Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-03 / 14. szám

Gömöri krétakör IVtit szól ehhez Tamáska? Ki tudná megmondani, hogyan épül az ellenszenv fala férfi és nő között, akik valaha szerették egymást. Vagy legalábbis mindketten így érezték. Milyen erők építgetik, s miféle téglát használnak hozzá? Eleve elrendelt sors vagy a körülmények szerencsétlen alakulása? Önzés vagy test és lélek föltartóztathatatlan kereső vágya? Kérdések, melyek sorát hosszan folytathatnánk, de melyekre ember nemigen adhat választ. Legföljebb elemezheti lépéseinek, tetteinek helyességét, s később - talán évek múlva - megállapíthatja, hogy másként kellett volna. De általában akkor ezzel a megállapításával már elkésett. ~W~ ^ ié legyen Tamás? címmel riport jelent meg a Vasárnap tavalyi 47. számában S. Forgon Szilvia tollából. A lőköshá- -A. Jk. zi Bodolló Arankáról szólt, aki akkor másfél éve harcolt kisfiáért, Tamásért. A fiúcskát férje és anyósa nevelte, akiktől Aranka elköltözött, s akik, elmondása szerint, még azt sem engedték, hogy kedve szerint látogathassa gyermekét. „Anyó­som mindenbe beleszólt, a gyerek etetésébe, öltöz­tetésébe, nevelésébe, s emiatt sokszor összevesz­tünk. A féljem minden esetben az anyja pártját fog­ta” - panaszolta ekkor a fiatalasszony. Kolléganőm a Tornaijai Körzeti Hivatal gyermekvédelmi osztá­lyának dolgozóit is megkérdezte az ügyről, akik szintén a fiatalasszonynak adtak igazat. Fölkereste a Méhiben lakó volt férjet, Bodolló Vlastimilt és any­ját is, de ők nem voltak hajlandók nyilatkozni. Később viszont, a cikke megjelenése után tiltakoz­tak az Új Szó főszerkesztőjénél az írás tartalma el­len, mondván, hogy abban valótlanságok szerepel­nek. Követelték, küldjenek egy másik újságírót - te­hát ne S. Forgon Szilviát -, akinek elmondhatják igazukat. Én lettem ez a másik újságíró. A férj: „Szüleim ellenezték ezt a házasságot” Bodolló Vlastimil kocsin jött elém Tornaijára. Út­közben elmondta, keresztanyja Lőkösön lakik, el-el- ment hozzá látogatóba, így ismerkedtek meg Aran­kával. Megtudtam tőle azt is, a hátgerince miatt le­százalékolták, néhány éve rokkantnyugdíjas.- A többit majd otthon - tért ki további kér- dezősködésem elől. - Szeretném soijában, aprólé­kosan elmondani, mi történt. Valóban alaposan fölkészült a beszélgetésre. Jegyzetfüzetet, naptárt húzott elő, miután a konyhá­ban leültünk, hogy végighallgassam történetét. Haj­dan hosszú, de már átalakított, „vinkelyes” paraszt­házban laknak, melynek utcai két szobájában és konyhájában éltek feleségével. A konyhából háttá, az udvar felé még egy ajtó nyílik, Vlastimil szülei­nek hálószobájába. Az épület hátsó felére emeletet is húztak, ahol egy ideig Vlastimil öccse lakott fele­ségével. Ök viharos előzmények után elköltöztek egy feledi bérlakásba.- Éppen most volt a válóperes tárgyalás, melyen elválasztottak minket - mondja Vlastimil. - No­vemberben a gyerek ügyében is megszületett a bíró­sági ítélet, az anyjának ítélték. Január elején vitték el Tamáskát Lőkösre.- Hogyan határozták el, hogy összeházasodnak? A szülők egyik oldalról sem ellenezték ezt a házas­ságot?- Házasságunk előtt körülbelül tíz hónapig jár­tunk együtt. Hetente háromszor látogattam meg Arankát Lőkösön. Ez alatt az idő alatt mindig pa­naszkodott nekem, hogy nem jön ki jól a szüleivel, különösen az anyjával. Panaszolta, hogy veri meg veszekedik rá. Egyszer a saját szememmel is láttam, hogy az anyja a kapuban nyakon vágta. Azt is ta­pasztaltam, hogy ünnepnapnak számított, ha a szü­lei együtt beszélgettek. Nekem ez furcsának tűnt, mert nálunk addig ilyet nem tapasztaltam. Úgy gon­doltam, hogy ha elveszem Arankát, s elhozom hoz­zánk, akkor nyugodtabb körülmények közé kerül. Már csak azért is, mert volt feleségem elmondta, háromszor már azt is megpróbálta, hogy elmegy a szüleitől. Az anyósomtól, amikor még a házassá­gunk előtt beszélgettünk, soha egy kedves szót nem kaptam. Lehet, hogy azért, mert már az elején meg­mondtam: hogy ha én elveszem Arankát, nem aka­rok templomban esküdni. Mindig éreztette velem, hogy három veje közül én voltam a legrosszabb, mert nem mentem templomba.- Miért nem ment, meggyőződésből? Vagy csak úgy?- Meggyőződésből. Itt van a templom a házunk mellett, de nem járok oda sem.- És Aranka mit szólt ehhez? Beleegyezett?- Persze. Már kezdettől fogva. Meg aztán mind­járt, amint már bejártam hozzájuk, anyám eljött ide, Lőkösre, kihívta Arankát és elmondta neki, hogy most építkezünk, meg hogy én invalidus vagyok, mindent elmondott neki, hogy tudja, hova jön lakni. Igaz, az én szüleim ellenezték, hogy feleségül ve­gyem.-Miért?- Mert gyermekkorától fogva ismerték, milyen. Keresztanyám elmondta anyámnak, hogyan viselke­dett.- Szóval mielőtt összeházasodtak volna, megbe­szélték, hogy ide jönnek lakni, Méhibe?- Igen. De az esküvőről még el kell mondanom, hogy Aranka anyja amiatt, hogy nem mentünk templomba, egyáltalán nem is jött el az esküvőre. Aranka már a házasságunk előtt egy héttel hozzánk költözött. Esküvő után már nem is igen akarta láto­gatnia szüleit.- Hogyan folyt az élet itt Méhiben ?- Azt gondoltam, hogy ha Aranka elköltözik a szüleitől, kihal benne az a gyűlölet, amit irántuk ér­zett. De rá kellett jönnöm, hogy néhány hét után ezt a gyűlöletet ellenem, meg az én szüleim ellen fordí­totta.- Közös háztartásban voltak az ön szüleivel?- Nem, külön laktunk és külön is gazdálkodtunk.- Hogyan kezdődtek a bajok?- Aranka nem sokkal a házasságunk után már zárkózott lett, hiába kérdeztem, nem mondott el semmit, csak szomorkodott és sírt. Meg mindenre azt mondta, hogy Vlasti, az úgy jó, ahogyan te mon­dod. Mindenütt azt beszélte, hogy mi sokat vesze­kedtünk. Ha legalább lehetett volna veszekedni ve­le! A szomszédokat is megkérdezheti, veszeked- tünk-e mi valaha is.- Akkor mégis hogyan nyilvánult meg az, hogy ön ellen fordult?- Amíg hozzá jártam, kedveskedett nekem. De miután elvettem, ez a kedvesség eltűnt. Amikor megkérdeztem, akkor miért jöttél hozzám feleségül, azt válaszolta: csak azért, hogy gyerekem legyen. Engem ez akkor nagyon szíven ütött.- Megkérdezhetem, hogy az esküvő idején a gye­reke már útban volt?