Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-22 / 21. szám
1994. május 22. MŰVÉSZVILÁG Va rsó és Párizs között Daniel Olbrychskival Szép nevéhez mostoha gyerekkort kapott Marilyn Carolyne Silverstein. Anyja korai halála után leánynevelő intézetbe került valahol Portugáliában; apja sohasem látogatta, még karácsonykor sem. Marilyn, mire tizenhat éves lett, el is felejtette a férfi arcát, s bár nagyon sokáig látni sem akarta őt, egy váratlan helyzetben mégis úgy döntött: felkutatja, s bosszút áll rajta. Megfizet neki az elvesztett évekért, azért, hogy magára hagyta. Megszökött az intézetből és hosszú keresgélés után lent, délen, egy füstös kiskocsmában rá is akadt végre. Részeg volt a férfi; úgy aludt az asztalon, mint egy magányos farkas. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amilyennek Marilyn Carolyne elképzelte. Vörös haja tincsekben tapadt a homlokára, arcán többnapos borosta, kiégett tekintetében közöny és életuntság. Vadházasságban élt egy családos asszonnyal, akinél mások is „vigaszra” leltek. Farmjuk volt fent, a hegyekben, jókora birtok, ahol munka is volt bőven. Marilyn, a messziről jött napszámos tudta, mire vállalkozik. Dolgozott is keményen, csakhogy ott lehessen apja közelében. Úgy tárgyaltak egymással, mint két idegen. Csak a lány ismerte apja titkát, a férfi semmit sem sejtett. Marilyn pedig szőtte-fonta bosszúja hálóját. Amikor bizonyossá vált előtte, hogy ennek az embernek ő sohasem létezett, még csak a gondolataiban sem élt, felgyújtotta házát és szó nélkül távozott. ban, havonta öt-hat alkalommal játsszuk azokat a darabokat, amelyeket én hozok producerként. Ha ezt okosan csinálja valaki, akkor sok pénzt kereshet vele. • Ez most a célja? Sok pénzt keresni?- Hová gondol? A pénzéhes hiénát látja bennem? Szeretem a munkámat, s mivel a munka is szeret engem, pénzt hoz a konyhámra. Erről van szó, nem többről. Amíg pénzem van, nem függök semmitől és senkitől. Szabad lehetek és mindenben szabadon dönt- hetek. Ez a legnagyobb luxus számomra. A függetlenség luxusa. Most éppen Gumey darabját, a Szerelmes leveleket fogjuk játszani; én vettem meg az előadás lengyelországi jogdíját. Ha ezzel is nyerni fogok, akkor hamarosan filmrendezőként is bemutatkozom. Andrzej Wajda és a többi rendező, aki jól ismer, régóta bátorít. • Ha nem ösztönöznék, bele sem vágna?- Más dolog játszani, és egészen más rendezni. Nekem a játék kellemes, felszabadító érzés, rendezni viszont sokkal felelősségteljesebb munka. Az lesz majd izgalmas helyzet, ha dupla teher nehem&CETMNm Erdőss Pál Vérvonal című új rendezésének férfi főszerepét, a senkihez sem tartozó, önpusztító „nagy vadat” Daniel Olbrychski, a lengyel film európai hírű színésze alakítja. „Sokat forgattam az utóbbi időben. Tizennégy hónap alatt hat filmben játszottam. A Vérvonal láttán elmondhatom: minden elképzelésem valóra váltotta. Ugyanezek a kockák peregtek le előttem akkor is, amikor a forgatókönyvet olvastam. Bizonyos fokú elégedetlenség természetesen így is van bennem, de csak önmagámmal kapcsolatosan. Egy kész film láttán valahogy mindig szégyenérzetem támad. Észreveszem, hol hibáztam, és ez iszonyúan idegesít. Sokkal boldogabb lettem volna akkor is, ha apa és lánya a történet végén egymásra találnak. Én nagyon szeretem a meséket és örülök, ha egy film szerencsésen végződik. A Vérvonalban sajnos, nem derül fény az igazságra, pedig ha ez a lány egyetlenegyszer mondta volna, hogy „Apa!”, akkor minden másképpen alakul köztük. Ezért szeretem én az amerikai mozit. Ott minden jól végződik. A Vérvonal portugál film, de magyar a rendezője és magyar a forgatókönyvírója, Kardos István is. A magyarok pedig hajlanak a tragédia felé. Nem is tudom, készült-e mostanában optimista kicsengésű magyar film. Szerintem nem. Minden alkotás tele van depresszióval, önsorsrontókkal. Az élet tényleg szomorú, hiszen halállal végződik, de addig, amíg ez bekövetkezik, rengeteg szép van benne. Boldog vagyok, hogy Jancsó Miklós után Erdó'ss Pállal is dolgozhattam, de örülnék, ha legközelebb komédiába hívnának. Kérjenek fel most már egy vidámabb táncra, ne csak ilyen szomorúra.” Dániel Olbrychski 1945-ben született és húszévesen már Andrzej Wajdával forgatott. A légió után a Minden eladóban és a Légyfogóban dolgoztak ismét együtt, ezt követte később a Tájkép csata után, a Nyírfaliget, a Menyegző, az Özönvíz, az ígéret földje, a Wil- kói kisasszonyok, közben az Égi bárány és A pacifista Jancsó Miklóssal, XII. Károly szerepe a Cosel grófnőben, Jan Bronski alakja A bádogdobban, Volker Schlöndorff filmjében, aztán a nyolcvanas évek első felében Párizsba költözik és a lengyel filmbe jóval később kerül csak vissza. • Mi mással kezdhetnénk? Ha Olbrychski, akkor Wajda.- Pedig nem vele kezdtem. Első filmszerepemet Janus Nasfeter Sebesült az erdőben című háborús történetében kaptam 1963-ban. Tizennyolc éves voltam, és nagyon-nagyon híres akartam lenni. Kamaszként még úgy képzeltem, választok magamnak egy sportágat és meg sem állok az olimpiai dobogóig. Nem sikerült. Semmihez sem volt kitartásom. Dzsúdóztam, vívtam, bokszoltam, lovagoltam, de csak addig, amíg jólesett. Többet egy perccel sem. Közben megnyertem egy szavalóversenyt, és mert tapsoltak, azt mondtam: ez lesz majd az én olimpiai dobogóm. A színpad. Fel is vettek a főiskolára, de azt sem tudtam befejezni. 1964-ben Andrzej Wajda engem választott ki A légió főszerepére, s az alatt az egy év alatt, amíg ezt a kétrészes filmet forgattuk, annyit tanultam tőle, hogy a végén teljesen értelmetlennek találtam, hogy visszamenjek a főiskolára. Csak az időt fecséreltem volna. Wajda mindenre megtanított, még a legapróbb tudnivalókra is. A légióval aztán nemcsak Lengyelországban, hanem külföldön is hírnevet szereztem, s talán ennek a filmnek köszönhetem, hogy a varsói Nemzeti Színházban eljátszhattam Hamletet. Óriási visszhangja volt ennek az előadásnak; olyan kollégák jöttek el megnézni, akiket én magam is csodáltam. Wajdáról természetesen ódákat zenghetnék, hiszen éveken, évtizedeken át foglalkoztatott, s a vele forgatott filmek világútlevelet adtak a kezembe. Hívtak is rengeteg helyre, de csak fesztiválokra mehettem, dolgozni egyedül a szocialista országokba. A nyugati lehetőségekről sorra le kellett mondanom, pedig azokban az években még Dépardieu, sőt Robert de Niro sem volt sztár. Wajdához egyébként „rokoni” szálak is fűznek már, hiszen lányának, Karolinának én vagyok a keresztapja. • Jancsó Miklós Égi bárányában poétikus képsorok kötődnek a nevéhez. Katonai egyenruhában, térdre ereszkedve hegedül egy földön fekvő mezítelen nőnek.- Ez volt az első külföldi filmem, és már akkor, 1970-ben azt nyilatkoztam: a filmművészet halhatatlan legendájával dolgozom. Egy költővel, aki verseket visz a filmvászonra. Sok minden megváltozott körülöttünk az elmúlt huszonöt év alatt, más lett a világ is, a mozi is, Jancsó filmjein azonban nem fog az idő. Az igazi érték mindörökre érték marad. A pacifistát, amelyet szintén Jancsó- val forgattam, Párizsban láttam nemrég. Gyönyörű alkotás ez is, bár emlékszem, Monica Vitti rengeteg gondot okozott nekünk. Szeszélyes volt és kiszámíthatatlan, sokszor pontosan úgy viselkedett, mint Shakespeare makrancos Katája. Minden reggel, még mielőtt dolgozni kezdtünk volna, meg kellett szelídíteni őt. A filmet egyébként Bertolucci is látta, és meg is keresett egy ajánlattal, illetve keresett, csak nem talált meg. Nem tették lehetővé számára, hogy utolérjen. A Film Polski illetékes elvtársai sorozatosan visszautasították őt. Lebeszélték rólam. Hogy én megbízhatatlan vagyok és részeges, velem nem sokra menne, és szégyent hoznék rá is, meg az országra is. Ahelyett, hogy büszkén kiadtak volna, eláztattak. • Ezért döntött úgy később, hogy Párizsban marad?- Be akartam bizonyítani, hogy kint is érek annyit, mint otthon, esetleg még többet. Wajda is sokszor tanácsolta, hogy próbáljam meg Nyugaton, de nagyon sokáig képtelen voltam rászánni magam. Korán nősültem, és bárhol jártam is a világban, mindig siettem haza a feleségemhez meg a fiamhoz. Öt nap után már annyira hiányoztak, hogy én azt elmondani nem tudom. És gyáva is voltam. Attól féltem, hogy Berlinben engem is úgy kezelnek majd, mint egy „Ausländert”, ha pedig Párizsban horgonyzom le, „megfojtanak” a franciák. Nem öltek meg, pedig ott éltem köztük nagyon sokáig. És most is ott vagyok, ha nincs dolgom Varsóban, lakásom van és adófizető polgár vagyok Párizsban is. Franciaország számomra sokkal többet jelent már, mint a nagy lehetőségek országát. Párizsban ugyanúgy otthon érzem magam, mint Varsóban. Amikor Lengyelországban, közvetlenül a politikai változások előtt komoly nehézségeim támadtak, a franciák azonnal befogadtak és az első perctől fogva barátságosan viszonyultak hozzám. Magukhoz öleltek és munkát adtak, s hívnak ma is, vannak hónapok, amikor három-négy szerepet is felajánlanak. • És hogyan szokott dönteni?- Természetesen csak a legjobbakat vállalom el, hiszen Varsóban is dolgozhatok eleget. Maholnap ötvenéves leszek; meg kell gondolnom jól, mire mondok igent. Amíg fiatal az ember, csak úgy ropja a táncot, de ahogy elkezd deresedni a halántéka, már nem úgy mozog, ahogy igazán szeretne. És azt is jól megnézi, ki az, aki táncba viszi. De mondom: én sem vagyok már olyan attraktív partner, remeg a térdem... Ma még apákat játszom, de nemsokára nagypapakorba lépek. Az öregek pedig jóval kisebb teret kapnak a filmekben, hiszen csak mellékszereplői egy-egy történetnek. Nekem viszont, hála az égnek, van még egy kis erőm. Béreltem is most magamnak egy háromszázötven férőhelyes színházat Varsózedik rám. Ha nemcsak rendezőként, hanem főszereplőként is jegyzem majd a filmet. Erre is készülök, ezt a lehetőséget sem szeretném elszalasztani. • Vannak már konkrét tervei?- Először dokumentumfilmet szeretnék forgatni. Méghozzá Papp Lászlóról, a világhírű ökölvívóról, fiatalkori eszményképemről, nemzedékem hőséről. Voltam is már nála, hogy megbeszéljük a részleteket... vékony, alacsony ember. Amikor megkérdeztem tőle, hány éves is voltaképpen, odafordult a feleségéhez, hogy „Anyukám, mennyi vagyok?”. Március 25-én voltál hatvannyolc, felelte az asszony, én meg csak néztem. Mert még ma is be tudna húzni nekem, csak úgy puffannék. Lesz majd azonban egy másik szereplője is a filmnek. Papp László egykori nagy ellenfele, a lengyel Zbigniew Pietrzykowski. Különös Zorba-tánc lesz majd az övéké, és ott fogok állni én is a „ringben”, én leszek az „összekötőjük”. • Varsóban kivel forgatott legutóbb?- Filip Bajon Jobb szépnek és gazdagnak lenni című filmjében játszottam Adriana Biedrzynskával. Egy minden hájjal megkent, harácsoló ügyvédet formáltam meg, aki az új típusú kelet-nyugati együttműködésből akar a lehető legnagyobb hasznot húzni. A len- gyel-német-magyar-ukrán koprodukcióban forgatott vígjáték utolsó kockáin, mindent elveszítve, utcai zenészként végzem Párizsban. Sok humor és rengeteg irónia van a filmben, a néző nem is tudja néha, sírjon-e vagy nevessen. • Erdó'ss Pállal hogyan került kapcsolatba?- Felhívott, hogy elmondja: fiatal kora óta kedvel és tisztel, s mivel kiváló színésznek tart, volna egy ajánlata. S akkor elmesélte a Vérvonal történetét, ami azonnal megfogott. Én szeretem az ilyen érzelmileg megterhelő szerepeket, ráadásul én is apa vagyok. Huszonhárom éves a fiam, és ha más ember lennék, vele is megeshetett volna, hogy felnőttként lát először. De említettem már, én mindig családcentrikus voltam. Erdőss-sel egyébként pontosan úgy dolgoztunk, mintha kottából játszottunk volna. Mindig, mindent a forgatókönyv szerint csináltunk, improvizációra nagyon kevés lehetőségünk volt. • Mire alapoz játék közben? Sztanyiszlavszkij módszerére?- Teljes mértékben. • Akkor azokban a jelenetekben, amikor részeg volt, azért tudott százszázalékosan hiteles lenni, mert...-... na tessék, maga is azt hiszi, hogy minden jelenet előtt meghúztam az üveget. Nem! Kezembe se vettem. Forgatás előtt soha nem iszom. Utána igen, akkor már szabad, lefekvés előtt senki sem tilthatja meg. A borokat szeretem, a finom, zamatos borokat. Dennis Hopper, az ismert amerikai rendező írt is egy könyvet erről. Hogy milyen szerephez mit kell inni. De ha alkoholistát játszik az ember, akkor nem szabad részegnek lenni, mert ha az lennék, elveszíteném az önkontrollomat. Dépardieu egyszer a szemem előtt ivott meg egy egész üveg whiskyt és színpadon játszott aznap este. Tegyem gyorsan hozzá: remek volt, senki sem vette észre, hogy van a fejében, csak a vége felé lelassult egy kicsit. „Túlórázott”. Meghosszabbította az előadást. A Vérvonalat Portugáliában forgattuk, ahol fantasztikus borok vannak. Iszogattam is szépen egy este, mire az operatőr megjegyezte: „Ugyanezt az arcodat szeretném látni holnapután is a kamera előtt, és ha a szemed is úgy fog állni, mint most, akkor még boldogabb leszek. Nézd meg magad a tükörben és emlékezz a gyűrődéseidre.” Két nappal később, amikor beálltam a kamera elé, valósággal ragyogott az arca. „Köszönöm, köszönöm!” - mondta. Pedig előző este szinte nem is ittam. Hajnalig kószáltam, hogy kifárasszam magam, és úgy nézzek ki, mint aki össze akar csuklani a részegségtől. Mert így is lehet, efféle trükkökkel. Nekem a játék csodálatos lélektani dráma. Ha nem játszhatnék, valószínű, hogy skizofrén lennék, és pszichoanalízisekre járnék. Minden feszültséget, ami bennem van, a szerepeimmel tudok kiadni magamból. • Igaz, hogy könyvet írt az életéről?- Már meg is kell jelennie lassan. Különös címet adtam neki: Angyalok a fejem körül. Nicolas Raytő\ „kölcsönöztem”, aki egyszer azt mesélte nekem: színésznek lenni számára annyit jelent, hogy egyik lábával a tudatosság talaján, a másikkal a tudatalatti földjén áll. de itt is, ott is kiegyensúlyozottan. Ha leragadna valahol, egyetlenegy angyal sem röpködne a feje fölött. Én úgy érzem, jobban nem is állhatnék. Egy egész sereg angyal szálldos felettem évtizedek °ta Szabó G. László (Milos Fikejz felvétele)
