Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-27 / 9. szám
> síink * he- ahol :telű I ?yúj ban, i he- elja- í ha- a so- Prá- inél, seim kilo- t az gyetheti ezni tort. ózni mininél. deig jgiai nek. ik el Sen- tású koriban ésbé nem a legkedvezőbbek a benyomásaid...- A Slovnaft nagyon rossz helyen épült fel. Az elektromagnetikus tér több helyen sérült. A nagyüzem alatt egykor a Duna medre volt. A rossz hatást még fokozzák az üzem területén található fémvezetékek, a vasoszlopok, melyek valóságos antenna- rendszert alkotnak, s mondanom sem kell, nagyon rossz hatással vannak az ott dolgozók közérzetére. A közeljövőben újra ellátogatok ebbe a hatalmas üzembe...- Min dolgoztok jelenleg? Az asztalodon látható fényképek tanúsága szerint helikopterből is végzet kísérleteket.- így igaz. Három órát töltöttünk munkatársammal Pozsony légterében, és méréseket végeztünk. Sajnos azt kell mondanom, hogy az újonnan épült lakótelepek többségénél erősen sérült az elektromagnetikus tér. Ehhez hozzájárulnak a villamosvezetékek, a csövek, az egyre szaporodó parabolaantennák. Megállapítottam, hogy például a Dlhé diely lakótelep - mely kb. 160 hektáron terül el - nagy részén - erősen sérült az elektromagnetikus tér, a lakók geopatogén zónák fölött élik mindennapjaikat. Ezeknek a hatásoknak a kiküszöbölése az egyik következő feladatunk. Lesz munkánk bőven... Balajti Árpád I na- A Kaliforniai Yumában egy narancsültetése- vényen ti, és Sándor Attila felvételei gük van. így aztán nem csoda, hogy a járvány további gócainak kialakulását illetően is óvatosan nyilatkoznak az állatorvosok. S noha a sertéspestis okozta károk érzékenyen érintik mind a magángazdákat, mind pedig a nagyüzemi termelőket, a szakértők véleménye szerint ezek mértéke meg sem közelíti azokat a költségeket, amelyek a védőoltások általános újrabevezetésé- vel lennének kapcsolatosak. A gazdáknak nem marad más hátra, minthogy fokozott óvatossággal megpróbálják kivédeni a kór alattomos rajtaütéseit, de ennek tudatában ma már egyikük sem aludhat nyugodtan. A hazai mezőgazdaság jelenlegi állapotának ismeretében a sertéspestis veszélye immár csak egy újabb adalék azokhoz az áloműző kilátásokhoz, amelyeket védőoltás helyett évek óta kisebb-nagyobb fokozatokban adagolnak nekik. T Szilvássy László Az attraktív külföldi munkát és jó kereseti lehetőséget ígérő apróhirdetéseknek már sok fiatal lány bedőlt. A görög vagy olasz bordélyokba kényszerített pincémé'- vagy táncosnőjelöltek tragédiájáról nem egy megrázó riportot olvashattunk. Az alábbiakban ugyan egész másról lesz szó. Ezek a lehangoló, de tanulságos tapasztalataikat az olvasók elé táró lányok, szerencsére, nem kerültek a „fehér hússal“ kereskedő ügynökök hálójába. Ám őket is becsapták, félrevezették. A reményteljes, kecsegtető, ígéretekből, jóformán semmi sem valósult meg. Csinos kassai riportalanyaink azzal a céllal utaztak a múlt évben Angliába, hogy gyermeknevelőként keressenek egy kis pénzt, tökéletesítsék angol nyelvtudásukat és világot lássanak. Elveszett illúziók. avagy: cselédek voltunk Angliában A sudár termetű, 18 éves Lucia akár szépségversenyen is indulhatna, vagy manökenként kereshetné kenyerét. O azonban az ápolónői pályát választotta, és nincs szándékában szépségéből profitálni. Már több éve tanul angolul, szeret utazni, így nem csoda, hogy amikor rábukkant a kassai Interlingua cég hirdetésére - melyben baby sittereket kerestek, úgy gondolta, megfogta az Isten lábát.- A feltételek, melyeket Mária asz- szony, az ügynökség vezetője ajánlott az érdeklődőknek, igen csábítóak voltak. Heti negyven órás munkaidő és szabad hétvégék. Azt ígérte, a nyelviskola látogatása is garantált, ezenkívül a lányok rendszeresen összejárnak majd, és havonta egyszer partit is rendez számukra. Ezért természetesnek vettem, hogy felmérik a jelentkezők angol nyelvtudását. Még azon sem csodálkoztam, hogy két pedagógusnak írásban kellett jótáll- nia a jelöltért, és egy egészségügyi igazolásra is szükség volt. Ezenkívül egy fényképpel ellátott kérdőívet kellett kitöltenünk. A közvetítésért 3500 koronát kértek. Az útiköltséget is természetesen mi álltuk, valamint a londoni regisztráláshoz szükséges 30 fontot is mi fizettük. Arra csak később jöttem rá, a „felvételi“ csak arra volt jó, hogy a lányok elájuljanak a megtiszteltetéstől, amiért őket választották ki. Bárki, aki legalább köszönni tudott angolul, utazhatott. Jómagam azzal a tudattal szálltam buszra, hogy egy kisgyermekről fogok gondoskodni, és a mamájának besegítek majd a könnyebb házi munkákban. Közvetlenül az elutazás előtt közölték velem, néger családba kerülök. Noha nem vagyok fajgyűlölő, tiltakozni próbáltam, de Mária asszony lyukat beszélt a hasamba. Állította, hogy nagyon kedves emberekről van szó, a házaspár közvetlen, barátságos, nem olyan merev, mint általában az angolok. Végül is igent mondtam. Mivel egyéves kinntar- tózkodásra készültem, vittem magammal ajándékokat is. Modori kerámiát, kristályt, népművészeti tárgyakat, egy könyvet Szlovákiáról és sok-sok játékot. Azt vártam, befogadnak, családtaggá válók és esténként majd sokat mesélek gazdáimnak hazámról. A nigériai családot elképzeléseim, vágyaim cseppet sem érdekelték. Ideiglenes otthonom egy apró szoba lett, ahol még két bőröndnyi holmimat sem tudtam elhelyezni. Ráadásul az első héten még ágyneműm sem volt. Egy gyereket vártam, kettőt kaptam. Egy hathónaposat és egy hároméveset. A szülők azt kívánták, a pici legyen állandóan a karomon. Közben a rendkívül piszkos és elhanyagolt ötszobás lakás takarítása is rám várt. Porszívóztam, ablakot mostam, kádat és vécét súroltam, kétóránként etettem és tisztába tettem kis védencemet. Munkanapom reggel fél nyolctól este fél nyolcig tartott. A takarításon kívül a mosás, a vasalás, a bevásárlás, a főzés, a szemétkihordás is az én feladatom volt. Mindezt a gyerekkel karomon kellett volna végeznem. A szabad szombatok helyett, melyeket eleinte úgy vártam, a nagytakarítás volt műsoron. Legjobban a sok látogató ment az idegeimre. Alighogy az egyik vendégsereg elment, máris jött a következő, én meg csak mosogattam utánuk a sok edényt, tányért. A ház attrakciója a fehér szolgáló, azaz én voltam. Előszeretettel mutogattak minden ismerősüknek. A hétvégi gyermekzsúrok - este kilenctől hajnalig tartottak - felügyelete is az én reszortom volt. A legnagyobb szobában összegyűlt vagy húsz felnőtt és sok-sok gyerek. A visítozó, randalírozó srácok abban élték ki magukat, hogy engem „ugráltattak“. Éppen úgy viselkedtek, mint a szüleik. Parancsolgattak, fölényeskedve adták utasításaikat, mint egy utolsó cselédnek. Szüleik közben bömböltették a zenét és jókat nevettek. Legtöbbször, ha éhes voltam, saját pénzemen kellett élelmet vásárolnom, mert amit a jégszerkényben találtam, attól felfordult a