Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-16 / 3. szám

32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévé­és rádió­műsor A jövendőmondó szerint január 16-án jön az ítéletidő... írásunk a 8. oldalon Mit ígérnek a csillagok 1994-re? Horoszkópunk a magazin 6-7. oldalán Loksáné Rácz Katalin párizsi élményeiről, a fair play klub tevékeny - ségéről, egykori sportágáról mesél Interjúnk a 16. oldalon 3 1994. január 16. XXVII. évfolyam Ára 7 korona magazin '■7'—csodálatos, ragyogó y nyári reggelen, ami­kor a Korai madárcsicsergésben is sejteni lehetett a délelőtti hő­ség kinyújtott karjait, egyik költő barátommal azon a vidéken vo­natoztunk, ahol Kodály is gyűj­tötte népdalainkat. A srác föl- dim is, hogy úgy mondjam, elvba­rátom is, a világról alkotott véle­ményeink sem' állnak fényévnyi távolságra egymástól. Még élt bennünk a rendszerváltás utáni keserédes öröm és a bizakodás - egyre vastagabban ülepedő zac- caí, persze. Miről is beszélhet­tünk volna, két kisebbségi ürge, mint az asszimilációról. Hogy fogy a magyarság a szülőföldjén. S persze, az iskoláinkról, mert azzal az utolsó kukás is tisztában van, hogy jövőnk oda van letéve. Arról, mi mindent összeirkáltunk már iskoláink védelmében, hány fondorlatos módját próbálgattuk a gyengéd rábeszélésnek, ne hagyják a szülők gyermekeiket más nyelvűvé neveltetni, ne ve­gyék el tőlük Arany János, Szent- györgyi vagy József Attila nyel­vét. Hogy az „államnyelv“, a „hivatalos“ nyelv későbben is megtanulható, de minden nép csak saját nyelvén lesz tudós. Ar­ról, hogy unjuk már a sóderolást, ha a szülők egy része úgyis elsza­kítja gyerekét az anyanyelvtől, abban a bárgyú reményben, hogy orvos, mérnök, miniszter lesz belőle. S arról, hogy hetvené­ves múltunk ennek a sóde­rolásnak a tör­ténete, hiszen már a huszas, harmincsas években sem cikkeztek másról tolifor­gatóink, s azok, akik felelősséget éreztek népük iránt. Ugyan mit jajgatunk mi itt, mondta barátom, hiszen nincs az az isten, aki megtilthassa, hogy magyar iskolába írassam a gyere­kem. Aki meg másként tesz, azért nem kár. Különben is, egy nem­zet felemelkedése vagy megma­radása nem mennyiségi kérdés. Ezen aztán elvitáztunk egy dara­big. Mert amiről barátom beszélt, az valahol igaz, ám igencsak rész­igazság. Igaza van, ha magáról beszél, a felvilágosult és tanult fiatalról, akit nem lehet elámíta­ni jelszavakkal és politikai szlo­genekkel, ám a közre vonatkoz­tatva valahol sántít a dolog. A sta­tisztikák nem hazudnak, világo­san látható a számok tükrében, hány iskolánk, osztályunk, első­sünk volt példának okáért az öt­venes évek elején, amikor bein­dultak a magyar iskolák, s meny­nyi van manapság. Tudj uk, hogyan sorvasztották módszeresen, mint lassan őrlő malomkövek közt, magyarságunkat, hogyan körze- tesítették iskoláinkat, hogyan próbálkoznak a hatalom mai le­téteményesei az alternatív okta­tásnak nevezett újabb manipulá­ciójával, amely a külföld felé szép, propagandisztikus prog­ramnak tűnhet (hiszen választha­tóságot jelent), ám nem kétséges, mi lappang mögötte. A fiatal szlovák állam magukat demokratáknak nevező új veze­tői nagyon is tisztában vannak azzal, amit például Makovecz Imre fogalmazott meg a minap: a magyar nép nagyon öreg és na­gyon bölcs, s nem lehet egyköny- nyen legyűrni, beolvasztani, eltün­tetni. A kisebbség viszont mindig kiszolgáltatott, hiszen a többség által megszavazott törvények szabják meg életét, életterét, mindennapjait. Az új hatalom az­zal is tisztában van, hogy most már nem lehet tiltani, körzetesí- teni, s új módszerek szükségeltet­nek iskoláink további sor­vasztására. Az idei költségve­tésben meg­szavazott száz­millió koronás összeg az al­ternatívnak nevezett program támogatására nem hagyhat kétséget bennünk, hogy mire megy ki a játék. Ez a százmillió hatalmas összeg, kü­lönösen akkor, ha (az erőszak­szervezeteket kivéve, mint a ka­tonaság vagy a rendőrség) az or­szág életének minden területén lefaragták a mozgásteret, ami­kor kevesebb jut egészségügyre, kultúrára, szociális kiadásokra. Amikor tömegek szegényednek el és nő a szociális feszültség, el­lehetetlenül a mezőgazdaság és romlik a tömegközlekedés, ak­kor Cérnák úrék bőkezűen bele­nyúlnak az adófizető szlovákság és a mi zsebünkbe, hogy tovább folytassák azt a politikát, amelyet valaki frappánsan a szegények imperializmusának nevezett el. Barátom nyilván egy percig sem vitatja, hogy helyzetünk nem megnyugtató. De elegendő mondjuk az első csehszlovák köz­társaság idején (amikor Európá­nak talán utolsó demokratikus bástyája volt az ország) készült iskolai tablókat kézbe venni. Ezekről a képekről az eleven tör­ténelem néz farkasszemet ve­lünk. Negyven, ötven kopasz, elálló fülű, olykor mosolyt fa­kasztó fizimiska néz ránk a nem is távoli múltból, akár egy kis fa­lucska egyetlen szem tanítóját közrefogva. Tegyük melléjük a mai képeket. Azokat is, ame­lyeken senki sincs. túl minden sóderolá­son, érven és ellenér­ven, szívhezszóló és racionális szövegeken, egyetlen dolgot még a pártállamban sem tudtak letadagni: hogy tudniillik Szlo­vákiában a magyar iskolák szín­vonala mindig elérte a többségi nemzetéit, sőt, enyhén megha­ladta azokat. S ahhoz sincs sok hozzátennivaló, hogy az anya­nyelvi iskolából kikerült nebu­lók sokkal nagyobb hányada vált mérnökké, orvossá, hasz­nos és kiművelt fővé, mint az ismereteket idegen nyelven elsa­játítani kényszerülők. Ennél jobb alternatívát pedig nem kí­nálhat senki. Kövesdi Károly ALTERNATÍVÁK Hegedűs Géza: Szonett az anyanyelvről Hazám: magyar nyelv - igék, főnevek és melléknevek kincses birodalma - jó ezerév formálta műremek! Varázsodat a lélek befogadja, ájult erőt adsz minden munka-napra és elringatsz, ha békén pihenek. Valóság lesz a képzelet kalandja, ha szavaidban értelmet nyerek. A Siralom s a Halotti beszéd szavai óta járulok eléd és évszázadok költőit idézem. Te vagy az otthon és a nagyvilág. A nyelvtanod a törvény, melyen át a mondhatók szabályait megértem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom