Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-27 / 9. szám
32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor Rocco és szenvedélyei írásunk a 7. oldalon Szaruba vésett élet Riportunk a magazin 4-5. oldalán Volt egyszer egy olimpia Összeállításunk a 16. oldalon 1994. március 6. XXVII. évfolyam Ára 7 korona A művelt köz Közművelődés. Már a kifejezés is enyhe borzadállyal tölti el az embert, hiszen olyan, mintha közművesítést mondanánk, ami, ugye, gáz- és vízvezetékcsövek lefektetését, pöceszállító furatok és gyűjtőedények szaporodását sugallja; a civilizált világ kloákájának és gyomrának szívós terjeszkedését. Szerencsére ugyanakkor villanyhuzalban zümmögő áramot is, ami feltétlenül szükséges az esti könyvolvasáshoz vagy színdarabpróbához, tánclépések egymáshoz illesztéséhez. De vajon olva- sunk-e manapság, táncolunk-e, őrizzük-e hagyományainkat, művelő- dünk-e? A kérdés némiképp a csizma meg az asztal esetét sugallja, hiszen filléres gondokkal küszködünk s politikával vagyunk átitatva. Pedig fontos, hogy föltegyük ezeket a kérdéseket, nem csak így évfordulók okán, vagy megszokásból. Nem újdonság persze, ha azt mondjuk, közművelődésünk állapota, ha úgy tetszik diagnózisa, nyugtalanító, s leginkább egy szezonvégi kiárusításra hasonlít. Nem vizionális a kép, de valóságos: üresen tátongó kultúrházak, lelakatolt ajtajú közkönyvtárak, érdektelenségtől ásítozó múzeumi termek, mindenféle hivatal által kiköltöztetett emlékszobák közt téblábolva telnek napjaink. Most, a rendszerváltás ötödik évében (bár e kifejezést illik egyre inkább fal mellett settenkedve használni, mert mind világosabban és pimaszabbul üzengetnek egykori elvtársak; jön még a kutyára dér! Fogtok még pitizni, ha az újraleosztás után ilyenolyan bizottságban, zsűriben és szegénykonyhai kondér mellett újra mi ülünk! Lyukat fúrunk ám a leveses kanalatokba!) már nem is az a kérdések kérdése, hogy épülni fogunk-e (kultúránkban is), hanem, hogy elkerülhető-e az összeomlás? Szerencsére ma is, mindenek ellenére, találunk kedvező jeleket, bá- bozó és betlehemező gyerekeket egy-egy faluban, szüreti mulatságra kivonuló felnőtteket, a belső igény ösztönzésére, s nem központi sugallatra megnyilvánuló igényt a közös kultúrára. Vannak városaink, ahol divatba jöttek a múzeumi esték, egy-egy honismereti, helytörténeti, művészeti előadásra neves személyiségeket kérnek fel, vannak községek, amelyek szinte fesztiválnak beillő kulturális napokat rendeznek. Majdnem azt mondtam: spontánul. Ezekben a fehér hollónak számító közösségekben egy-két megszállott ember felismerte: nem csak a közjó (közjóiét) istápolása a fontos, de a köznek művelése is. Hogy miért, azt hiszem, nem szorul magyarázatra. Illenék, persze, tisztázni, mi is a közművelés. Az elmúlt évtizedek alatt megszoktuk, hogy folklórt, hagyományápolást, esetleg helyi kultúrát értsünk alatta. Hivatásos kultúránk vékony pénzű lévén, s ideológiai nyomásra is, kineveztük az amatőr művészeti mozgalmakat a kultúra krémjének. Volt ebben, persze, dicséretes szándék is, ám számomra mindig is visszatetsző volt a nyomorúság erénnyé emelése, miszerint színházainknak kellett „lemenni“ a közönséghez, ahelyett, hogy a kultúrára szomjas közönség utazott volna színházba. Kőszínházba, természetesen. Vagy nyári fesztiváljaink micsurinosított téli vajkörtéje, melyeken szinte mindennek ott kellett szerepelni egyszerre: néptáncnak és kórusműnek, beatnek és kabarénak. A redszerváltás (mert csak kell valami fogódzó az idő tagolására) után aztán Gombaszögön már a vadászrepülők is megjelentek. Igaz, közönségcsalogatás okán, ám az embernek óhatatlanul eszébe jut a Csemart-csőd, amely vállalkozás, hajói sejtjük, szintén a közjó és a közmű istápolását szerette volna szolgálni. Két példa jut hirtelenében eszembe. Az első egy svájci kis falucska, ahol a földet túró parasztember, elérkezvén a vasárnap, kilép a gumicsizmából, ünneplőbe vágja magát, s elballag a templomba, hogy világhírű orgonaművész muzsikáját hallgassa. A másik példa közelibb, bár időben messzebb esik. A Csemadok elődje, a Szemke az első köztársaság idején hatalmas felvilágosító, közművelő munkát végzett; jogi tanácsadástól falusi színjátszásig mindent felvállalt. Talán valahol a kettő közt találunk feleletet kérdéseinkre. Amelyeket ismét csak a köz-nek kell megválaszolnia, hogy ne konjunktúráin vágok és vörösbárókból újkapitalistákká vedlett, kultúrát és közművelődést csak gyorsvonatból szemlélő urak és uracsok szabják a mércét. Kövesdi Károly Kollázs: Kral S. Klára