gyomrom. Ki alig jutottam, de nem is nagyon vágytam az utcára, mert a lakónegyed csak úgy hemzsegett a sötétbőrű bevándorlóktól. Még nappal sem éreztem magam biztonságban. A szerződés értelmében nyelviskolába is kellett volna járnom, természetesen még a közelébe se jutottam. Esténként, amikor az ágyba rogytam, könnyek nélkül zokogtam. Elővettem a naplót és bejegyeztem: anyu, apu, el sem tudjátok képzelni, mennyire vágyom utánatok. Egyedül a vasárnapok eljövetele éltetett. Akkor találkoztam sorstársnőimmel. Egymás nyakába borultunk, kipa- naszkodtuk magunkat, majd beültünk egy pizzára. Aztán jártuk a várost, a parkokat, múzeumokat, kiállítótermeket, s igyekeztünk elfeledni a sok megaláztatást. Ha olyasmit láttunk, ami hazánkra emlékezetetett, például egy Favorit gépkocsit, úgy örültünk, mint a gyerekek. Egyszer cseh turistákkal is találkoztunk. Hozzájuk rohantunk, mondtuk, szlovákiaiak vagyunk, és nagyon-na- gyon örülünk, hogy találkozhattunk velük. A heti 50 fontos fizetésemet olykor negyvenre csökkentették, állítva, nincs pénzük. Amikor két hónap után úgy éreztem, betelt a pohár, és már egy napot sem bírok itt ki, bejelentettem, hétfőn hazautazom. A háziak feldühödtek és már pénteken kitették a szűrömet, pedig jól tudták, hogy csak három nap múlva lesz autóbuszom. Még csak el sem köszöntek tőlem. Bőröndjeimmel csaknem négy kilométert gyalogoltam a legközelebbi megállóig. Szerencsére a nagykövetségen ismertem egy családot, ők két napra befogadtak. Anyagi helyzetemen nem javítottam, de gazdagabb lettem egy keserű tapasztalattal. Utólag visszagondolva a Londonban eltöltött hetekre, csodálkozom, hogy két hónapig tűrtem a cselédsorsot. Éva, a 24 esztendős rehabilitációs nővér tapasztalatai - 18 éves Magda húgával járta meg Londont - sem rózsásab- bak.- Tőlem ugyan mindjárt az elején megkérdezte Mária asszony, hogy válla- lok-e néger családot, de a körülményekről egy szó sem esett. Nincsenek előítéleteim, így gondolkodás nélkül igent mondtam. A gondjaimra bízott másfél éves Nicoly beteg volt. Asztmában szenvedett, így állandó gondoskodást igényelt. Ez rendben is lett volna, csakhogy a gyereken kívül az egész háztartás az én nyakamba szakadt. Napi 12 órát güriztem Angela asszonynál, aki várandós volt, és azért vett fel, hogy megkíméljem őt a munkától. A főzésen kívül - mert főzni nem tudok - mindent én csináltam. A család szegény volt és nagyon takarékoskodott. Nem lehetett szellőztetni, nehogy kihűljön a lakás, és hideg vízben kellett mosogatnom. Amikor a háziasszony elvesztette állását és anyagi helyzetük tovább romlott, úgy döntöttem, szerencsét próbálok egy másik családnál. Ám még korábban, okulva a tapasztalatokból, - felhívtam Magda húgomat és elmondtam neki, mi az ábra. Figyelmeztettem, ha nem akar úgy járni, mint én, inkább próbálkozzon egy másik ügynökséggel. Erről tudomást szerzett Mária asszony, felhívott telefonon és számon kérte viselkedésemet. „Csak nem félsz a munkától, képtelen vagy boldogulni egy gyerekkel?“ - kérdezte, aztán tájékoztatta a szüléimét, azt állítva, hogy elhanyagolom a munkámat, lógok, diszkókba járok. Ezt az aljas taktikát valamennyi elégedetlen lánnyal szemben alkalmazta. Képzelem, mit érezhették azok a szülők, akik még nem ismerve a valós helyzetet, arról értesültek, hogy kedves kislányuk elhanyagolja a munkáját és néger fiatalemberekkel szórakozik. Sajnos, Magda nem vette komolyan intelmemet, és szintén megjárta. Neki eredetileg két gyerekre kellett volna vigyáznia. Már az autóbuszban ült, amikor közölték vele, hogy változott a helyzet és ötgyerekes családba osztották be. A legidősebb tíz éves, a legfiatalabb hat hónapos volt. Ő naponta tizenöt órát robotolt. Amikor fellázadt, fizetés nélkül kitették. Miután búcsút intettem Angela asz- szonynak és férjének, egy másik fekete bőrűek által lakott negyedben próbáltam szerencsét. Hamarosan kiderült, csöbörből vödörbe kerültem. A két kisgyerek ugyan aranyos volt, jól kijöttünk egymással, de a szörnyű környezet, ráadásul a kosz, a bűz, a fürdőszoba hiánya kibírhatatlan volt. Pénteken léptem be és vasárnap bejelentettem, megyek haza. Találkoztam a húgommal és első Éjszaka a londoni pályaudvaron utunk a rendőrségre vezetett. Szerettük volna elintézni, hogy Magdának fizessék ki a bérét. A „bobik“ megvonták a vál- lukat, jelezvén, nem tehetnek érdekünkben semmit. Ha angol állampolgárok lennénk, esetleg behajthatnák az adósságot, de így... Nem volt szállodára pénzünk, ezért megkérdeztük, nem aludhatnánk-e az őrsön. Azt sem tették lehetővé. A rendőrőrs nem szálloda, - válaszolták kimérten. Szerencsére az egyik szálló portása megkönyörült rajtunk és a folyosón levő ülőgarnitúrán tölthettük az éjszakát. Másnap az állomás egyik zugában húzódtunk meg. Amikor hazaértem, összes vagyonom egy korona hetven fillér volt. A 18 éves Zsanett története hajszálra megegyezik barátnőiével.- London külvárosában, egy irániak, arabok, törökök, indiaiak és afrikaiak lakta negyedbe kerültem. Gazdáim, egy ghanai házaspár, fütyültek arra, hogy munkaszerződésemben az állt, napi 5 órán át vigyázok 14 hónapos fiukra, és hetente kétszer nyelviskolába járhatok. Az egész háztartás a nyakamba szakadt. A lakás tele volt csótányokkal, a konyhában egerek futkostak. A házaspár személyes holmiját csak kézzel volt szabad mosnom. A megállapodott 50 fontos fizetés helyett előbb 45-öt adtak, majd azt is csökkentették 35-re. Néha még a vasárnapjaim sem voltak szabadok. Gazdáim bejelentették, partira mennek, és nekem kell vigyázni a gyerekre. Ha egyedül maradtam, kikapcsolták a telefont, nehogy felhívjak valakit. Amikor apu tudomást szerzett róla, milyen körülmények közt élek, azt akarta, azonnal jöjjek haza. Örömmel engedelmeskedtem, annál is inkább, mert a háziasszony mondta, nincs pénze, nem tud fizetni. Taxiba ültem, és egyenesen a követségre mentem. Ott megtudtam, gyakori jelenség, hogy a lányok sírva jönnek panaszkodni. Mi hál’Istennek megúsztuk. Egészségesen, különösebb bántódás nélkül kerültünk haza. Néhány barátnőnket viszont molesztálták, erőszakoskodtak velük. A 18 éves Miriam például egy elvált asszonyhoz került. Egyszer, amikor egyedül volt odahaza, beállított a nő barátja és csaknem megerőszakolta. Nem csoda, hogy pánikszerűen elmenekült, még a bére kifizetésével sem törődött. A tárgyilagosság kedvéért meg kell mondani, nem mindenki járt úgy, mint mi. Voltak ismerőseink, akik igen elégedettek, s még a mai napig is Angliában dolgoznak. Igaz, ők többniyré fehér családokhoz kerültek. • • • Természetesen találkozni akartam az ügynökség főnökasszonyával is, hogy ő is kifejthesse véleményét. Erre azon egyszerű oknál fogva nem kerülhetett sor, mert Mária asszony már hónapok óta - külföldön tartózkodik. Ordódy Vilmos Szaddam Husszein társaságában madam Taussaud panoptikumában