- Igen, de akkor ezt még nem tudtuk. Nem amiatt házasodtam. Feleséget keresel? Annyi az, mintha egy kígyókkal teli zsá- ból ki akarnál markolni egy angolnát. Az angolna benn van a zsákban, nem lehetetlen, hogy meg bírod fogni - de százszor, ezerszer is elhibá­zod, s mindig új kígyómarás árán húzod vissza kezdet. (Morus Tamás, 1478-1535)- Egymáshoz való viszonyukon a gyerek születése se változtatott?- Nem. Én pedig neki azt a szeretetett amivel el­vettem, az utolsó pillanatig megadtam. De ő mindig arra panaszkodott, hogy fáradt, meg a feje fáj. Küldtem, menjen el orvoshoz. De ő nem akart, azt mondta, hogy neki nincsen semmi baja. A kertben sem dolgozott, meg az udvar körül se soha. Mindig bent ült a szobában. Ahogy a gyerekkel is bánt! Amikor tisztába tette Tamáska mindig sírt, mert Aranka soha nem beszélt kedvesen hozzá. Volt, hogy a pár hónapos gyereknek a fenekére is ráütött, ha éjszaka sírt. Aztán meg mindig azt mondogatta, hogy ne közelítsek hozzá, mert fél tőlem. Annyira úrrá lett rajta ez a félelem, hogy éjszaka nem mert elaludni, attól tartott, én leszúrom, de okot nem tu­dott adni rá. Erre elvittem az orvoshoz. Ez kilenc­ven júliusa táján történt, fél évvel a kisfiam születé­se után. Három hónapig injekcióra hordtam Tornai­jára. Ez alatt vidámabb lett, jobban el lehetett vele beszélgetni.- Ön segített a gyermeknevelésben ?- Az első két hónapban kimostam a pelenkát, va­salni is segítettem. Aztán gyakran altattam a gyere­ket, később játszottam vele, tanítgattam.- Úgy tudom, a volt felesége egyszer már elment, de viszajött, hogy újra megpróbálják.- Ha a szüleihez ment látogatóba, s visszajött, ak­kor mindig furcsán, elutasítóan viselkedett velem. Így volt ez akkor is, amikor először elköltözött tőlem. Aztán már csak ideges volt, várta a szüleit, hogy jönnek érte s a gyerekkel együtt hazavigyék. El is jött érte az apósom és elvitte. De a gyereket nem engedtem el, aki akkor még egyéves se volt. Egy hét múlva eljöttek a méhi községházára azzal, hogy adassák oda neki a gyereket. Én nem adtam oda neki. Rábeszélték, hogy jöjjön inkább vissza. Visszajött, megígérte, hogy elmegy az orvoshoz és minden másképpen lesz. De nem lett. Én is meg­ígértem, hogy jobban odafigyelek rá.- Másodszor mikor költözött el?- A gyerek, Tamáska mindig azt mondogatta, hogy ő fél. És valóban, néha minden ok nélkül el­kezdett remegni. Mondtam, hogy vigyük orvoshoz, de Aranka nem akarta. Pedig Tamáska étvágytalan volt, rosszul is aludt. Ez már kilencvenkettő január­jában történt, Aranka ekkorra már visszament dol­gozni a tornaijai ruhagyárba. Amíg ő munkában volt, el vittem Tamáskát az orvoshoz, aki megvizs­gálta és Diazepamot írt fel neki. Aranka délután ha­zajött, és nem tetszett neki, hogy Tamáskát az ő tud­ta nélkül orvoshoz vittem. Akkor fogta magát, és Tamáskával együtt egy kolléganőjével hazavitette magát Lőkösre. Azóta nem is jött vissza.- Tamáska azonban végül Méhibe került.- Tamáska tíz napig volt Lőkösön. Közben láto­gattam őt. Aranka megengedte volna, de a szülei megpróbáltak eltiltani a gyerektől. Egyszer kivittem Tamáskát a halastóhoz sétálni. Tamáska könyör- gött, hogy vigyem őt haza, Méhibe. Nem bírtam már hallgatni, így hazavittem.- Ön, állítólag, nem engedte látogatni Tamás­kát...