Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-16 / 3. szám

■QI jenuBí '-bRR i rinfi mean RI PORT Nyelvelő fohász Nem várt semmit a falutól. Szokása szerint végighaladt a főutcáján, s miközben be-be- nézett az udvarokba, szinte ugyanazokat a tör­ténéseket látta, mint máshol. Férfiakat szerszá­mokkal a kézben, asszonyokat az alvó kertek körül foglalatoskodva. Engedett fagyából a ko­rán jött tél, s ez mintha nyomban tavaszi refle­xeket váltott volna ki az emberekből. Furcsál- lották is, hogy már az időjárásnak sem lehet hinni. Mintha a Teremtő is kiengedte volna a kezéből ennek befolyásolását. Ment hát a be- rencsi főutcán, s ugyanazt látta, amit abban az órában a Csallóköztől a Bodrogközig minden faluban láthatott volna. Nemcsak a házak, az udvarok, a kertek hasonlók, hanem a hangula­tok. a becsapódó gondolatok is ugyanolyan életmód világról vallanak. A berencsi főutcá­nak is ugyanúgy szakad vége, ahogyan más­hol. Átlépve az állami országút küszöbét, ami után nem tudni miért, de hol jobb, hol meg rosz- szabb állapotú útra léphet. Mert errefelé minden falu végén küszöb van, amely ha nem tudatosí­totta volna az autós a gazda változását, beleráz­za a leikébe. Az ehhez hasonlító katolikus fal­vak végén a szentek is őrzik a hangulatok titkát. * * * Berencsnek a legnagyobb titka a megmara­dásában beállt ellentmondásosság. Egyike azoknak a településeknek, amelyek magyarsá­ga úgy idomult, változott az idő és a történelem sodrában, ahogyan azt a más nyelvet beszélő politikai hatalom csak legmerészebb álmaiban reméli. Történt ugyanis, hogy a trianoni béke­diktátumok nyomán a Csehszlovák Köztársa­sághoz csatolt magyarlakta területek egy része az 1938-ban megalakult Szlovák Állam területi kötelékében maradt. Berencs több Zobor - vidékhez tartozó magyar faluval együtt a szlo­vák-magyar határra került. A szomszédos Nagykér már Magyarországhoz tartozott. Ez sem volt azonban elég azoknak a szlovákok­nak, akik eltökélten országot, nemzetállamot akartak maguknak. Ennek bizonyítéka az a Gibala-féle szobor, amely a szlávok hatal­mát hivatott bizonyítani, 1943 óta a berencsi Szőlőhegyen.- Félnek a berencsi magyarok. Kitől? - teszi fel a kérdést, szinte önmagának Pintér Ferenc, a helyi plébániatemplom sekrestyése és haran- gozója. - A kommunista rendszer letűnése után még reménykedtek a tisztességes jogok­ban, de azóta újra bezárkóznak. Ennek ered­ménye az is, hogy a népszámláláskor a falunak csak alig negyven százaléka vallotta magát magyarnak. Nekem elhiheti, hogy még a templomba is kevesebben járnak, mint az­előtt. Tudom, mi játszódott le az emberek eszében és lelkében. Sokak emlékezetében él még a deportálások, kitelepítések emléke. A legtöbben a reszlovakizálással mentették meg vagyonukat, földjüket. Mindezek emléke ma is befolyásolja a döntéseket. Immár másfél évtizede, megszűnt a magyar iskola. Erre nem volt példa itt, sem a csehszlovák időkben, sem a Szlovák Államban. Azt mondták, nincs rá szükség, sok szülő meg beleegyezett. Ennek lett az eredménye, hogy az unokákkal egye­sek már csak szlovákul tudnak beszélni. Min­dig vallottam, hogy az ember úgy éljen a világ­ban, hogy az tessen Istennek. Márpedig, aki nyelvet, hazát változtat, az szerintem Isten akarata ellen cselekszik. Kemény, nagyon ke- ^ mény volt a fogság, amikor a Szlovák Állam katonájaként orosz hadifogságba kerültem. W A magyarokat nem engedték a szlovákok és a csehek belépni a Svoboda-féle légióba. Ráa­dásul akadt olyan szlovák fogolytársam, aki­nek a kegyetlenkedéseitől az oroszok védtek meg. Akik tagjai lettek ennek a hadtestnek, és sikerült élve hazakerülniük, rengeteg előnyt élveztek. Jómagam mostanság már csak a le­dolgozott éveim után kapom a nyugdíjat. Nem sok, de ha az ember szerényen él Istennek tetsző életet, akkor a kertben termeitekkel kiegészítve, meg tud élni. A berencsiek ismert piacozók a környéken. Eslősorban a nyitrai piacra viszik az eléggé tekintélyes mennyiségű zöldséget és gyümöl­csöt. Amióta az alkalmi jellegű árusítást betil­tották a nyitrai piacon, kisebb mennyiségű áruikat Érsekújvárba hordják. Ennek eredmé­nye lehet a sok új családi ház, meg az is, hogy a faluban élők többsége még nem él a létmini­mum szintjén. Kovács János, a Csemadok helyi szervezeté­nek az elnöke saját helyzetéből kiindulva ösz- szetettebbnek látja a kérdésköröket:- Nem vagyok ennek a falunak a szülötte. Tíz éve lakom itt, s talán most mondhatom el, hogy ismerem a falut. Magyar kultúrát azért lehet itt még csinálni, mert nagyon őszinte magyarok a lakói. Harmincnyolc-harmincki- lenc százalékuk vallotta magát magyarnak. Ez a hivatalos adat, kétezer lakosból ennyien magyarok. Kétségtelen, hogy a Szlovák Állam ideje alatt a falu mellett volt a magyar határ. A reszlovakizációs nyomásra mindenki szlo­váknak íratta be magát. Ez meg aztán olyan lett, mint a láncreakció. Ha már a nagymama érdekből szlováknak íratta magát, akkor ké­sőbb már a lánya és az unokája is ment utá­na. Magyarul ugyanúgy beszélnek, mint az­előtt, csak időközben, az unokák a szlovák is­kolában tökéletesen megtanulták a szlovák nyelvet, és tökéletesen elfelejtették a ma­gyart. Nem tudják ők sem, hogy miért kell újra félniük. Az emberekbe újra beköltözött a félelem. Féltik a szőlőt, féltik a földet. Érez­ni nem érezhetik ennek a kiváltó okát. Ilyen szempontból ez nagyon kiegyensúlyozott falu. Egymással jól kijönnek szlovákok és magya­rok. Egy pofon el nem csattant, egy rossz szó el nem hangzott. Ki is állnak az emberek mel­lettünk. A szervezetünknek közel nyolcvan tagja van. Sok vagy kevés? A mukánk eredmé­nyessége nem a tagság számán múlik. A közös falu magyaroknak és szlovákoknak egyformán otthona, szülőhelye ma, s majdan temetői nyughelye is lesz. Mégis, a folyamat, amely a lelkekbe mar, látható jeleket is rak a falu arculatára. Természetes, semmi külö­nös nincs abban, hogy a községházán magya­rul és szlovákul áll a felirat. Sokkal többről beszél, hogy az üzletek cégtáblái egy kivétel­lel csak szlovákul invitálják a vásárlót. így oly­bá tűnik, hogy a magánkereskedő jobban tart az ostoba megjegyzésektől, mint a falu önkor­mányzatát képviselő Gulka Ede polgármester. Azt hihetné bárki, hogy a nemzetiségileg ve­gyes lakosságú községekben éppen a magán­kereskedelem érdekeit követi, ha magyarul is felhívja önmagára a figyelmet. Ki tudja azon­ban, hogy hol húzódik a határ érdek és jogfosz­tással felérő üzleti diszkrimináció között? Vannak Berencsen olyan nagyszülők és szü­lők, akik a magyar iskola hiányát pótolandó, sok időt és energiát áldoznak a családoknak hagyományaként élő anyanyelv megszerette­tésére. Gyurián Róbertné nyugdíjas pedagó­gus, aki annak idején a bezárt magyar iskolá­ból az óvodába került át, úgy tartja: még ebben a helyzetben is a nagymamákon múlik.