Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-02 / 1. szám

Família és sport, avagy egy népszerű csallóközi család:

Gergely, a focista

Iskolás korában sok-sok időt töltött a sportcsarnokban. A kézilabdapályán focizott az edzésen gyakorló anyukák gyermekeivel. Ugyanakkor végigizgult számos feszült mérkőzést. Mamája meséli, egyszer arra ébredt, fia álmában azt kiabálta: „ Gól! Safa, gól!“ Gergely is emlékszik a vágsellyei szurkolók fergeteges biztatására, a szorongva végigült bajnokikra. 0 azonban a focit választotta.- Magam döntöttem. Szüleim csak a sportolás felé vezettek, megszerettem az ottani légkört, a kollektív szellemet. Egyszerűen jól érzem magam a pályán. És ez számomra mindennél fontosabb.

Ekkor az apában megszólal a pedagógus:- Ilyen szempontból az emberek kétféle csoportba oszthatók: az önmagukba zár- kózók az egyéni sportok felé vonzódnak, a kollektív típusok inkább a csapatjátékokban boldogulnak. Magam is az utóbbiak közé tartozom. Gergely velünk élt á csapat körül, beleivódott a közösségi szellem. Szereti a kollektívát, de nemcsak a sportbelit, a háztömbét, az iskolait is. Tán ezért vonzódik a foci felé. Adottságai a kosárlabdához és a kézilabdához ugyancsak vannak. Sportolói jövője szempontjából sorsdöntő' esztendők előtt áll.

Igazából az lenne a furcsa, ha otthoni életükből kirekedne a sport. Hazaviszik magukkal, mert a családfő indoklása szerint: „szeretjük és szinte a hivatásunk lett. Nekem biztosan, feleségem már kissé távolodik tőle, de Gergely napjainak felét is kitölti. Természetes hát otthoni megjelenése. Nálunk ez a közös téma. “

Amíg Joli kézilabdázott, addig arról beszélgettek. Mióta fiuk a labdát kergeti, róla folyik a szó. Még nehezen viseli el a szülők jelenlétét a lelátón.- Egészen boldogtalan vagyok - árulkodik a gyermekére kíváncsi anya. - Palit már megszokta, kinn van valamennyi meccsén. Ritkán látom játszani, de mindig a legrosszabbkor. Mikor se neki, se a csapatnak nem megy. Hát nekem iylen pechem van!

Apai tanács, edzői meglátás tömérdek akad. Egyetlen gondolatsor ennek alátámasztására:- Fiunk láthatja, hogy minden hátulütőjével együtt végeredményben nagyon sokat kaptunk a sporttól. Legalábbis én rengeteget köszönhetek neki, jónak tartom, hogy életemet ebbe az irányba állítottam be. Kimondva-kimondatlanul: örülnénk, ha ő is efelé menne, mert úgy érzem, a mai, sok akadállyal teli világban itt haladhatna a legegyenesebben. Gyakran elmondom neki, biztosan akadnak tehetséges csapattársai, akik nem mérhteik fel, mit érhetnek el jó játékosként, mit adhat nekik a futball. Ő a példánkból meríthet. A szeretet, az akarat, meg a valóság kell, hogy összhangban legyen az emberben. Úgy érzem, jelenleg nála még így van. Más lenne, ha lehetetlent követelnénk tőle. De nem azt teszem. Amikor kimegyek mérkőzéseire, apaként és edzőként egyaránt figyelem. Gyűjtöm tapasztalataimat, hogy átadhassam. Sok sportoló szülője abban hibázik, hogy nézetkülönbségbe keveredik az edzővel. Nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni.

Kirepülés

NÉMETHÉK

Otthon - hármasban

Ki ne hallott volna már Németh Pálróll Dél- Szlovákiában, de országszerte is rengetegen ismerik és tisztelik. A biológia-kémia szakos tanítóból lett közismert edző a nyárasdi kézilabda megalapozója, felemelkedésének meghatározó személyisége. Azóta sem szakadt el tőle, s jelenleg is a profivilágba evező Co-Impex magánklub fedélzetén tartózkodik. Második ember a kispa- don.

Neje, Némethné Dömény Jolán a csallóközi község legelső sikercsapatának egykori kulcsembere. Életük a kézilabda révén fonódott össze. Az edző és játékos egymásra találásának ki tudja hányadik példájaként.

Házasságuk gyümölcse fiuk, Gergely. Másodikos gimnazista, és igencsak nyomába eredt szüleinek. A DAC ificsapatában futtballo- zik. Előretolt csatárként.

Ok hárman egy családban. Hétköznapjaikat átszövi a sport. Benne élnek és magukban hordozzák. Egy estén át szokásviláguk belső rejtelmeire leselkedtem. Kitárulkoztak, otthoni énjüket tárták elém, ám minduntalan előbukkant valahonnan a kézilabda. Egy-egy sztori, komoly fejtegetés vagy szakmai magyarázat erejéig.

Némethné jó féltucatnyi éve komoly tü- dőmú'téten esett át. Utána, túl a harmincon, újrakezdte a kézilabdát.- Egyéves kihagyás után szinte a null- pontról indultam. Kegyetlen két hónap következett, nehezen tettem túl rajta magam. Motivációt kerestem, de nem találtam. Partizánskéba kerülésünkkel (egy évet kényszermegoldásként a cipővárosban töltött a Németh házaspár, és bajnoki aranyig jutottak - szerző megj.) ugyanis megszakadt bennem a nyárasdi csapathoz fűződő kapcsolat. Nem tudtam már lelkesedni érte. Anyagi előnyök akkor még nem származtak szereplésemből, kicsit mintha a férjem türelme is fogytán lett volna velem szemben a pályán. S nem akartam, hogy kifütyüljön a hazai közönség, úgy járjak, mint számos, magáról megfeledkezett korosabb játékos. És ekkor jelentkezett a Tatabánya, de végül az NB I-es Győrbe mentem. Két évre. Új motivációt kaptam. De ott is csak munka mellett kézifabdáztam, mint mindig az

életemben. Alkalmanként utaztam. Kiváló társaságra leltem, negyedikek lettünk a bajokságban. Itthon sportberuházóként dolgoztam, s a nyolcvankilences forradalom után elsőként erről a területről vette le a kezét az állam. Munkanélküli maradtam. Ekkor egyik aranyosi ismerősünk jött ajánlatával, barátja egy Stuttgart közelében fekvő kisváros kézilabdaklubjának vezetője, és alacsonyabb osztályú csapatuk kiesésre áll. Tapasztalt játékosra lenne szükségük, mert szeretnének bennmaradni. Először csak néhány hónapról volt szó. Gondoltam, kirepülésemet valahogyan elviseli a család. Csak ott derült ki, edzőként is számolnak velem. És én ott álltam előttük a szlovák és magyar nyelvtudásommal. Félelmetes kép tárult elém, de maradtam. Egy hónap után azt hittem, megszököm, ám szégyelltem volna visszajönni. Befogadtak. Jöttek az ered„A falusi élet vonz“

mények, kezdtek a kézilabdára járni az emberek.

Később jelentkeztek csak a dilemmák, mikor Joli kinnléte meghosszabbítását fontolgatta. Ő ott, a férfiak itthon. Jó lenne együtt Németországban, vélte a lehetőségébe kapaszkodó anya, ám szülőföldjébe gyökerezett férjét meg fiát nem tudta rászedni a kiköltözésre. El-elmentek utána, de végleg nem maradtak. Három hónapból két és fél kemény esztendő lett. Időközben csapatával két osztállyal feljebb került, és bekopogtattak a német harmadik vonalba. Áprilisban hazajött, úgy érezte, kirepüléséből elég volt a családnak. Ősszel újra hívták, de nemet mondott. Végül abban maradtak; tavasszal kimegy néhány hónapra, miközben dolgozik majd, mint ottléte nagy része alatt, így tenne pontot pályafutása végére.

Vajon mit hoztak a németországi évek

„Jól érzem magam a pályán“

azon felül, hogy játékosedzősködése anyagi helyzetükön segített?- Minden kézilabdázónak az edzőskö- déssel kellene kezdenie. Eddig is edzőpárti voltam, ám azóta teljes mértékben megértem Pali régebbi reagálásait a kispadon. Ez a szakma a kiszolgáltatottság csapdája. Nekem valamivel mégis jobb volt, mert játszhattam is. Németországban ugyancsak elterjedt az eredményközpontúság, ám másképpen jelentkezik. Különösen érzékeny pont a cserék kérdése. Csupa amatőrökből állt a csapat. Tagjai csak azért utaznak 30-40 kilométert, hogy kedvtelésből játszhassanak. És ez így van az egész Bundesligában, leszámítva az élvonal első felét. S bár tudtam, ha beküldőm egyikü- ket-másikukat a pályára, ez alatt akár két gólt is kapunk, de meg kellett tennem, és lehetőleg úgy, hogy a legkevésbé zavarja a többieket. Legalább fél évig tartott, míg

rájöttem ennek minden titkára. Egyszerűen az edző dolga, hogy játékosai sikerélménnyel gazdagodjanak, megszeressék, amit csinálnak, hajlandóak legyenek eljönni bármikor. Emellett arra is oda kellett figyelnem, hogy ne érjék a csapatot lesújtó vereségek. Megbántani valakit, viccelődni szinte lehetetlen. 'Halálkomolyan vesznek mindent.

Belső nyugalom

Itthon újra a munkanélküliség várta. Jelenleg átképzésre jár. Számítástechnikaangol szakra. Szeretne belekóstolni a számítógépes tervezésbe, amit tavasszal Németországban is kipróbálhatna. Ott nagy jövője van, s előbb-utóbb nálunk szintén elérkezik az ideje. Általa közelebb kerülne eredeti szakmájához, az építészethez.

Hogy mit kapott a sporttól? Mennyire segíti mai hétköznapjaiban? Életfelfogásában őrzi a nyomait. Többek között a tisztességgel elvégzett munkában jelentkezik.- Egykori csapatunkból öten-hatan szereztünk egyetemi diplomát. A kézilabdánál viszont egyedül maradtam, a többiek hivatásukat választották. Egyértelmű tehát, hogy szakmájukban sokkal előbbre tartanak. Én lényegében kezdő vagyok. Néhány csapattársam ügyesen váltott, lefelé menő ágból lépett tovább. Ám biztosan áldozatai is vannak ennek a sportnak. Én melyikük közé sorolom magamat? Kitartásomat nem bántam meg. Legalább meghosszabbítottam a fiatalságomat. Anyagilag nem volt nagy üzlet, de más téren igen. Nincsenek millióim, ám szavahihetőségem, meg az a tény, hogy ismernek a járásban, előnyömre szolgálhat. Éppen sportbeli tulajdonságaim révén kerültem a köztudatba. Kétszer csalogattak visz- sza a szakmámba, de akkor fontosabbnak tartottam a kézilabdát. Ki gondolta volna, hogy ilyen gyökeres változások jönnek. Szerintem most mindenkinek váltania kell, nem csak nekem. Eddig minden biztos volt, ezután bizonytalanná válik. Ilyen szempontból németroszági kinnlétem jó iskolának bizonyult, azóta teljesen másképp látom a világot.

Innen az edző-férj viszi tovább a gondolat fonalát:- Leegyszerűsítve: nem érte meg a sportéletben gyökeret verni. Nálunk azonban ez a kérdés fel sem merül, nem bánkódunk rajta, mert erre tettük az életünket. Terveink persze voltak. Családi házról álmodoztunk. A falusi élet vonz, kedvelem az állatokat, a növényeket, egyáltalán a természetet. De a bekövetkezett társadalmi változások és a vele járó anyagi terhek elképzelésünket alighanem megvalósíthatatlanná teszik.

Itthoni két és fél évükről ugyancsak megfontolva beszél:- Családunkban egymás személyi szabadságát sohasem korlátoztuk. Mindig rábízzuk az érintettre, hogy értelemszerűen döntsön. így volt ez Joli esetében, és szeretnénk, ha Gergelynél is ugyanígy lenne. Mi azért vagyunk, hogy ebben segítségére legyünk.

Ma Németh Pál a nyárasdi női kézilabdacsapat másodedzője. Hosszú évek lélektani leterheltsége után megfelelőnek tartja ezt a beosztást, egyelőre kielégíti. Új munkakörben próbálkozik. így akar hasznos lenni, nehogy azt az érzetet keltse a vezetőedzőben, mintha a helyére pályázna, nem szeretné, ha nézetei kerekednének felül. Egyelőre ezt sikerül teljesítenie, és a bajnoki év végéig mindenképpen maradni kíván. Erre utal, hogy az elmúlt időben négy ajánlatot is visszautasított. Mint vallja: dolgát megpróbálja becsületesen és jól elvégezni, akárcsak egész életében tette. Maga is kíváncsi rá, meddig tart majd e belső nyugalom, s mikor tör felszínre belőle újra az ambíció. Mert érzi, képességeivel, tapasztalataival több csapatnak tudna segíteni.

Kérdések tehát Némethéknél is felmerülhetnek az új esztendő küszöbén: leül-e a családfő az idén vezetőedzőként valamelyik kispadra? S ha igen, hol és mikor? Megtalálja-e boldogulását a civil életben a feleség hosszúra nyúlt pályafutása után? Hogyan bontogatja tovább szárnyait Gergely a zöld gyepen? Mindegyikre csak az idő adhat választ. Ezért a család élete még rengeteg olvasóközeibe hozható témát rejteget. Érdemes lesz belepillantani. _

J. Mészáros Károly

,Meghosszabítottam fiatalságo nat“

(M. Nagy László felvételei)