- Aranka látogathatta, de vigyáznom kellett, mert többször kísérletet tett Tamáska ellopására. Egyszer a gyermekvédelmisekkel, meg egy rendőrrel jött, hogy megnézik a gyereket. Látogatóba egyébként mindig a gyermekvédelmi dolgozó kíséretében járt, mert azt állította, egyedül nem mer jönni, mert fél tőlünk, hogy megverjük. Akkor eljöttek, a rendőr meg a gyermekvédők megpróbáltak engem meg az anyámat lefogni, Aranka meg ki akart szaladni a gyerekkel. Szerencsére sikerült megakadályoznom, hogy elvigyék. Közben folytak a bírósági tárgyalá­sok, engem is, Arankát is két alkalommal kivizsgált az orvos, hogy alkalmasak vagyunk-e a gyermek- nevelésre. Mindkettőnkről megállapították, hogy igen. Végül a gyermeket a volt feleségemnek ítél­ték, január 5-én el is vitték Lőkösre. Azóta próbál­tam látogatni Tamáskát, de az anyósom meg az apósom nem engedtek be a házba. Azt mondták, majd csak akkor láthatom a fiamat, ha jogerős lesz a határozat a látogatásokat illetően. Pedig mi Arankát mindig beengedtük a gyerekhez.- A volt felesége állítása szerint a válásuk oka az anyós, az ön anyja volt, aki mindenbe beleszólt itt­hon. Mi erről a véleménye? Nem jutott eszébe soha, hogy meg kellene próbálni különköltözni?- Arankának megmondtuk, hova jön, s ő is belee­gyezett, hogy nálunk fogunk lakni. Mi nem laktunk egy háztartásban a szüleimmel, s anyám is csak ak­kor jött be hozzánk, ha megengedtük neki. Nem igaz, hogy mindenbe beleszólt volna. A feleség: „Most már látom, hogy anyukámék- nak igazuk volt” A volt felséget, Ötvös Arankát Csoltón értem el, éppen a nővéréék családi házában vendégeskedett. A kis Tamáskával ott töltötték a hétvégét.- Tamáska szeret ide járni - fogadott Aranka. - Már régóta könyörgött, hogy hozzam el Csoltóra, hát elhoztam. Most sem tudok mást mondani, mint a kolléganőjének: az anyósom miatt nem bírtam ki náluk. A volt féljem pedig mindenben az ő pártját fogta.- Igaz, hogy a szülők egyik oldalról sem helyesel­ték ezt a házasságot?- Most már látom, hogy anyukáméknak igazuk volt. Ők kezdettől fogva ellenezték, hogy férjhez menjek Vlastihoz.- Miért? Talán amiatt, hogy ő nem akart temp­lomban esküdni?- Szerintem nem ez volt a fő oka. De ha annyira szeretett volna, ezt is megérthette volna. Mert én is szerettem volna templomban esküdni.- Ö azt állítja, maga beleegyezett, hogy csak pol­gári esküvő lesz- Sajnos, én szerettem annyira, hogy inkább őt választottam. Tény, ő nem szerette a szüléimét. Nem tudom, miért.- Soha nem beszélték meg, miért van ez így?- Én vele nem mertem semmit megbeszélni, mert mindig azt mondta, amit az anyja.- Vlasti azt állította, ön már a házasság előtt Mé­hibe költözött, mert rosszul jött ki a szüleivel. Sőt, ez volt az oka annak is, hogy sietett a házassággal.- Egy héttel az esküvő előtt Vlasti eljött a gyár elé, ahol dolgoztam, és azt mondta, válasszak: vagy ő, vagy a szüleim. Én őt választottam. Mert azt mondta, hogy ha nem megyek el, akkor esküvő sem lesz.- Állítólag már korábban is többször összeveszett a szüleivel. Sőt! Arra is volt példa, hogy megpróbál­ta otthagyni őket.- Nem, miért ne jöttem volna ki velük! Hiszen most is ott lakom.- Mikor kezdődtek a konfliktusok?