- Sajnos, a megszűnt magyar iskola az itt élő igaz magyaroknak a legnagyobb szívfájdalma. Mert a szlovák iskolában még azt is megtiltot­ták, hogy a magyar gyerekek egymás között magyarul beszélhessenek. A szlovák tanítók úgy állították be, hogy tilos minden szó, mert az rontja a gyerek tudását. Vannak unokáim, akik a családi környezetben igen jól megtanul­nak magyarul, de az mégsem pótolhatja teljes mértékben az iskolát. Igyekszem, hogy más gyerekek is megőrizzék a magyar nyelvet. Vé­gül is, forgathatjuk a szót előre, hátra, a behá- zasodottakon és a betelepülteken kívül itt nincs igazi szlovák. Akinek a szülei, nagyszü­lei, dédszülei berencsiek voltak, az mind ma­gyar. Tagadja le, ha tudja, de akkor a temető­ben kell hazudnia, ahol az öregek nyugszanak. Ezt bizonyítja az is, hogy a falu kulturális élete is magyar nyelven folyik. A szlovákok nem csinálnak semmit, mert a tanítók tanítás után nyomban hazautaznak Nyitrára. Ebben a szlo­vák iskolában alig van berencsi tanító. Futnak haza, megy a busz, a gyerekek meg itt marad­nak. Nemrég, amikor a faluban szóba került, hogy a magyar iskolát újra meg kellene nyitni, bizony ezek a hazafutó tanítók tiltakoztak a leghangosabban. Egy sem lakik itt, de ők döntik el a falu sorsát. Mondván, hogy ők nem tudnak hol elhelyezkedni, ha megnyílik a magyar iskola. Amikor a magyar iskolát be­zárták, az ott tanító pedagógusokkal senki sem törődött. Mehettek amerre láttak. Most meg a legfőbb ellenérv a tanítók helyzete... Nem tudjuk mi lesz. Ha a politikusok megegyez­nek, s nagyobb jogot adnak, a nép is észre tér. Félnek. Bennük van a kommunista szel­lem. Azelőtt kellett félni, mert aki magyarul szólalt meg Nyitrán, az megnézhette magát. Jómagam is húsz esztendeig magyar iskolá­ban tanítottam, s tíz esztendeig szlovák óvodá­ban. A nyitrai járásban nincs annyi magyar iskola, hogy az állástalan magyar pedagógus el tudjon helyezkedni. * * * Elvették az iskolát, de a templom még ma­radt. Bár a Berencsen tapasztaltak szerint a hit nyelve is gyorsan változik. Hallva a hétközna­pok létezéseibe átvetülő történelem hatásáról, megtapasztalva a nyelvvesztést, nincs sok ok a reménykedésre. Mégis, amíg akadnak olyan napok a Berencshez hasonló sorsra ítéltetett falvak életében, mint amilyen december 11-e volt, addig nem szabad feladni. Széles határá­ból a Zobor - vidéknek gyerekek jöttek, hogy betlehemes játékokkal jelentsék: közeledik a megváltó születése. Ki váltja meg a magyar pedagógus nélkül maradt falvakat? Mert Berencs nem egyedül­álló történet a jogfosztásban, a politikai erő­szak és a szelíd lelki terror nyomán megállít­hatatlan nyelvelhagyásban. Ki mond fohászt a nyelvért? Ki könyörög iskoláért? Ki imád­kozik a nyugdíjas tanító néniért? Ki mondja meg, miért kondul délben a harang, ha nem lesz az öreg sekrestyés? Ki igazítja vissza az emberekben elromlott óraszerkezetet az euró­pai időhöz? Nem várt semmit a falutól. Mégis: kapott hűséget, pontos önismeretet. A temető keríté­sében álló Mária-szobor, kezében a kitárt arcú Jézussal, egyik pillanatról a másikra a nyílt gesztus, az őszinte szó, a kitárulkozás és a sze­retet szimbóluma lett. Megváltás? Az. Ha van, aki elfogadja. Dusza István Titkokat rejtő kapuk Ki könyörög iskoláért a barokk oltár előtt? (Mérv Gábor felvételei) Mintha a Teremtő is kiengedte volna a kezéből... jy

Next

/
Oldalképek
Tartalom