Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-29 / 22. szám

IJasí.irnap 1994. május 29.______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________riport HÉ T FALU kurto zo* iája A lankás szántóföldek között megbúvó, csendes falucska, a 760 lelket számláló Bart már május elsejének előestéjén tar­ka pántlikadíszbe öltözött. A helybéli le­gények kivétel nélkül valamennyi lányos ház kapujának szegletébe májfát-május- fát állítottak. Ez alkalommal nemcsak a tavaszi szerelemünnepet köszöntötték, hanem a másnapi „kurta szoknyás talál­kozó“ vendégeit is. Mert az Alsó-Garam mente egyedülálló néprajzi tájegységet alkotó hét kurta szoknyás faluja: Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat, Kőhídgyarmat és Kicsind lakosai - noha az utóbbi falut egészen a közelmúltig csak fenntartásokkal sorolták a kurta szokyások közé - időt és fáradságot nem sajnálva összefogtak, hogy forrásér­tékeikkel, a dal és a szó erejével bizonyít­sák összetartozásukat. I. Rekkenő hőség fogadta azt a csaknem hatszáz főből álló tömeget, amely a barti kultúrház előtti, egyébként sem tágas, de az ünnepi találkozáshoz mindenképpen szűknek bizonyuló terecskén várta a „nagymájfa“ felállítását. Jöttek is a legények, lobogott kalapju­kon az árvalányhaj, ahogy vállukon a ha­re gyakrabban öltik magukra a fiatalok nagyszüleik hagyományos viseletét. Igaz, hogy már csak ünnepi alkalmakkor hordják, de büszkén, az erre a tájegységre olyannyira jellemző összetartozástudat­tal. A kurta szoknyások mindig is kurió­zumként szerepeltek a néprajzi tanulmá­nyokban, de az eredettörténet - misze­rint a török hódoltság idején a vidéket megszállva tartó basának nagyon meg­tetszettek a helybéli lányok asszonyok, és ezért elrendelte, hogy a még izgatóbb látvány érdekében kurtítsák meg a szok­nyáikat - mindegyik faluban elevenen él. A török hatalmasságnak adott választ is valamennyi falu a maga hagyománya­ként emlegeti: a fehérnép eleget tett a parancsnak és levágott a szoknyák aljá­ból egy széles sávnyit, de közben - fur­fangos módon - a derékrészt ugyanen­nyivel meghosszabbította, ami által az im­már rövidebb szoknya ugyanoda csúszott vissza, ahol addig is volt. Vagyis a váll- pántos, hurkaszerű csípőpámát, a po- fándlit (amely elsősorban a csípő meg­hosszabbítását szolgálta mindenütt) úgy módosították, hogy lejjebb tolták a csípő helyét, és erre aggatták rá a sok darabból álló ráncos szoknyát. kulturális erőpróba; nem­csak a bartiak, hanem mind a hét község számá­ra. Az ötlet Bényből jött, ahöl talán a többieknél is erősebben foglalkoztatja az embereket a hagyo­mányőrzés. Mindegyik falu­ban évszázados hagyomá­nyokat adnak tovább egy­másnak a felnövő generá­ciók, és sokan besegítenek a kulturális munkába. Való igaz, a bartiak apra- ja-nagyja szorgoskodott, hogy tisztességgel tudják fogadni a vendégeket. Az asszonyok egy csoportja még az ünnep előtti napon is kuglófot, pogácsát, rétest sütött, az óriási üstökben rotyogó, íny­csiklandozó illatú borjőpörköltről, és más finomságokról nem is beszélve. A parádésra sikeredett vendéglátás fő­ként a helyi szövetkezet és a községi hi­vatal jóvoltából valósulhatott meg. Míg az óvodások-iskolások a táncban és éneklésben, addig a fiatalasszonyok a ki­szolgálásban, az idősebbek pedig a sütés­főzésben jeleskedtek. Akár lakodalom idején egy nagy család! A falu rendkívül agilis polgármestere, Bartal István hol itt, hol ott bukkant fel aggódó arccal, hogy személyesen ellen­őrizze, rendben folyik-e minden:- Az igaz, hogy nagyon elfáradtam, de őszintén remélem, hogy ez a találkozó tovább lendíti a falut, mert tervünk, az van, rengeteg! Az ünnepi estének alig akart vége sza­kadni. Fellépés után a népviseletbe öltö­zött fiatalok úton, útfélen tovább ropták a táncot. Bréda Kornélia, a helyi csoport vezetője mosolyogva, de büszkén figyel­te a „gyerekeit“:- Volt néhány nehezebb lábú tánco­sunk, de ma már ott tartunk, hogy a leg­többen maguk is hoznak lépéseket, daltö­redékeket, hogy aztán együtt alakítsuk, formáljuk egésszé. Az, hogy a csoport mennyire összeszokott, abból is látszijc, hogy nemcsak a hétvégi próbákon - vala- menyien utazó középiskolások -, hanem a nap bármelyik szakában képesek végig­táncolni a falut. Legutóbb is nótaszóval vitték éjjel kettőkor a polgármesternek egy jól sikerült vidéki fellépés hírét... Csókás Feri bácsinak, a bényiek ismert és elismert hagyományőrzőjének a szavai szerint is „helyükre kerültek a dolgok“:- Az egész kurta szoknyás vándortalál­kozó abból a szerencsétlen eseményből indult ki, hogy három éve dokumentum­filmet forgatott rólunk a Magyar televízió „ Gyökerek“ című műsorának a stábja. No ez még nem is lett volna baj, csak amikör két év után sugározták a műsort, ha Bény- ről beszéltek, Kisgyarmatot mutatták, ha kéméndi hagyományokról esett szó, bele­keverték Páldot (ahová annak idején csak futtában néztek be), Bariról pedig úgy nyilatkozott egy nem is erről a vidékről való néprajzszakértő, hogy ott már haldo­kolnak a gyökerek, s alig van valami ér­ték! A műsor után rengeteg visszajelzést kaptam a külföldi és hazai kollégáktól, de mindegyik lényege az volt, hogy ennek a műsornak a megtekintése után az egész Kárpát-medencében tortz és ferde kép ala­kul ki a teljes tájegységről! Bevallom, a hét faluban élőkkel együtt én is hasonlóan vélekedtem, így hát - a történelem során nem először - összefogtunk, hogy meg­mutassuk: Vagyunk! És talán nem véletle­nül áll hét faluból ez a tájegység. A magya­rok szent száma a hetes, és a kurta szok­nyás falvak mindegyike honfoglalás kori település... Ahogy az égen a Fiastyúk csil­lagai, úgy fonódnak össze a hagyomá­nyaink. Most már csak az kell, hogy to­vábbra is sok egészséges kisgyerek ring­jon a bölcsőkben, és akkor bizonyosan nem kell félnünk attól, hogy az évek fo­gaskerekei között szétmorzsolódunk! M. Csepécz Szilvia Fotó: Molnár Péter talmas, de egyelőre még csupasz május­fát cipelték, amit aztán az őket kísérő lányok egykettőre felpántlikáztak. A szo­káshoz híven néhány perec, pogácsa és pálinkásüveg is felkerült a száradni lát­szó, szomjas ágakra, miközben szállt az ének... Puksa Józsi bácsi, a falu dalkin­csét gyűjtögető-őrizgető harmonikása diktálta a régi-régi „kiéneklős“ nóta üte­mét. A műsort Szénási Lajos, a Magyar Köztársaság nagykövetségének titkára is megtekintette, és bizonyára kellemesen meglepődött, hogy vendégként a ma­gyarországi Bajna község folklórcsoport­ja is fellépett, hiszen a jó kapcsolatokat éppen az ilyen alkalmak vonják szoro­sabbra. Bart élt a vendéglátó falu jogával, és a csoportbemutatkozás előtt még felvo­nultatta az utánpótlást. A helyi óvodások és kisiskolások bűbájos kurta szoknyács- káinak és keményített fehér ingeinek lát­tán nem álltam meg, hogy ne kérdezzek rá az eredetükre: Talán csak nem a láda­fiából kerültek elő?- Nem, nem mindegyik - jött az egyik anyuka nevetős válasza. - A kicsik új ruháit az ügyes kezű Dávid Mári néni készítette, de még a nagylányok kurta szoknyái között is akad jónéhány, ame­lyik az ő munkáját dicséri. Vannak per­sze eredeti darabok is, a legények öltözé­ke például szinte teljesen örökölt holmi, de hát a ruhanemű - főleg ha hordják - idővel elvásik. ■ f 11. Mostanság nemcsak Barton, hanem a többi kurta szoknyás községben is egy­Noha a századfor­dulót követően a legtöbben „elfor­dították“ ezt a bo­nyolult és hosszadal­mas előkészítést igénylő viseletét, az idősebb asszonyok között mégis akad­nak olyanok, akik nem váltak meg a kurta szoknyától, és az azt kiegészítő lémeces ing, a prusz- lik (amolyan mel­lényféle, amely az inget a testhez szorí­totta), a kötény és a munkához viselt lipi- tyű (felsődig) felöltésétől. Sőt! A nyecces kendő és a hagyományos hajviseletet ékesítő begyegő, vagy a nagyünnepi vi­selet szoros tartozéka, a ráncos torkú, tiklis, csörgős piros csizma is jónéhány portán fellelhető még, a legények bő új- jú vászoningével és mellényével, a ráncos, csizmaszárba tűrt gatyával, vagy az elöl, a csípő irányába hajtott bécsi kendővel egyetemben. A fiatal folklórcsoportok tagjainak tehát van hová nyúlni, ha úgy hozza a szükség.