- Míg a gyerek meg nem lett, addig még jobban kijöttünk. De az anyósom már a gyerek neve miatt is nekem támadt. Mikor már szülni mentem, azt mondta, hogy haza ne vigyem, mert neki már elege van a fiúkból.- Valóban külön háztartásban gazdálkodtak?- Az én konyhámból egy ajtó az ő hálószobájába nyílott. Az ajtót bezárni nem lehetett, így akármikor bejött hozzánk az anyósom. A szüléimhez se enged­tek haza, mert mindig azt mondták, hogy otthon te­lebeszélik a fejemet.- Össze is vesztek az anyósával?- Én nem mertem ott megszólalni sem. Úgy érez­tem magam, mint a börtönben. Az anyósom nélkül semmit nem lehetett eldönteni. Győzködtem a férje­met, hogy költözzünk külön, de ő csak az anyjára hallgatott. Meg azt mondta, ő nem hagyhatja ott a kutyáját meg az akváriumi halakat és a horgászatot. Hát az fontosabb volt neki?- A volt férje szerint ön a gyerekkel se beszélt kedvesen.- Hogyhogy nem? Éjszaka is mindig én keltem föl hozzá. Ha Tamáska bekakált, még a házból is ki­ment, hogy hányingere van. Ha a kisfiú fölkéredz- kedett az apja ölébe, ő nem akarta fölvenni, azt mondta, nem emelhet a gerince miatt.- Önt állítólag ideggyengeség miatt orvoshoz kel­lett vinni...- Elvittek a családi orvosukhoz, ahol én szóhoz se juthattam, mert Vlasti beszélt helyettem.- Hogyan jutott el a végső elhatározásra, hogy másodszor is elköltözik, immár örökre?- Akkor is összevesztünk. Az anyósom a gyere­ket magára akarta íratni. Ezt a volt férjemmel már megbeszélték, de nekem nem is szóltak. Veszeked­tünk, Vlasti akkor is az anyjának adott igazat, meg már a pénzt is neki adta, hát eljöttem. A volt férjem öccse legalább kiállt a felesége mellett. Kezdetben ők is Méhiben laktak, de az anyósom miatt elköltöz­tek onnan.- Tamáskát magával vitte, de végül a férje vissza­vitte Méhibe. Ön látogathatta a kicsit?- Én bíztam benne, hogy Vlasti meggondolja ma­gát, és mégiscsak a családját tartja majd fontosabb­nak, mint az anyját. Eleinte beengedtek, de bezártak a házba, és állandóan felügyelet alatt tartottak.- Igaz, hogy megpróbálta visszalopni a gyereket?- Nem tagadom, megpróbálkoztam vele. De nem úgy történt, hogy a gyermekvédelmisek lefogták volna a férjemet és az anyósomat. Felkaptam Ta­máskát, ki akartam szaladni vele, de az anyósom a fejénél fogva húzta vissza a kisfiút. Már attól tartot­tam, hogy megfullad, inkább elengedtem. Sokat harcoltam érte, de nem volt hiábavaló. Tamáska jól érzi magát nálunk, már nem is emlegeti az apját és a nagyanyját.- Igaz hogy most meg ők nem láthatják a kicsit?- Majd ha lesz érvényes bírósági határozat, meg­nézhetik. Csak azt kapják vissza, amit ők is tettek velem. * A tornaijai gyermekvédelmi dolgozók elmond­ták, nem tudnak mit hozzáfűzni ahhoz, amit kollé­ganőmnek nyilatkoztak. Ők számtalan beszélgetés és családlátogatás után azt ajánlották, a kisfiú le­gyen az édesanyjánál. A bíróság végül is így dön­tött. Hosszú pályafutásuk során azonban még nem­igen találkoztak ilyen kacifántos esettel, hiszen vá­lás után szépen is meg lehet egyezni a gyermekek kérdésében. Mit szól majd mindezekhez a most négyéves Ta­máska, ha felnő? Klinko Róbert RIPORT __________ 1994. április 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom