Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-06 / 10. szám - 1994-03-13 / 11. szám
SZEMBESÍTÉS 1993 márciusában Budapesten rendezték meg az I. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti, Nyelvészeti és Kulturális Konferenciát. A résztvevők kezdeményezték, hogy a tanácskozás zárónapja, március 19-e minden évben a Cigányság Világnapja legyen. C igányok. A politikai etimológia szégyenlősen romáknak hívja őket újabban. A gyűjtőfogalom egy népet jelöl, Európa talán legmeghatá- rozhatatlanabb, legamorfabb népcsoportját. Nyelvük kodifikálatlan, mégis megjelennek cigány nyelvű mesék, versek, holott ahány régió, annyi nyelv vagy nyelvjárás, sokszor völgyenként, falunként változó. Mindent magába szív és mindenbe beleolvad. A mai napig nincsenek cigány szótárak. S lám, máris mellébeszélek, mert a cigány szó hallatán a legtöbb embernek nem a nyelv jut eszébe, de az előítéletek hatalmas csomagja. Az irtózás az ismeretlentől, az idegentől, a szokatlantól. Mert valahol itt kezdődik a cigányság és a más népek kapcsolatrendszere: az előítéleteknél, amelyeket könnyebb előhuzigálni, mint megérteni, megismerni valamit. Nagy általánosságok merülnek fel: Indiából jöttek valamikor régen, muzikálisak és megzabolázhatatlanok. Mint a víz a csapban: tudjuk, képlete H20, hogy hidrogénből és oxigénből tevődik össze. De azon túl? Az analógia, tudom, nem helyénvaló, mégis, valahol itt kellene kezdeni: a HzO- nál, az alapoknál. Hogy miért is bennünk, többiekben az előítélet? Hogy miért gondolkodunk „jó“ és „rossz“ cigányban, „rendesben“ és „összefér- hetetlenben“. Valószínűleg azért, mert valóban kínnal-keservvel illeszkednek be konvenciókat általános mércévé emelt társadalmainkba. Hogy valóban nem akarnak hasonulni, beolvadni. Hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a szabadságukhoz, a magukkal hozott életfelfogáshoz, amely jócskán különbözik a miénktől. S mit tettünk? Mindent elkövettünk azért, hogy feladják önmagukat, és olyanok legyenek, mint mi. Csináltunk belőlük négereket, a kommunista propaganda görcsösen munkált azon, hogy ne legyen cigánykérdés, amely, mondjuk Amerikában, már alig van. Így lett napjainkra a szociálisan preferált tömegből szociális kérdés, sőt görcs, kidomborítva az antiszociális vonásokat. A lóról a ló alá. Mert ha a politikának nincsenek megoldási . mechanizmusai, vulgarizál. Akár kormányszinten is. Felelőssé, sőt bűnbakká nevez ki egy réteget, amelyből maga csinált azt, amit. Aztán tanácstalanul széttárja karjait, mossa kezeit. A rendszerváltás talán legnagyobb vesztesei éppen a cigányok lettek. A kvázimunkahelyek (amelyeket a pártállam a „legszociálisabb“ jelzőkkel illetett propaganda égisze alatt tartott fenn művileg) megszűntével, a szociális juttatások apadásával új bűnözőréteg duzzad fel, amelyben nagy arányú a cigányság képviselete. A parlamenti és önkormányzati képviselete már annál vékonyabb. Pedig ez a nép sorsáról csak akkor fog tudni felelősen gondolkodni, ha valamiféle felelősséget nyer. A gettósítás nem megoldás. „Cigányok, gázkamrákba!“, „Cigányok, tűnés!“, „Cigáni, raus!“, jelentek meg a nacionalizmus feléledésével egyidejűleg a társadalmi türelmetlenség első jelei az aluljárókban, mintha a társadalom száz bajáért ők felelnének, vagy ők juttatták volna oda az országot, ahol leledzik. Pedig mindig csak elviselői a társadalmi formációknak. Ha a gátlások szabadulnak, ők is szabadabban lesznek gátlástalanok. Ha a helyzet „kemé- nyedik“, meghunyászkodnak. Ha zabolátlanul folyik a javak megszerzése, ha vadprivatizálás zajlik, ők is megfelelően reagálnak. Ha nő a bűnözés, őnáluk is. Mi tűnik ki mindebből? Hogy valahol mégiscsak alkalmazkodni képes nép a cigány, s a társadalom mikroklímája náluk is úgy jelenik meg felhővel, napsütésével, amint „fönt“ a „krémnél“. Nem gerjesztői és erjesztői a társadalmi változásoknak és széljárásoknak, hanem elszenvedői. Olykor, persze, egy rétegük haszonélvezője is. Dehát ebben is hasonlítanak a „többségi“ rétege- ződésre. M indent összevetve, azt hiszem, egy fejlettebb, tolerán- sabb társadalomban kevesebb cigány- kérdés lenne. Mint ahogyan magyarkérdés, németkérdés és egyéb művi kérdés sem lenne kérdés. Kövésdi Károly „Cigánykérdés” Méry Gábor felvételei
