Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-09 / 2. szám
RIPORT Magyar iskolából indult: LÁSZLÓ IRÉN gyógypedagógus, az első hazai magyar tanítási nyelvű foglalkoztató iskola elindítója és igazgatója „Különböző okok miatt szellemileg fogyatékos gyerekek is születnek. Akadnak köztük olyanok is, akik még kisegítő iskolába se járhatnak. Láttam magam körül ilyen károsultakat. A falunkban is volt. Mindenki sajnálkozik rajtuk. Hitvallásként megfogadtam: Ne szánd, hanem segítsd őket! Sajnálni kevés...“ Kisudvamokról Pozsonyba László Irén vallomását idéztem, aki hitvallásához igazodva, szokatlan pályát választott. Kis- udvarnokon született 1954-ben. Itt járta ki az alapiskola első négy osztályát, utána a közeli Dunaszerdahelyen tanult. Szerette a zenét: harmadikos kora óta kilenc esztendeig a zeneiskola növendéke is volt. Az alapiskola elvégzése után a magyar gimnáziumban érettségizett 1973-ban.- Jól tanultam. Aki könnyen tanul, örömmel jár az iskolába... Ez jellemezte őt újabb öt éven keresztül, amikor a pozsonyi Komensky Egyetem Pedagógiai Kara gyógypedagógiai tanszékének diákja volt. Szlovákul is kiváló előmenetelt ért el, így vörös diplomával fejezte be az egyetemet. Közben — lelkes zenerajongóként — tagja lett az Ifjú Szívek énekkarának, szabad idejét pedig a Csemadok székházában, a József Attila Ifjúsági Klubban töltötte.- Szükség volt a magyar szóra, amikor egész nap szlovákul tanultunk. És nem igaz, hogy a magyar iskolában nem lehet úgy felkészíteni a gyereket, hogy másutt ne állja meg a helyét. Én nyelvtankönyvekből tanultam meg a szlovák nyelvet, s az egyetemen még a szlovák diáktársak is hozzám fordultak, hogyan kell ezt meg azt szlovákul helyesen írni. Biztosak voltak benne, hogy magyar létemre jó tanácsot kapnak tőlem. Ha viszont a magyar gyerek szlovák iskolába jár, csak szégyenkezik társai körében. Nem tudja, hová tartozik. Beírhatják ugyan, hogy magyar nemzetiségű, de nem tud rendesen magyarul, nem ismeri a történelmünket, az irodalmunkat. Maga sem tudja, kicsoda is valójában, hiába beszéli a konyhanyelvet... „Maga a mennyből pottyant ide..,“ Örült, hogy kezdő gyógypedagógusként a galántai járásba, a Tallósi Magyar Tanítási Nyelvű Kisegítő Iskolába került. A feltételek jók voltak itt, tapasztalatot is szerezhetett, hiszen különböző korosztályú gyerekekkel foglalkozhatott. Annyira belemélyedt az alacsonyabb értelmi szintű gyerekek nevelésébe, hogy néhány év elteltével, Hlavatyné Mészáros Margittal, két kiadást megért tankönyvet is írt: Olvasókönyv a kisegítő iskola 3. osztálya számára. Oktatói munkája mellett a zenéről sem mondott le. Az Ifjú Szívek után odahaza, Dunaszerdahelyen azonnal belépett a Bartók Béla Vegyeskarba; és hogy szeretett hegedűjét is „használhassa“, prímása és vezetője lett a Pántlika népzenei együttesnek. Mindemellett a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarában is énekelt. Tíz év után azonban már fárasztó volt a hajnaltól estig tartó távoliét. 1988 nyarán ezért Dunaszerdahelyen keresett munkát. Amikor a járási tanügyi osztályon érdeklődött, fellélegezhetett:- Maga a mennyből pottyant ide! E szavakkal fogadták. Örömmel, mert már a küszöbön álló tanévben foglalkoztató iskolát szándékoztak nyitni azoknak, akik kisegítő iskolába se járhatnak... Szükség volt ilyen magyar iskolára is Felkínálták neki az igazgatói tisztséget. Ö szabadkozott, hogy csak tanítani akar. Mégis rábeszélték, mondván, az iskola vezetését csak egyetemi végzettségű gyógypedagógusra bízhatják. Elvállalta, hogy tartalommal tölthesse meg egyetemi tanulmányai előtt tett hitvallását: nem szánni, hanem segíteni kell azokat, akikkel - értelmi képességeik miatt — külön szükséges foglalkozni. Méghozzá anyanyelvü- kön. így lehetőség nyílt hát arra, hogy csupán a magyar szót értő fogyatékosokat ne csak a családtagok őrizzék, nevelgessék. Eladdig ilyen jellegű magyar nyelvű intézmény nem volt az országban. Kiürítették a Sládkovic utcai két tantermes óvodát; s 1988. szeptember elsején László Irén átvette az üres régi épületet.-Egy hónapot kaptam, hogy berendezzük, takarítsunk. A szülők is segítettek. És október elsején megkezdhettük a tanítást. Szeptemberben tapasztalatszerzés céljából felkereste a Nyugat-Szlovákiában működő három szlovák foglalkoztató iskolát (Trencséntep- lic, Nyitra, Pozsony); a győri foglalkoztató iskolából pedig magyar tankönyveket is hozhatott; az oktatáshoz szükséges segédeszközöket viszont ő maga „találta ki“. A szülők az egész járásból hozták a gyerekeket: Nagymegyertől Nagymagyarig. Addig csak otthon voltak, meg a kórházat ismerték, ami félelemmel töltötte el őket. Itt is megijedtek, amikor az iskolában a két tanítónő és a két nevelőnő fehér köpenyben üdvözölte leendő neveltjeiket. Azt hitték, orvosok! Eleinte még az ajtót is kulcsra kellett zárni, nehogy egy óvatlan pillanatban elfussanak. László Irén egy ideig még eljárt a Pántlika népzenei együttes és a Bartók Béla kórus próbáira. A sok gonddal járó, nehéz munka után szüksége volt rá, hogy saját magáért is tegyen valamit. De belátta, ezt nem csinálhatja tovább, amikor az iskola minden idejét leköti. Ma már „csak“ az éneklést folytatja: havonta egyszer eljár a hazai magyar tanítók kórusának próbáira... Szeretetre méltók Havas téli napon kerestem fel Dunaszerdahelyen a Sládkovic utcai foglalkoztató iskolát, ahol nem osztályokként, hanem két (alsó és középső) csoportban foglalkoznak a gyerekekkel. Kezdetben tizenkilencen voltak; mostanra tizenkettőre apadt a létszám. Aznap hatan még hiányoztak is. Amikor belépek a tanterembe, Danika, Danka, Pétiké, Imike, Tomika és Tivadar meghökkenve pillantgat rám: azt hiszik, orvos vagyok. Amikor csak fényképezőgépet látnak a kezemben, megnyugszanak. László Irén egyenként szólítja a kilenc és tizenhárom év közötti gyerekeket a falra függesztett táblácskákhoz: az egyiken betűk, a másikon számok. Hol az i betű? A mosolygós Tomika pálcikával megmutatja. És megtalálják a kérdezett számot is. Az igazgatónő, aki az ő szemükben csak tanító néni, kartonlapra írott páros betűket mutat fel. Mi van ide írva? Év... - felelik kórusban. Két kartonlap kerül egymás mellé. Olvassátok el! Ká-sa... László Irén pontozott lapokat és számjegyeket tesz eléjük. Megszámolják a pontokat, s ráteszik a hozzá illő számjegyet. Aztán a sarokban álló „munkaasztalhoz“ ülnek, és színismeret következik:-Kis tornyot rakunk a kockákból. Előbb a kéket, utána a sárgát, majd a pirosat rakjátok rá! Egy kis dob is előkerül a szekrényből. A gyerekek máris tudják, mi következik ezután: sorba állnak, és a dobszó változó ütemére menetelnek, futnak, leguggolnak... Átugorják a kisebb akadályokat, bukfencet is vetnek. Csak Danka nem tart velük, ő mozgássérült is. László Irén szeme ragyog a büszkeségtől. A fogyatékos gyerekek még tánccal egybekötött mozgásjátékokat is ismernek. És énekelnek. Ilyenkor előkerül László Irén hegedűje, és nagy a gyerekek öröme is, ha felismerik, melyik dalról van szó... „Csodákat nem tehetünk“ Az oktatás fél egyig tart. Megebédelnek, s négy óráig, amíg a szülők értük nem jönnek, napközis foglalkozáson vesznek részt. A nevelőnő sétára viszi őket.-Tizenhat éves korukig, amíg kötelező az iskolalátogatás, hozzánk járhatnak - mondja László Irén. - A szponzoroktól kapott adományokból autóbusszal, a szülőkkel együtt, kirándulásokra is elvisszük őket. Voltunk már a pozsonyi, bajmóci állatkertben és a híres ausztriai Szafariban. Jelmezbált is rendezünk. Ha nincs is kötelező házi feladat, odahaza a szülők is rendszeresen foglalkoznak velük. Nagyobb öszszefogással jobb eredményeket érhetünk el. A legkisebb siker is kimondhatatlan-örömmel tölt el. Még annak is örülök, ha a gyerek maga húzza a lábára a cipőjét és be is tudja fűzni... Négyen foglalkoznak a gyerekekkel. Két tanító: László Irén és Borbély Éva; két nevelőnő: Béke Erzsébet és Hamar Adél. — A hangsúly nálunk nem annyira az oktatáson, mint inkább a nevelésen van — tájékoztat László Irén. - A gyerekek között vannak, akik megtanulnak írni, olvasni, számolni. Az elméleti ismeretek mellett tárgyismeretre is oktatjuk őket. A beszédfejlesztésre ugyancsak nagy gondot fordítunk, és önellátásra, tájékozódásra szoktatjuk őket, hogy el tudják látni magukat, ne szoruljanak mások segítségére. Egyszerű munkák elvégzését is gyakoroltatjuk velük. A szülők többsége lelkileg felkészült; tudja, mi várható el gyermekétől, mi az, amire az iskolában megtaníthatjuk. Mindig őszintén megmondom nekik, milyen szintre fejleszthetjük gyermeküket. Csodákat nem tehetünk, csak a maximumot próbáljuk kihozni minden gyerekből. Van kiút a zsákutcából László Irén dicséri a szülőket, akik oly nagy áldozatokat hoznak fogyatékos gyermekeikért. Mondja is:- Addig lesz jó nekik, míg élnek a szüleik... Utána nemigen marad más számukra, mint a felnőtt fogyatékosok bacsfai intézete. Sajnos, még az sem világos, mi történjen velük, amikor tizenhat évesen kénytelenek elhagyni a foglalkoztató iskolát. Az ügyesebbek számára mindenképpen védett munkahelyeket kellene teremteni.- Ezek a fiatalok az egészségeseknél is jobban bírják az egyszerű, monoton munkát. A rendszerváltás óta nagyon sokat változott a világ, de mostanában még a leghumánusabb vállalkozó sem alkalmaz ilyen fiatalt, ha az egészséges tizenéveseknek sincs munkájuk... A Sládkovic utca, ahol a foglalkoztató iskolát helyezték el, a valóságban is, jelképesen is zsákutca. Az innen tizenhat évesen kikerülő gyerekeknek csak az jelentené a kiutat, ha védett munkahelyeken a társadalom számára is hasznos munkát végezhetnének. Mert különben csupán a pótmegoldások maradnak... Ezt példázza a Dunaszerdahelyen élő Tibor esete is: tavaly került ki a foglalkoztató iskolából, ahol sok mindenre megtanították, de egyéb munka hiányában most csak odahaza foglalatoskodik. Eljár bevásárolni, s készségesen segít a szomszédoknak is. László Irén nagy örömére, a városban tájékozódni képes Tibor gyakran betér volt iskolájába. A tanterembe beül az egyik padba, figyeli a gyerekeket, még tanácsot is ad nekik. Az ebéd utáni sétára is elkíséri őket... Miért ne dolgozhatna hát egy ilyen önállóságra szoktatott gyerek védett munkahelyen? László Irén szerint: nem sajnálatra, segítségre van szükségük! Petrőci Bálint (A szerző felvételei) Bizonyára más járásokban is érdeklődést kelt a szellemileg fogyatékos gyerekek első magyar tanítási nyelvű foglalkoztató iskolája. Kérdéseikkel ezért ehhez az intézményhez (Foglalkoztató iskola, Sládkovico- va ulica, 929 01 Dunajská Streda; telefon: 0709/242-26), esetleg a szerkesztőségünkhöz is fordulhatnak.
