Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-22 / 21. szám

1994. május 22. PUBLICISZTIKA ÜT KÖZŐZÓNÁBAN Egy macedóniai élménybeszámoló margójára A Balkán ismét Balkánná válik” - egy neves nyugati újságírótól származik a fenti megállapítás, amit közvetlenül a rendszerváltás küszöbén tett Ceausescu, Zsivkov és Milosevics nacionalista politi­kájára utalva. Pedig akkor még a mai Ma­cedóniában volt a Varsói Szerződés, a NATO és az el nem kötelezettek találko­zási pontja. A semlegesítő hatást kifejtő tömbök megléte úgy-ahogy lefojtotta a nacionalista indulatokat. Mára az érdekel­lentétek keresztül-kasul szelik ezt a térsé­get. Az egykori jugoszláv tagköztársa­ságot, Macedóniát, ahogy azt egyes poli­tológusok megfogalmazták, Jugoszlávia szétesése kényszerítette szinte akarata el­lenére az önálló állami létre. Most viszont újból kezd olcsó zsákmánynak tűnő ét­vágygerjesztővé válni. Az identitástudat zavaraival terhelt érdekütközések kusza­ságában nehéz eligazodni. Alighanem óvakodni kell a túlontúl egyértelmű ítél­kezéstől. Ilyenkor töprengésre adhat okot, hogy ki érezheti magát hasznosabb érte­sülések birtokában. Vajon a pár napra odautazó közép-európai látogató, vagy pedig az újságokra, szakirodalomra ha­gyatkozó, a nemzetiségi-kisebbségi gon­dokra érzékeny érdeklődő. Tévedés ne es­sék: nem nekem adatott meg egy macedó­niai látogatás élménye. A Literárny tyídenník egyik nemrégi számában Gus- táv Murin fűzött észrevételeket a PEN- klub vendégeként szerzett futó macedóni­ai benyomásaihoz. S ezek egyike-másika ugyancsak fejcsóválásra késztet a már említett „másodlagos” információk tükré­ben. Múltban gyökerező problémák Közvetlen hazai párhuzamokat igyek­szik találni a Literárny tyídenník cikk­írója Macedónia mai helyzetében, a fe­szült macedón-görög viszonyban. S Szlovákia déli szomszédjánál találja meg, úgymond, első pillantásra a görög- országi magatartással közös vonást: a nemzetközi szervezetekbe bejutni akaró szomszéd szándékának megnehezítését. Az „összehasonlító telitalálatot” a szerző olyannyira magától értetődőnek tartja, hogy szinte nem is érzi különösebb kie- gészítenivaló szükségét. Azaz mégis... A Macedónia nemzetközi elismerése elleni már-már hisztérikus görögországi tilta­kozással kapcsolatban előhozakodik va­lamiféle freudi történeti-lélektani ma­gyarázattal. Eszerint a görögök fellépése mögött történeti lelkiismeret-furdalás érződik, minthogy a századfordulón ők hajtották végre azt az első nagy etnikai tisztogatást, amikor is a mai Görögor­szág területéről kiűzték a macedónokat. Nos, a korabeli történelmi körülmé­nyek és a feltételezett lélektani utóhatá­sok alighanem alaposabb körüljárást kö­vetelnének. Erősen gyanítható, hogy sok­kal inkább a görög nemzeti tudatnak egy­fajta kárpótlásigénye jelentkezik. Eszerint pedig úgy tűnik, az önálló macedón állam hirtelen színre lépése a görög nemzeti ha­gyományokat károsítaná, rövidítené meg. A századfordulót követő időszak, a tízes évek két balkáni háborúját beleértve ugyanis az újkori görög történelem legfé­nyesebb fejezetének számít, aminek a folytatása azonban végül is traumákat okozva szakadt meg. Az újkori görög ál­lam lassú területi gyarapodása, ami az Oszmán Birodalom bomlástermékeként végbement, ekkor érte el csúcspontját. A valamennyi göröglakta terület egyesítése ugyan meghiúsult, de Görögország terüle­te megkétszereződött, tartozékává vált a korábban főkormányzóságként török fennhatóság alatt tartott Macedónia jó ré­sze. A területi szerzemény a görög törté­nelmi azonosság- és nemzeti tudatot át­szövő elemként maradt meg a görögség politikai emlékezetében. Mert a „mace­dón küzdelem” sikerét fegyveres, és az is­kolákban, a lelkek megszerzéséért folyta­tott harc hozta meg - egy olyan ütközőzó­nában, ahol nagyhatalmi érdekek és egy­mással vetélkedő nemzeti mozgalmak csaptak össze. Történelmi, kulturális, vallási hagyo­mányok keveredése és etnikai képlékeny- ség jellemezte a 19. században ezt a térsé­get, mely nevét arról kapta, hogy az ókor­ban része volt a Makedón Királyságnak, majd a Római Birodalom makedónjai tar­tományához tartozott. Ettől több köze a névadó múlthoz azonban nemigen volt. A hatodik-hetedik századtól fogva a Bal­kánt elárasztó szláv törzsek lakta terület lett, majd bizánci, középkori bolgár és szerb állami befolyás után több mint fél évszázadnyi oszmán hódoltság sorsára ju­tott. A Török Birodalom 19. századi meggyengülését kísérő szerbiai, bulgáriai és görögországi birtokbavételért megin­dult versengéshez hatékony hivatkozási alapul szolgált a macedóniai szláv lakos­ság etnikai, nyelvi, vallási jellegzetessé­geinek sokféle értelmezhetősége. Kife­jező erejű metaforát használva mutatott erre rá az első világháború éveiben Rudolf Kjellén svéd földrajztudós, amikor a ma­cedóniai szláv lakosságról azt írta, hogy „olyanok, mint a liszt, amelyből éppen olyan kalácsot lehet sütni, amilyet csak akarnak, ha majd egyszer döntés születik az állami hovatartozásról". A 19. század második felében azonban az oszmánelle­nes mozgalom korlátái közepette az önál­ló macedón államiság eszméje is valame­lyest gyökeret eresztett, amit az 1879-ben létrejött bolgár államhoz való gyors csat­lakozási remények nagyhatalmi meghiú­sítása kényszerített ki. Ekkor jelent meg a Nagy Sándor Makedóniájának szláv vol­tát, az antik makedónoktól való szárma­zást hirdető romantikus elmélet is. A sokízű kalács A történeti, vallási, etnikai, területi és biztonságpolitikai érvek és ellenérvek egymás elleni kihasználhatósága a máso­dik világháború utáni időszakban tért vi­szonylagos nyugvópontra. A török ura­lom alól 1912-13-ban Szerbiának juttatott területen, a két háború között a „hegyi” vagy „déli szerbek” meghatározásra épülő asszimilálás nem járt különösebb sikerrel. A titói partizánmozgalomban felerősödött macedón öntudatra ébredés szabad utat kapott, s a felülről irányított macedón nemzetté válásban teljesedett ki. A mace­dón szocialista tagköztársaság kialakítá­sával hamarabb jött létre bizonyos mace­dón államiság, minthogy a macedón nem­zeti azonosságtudat ismérvei, a nemzeti nyelv, irodalom és történelmi hagyomány körvonalazódni kezdett volna. Bulgáriában a második világháborút követően sem mutatkozott különösebb hajlandóság arra, hogy ne tulajdonítsanak bolgár jelleget az osztozkodás során Bul­gáriához került úgynevezett pirini Mace­dónia és egyáltalán, egész Macedónia la­kosságának. Egyes vélekedések szerint a bolgár-macedón elkülönülés ma sem na­gyobb, mint ami a csángók és közöttünk végbement. Igaz, sztálini nyomásra 1945 után több mint tíz éven át nyilvántartották a majd 200 ezernyi „macedón nemzetisé­get”, de később ettől elálltak. A görögök viszont a macedóniai ortodox keresztény lakossággal szemben olyan terveket me­lengettek, hogy aszerint járnak el, ahogy visszagörögösítették a nekik juttatott terü­letek „szláv nyelvű görög lakosait”. A második világháború után létrejött mace­dóniai tagköztársasággal kapcsolatban ma azt hangsúlyozzák, hogy abban eleve gö- rögellenességet láttak, s tiltakozásukat csak azért fogták vissza, mert igazodtak a Tito kedvében járó Nyugat érdekeihez. Minden újra megkérdőjeleződik? A kétpólusú világrendszer megszűné­se mintha visszarepítette volna a Balkánt a múltba, ami leginkább rémálomra em­lékeztet. A kételkedés régi kiegyenlítet­len számlákkal hozakodik elő. A máso­dik világháború utáni évtizedek jugo­szláviai macedón etnopolitikája látszólag mintha magának a szerb politikának je­lentene hátulütőt, hisz Macedóniával szemben nem álcázhatja területszerzési szándékait az „etnikai hasonulás” általa is elvetett mázával. Legfeljebb védőszár­nyait kínálhatja fel az új macedón állam számára, amiből viszont az nem kér. Iga­zi kutyaszorítónak az új helyzetet azon­ban Görögország érzi. Számára a függet­len Macedónia létrejöttével egy valami­kori árnyalak úgymond testi valóságot öltött. Macedónia egykori felosztásával az újkori Görögország tett szert a legna­gyobb jussra. S most mindez a macedón nemzettudatra épülő önálló állam meglé­tével a szomszédságban szinte kimondat­lanul is kétségessé válhat. Az új görög nemzettudat és nemzetállami lét egyik oszlopát fonja körül a gyanú. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha a görög­macedón határon erőteljesen ráébrednek kisebbségi mivoltukra az egykori „szlá- vul beszélő görögök”. Ugyanakkor a sa­játos „gyorstalpaló” jugoszláviai mace­dón nemzettéválás együtt jár az újsütetű nemzettudat történeti vissza vetítésé vei. Eszerint a macedón nemzet már réges- rég létezett, csak - ahogy ezt Stefan Tro- ebst német politológus találó hasonlattal érzékelteti - bebábozódott formában, történelmi kényszerűségből bolgár-szláv nyelvet használva. De aztán a bábból ki­kelt és szárnyra szökkent a „macedón pillangó". Nos, a képi beszéd mögött eleve ott rejlik a lehetőség, hogy ha úgy adódik, a történelmi jog mai területeket követelő hangoztatásához folyamodjanak. S vala­mi hasonló történt a Macedónia függet­lenségének kikiáltása utáni egyik szkop­jei tömegtüntetésen, ahol a transzparen­sen megjelent Nagy-Macedónia térképé­nek vágyképe. Ilyen háttérrel talán nem is olyan furcsa az új Macedónia szimbo­likája miatti felháborodás. A görög poli­tika számára már maga a név is idegesítő, hisz Macedónia egy létező görögországi tájegységet is jelöl és az új államot jő adag gúnnyal „Szkopje országnak” neve­zik. A Makedónjai Fülöp szarkofágján felfedezett 16 sugámyalábos, vörös ala­pon levő napkorongot a görögök is a ma­guk jelképének tartják. „Talán lyukas zászlót akarnának a görögök az új mace­dón államnak" - élcelődnek egyes nyu­gati diplomaták. Tény, hogy a felségjel körüli görög színjátékra emlékeztető egyes megnyilatkozások olykor erre okot is adnak. De ne becsüljük le a történelmi érzékenységet: gondoljunk a szlovák-ma­gyar címerkonfliktusra. S a macedón tu­datban egyébként elevenen él a Nagy Sándor ókori macedón államával folyto­nosságot őrző történelmi legenda is. Dehát! Milyen veszélyt jelenthet Gö­rögország számára a kis kétmilliós Mace­dónia a maga 15 ezres rosszul felszerelt hadseregével - vetődhet fel önkéntelenül a reálpolitikai megfontolás. S végül is, Macedónia számára függetlensége megó­vásának záloga a helsinki értekezlet hatá­rozatainak betartása. A macedón alkot­mányszöveg egyébként rögzíti is a hatá­rok sérthetetlenségének elvét. S nem két­séges, hogy az európai demokratikus közvélemény az európai értékrendbe be­tagozódni kívánó macedón igyekezet iránt érez rokonszenvet. Miközben az ilyen jellegű vérszegény görög demokra­tikus megnyilatkozásokat magában Gö­rögországban képes elszigetelni az ottani politika, többek között egy olyan mód­szerrel, mely valóban közép-európai, a szlovák-magyar viszonyra emlékeztető párhuzamokat sejtethet - csakhogy több­szörösen csavart paradoxonként. Az el­lenségképet gerjesztő görög politika élhet a macedónokkal szemben egy olyan fo­gással, aminek itt Szlovákiában lehetünk tanúi a megboldogult magyar miniszter- elnök nagy vihart kavart kijelentésével kapcsolatban. Vagyis Helsinki szelleme, a határok sérthetetlensége, ez mind na­gyon szép - de a 15 millió magyarért fe­lelősséget vállaló kinyilatkoztatás a szlo­vákok körében értetlenséget vált ki, és képzelet szülte veszélyérzeteket táplál. Azon az alapon, hogy ki tudja, mit hoz a jövő? Nos, a görögök így fordíthatják a Nagy-Macedónia körüli hangulatkeltést a gyenge, élni akaró Macedónia ellen, s ez gazdasági blokáddá fajult. Közös szembenézést a múlttal A múltképre telepedő ködök eloszlatá­sa alighanem elengedhetetlen lépés. Erre egyébként hajlandóságot mutat Kiró Gli- gorov macedón köztársasági elnök, Tito egykori pénzügyminisztere, amint erről nemrégi Németországban tartott előadá­sa is tanúskodik. De az elnök a nemzeti érzékenység miatti feszültség levezetésé­nek erőszak- és zsarolásmentes eszközei­hez ragaszkodik. S ebben alighanem szá­míthat a Nyugat jóindulatú támogatásá­ra. S a kérdés, lesz-e egyáltalán módja, hogy élvezhesse ezt a támogatást? Vajon a görög-szerb érdekpolitikai érdekközös­ség nem állítja-e Macedónia esetében is kész ügy elé Európát és a nagyhatalma­kat? (me, micsoda problématömkeleg kava­rog Macedónia körül a Balkánon, miköz­ben a messziről jött ember úgy keres pár­huzamokat, hogy közben számára csak „térkép e táj”. Talán érdemes mégiscsak gondolkodóba esni, vajon mit sugall ne­künk itt, Közép-Európában a macedóniai Utközőzóna, ahol éppúgy megvan az esély a lőporos hordó gyújtózsinórjának hatás­talanítására, mint működésbe hozatalára. Egyet mindenképpen: a múlttal térségünk népeinek is közösen kell szembenézni, hogy ne váljon súlyos következmények­kel fenyegető veszélyforrássá. Itt is kön­nyen keletkezhet rövidzárlat a külpolitikai józanság és a nemzeti-etnikai türelmetlen­ség térközében. Kiss József tgy í z (I.) Elátkozott, majd megszabadított királylányok, tün­dérek és boszorkányok, gonosz mostohák és jóságos kisleányok, őzikék, ördögfiókák, szegényleányok meg kényes hercegnők, gőgös húgok, szelíd édesanyák, Iluska, Tündér Ilona, Hófehérke... Majd egyetlen pilla­nat, s a jelmez, a maszk mögül kitekint a gyermekkor, az öröm, a felszabadultság. Kezek fonódnak össze. A dalban megtalálod önmagad. A külön is együtt csodás percei - leírhatatlan melegségű rádöbbenés ... Rád is­merek, kisleány! Sokan vagytok, s köztetek egyedül Te vagy. Ebből eredeztetve: sokan vannak ilyenek. Vagytok. Olykor már a nő testét mutatva, de a gyermeklélek szárnyalásá­val. Már szólít valami, de még marasztal a virágszirom- nyi ártatlanság. Meg ne törjön a varázs! Meghajolsz. Magadból fakadó természetességgel ki­lépsz a szerepből. Szabad vagy. Belül mégis kötnek a születő, ismeretlen érzések. Naponta meglepődsz, mennyire másnak látnak a felnőttek, mint ami valójá­ban vagy. Most is vigyáznod kell minden lépésedre. Meg be botolj, el ne lökd a társadat! Pedig más dolgok most egyszerre sokkal egyszerűbbek lesznek. Örömtől izgatottan markolászod annak az osztálytársadnak a ke­zét, akivel ha a nagyszünetben ügyeletesek vagytok, beszélni sem vagy hajlandó. Gyönyörű jelmezed van. Hiszed, hogy eltakarja a görbének hitt lábadat. Ha te nem érzed, biztos vagy benne, más nem látja meg zava­rodat, amikor a mesebeli történet szerint meg kellene csókolnod a királyfit játszó Lalit. Orrotokat dörzsölitek össze, mint két kiskutya. Mindez olyannyira jól sikerül, hogy a kínos másodpercekig tartó zavart váró közönség önfeledt kacagásba tör ki; látva és mindenekelőtt saját életéből ismerve a helyzet lelki kínokat elfedő komiku­mát. Ennek ellenére szereted a játékot. Ezt a másoknak elmondhatatlan érzések és gondolatok közlésére alkal­mat adó gyermekcsapatot. Velük még tudsz őszinte lenni. Otthon már titkaid vannak. Anyura tartozók, meg apunak elárultak. Igazából ezek már nem is tit­kok. Valamelyik mesében olvastad, hogy a legnagyobb ti­tok a csend, a hallgatás lakatjára zárva. Minden más egy feloldása a megtarthatatlan titoknak. Igazából ezért szereted a közös játékot. A színjátszó csoportban úgy tudsz önmagad maradni, hogy nem kell titkolóznod. A dolgok ott mintha fordítva történnének veled. Lelked titkává lesz mindaz, amit a többiek kimondanak. Övéké meg a te gondolatod, mert minden annyira hasonló. Ná­luk és nálad. Bennük és benned.- Valami elveszett - éneklitek a legkomolyabb ko­molysággal. És mégis reményteljes szomorúsággal. El­veszett és veszik minden órában, percben, másodperc­ben. Folyik, zuhog, zúdul, száguld az időfolyam. Elso­dorja a legszebb kincset - a gyermekkort. Meg kellene tartani, legalább titokban. De már alig jut neki hely. Akárcsak játékaidnak a szobádban. Fur­csa érzéseket szülő ajándék-csecsebecsék szorítják le a polcról a játékokat. Tankönyv tankönyv hátán a polco­kon. Rajzaidat elfedik a popsztárok képei. Még a ten­gerparton anyával és apával készült fotók tartják a gyermekkor frontját. Most már nemcsak hogy nem jut pénz a nyaralásra, de a szándék sem születik meg. Azt hiszed, csak te vágysz a közös lubickolásra, apa tenger- vízszagú ölelésére, amikor úszni tanított? Meg anya tü­relmére a szálloda fürdőszobájában elmagyarázott dol­gokkal kapcsolatban. Most mintha már ők se tudnák, hogy igazából gyerekként kezeljenek, vagy komoly ka­maszlányként. Miért is tudnák, ha magad sem tudod, mit is szereméi igazán? (II.) A félhomályban könnyed mozdulattal meglib- bentette a fodros miniszoknyát. Egyetlen pillanatra az elasztikus nadrágon végigsiklott a szivárványos fény. Barátnőjével óvatosan körülnéztek, majd egy sokáig gyakorolt, betanult mozdulattal hátradobta kibontott haját. Egy pillanatra hátranéztek a mögöttük mocorgó kamaszokra, akik hangosan mormoltak valami meg­jegyzésfélét a lányok halk érkezésével kapcsolatban. Leültek, s abban a pillanatban kuncogni kezdtek a fiú­kon. Hátra-hátra néztek, majd nevettek. Folyamatosan, egészen addig, míg az egyik magát érintettnek tekintő „férfiú” meg nem unta a dolgot:- Unalmasak vagytok. Lehúzzuk a rolót - vetette oda félvállról. Láthatóan ez a hányaveti megjegyzés csendesítette el a két lányt. Ettől a perctől kezdve mereven ültek a szín­padot figyelve. Hajukon a szembefény és a finom nőies mozdulatok rajzoltak apró csillagokat. Alig fél órája még ők ketten voltak a legkisebb fiú figyelmét felkelte­ni akaró királylányok. De ott a színpadon még más ér­tékrend szerint keresték a legügyesebb, legokosabb fér­Átváltozások fiú kegyeit. Kedveskedéssel, gondoskodással, figye­lemmel, hűséggel, szellemes beszélgetéssel. Most meg mintha egy nyersebb világba kerültek volna. A fiúk itt nem a legkisebbek akarnak lenni, hanem a legnagyob­bak - erőben, pénzben, hatalomban. Ahol csak úgy le lehet húzni a rolót, meg bejelenteni egy lánynak, mennyire unják őt, ott nem kellenek hőstettek, fölösle­gesek a próbatételek. Úgyis az nyeri el a hivalkodó ru­hákban páváskodó „királylányok” kezét, akinek már megvan a fele királysága. Minden más mellékes és unalmassá válik. Mert mostanság kicsiny, de annál biz­tosabb jövedelmeket hozó királyságokat keresnek, s cserébe legfeljebb szép arcot, pingált mosolyt és aero- bickal formált testet kínálnak. Hová lesznek a mesék? Hová tűnnek el a próbatéte­lek kitartásra, önfeláldozásra nevelő feladatai? Egyálta­lán tudnak-e majd egymásért vállalni áldozatot? Nem pénzért, nem gazdagságért, nem hozományként kapott újkori felekirályságokért. Lesznek-e boldog szegény­emberek, kiknek öröme telik gyerekeik tudásában, be­csületességében? Akkor is, ha netán ezek az erkölcsi értékek a korunkban tapasztalható mértéknél is jobban a háttérbe szorulnának? (III.) Királylányok a színpadon. Egyiknek csillogó koronája, földig érő ruhája. Másiknak csupán a koroná­ja adja a külsőséget. Van, aki korona nélkül is király­kisasszony lélekben. Más-más jelrendszer működik... Fiúk, lányok a nézőtéren. Királyfiak, szegénylegé­nyek, királylányok, szolgálók a színpadon. Képes-e a mese igazsága felerősíteni olyan lelkisé­geket, amelyek kiveszőben vannak a nézőtérről?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom