Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-08 / 19. szám
Még a nagykönyv sem szólhat szebb szerelemről... 1984 májusában, pár nappal az érettségi előtt Denisa Kucerová próbafelvételre utazik Budapestre. Főszerepet kap Sándor Pál Csak egy mozi című filmjében. Major Tamás, Jean-Pierre Le'aud és Gisela May partnere Ragályi Elemér kamerája előtt. A másodoperatőr: Dér András. Kezdődik a forgatás és elindul egy szerelem. A fiú egy szót sem tud szlovákul, a lány nem beszél magyarul. Oroszul társalognak, szótárat lapozva. Mire elkészül a film, már elválaszthatatlanok. Egy évvel később házasságot kötnek Budapesten. Denisa Kucerovából Dér Denissa lesz, és újabb filmszerepekre hívják. Heinrich Mann Ronda tanár urjának Fröhlich Rózáját még Pozsonyban játssza el, az itteni színművészeti főiskola növendékeként, a Hajnali háztetők vakító ragyogású Aliszját már Budapesten, Dö- mölky János rendezésében. Tíz évvel az első budapesti forgatás után Dér Denissa immár magyar színésznő. Pilisborosjenői kertes házukban már alszanak a gyerekek, Ászja, Zsolt és Mária Franciska, amikor találkozásukról, szerelmükről s házasságukról beszélgetünk.- Sokkal nagyobbak, hiszen tizenkilenc éves voltam. Anyám nagyon fiatalnak tartott az önálló életre. Féltett és igaza volt. Látta, hogy otthagyom a főiskolát és elmegyek valahová, ahol a nyelvet sem beszélem, és ott akarok színésznő lenni. Látta, hogy minden szálat elvágtam magam körül, s mint egy kitömött bőröndöt, fogtam a hasamat, és elmentem otthonról. Terhesen. Örökre. Mindent bevetett, hogy visszatartson, de nem sikerült neki. • Ki kezdett el erősebben szlovákul, harmadik: Gottwald, negyedik: pálmák, az ötödiken ismét Gottwald. Kilépek a pátemoszterből, mindenütt sötétség, csak a folyosó végén pislákol a neon. Keresem az irodát, egyszer csak feltűnik a jó megjelenésű, atlétatermetű szlovák Jean Marais. Denissa papája. Ott áll a gép fölött és a lánya képeit fénymásolja. Portás a földszinten, Gottwald a folyosókon, a papa az emeleten - és én. Rajtunk kívül senki. Ki fog nekem segíteni? Innen én élve ki nem kerülök. S akkor mutatja nekem a A boldogító igen, Budapesten Dér Andráséknál Pilisborosjenőn 9Kiben ébredt fel korábban az érzés? Ki fedezte fel elsőként a másikban a nagy őt?- Furcsán kezdődött köztünk a szerelem, különös előjátékkal - vélekedik a családfő. - Megcsináltuk a próbafelvételt, visszanéztük a felvett képsorokat és azt mondtam a rendezőnek: válasszon bárkit a szerepre, de ezt a lányt még csak véletlenül se. Iszonyúan nem tetszett.- Tessék! Nem tetszettem neki - nevet Denissa.- De csak mint színész - folytatja András. - A nőig ugyanis el sem jutottam. Mert ott volt az anyja, aki „eltakarta” őt. Most is látom, ahogy a filmgyár folyosóján masíroznak. Elöl a mama, mögötte a lánya. Szürke, kötött ruhában, a lehető legelőnytelenebb megjelenésben. Iszonyú kép volt. Ez örökre megmaradt bennem. Sándor Pali viszont azt felelte: „Te hülye vagy, fiam! Nagyon jó ez a lány. Ő lesz az, neki adom a szerepet.” Én még akkor nem tudtam, hogy ez az „ó lesz az” több jelentésű mondat. Mert nemcsak a filmben, az életemben is övé lett a főszerep.- Én a próbafelvétel napján észre sem vettelek - szól közbe Denissa. - Én ott csak azt láttam, hogy mindenki engem bámul. Onnantól kezdve emlékszem rád, hogy megkaptam a szerepet és ruhapróbára jöttem. Beléptem a produkciós szobába, és ott álltái a falnál két fiatal sráccal. Odasúgtam a tolmácsnak, hogy nem tudom, ki ez a fiú, de nagyon örülnék, ha ő mutatná meg a várost. Talán megéreztem benne valamit, nem tudom. Szerelmes még nem voltam bele, az biztos. Szerintem a jó Isten hívta fel rá a figyelmem. 0 szólhatott, hogy ez nekem való férfi, én meg hallgattam rá. És akkor nekünk, külföldi színészeknek béreltek egy lakást, ott laktunk a forgatás utolsó napjáig, és ott kaptam meg a táviratot, amelyben az állt, hogy „Én hiszem, hogy az ember repülhet. András.” Nem akartam hinni a szememnek, ugrándoztam örömömben, hogy ez a srác szeret engem. Közben semmit sem értettem. Szeret? Hiszen nem is ismer, és én sem ismerem. Catherine Deneuve mondta egyszer kedvenc divattervezéjéről, Yves Saint-Laurent-ről: „Végre egy férfi, aki csak öltözteti akar.”- Az előzményekről se feledkezzünk meg - veti közbe András. - Szóltak, hogy a Denissának napszemüveget kell venni a filmbe, és hogy elmehetnék vele körülnézni a városba. Szerintem a színfalak mögött már szőtte-szö- vögette szépen a hálót.- Nem szövögettem semmit! - tiltakozik Denissa, közben jóízűen kacag.- Akkor miért éppen nekem kellett elmenni veled? És a fotókkal is engem bíztak meg, ami nem igazán a másodoperatőr feladata. Bármelyik asszisztens lefényképezhetett volna. Biztos, hogy zajlott valami a hátam mögött. Én voltam a naiv, mert az hittem, hogy fontos vagyok, közben... Nevetünk. András szellemessége, humorérzéke, finom csipkelődése megemeli beszélgetésünket.- Mentünk a városban, s látod, ez is megmaradt bennem, egész idő alatt cikiztelek.- Igen, csupa tüske voltál, erre én is emlékszem.- Nem bírtam elviselni a képet, amely rögződött bennem. Pökhendinek láttalak és magabiztosnak.- Engem? Akkor összetévesztesz valakivel.- Szemtelenül fiatal voltál és rettenetesen gyönyörű, nekem meg volt akkor egy hétéves, erősen túlérett kapcsolatom, amelyből szerettem volna kikecmeregni végre. • És akkor ott volt a nagy lehetőség, Denissa által.- Persze, de hogyan? - szól az érintett. - Meghívott a Margit-szigetre egy fantasztikus cukrászdába, ahol mindenféle finomságokat rendeltünk, és a végén egyáltalán nem zavartatta magát. Még csak el sem kezdte keresgélni a pénztárcáját. Előre kigondolt szemtelenség... láttam az arcán, hogy mire gondol. „Hagyni fogja vajon, hogy én álljam a cechet vagy nem? Ha remek csaj, akkor kifizeti.” És én kifizettem. Még jó, hogy volt annyi pénz a zsebemben.- Jobban kerestél a filmben, mint én - csap le a megjegyzésre András. - Téged sokkal jobban fizettek. Erre koccintani kell. Finom, zamatos vörösborral.- Akkor már kóstolgattuk egymást. Trabant-Combival furikáztam őt a városban, hogy megmutassam neki a legszebb helyeket. Felmentünk a Kiscelli Múzeumhoz, az ott szép, romantikus hely, ahol jól lehet beszélgetni. • Természetesen oroszul.- Kizárólag oroszul. Illetve volt már akkor egy közös szavunk is. A sonka. Amikor ugyanis fotóztam őt, és felült egy BMW elejére, szóltam a tolmácsnak, hogy mondja már meg neki, rejtse el a sonkáit.- Ezt a szót, hogy sonka, nem lehetett nem érteni - kacag Denissa.- Igen, rögtön tudta, miről van szó. Aztán fotóztunk tovább, és a gép lencséjén keresztül, ahogy a közeliket készítettem róla, észrevettem, hogy a tekintetében valami egészen más van, mint amit addig gondoltam. Mindennek az ellenkezője. Olyan volt a szeme, mint egy végtelen alagút, és én belezuhantam ebbe az alagútba. Este elmentünk táncolni a Fészekbe, és ott, azon a napon éreztem, hogy alábbhagy a cinizmusom. Eszméletlenül beleszerettem. • Ezt kellene most mondania a másik félnek is.- Én csak arra emlékszem, hogy akkor már szép volt minden. A város, a forgatás, András... semmilyen felelősség nem volt rajtam.- íme a felelőtlen szerelem! - kapja fel a fejét András. - Én bezzeg, nem mondhatom el ugyanezt. Harmincéves fejjel már máshogy gondolkozik az ember. A színészcsajokról is határozott véleményem volt, és ez a kép mozgatott abban is, ahogy Denissával szemben viselkedtem. Biztosan azért voltam olyan cinikus, mert védekeztem. Megjelent előttem egy fiatal, ragyogó szépségű szlovák lány, akit mindenki megcsodált, én meg azt mondtam: lehet akármilyen gyönyörű, én akkor sem fogok a lába elé borulni. Aztán mégis leborultam, s ahelyett, hogy a filmre figyeltem volna, egyedül ő lett a fontos. Ott volt a nagy lehetőség, és eszembe sem jutott megmutatni, hogy tehetséges vagyok. Sokkal többször néztem az ő szemébe, mint a kamerába. • Később, a forgatás után, levelek tömkelegét írhatták egymásnak.- Megvan még belőlük néhány, de nagyon nehéz megfejteni egyik-másik tartalmát, András ugyanis hadilábon áll az orosszal. Olyanokat írt, hogy „Találkozunk tegnap.” Képtelen volt megtanulni, hogy zavtra. Ebben ma sem változott. Mindig fordítva adja fel a gyerekekre a ruhát.- Valami varázsom nekem is kell, hogy legyen. Egyébként a te leveleidben sem volt minden rendben. Nagyon filozofikus és nagyon költői sorokat kaptam tőled alanyok és állítmányok nélkül. • Volt olyan momentum, amikor megingott a szerelmük? Denissa válasza töri meg a csendet.- Igen, egyszer. Amikor visszajöttem Pozsonyba, hogy elkezdjem a főiskolát. Az nagyon nehéz időszak volt. Két városban éltünk kétféle életet. Én tanultam, András meg dolgozott. Nem sokáig bírtam, hogy két-há- romhetente lássuk csak egymást. Ott akartam lenni, ahol a gondolataim jártak.- Ezekből a hónapokból a pályaudvarok maradtak meg bennem. Várakoztam, utaztam, búcsúztam. Közben a barátaim mind, kivétel nélkül hűteni igyekeztek. Hogy szép kaland volt, de ébredj már fel, ne gondold, hogy ennek folytatása lehet. Egyikük sem hitte, hogy komoly a dolog. Én meg annyira biztos voltam benne, hogy még meg sem csókoltam őt igazán, amikor otthon már bejelentettem: szerelmes vagyok. • És hogyan fogadta a család?- Anyám fantasztikusan liberális. Neki az volt az elmélete, hogy ha tiltom, elveszítem a gyerekem. És mert szeretett, nem akart elveszíteni. Nem mondom, hogy virágesővel fogadta a bejelentést, de gyorsan megkedvelték Denissát. Egy fiús anya számára nem a nyelvi akadály a legnagyobb dráma. Előbb azt az érzést kell feldolgoznia, hogy nőt visz haza a fia. Ez az első nehéz falat számára. • Pozsonyban, gondolom, nagyobb csaták zajlottak. illetve magyarul tanulni?- Ebbe én olyan patriarchális módon éltem bele magam. Elfogadtam az asz- szony áldozatát. Annyiban segítettem neki, hogy az orosz szavak fölé magyarul is odaírtam, amit tudatni akartam vele. Pesten aztán minden gyorsabban ment. Ha elkezdtünk volna angol nyelvtanfolyamra járni, akkor az lett volna a közös nyelvünk, csakhogy Denissa hihetetlen szorgalommal haladt előre. • Amikor Dömölkyvel forgatott, emlékszem, már Ottlik Géza könyvét falta.- S ami egészen különös: azzal, hogy egy új nyelv épült fel benne, s ennek én is segédmunkása voltam, felépült benne egy új kultúra is. Kezdetben az én barátaim voltak az ő barátai, később azonban a saját körét kezdte el kialakítani.- Ebben a körben pedig mellékessé vált, hogy hol születtem és hol éltem korábban - vélekedik a feleség. - Ászja nyolcéves, Zsolt négy és fél, ők már szépen beszélnek szlovákul is, de arra tanítom őket, hogy ez csak nyelvi pluszt jelent, egyébként Isten gyermekei vagyunk és mindent a szeretet szemüvegével nézünk. Én hol magyarul, hol szlovákul társalgók velük, András pedig épp a mi beszélgetéseink alapján bővíti szlovák szókincsét. Mellesleg nagyon jól szórakoznak rajta a gyerekek, amikor szlovákul szól hozzájuk. Ászja a házi tolmácsa. Ő szokta kiigazítani, ha hibásan mond valamit. • A leánykérés hogyan zajlott le annak idején? A kiválasztott volt a tolmács? András int, hogy másképpen történt.- Jött egy üzenet, hogy a papa péntek este fél hétkor vár a hivatali szobájában. Leszálltam a vonatról, és egyenesen hozzá mentem az oktatásügyi minisztériumba. Fel az ötödik emeletre. Ez is úgy maradt meg bennem, mint egy film. Első emelet: Gottwald szobor, második emelet: pálmafák, nagy csomó képet, hogy: Schön, ja? Schön? Igen, schön, mondom én, és hozzáteszem gyorsan, hogy szeretem. Erre hatalmas kezével elkapja a nyakamat és egészen az orráig húz. Kész, vége, gondoltam, most fog megfojtani. Megmutatja még egyszer a lányát, képen, és nincs tovább. Szereted őt? - kérdezi két centire az orromtól. Áno, vágom rá, amilyen gyorsan csak tudom. Én is nagyon szeretem, váltott németből szlovákra és mutatta is, hogy értsem: aztán vigyázz rá, mert ha nem, véged. És én hihetetlen sebességgel helyeseltem. • Lemondásból kinek jutott több?- Természetesen nekem - szól ironikus hágón András. - Nekem a nőkről kell lemondanom, Denissának csak a munkájáról. És arról sem mindig. • Három gyerek mellett, amíg kicsik, igazából nem is nagyon lehet mást játszani, csak anyaszerepet.- Nekem ez így természetes. Hogy a legfiatalabb éveimet adjam a gyerekeknek.- Nem nekem, a gyerekeknek - „fűszerez” András.- Te is gyerek vagy, nem? - kacag a feleség, majd egészen más hangon folytatja. - Szerintem az a boldog ember, aki rájön, hogy veszíteni csak ezen az oldalon lehet, a magánéletben. Ha nem szültem volna három gyereket, akkor talán kétszer annyi filmben játszhattam volna, mint így, de ezek csak plusz dolgok számomra. Én a szívemmel gondolkozom, ami sokkal nehezebb, mégsem akarok változtatni ezen soha. A gyerekeket is arra tanítjuk: a szépet, a jót keressék, azt vegyék észre mindenben, s mindenkiben. Ászja katolikus, de zsidó iskolába írattuk, hogy ezen a téren is nyitott legyen. Biztonságot és nyugalmat teremteni, erre törekszünk Andrással, és hogy jó úton járunk, azt abból tudom, hogy nem érzek zűrzavart a lelkemben. Szabó G. László (Oláh Csaba felvétele) INTERJÚ 1994.május 8. ilBSÉmap EL VÁLASZTHATATLANUL