- Van minden, hogyne - bólogatott egyetértőén Morvái Marian, a bartiak fi­atal Csemadok-elnöke. - De menet köz­ben úgy felduzzadt a csoportlétszám, hogy nem volt könnyű mindenki számá­ra a megfelelő holmit összeválogatni. E csoportok amatőrök, és ha nincs otthon a családban egy öltözet ruha, akkor bi­zony marad a kölcsönkérés. Szerinte, ez volt az eddigi legnagyobb Z ólyom, Végles, Liptóújvár, Eger, E tergom. A történelemben egy kic jártas ovasó tudja, ezek a várak egyl fontos részét képezték a Felső-Magyar szágon végighúzódó végvárrendszem De van más kapcsolat is a felsorolt 1 lyek között. Egy nem mindennapi eml kalandos életének állomáshelyeit jelz aki 440 évvel ezelőtt mint a legtekintél; sebb felvidéki mágnás család sarja, 2 lyom várában látta meg a napvilág s akit negyven évvel később egy ágyúj lyó sebez halálra Esztergom alatt. A ve teséglistán így szerepelt: „Meghalt Bal si Bálint, istentelen magyar.“ Akik tanultak róla az iskolában, az előtt egy szoknyák után kapdosó, k dot, tollat egyaránt tehetségesen forg; főúri költő jelenik meg. Nem ok nélk Ez is Balassi. Volt azonban egy másik I lassi is, a sokat olvasó, művelt, nyolc ny ven beszélő irodalomtudós, aki gyakori érzék híján hagyja, hogy családi vágyói ból kiforgassák, s hogy katonai pályafu sának olyan kalandok vessenek vég melyek fegyvertársaival is sorra megt ténnek, bár hadi sikerei bizonyítják: ha: ja szolgálata számára elsődleges volt. K tészetét, noha kötelező iskolai tanany ma már kevesen ismerik. A kettős évf dúló jó alkalom arra, hogy újra felhí a figyelmet a költőre nemcsak Magyar szágon, ahol a megemlékezések föl Göncz Árpád vállalt védnökséget, 1 nem itt, a Felvidéken is, ahol szüleit ahová származása, pályája kötötte, s al sorsa is beteljesedett. Különös, egyedi életútjának két fon' állomáshelye Zólyom és Hibbe. Az el ahonnan indult, a másik, ahová földi v; dorútja végén megérkezett. ZÓLYOM Vajon nappal volt vagy éjszaka, mii a Vág fölé magasodó vár egyik emel szobájában Balassi János várkapitány hitvese, Sulyok Anna elsőszülött gy> meke világrajött? Ki tudná megmonc ni. A történelmi pilla­natnak ma már csak egy tanúja van - a vár, mely ma is áll. Balassi emlékének azonban nyomát sem lelni ben­ne. A szobában, ahol a hagyomány szerint született, jelenleg a műemlékké nyilvání­tott (és mellesleg szé­pen rendben tartott) vár gondnokának irodá­ja található. A többi te­remben a Szlovák Nem­zeti Galéria értékes, 16- 17. századból való kép- gyűjteménye kapott he­lyet, de rendeznek itt koncerteket, színielőa­dásokat, kiállításokat, fesztiválokat; a királyi jrány Lipt teremben tartanak eskü- 0SZj0p m/R1 vöket, névadókat, sőt \ZlGGT T I&3£j( 1988-ban mentem nyugdíjba, előtte kedelmi miniszter helyettese voltam doltam, az öregkornak legnagyobb a semmittevés, ezért visszaköltöztél csára, hogy a 11 hektáros családi amíg erőm engedi gondozzam, mű' az igazság, hogy az elején én is belee a hibába, mint minden kezdő gazdái mindent csináltam, de nagyon kévé volt belőle. így aztán azt mondtam n na öreg, így nem élünk meg, azt ke amihez értesz, s amihez megvannal lek. Még a 4 áras üvegházi termeié tettem, nem éri meg. Ráálltam a seri tésre, a malacnevelésre. Nyolc any; tok, s ma már állítom, az állattartás gyeléssel csinálják, nem kell hogy legyen. Pedig az újságokban mást s ember, mind hogy a szövetkezetek ráfizetnek az állattartásra. Ebben az átmeneti időszakban naszkodnak a gazdasági nehézségek színvonal alakulására, a megélhetés gek beszűkülésére. Én saját fiatalk talatomból tudom, hogy a mezőg; nem lehet meggazdagodni. De mi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom