember hallgatni egész órán. De mondom, én már felénél több után láttam, hogy nincs is valami érdekes ebben a regényben és mit kockáztassam meg az Emma néni órája alatt, hogy tanári konferencia elé kerüljek. Persze, mellettem Janka még csak az első fejezetnél volt, hát nem bírta megállni, hogy ne olvasson. így ütött be aztán a krach. Egyszer csak Emma néni hirtelen föláll a katedrán és ezt kiabálja:- Mivel foglalkozik ott maga, Halmos Janka? Azzal már jön is a pádhoz. Janka persze hirtelen belöki a könyvet a padba és mondja: - Semmi! - De már késő. Emma néni látta ezt és ahogy Janka szélről ül, Emma néni megállt a pad előtt, azt mondja:- Álljon ki a pádból, Halmos! Janka kiáll. Erre Emma néni benyúl a padba és persze rögtön megtalálja a könyvet. Jesszus Mária! Ha most az én példányomat is megtalálja Emma néni. Mert Janka persze egészen felém lökte oda ijedtében a padba. De szerencsére nem! Emma néni csak egy könyvet vesz ki a pádból. Azzal megy a katedra felé. A könyv címét persze rögtön látja, hogy „Forró éjszakák”. Na, ez tanári konferencia! Éppen tegnap hirdették ki. Szegény Janka! Most aztán képzelhetik, jön a prédikáció, előbb Emma nénitől:- Nem sül ki a szeme, Halmos? A matematikából háromnegyedre áll. Egy elsőfokú egyenletet nem tud megoldani és magának, ahelyett hogy a példára figyelne, „Forró éjszakák” kell. Hát majd lesz magának forró éjszakája, kezeskedem, a tanári konferencia előtt. Hát ez a rendes prédikáció eddig. De nem tudom, Emma nénire mi jön rá egyszerre, hogy matematikatanárnő létére, mint a retorikában tanulja az ember (prolifakció, vagy prilológia, nem tudom, hogy hívják már), szóval elkezd Emma néni „dicsérettel gáncsolni” vagy „gáncsolva dicsérni”. És pont engemet Jankával szemben:- Nézze meg a szomszédját, Halmos! _ kiabál Emma néni. - Nézze meg Konkoly Erzsébetet! Azért ültettem maga mellé egy ilyen mintalánykát, hogy példát vegyen róla. Konkoly nem olvas „Forró éjszakák”-at, hanem tanul és nem visz intőket haza! Szé- gyellje magát, Halmos! Az Isten verje meg! Képzelhetik, hogyan jött nekem most ez a dicséret. Éppen, mikor haragban vagyok Jankával, itt mellettem. Már várom, hogy Janka föláll és följelent, hogy nekem is van a padban a „Forró éjszakák”. Akkor szépen nézek ki én, a mintalányka! De nem! Azért Jankában van annyi becsület, hogy nem vádaskodott rám. Egymásra néztünk. Mert ilyen esetben az ember félreteszi a haragot. És aztán én, hálából előbb szólítottam meg súgva Jankát, mikor láttam, hogy szívesen kibékülne velem. Így is már megfájdult a nyakam, hogy óra alatt csak hátra beszélgethettem Pepita Lórival, akinél, még haragban is, jobban szeretem Halmost.- Ahh! - mondom Halmos Jankának - ne szurkolj annyira. Azoknak sem történt semmi bajuk, akiktől előbb vették el a könyvet. Már a tanári konferencián sem veszik komolyan ezt a vén szi- pirtyót.- Bánom is én! - súgja vissza Janka. - Ha kicsapnak, legalább gimnáziumba iratkozom. Direkt nem bánom. Csak legalább kiolvastam volna ezt a könyvet. Majd meghalok, olyan kíváncsi vagyok. De nincs egy vasam se, hogy megvegyem még egyszer. Persze elértettem és súgom mindjárt:- Majd odaadom. Nekem már csak négy fejezet van. Csak most már nem merem olvasni tovább az órákon. Nem igaz? Ha ilyen dolgot csapnak belőle. De holnapra megkapod. Jó? Ezzel mindjárt be is csúsztatom a könyvet a rajztéka papírzsebébe. Ott még úgy sem találják meg, ha megmotozzák az osztályt. Na! Óra végén Emma néni még egyszer fölmutatta a könyvet Halmosnak, hogy ne felejtse, és az osztálynak, intő például, hogy viszi be a tanári szobába és aztán konferencia elé. Eddig vagyunk. Tízpercben persze a lányok sajnálják Halmost, nagy nevetés és ahogy az van ilyenkor. Én persze nem szólok senkinek a könyvről és azt mondja Janka is, hogy ne mutogassam. Bár a mi osztályunkban nincs árulkodó. De sohasem tudni! Elég az hozzá, hogy csak titokban, tízpercben, egyedül az osztályban vettem elő a könyvet a rajztékából, hogy gyorsabban elolvassam. Hát akkor kővé dermedek! Észreveszem, hogy a könyv csak félig van felvágva. Ez nem az enyém, ez a Halmosé. Az enyémet kapta ki a pádból Emma néni. Talán azt hiszik, hogy ez mindegy? Csak föl kell vágnom a könyvet és csak le kell tagadnom Jankától, hogy az övé? (Mert hát az igazság, őt kapták rajta. És ez annyi, mintha az övét vették volna el!) De nem! Borzasztó, sokkal nagyobb baj van. Képzeljék el! Egyik lánytól láttam és én is beírtam az én könyvem első lapjára ezt:„Tedd le, te hülye! Nem a te könyved! Hanem az aranyos, cuki Konkoly Erzsébet tulajdona!” Most ezt a könyvet viszi Emma néni a tanári szobába és a konferencia elé. Jesszus Mária! Majd elájulok. Hogy lehet ezt letagadni?... Jesszus Mária! Mit tegyek? Szaladjak Emma nénit kihívatni a tanári szobából és megkérni, hogy legalább ne mutassa meg az egész tanári karnak? Engem szeret. Éppen ma dicsért meg így. Na, éppen most. Ez aztán blama! Még magát is blamálta... Hiába! Már Emma néni után késő menni. Régen bement a tanári szobába! El kell ájulni... Mi lesz otthon? Szaladok Janka után!... Várjunk csak!. * Nem megyek!... Mit érek vele, ha elmondom neki. Csak elveszi a könyvet. Hát mit gondolnak, mi lett ebből? Semmi!... Alig múlt el két perc, keres a pedellus! Na most vége a világnak! A folyosó úgy járt velem, mint a csónak. De csak Emma néni jött ki tanári szoba elé:- Hát ezt nem vártam tőled Konkoly! Szégyellő magad!... Most az egyszer nem viszlek konferencia elé!... Szerencsédre belenéztem előbb az aljas könyvbe! És veheted tudomásul, hogy behajítottam a kályhába... Ha megfogadod... Na és így tovább... Persze odavoltam és sírtam előtte... De erről nem tud többet senki semmit. Csak én és Emma néni. És ő aztán megbocsátott. Csak azóta többet már nem dicsért meg. Képzelhetik! Mint mintalánykát. Jankának nem szóltam. Csak úgy adtam oda neki másnap a könyvet, mert ezt megígértem. De vele is megígértettem, hogy az iskolába nem hozza. Mert ami a legjobb az egészben, az, hogy Janka észre ne vegye, hogy az ő könyve ez, hát ebbe is kénytelen voltam beleírni, amiért majdnem belekerültem egy nagy slamasz- tikába, hogy: „Tedd le te hülye! Nem a te könyved! Hanem az aranyos, cuki Konkoly Erzsébet tulajdona!” *Huszonöt éve halt meg a magyar irodalom jeles alakja A napokban volt ötvenéves Gálán Géza, a kitűnő színész és - többek között - a nagysikerű SZABADtéri SZÍNHÁZ megálmodója s megalapítója. Kerek születésnapja apropóján a még 1975-ben írt, másfélszáz verssorba foglalt, aggódó, de egyben tüzes vallomásának záró részletével köszöntjük őt. MINDENNAPI FOHÁSZ SZÍNHÁZÉRT ... Szent közösségek színháza, jöjjön el a te országod! Ó, legyen egy pont a káoszban, ami egyenlő önmagával! Ó, legyen egy pillanat az időben, ami felér önmagával! Ó, legyen a színház a mindenkori SZABADság szigete! Ó, legyen SZÍNHÁZ! Az arcot lássuk, ne az álarcot! Ne bújjunk árnyékunk mögé! Lássuk a tiszta fényt ami fellobbantja az élő-igazságra szomjazok tüz.ét! Tartsuk bátran a tükröt! De hány törése legyen a tükörnek ha csak a külső teret vesszük szemügyre!? Ha a valós tér nyomasztóan tágul az idő zsugorodik s a szellem még mindig rab? És az észbontó ellentétek! A mindennapi skizofréniáink! Az ölés és ölelés... „Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál: Az érdem itt koldusnak született, És hitvány Semmiségre pompa vár És árulás sújt minden szent hitet És Becsületet rút gyanú aláz És szűz erényt a gaz tiporni kész És Tökéletest Korcs utód gyaláz És Érc-erőt ront béna vezetés És Észre láncot doktor Balga vet És Hatalom előtt néma a Szó És Egyszerű kap Együgyű nevet És Rossz kapitány rabja lett a Jó. Fáradt vagyok, jobb volna sírba mennem: Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!” Shakespeare tükre idestova 400 éves, s egy letűnt század testének alakját és lenyomatát mutatja fel. Keressétek a miénket hajózva akár a végtelen időben hogy magunkra ismerhessünk s az utánunk jövők ránk ismerjenek majd. Ámen. „Menjetek, készüljetek!” IRODALOM 1994. június 12.. IftStir/ISp
