Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-24 / 17. szám
szerepel. Mára két ilvény és Kissalló is iről és lótenyésztéséről Az 1848/49-es szabadcsatájának színhelyén cot vívnak az ott élők. li egyáltalán... I lm ^■ i1T ilUU VJP anélküliek száma is jelentő- gemelkedett, legalább har- zázalékra ugrott, és télen :ől is több! De hogy ne csak tívumokról beszéljek, hadd m meg Zelenánskyék csalá- ;emét, amely csaknem negy- ibert foglalkoztat, és tejteret egyre szélesebb körben . Sajnos a termelő' magánvál- ból van kevesebb, de ha két- ilyen lenne még, akkor már ák tartani a községet! y fecske mit csinálhat? irat nem is, igényt azért te- t. Mondjuk a kultúrára. a szlovák és a magyar iskola kettős épületét. Ma a magyar iskolába 98 gyerek jár, míg a szomszédos szlovák nyelvű iskolában 256-an tanulnak. Kicsindi Józsefné, a magyar iskola igazgatónője szerint alig néhány éve még fordított volt a helyzet:- Én 1963-ban jöttem ide, úgyhogy a mostani gyerekek szülei közül csaknem mindenkit tanítottam. Az a legfájóbb, hogy sokszor, bár mindkét szülő magyar, amikor a gyerekük első osztályba megy, nagy meglepetésre nem hozzánk íratják be! A legtöbbje azzal érvel, hogy nézzük meg, ő mire vitte! És hiába mondom, hogy arra vitted, amire képes voltál! Tóth Árpád tanár úr még azt is hozzáfűzi, hogy a falu összetétele, a negyvenvalahány százaléknyi magyar, és az ötven százalékot meghaladó szlovák nemzetiségű lakos arányszáma csak globálisan érvényes, a nagysallói magyarság ugyanis elöregedett. Ráadásul ezen a vidéken a vegyes házasság az általános, és a vegyes családban cseperedő gyerek szinte mindig szlovák iskolába kerül.- Az igaz - fogalmazza meg velősen a tanár úr -, hogy semmilyen különleges probléma nincs az itt élő szlovákok és magyarok között, de ez csak annyit változtat a helyzeten, hogy vészharangot kongató sorstársainktól eltérően mi szépen, csendben bólogatva olvadunk bele egy másik nemzetbe. Kicsindi Józsefné és a tantestület most azért aggódik, mert a költség- vetésre hivatkozva járásszerte összevonják a kis létszámú osztályokat, és nagy a valószínűsége, hogy a következő iskolaévben a Nagysallói Magyar Tannyelvű Alapiskola alsó tagozata is két osztályra csökken. Ráadásul a felsősök nevelési tantárgyait is kénytelenek lesznek összevonni, ami nemcsak a gyerekeket, hanem a tizenegy tagú tanári kart is bizonyára érzékenyen érinti majd... Hogy mit lehet tenni? És hol kéne kezdeni? A bölcsődében, az óvodában, az utcán? Talán nem csak üres frázispufogtatás, hogy a jelen elviseléséhez és a jövőre való felkészüléshez mindenkinek ismernie kéne a múltat. A sajátját és a közösségét, amelyben él. Mert a gyökerét vesztett ember először becsukódik, azután elárvul, hogy végül a sehová se tartozás kórjától bágyadtan majd még az ünnepit is elveszítse. M. Csepécz Szilvia Fotó: Méry Gábor művelő, Múlik afféle minde- ngoraórákat ad, lkat fest, műsort a baj, hogy az ;ket nem érdek- zösségi élet. Itt a korszerű, két- ven férőhelyes :em, és az átla- íézőszám úgy n körül mozog, yen műsort ünk, a ráfizetést eleve beleljük. Még szerencse, hogy :gi hivatal támogat bennüninló a véleménye Dora La- a Csemadok jelenlegi elnö- is. A mindig mosolygó fiata- bizonygatja: ndent megteszünk, amit tu- Moha a tagságunk csaknem iz főt számlál, az aktív ta- eglehetősen kevés. Én szinte kkorom óta dolgozom ebben ízetben. Akkoriban színdara- zottunk, próbálkoztunk a ha- tyőrzéssel is, de ma? Nem tu- agy mi az oka, de nagyon ne- embereket kimozdítani ott- Próbáltuk már a diákokat is mi a munkába, sajnos fele- edménnyel. Alig néhányan ak, viszont akik mégis, azok- yon jó a kapcsolatunk. A nyá- dulásra persze sokkal többen íznek... Amit még elmondanék, hogy a magyar iskolával szorosan együtműködünk, kölcsönösen segítjük egymást a rendezvényeink megszervezésében. Például a nagysallói csata elesettjeinek tiszteletére szervezett emlékműsort is közösen készítjük minden évben. Igen, a csata, az emlék, és a tisztelet. Az örökség és a mindennapok csatározásai. A csaknem háromezer lelket számláló községből úgy három-négyszázán öltik fel április 19- én az ünneplőt. Már ez is tömegnek tűnik. Egyelőre. Viselni a múltat és a jövendőt Nagysallóban már 1650-ben tanítottak, méghozzá Bornemissza György rektori irányításával. Az egykori első iskolát persze réges-rég elsöpörték a történelem viharai. Legutóbb 1960-ban avattak új tanintézményt, T alán nincs is még egy olyan város, amelyet annyi mítosz és klisé övez, mint Bécset. A modern, ám hagyományőrző, sajátos varázsú, s nem egészen tipikus európai fővárossá fejlődött hajdani büszke császári székhelyet. Vajon kinek mi jut eszébe Bécs nevének hallatán? Az ügyeskedő keleti beszerzőnek nyilván a Mariahilfer, meg a Shopping City, az éhesnek a bécsi szelet, a Sacher torta, a mulatós kedvűnek a Heurigerek és a Schrammel muzsika. A politikusnak talán a parlament vagy a ma már misztifikált semlegesség, a zenekedvelőnek Mozart, Haydn és Johann Strauss, majd a kék Duna - noha Bécsben se folyó, se kékség, csupán koszos Duna-csatorna található. Marad még a nosztalgiázó, aki - ha tele a zsebe - szívesen ül fiáker- be, hogy körbejárja a belvárost, egy kicsit álmodozzon, a múltba kocsi- kázzon, komótosan, lassan - míg a posztmodern Haas-Haus csupaü- veg homlokzatán visszatükröződő Stephansdom körvonalai felismerhetővé válnak. Nos, álmodozzunk egy kicsit Bécsben - ezúttal a Hofburgban. Ki ne tudná, a várnak csupán egy elenyésző részét nyitották meg a nyilvánosság előtt. Azt, amely ma stílbútorokat, régi gobelineket, császárok és császárnők portréit, személyes tárgyait, kincseit őrző múzeumként szolgál. Egymásba nyíló szobák, pompázatos reprezentációs és fogadótermek... Az egyikben annak idején I. Ferenc József fogadta magánaudiencián alattvalóit. Mi is audienciára készülünk - egy másikra, nem alattvalóként, hanem meghívott vendégként a vár távolabbi szárnyába, az Amelienburg- ba, ahova kíváncsi turisták nem tehetik be lábukat. De nincs itt őrség, sem honi berkekben megszokott illetékes, aki átkutatja motyónkat, meg összes zsebünket. Sehol egy lélek, a pazar lépcsőházból csupán a végeláthatatlan piros szőnyeg sejteti: talán erre kell menni. A fenséges csendet, melyben szinte csak suttogni mer az ember, hirtelen harangjáték töri meg, jelezve, valami készül... Es nicsak, Mária Terézia vonul kifelé méltóságteljesen férjével, I. Ferenccel, majd megjelennek az apródok, kezükben királyi koronákkal. Letérdelnek, megvárják, míg Gábriel arkangyal elüldözi az ördög képében megjelenő ellenséget. II. Frigyes porosz királyt. Nem ámítás, de nem is valóság. Csupán az Amalienburg egyik féltve őrzött csodája - egy történelmi korszak főhőseit képjátékban megelevenítő óra, amely Mária Terézia pozsonyi koronázásának idejébe vezeti vissza a látogatót. Nincs sok idő a kalandozásra a 16. századi Pozsonyban, s még arra sem, hogy bámészkodjunk, elmélázzunk a furfangos császárnő hofburgi szobájában, aki fordított számlapú órát helyeztetett ágya fölé, mert a szemben lévő: tükörből így problémamentesen tudhatta meg, hol is jár az idő szekere. Falba rejtett titkos ajtó nyílik: magánaudiencián fogadja a meghívottakat a Hofburg jelenlegi lakója, Thomas Klestil államfő. Vége az álmodozásnak... Vagy mégsem? Ausztria elnöke II. József szobájában az egymáshoz közeledésről, a teljesen természetesnek vélt újbóli összetartozásról beszél. „Egy igazi republikánus, egy vérbeli diplomata vagyok - mondja -, nem akarok nosztalgiával a múltba tekinteni“. Azért mégis megemlíti Mária Teréziát, II. Józsefet, meg felidézi a későbbi „szép időket“, amikor a bécsiek vasárnap délután villamossal utaztak Pozsonyba egy kis kávéházi traccsra, vaskutacskai kirándulásra, koncertre avagy az operába. Szép-szép, hogy lassan újjáéled ez a hagyomány - ám eny- nyi mégiscsak kevés az összefonódáshoz. Thomas Klestil már a jövő lehetséges képét körvonalazza, amikor az egymáshoz történelmileg és földrajzilag oly közel álló Bécs és Pozsony, Ausztria és Szlovákia, s ezen túlmenően a közép-európai országok közötti szoros együttműködést szorgalmazza nemcsak a kultúrában, turisztikában, hanem az ipar, kereskedelem, közlekedés és nem utolsósorban az oktatás terén is. Sürgeti a gazdasági, politikai bajok kezelését, a furcsa és érthetetlen módon tartósított, manapság az egész közép-európai térséget görcsben tartó nemzetiségi ügyek megoldását. Ettől a görcstől kellene megszabadulni - véli az elnök, a kozmopolita, aki számára túl szűk a „nemzeti keretek“ közé szorított Európa. Határok nélküli Európáról álmodik, olyanról, amelyben már nem az acsarkodás, gyanúsítga- tás, félelemkeltés és gyűlölködés lenne a meghatározó tényező. A Hofburg lakója útjára bocsátja pozsonyi vendégeit. Vajon mindegyikükben erősödik az érzés: érdemes Bécsbe utazni, érdemes álmodozni? Az európai jövőről és az idealizált múltról - nosztalgiával. Pozsonyból nézve ez a múlt iránti szimpátia talán nem is jelent egyebet a nagyvonalúságot, toleranciát nélkülöző jelenlegi helyzet elutasításánál. Urbán Gabriella RIPORT ____________________________________________________________________________________________________________________________________________1994. április 24. l/BSáWap
