Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-20 / 8. szám
KISEBBSÉGPOLITIKA A dél-szlovákiai együttélés a közvélemény-kutatás tükrében A horoszkópoknak kijáró „komolysággal“ kezelik napjainkban nemritkán a közvélemény-kutatási eredményeket. A bennük tükröződő pillanatnyi helyzetkép ugyanis szolgálhat felfigyeltető jelzésekkel - amelyek nyilván a politikusok fellépésére is kihatnak — ám a sémaszerűség érzése eleve letompítja a felmérések kifejező erejét. De kérdés, elegendő ok-e ez a velük szemben - talán legjobb esetben is - csak a közhangulatot kiaknázó alkalmi haszonkeresésre. Vajon a viszonylagos és túlságosan képlékeny adatokból másra már nem is futja? Holott az ilyen jellegű felmérések használhatósága - főleg, ha bonyolultabb társadalmi-közösségi kapcsolatokról van szó - valószínűleg már eleve nem a közvetlen eligazodást nyújtó szerepben rejlik. A közéleti döntéshozatal és a közvélemény-alakítás számára nyilvánvalóan csak egy az információforrások közül. Csak tágabb, sokrétűbb ismeretanyag részeként válhat tényleges közéleti hatóerővé. De van-e nálunk, jelesül a szlovák-magyar viszonyt illetően kellő ilyen irányú késztetés? Mindez annak kapcsán vetődik fel, hogy a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának közvélemény-kutató osztálya a Kassai Társadalomtudományi Intézettel együttműködve a múlt év nyarán felmérést készített 11 délszlovákiai vegyes lakosú járásra kiterjedően arról, hogy az ottani lakosok (magyarok és szlovákok) milyen nézeteket vallanak a szlovák-magyar együttélés több, fontosnak tartott problémájáról. A felmérés anyaga, amelyet Dana Soncová és Ján Luha, a Szabó Ferenc által vezetett osztály munkatársai dolgoztak ki, megvásárolható füzet formájában is megjelent. A benne szereplő és levont következtetések ugyancsak okot adhatnak az elgondolkodásra, a komáromi nagygyűlés után, melynek tanulságai - ahogy azt egyes józanabb hangvételű szlovák lapok is megírták - kölcsönös önvizsgálatra intenek. A szóban forgó felmérésből kielemezhető tanulságokat kiváltképp érzékletessé teszi egy másik, a CRESPO elnevezésű francia kutatóintézet megbízásából készült feldolgozás, a somorjai magyar—szlovák interetni- kus kapcsolatokról. A terjedelmes anyag - melyet a Kalligram folyóirat tavalyi 7-8. kettős száma tett közzé, egy részét pedig az idei Madách Kalendárium - interjúalanyok beszélte- téséből, válaszokból felépített elemző összeállítás, természetesen a következtetések levonásával kiegészülve. A választott módszer lehetővé tette az egyes nézetek mögötti indítékok árnyalt érzékeltetését, amihez hozzájárult a lélektani szempontokra ügyelő gondosság is. A somorjai magyarokkal ÖIlős László és Végh László, a szlovákokkal pedig Marta Botíková és Eubomír Navrátil beszélgetett. Izgalmas képpé állhat össze, ami a két egymástól független, de egymást kiegészítő felmérésből kibontakozik. Zóld-e a rétünk vagy zöldebb? A dél-szlovákiai együttélés keretein túlmutató kulcskérdéshez szolgáltat illusztrációt a statisztikai felmérés, amikor többek között a magyar kisebbségi léthelyzet önmegítélésére és az ott élő szlovákság általi értékelésére világít rá. Az adatfeldolgozás reprezentatív minta — 623 délvidéki szlováktól és 564 magyartól kitöltve visszaérkezett kérdőív - alapján történt. (A 11 vegyes lakosú járás területén 401677 (54,3 %) szlovák és 337 255 magyar (45,6 %) él. A szlovák kérdezettek 70-80 százalék közötti arányban úgy látják, hogy a magyar kisebbség több tételesen felsorolt joga minden tekintetben biztosított. Ilyenként szerepelt: a saját kultúra fejlesztése, a művelődési és kulturális intézmények fenntartása, az anyanyelvi tájékoztatás, nemzetiségi szervezetek létrehozása. A magyaroknál ez a mutató 32—47 százalék, miközben a legnagyobb arányszám a nemzetiségi szervezetek létrehozására vonatkozik. A két megítélés közötti különbség hasonló méretű a kérdésnek egy kiélezettebb, ugyanakkor érzelmi aláfestésű megfogalmazására adott válaszok szerint is: a magyarok olyan lét- és művelődési feltételekkel rendelkeznek-e, hogy Szlovákiában otthon érezzék magukat? A szlovákok 94 százaléka - tehát 10 megkérdezett közül 9 - és a magyarok 58 százaléka válaszolt igennel. Az így vélekedő magyarok 75 százaléka viszont vegyes házasságban él, 67 százalékának igényeit pedig a tanonciskolái végzettség határozza meg. Sajnos, a szlovákok vonatkozásában nincs támpont, mely közelebb vinne a válaszok és válaszadók indokaihoz. A magyarok esetében azonban a nemmel (5 %) és a kétkedéssel (30 %) viszonyulok kiegészítő kérdésre válaszolva indítékaikról is számot adhattak. (A szlovákoktól nem érkezett elég érdemleges adat.) Nos, a magyarok indoklásában meglehetősen keveredik a kifejezett sérelemérzet a jogi és intézményes keretek korlátozottsága miatti elégedetlenséggel. S alighanem itt, ezen a ponton sejthető a szlovák—magyar viszonynak olyan görcsbe rándulása, melynek feloldása egyaránt megkívánja a kisebbségi lét gyakorlati, közösséglélektani és elméleti vonzatai- nak érzékelésére képes megközelítését. Nyilvánvaló, hogy ez csak egy elhivatott politikusi-értelmiségi rétegtől várható el. De az általuk kifejtett hatás a tágabb közgondolkodásban csapódik le. Vajon megjelenik-e ez a szóban forgó felmérés adatainak tükrében? Górcsők szorításában Amikor a szlovák kérdezettek túlnyomó többsége számára a kisebbségi jogok teljesen kielégítőnek tűnnek, nem valószínű, hogy csak a mai hivatalos nagypolitika sugallatait „visszhangozzák“. Alighanem közvetlen, mindennapi személyes tapasztalataikra is hagyatkoznak. Közvetlen környezetükben körültekintve úgy érzékelik, hogy a velük együtt élő magyarok azonosságának megőrzését semmi sem fenyegeti. De eljut-e hozzájuk valami a kisebbségi léthelyzetet belülről és a maguk teljességében, nemcsak helyi keretekben megélő magyarok gondolkodásából. A felmérésből nem derül ki, hogy a szlovákok miként vélekednek a magyarok elégedetlenségéről. De sejthető: szüntelen követelőzést látnak benne. Nos, erre könnyen rátesz az a sajátos szociológiai-lélektani állapot, mely a szlovákiai magyar kisebbségi összetartástudat mögött munkál. Sok minden arra vall, hogy ennek összefüggései és összetevői a szlovákiai magyarok magatartásában is eléggé az ösz- tönösség szintjén jelennek meg. A szlovákiai magyarok lényében inkább érzelmileg, mint gondolati kiforrottsággal jut kifejezésre a kisebbség-közösségi együvé tartozás. A Pozsonytól Ágcsemőig húzódó magyarlakta sáv szerencsétlen földrajzi elhelyezkedése folytán túlságosan elválik egymástól a helyi-regionális kötöttség és az egész közösséget átfogó kisebbségi léttudat. így mindinkább rejtettebbé válnak azok a szálak, amelyek a kisebbség tagjainak helyi boldogulását a szlovákiai magyar nemzetiségi lét intézményrendszerének kiépítéséhez kötik. Az a természetes igény, hogy a kisebbségi magyar polgárként önmagát minél teljesebben anyanyelvén s a nemzetiségi közeghez kötődve valósítsa meg, szinte csak ködös, beteljesületlen vágyként él. Marad a megérzés, hogy hosszabb távon csak e közösség minél több követelésének teljesítése biztosíthatja a fennmaradást. S hogy ez nem alaptalan, eléggé bizonyítja a vajdasági magyarság sorsa. A titói Jugoszlávia a közép-európai államokkal szembeni viszonylagos liberalizmusával, a tágabb érvényesülési lehetőségeket biztosító több kisebbségi intézmény meglétével hovatovább közömbössé tette a vajdasági magyar értelmiséget saját közössége iránt. Az igények kielégítése a közösségtől tá- volítva, s nem a kisebbségi lét szerves kiteljesedését szolgálva történt. S az eredmény: mára súlyos traumákkal járó roppant, több mint kétszázezres állományfogyás. A félelem a lidérces vízió nélkül is, programszerű átgondoltság hiányától meghatványozva abban a sajátos magatartásban jut kifejezésre, amikor az egyéni, személyesen érzékelt korlátok könnyen közösségi méretűvé, a közösségi követelések megfeneklései pedig személyesen átélt sérelemmé válnak. Mit érthet meg ebből a kívülálló? Keveset, vagy semmit. De nem mindegy, hogy a kisebbségi igények a fenti lelkiség eleve megértést feltételező puszta kivetüléseként vagy pedig racionális, kellő önismerettel, meggyőző és hatóerővel megjelenítve kapnak hangot. Szinte váratlanul zúdult a szlovákiai magyarság nyakába a nyílt politikai csatározás lehetősége. Ezzel együtt megnőtt, s talán túlontúl eluralkodott a politika mindenhatóságába vetett hit. Úgy tűnik, ennek jegyeit erősen magán viselve fonódik össze a területi közigazgatási átszervezés kapcsán a kisebbségi magyar létérdekeknek a védelme és a magyarlakta területek életképességének- a kormányzat részéről jövő támadással szembeni — megóvása. Oldás és kötés A kisebbségi lét- és fejlődési feltételek miatti elégedetlenség okairól valló válaszok osztályozása során- a felmérésről készült füzet szerint- érdekes statisztikai összefüggésre derült fény. A kiadvány ezt úgy jellemzi, hogy a fenti érzések „egyenes korrelációt (kölcsönös függőséget) mutatnak a magyar kisebbség által lakott régiókban kialakítandó területi önigazgatás gondolatának támogatásával“. A felmérés ugyanis kiterjedt a területi átszervezéssel kapcsolatos, a sajtóban ismertetett elképzeléseket érintő vélemények feltárására is. Nem ismeretes, hogy a kérdőívben milyen idevágó megfogalmazások szerepeltek. A feldolgozás alapján azonban, úgy tűnik, sikerült elkerülni a komáromi nagygyűlést megelőző fogalomzavart, mely a területi autonómia félreértésekre és gyanakodá- sokra okot adó kifejezéssel jelölte és jellemezte a kisebbségi törekvéseket. Minden jel arra vall, hogy a kérdésfeltevés alapján senki sem gondolhatott valamiféle önálló, az ország közigaz- datási rendszeréből kiszakított, külön „birodalmat“ képező terület létrehozására. Sőt, a feldolgozás tanúsága szerint a kérdések és a válaszok arra irányultak, hogy kellő árnyaltsággal és különbségtétellel nyújtsanak képet az etnikai elv szerepének megítéléséről: vagyis ez legyen-e az új közigazgatási egységek kialakításának döntő szempontja, avagy egyéb meghatározókkal együtt érvényesüljön. A feldolgozás adatai azt bizonyítják, hogy a megkérdezettek tisztában voltak a lényeggel, s ennek megfelelően nyilvánítottak véleményt. A szlovákok esetében ugyanis más nézet is jelentkezett, mint az a 70 százalékot kitevő meggyőződés, hogy a területi felosztást a nemzetiségi összetételt figyelmen kívül hagyva, csak a földrajzi és egyéb szempontok alapján kell végrehajtani. A szlovákok 19 százaléka úgy vélekedett, hogy a többi tényezővel összekapcsolva a nemzetiségi összetételre is tekintettel kell lenni, sőt ezen belül 4 százalék (tehát a 630 személyből mintegy 25-en) magát a nemzetiségi szempontot tartotta meghatározónak. A magyarok 37 százaléka a nemzetiségi összetételt szem előtt tartó komplex megoldást választotta, 26 százalék a nemzetiségi elvet tekintette döntőnek, 21 százalék egyetértett annak mellőzésével. Már a tavaly nyári közhangulatra gondolva sem lehet meglepetés szlovák részről a nemzetiségi elv szerepének nagyarányú lebecsülése. De felvetődik a kérdés: kielégítő magyarázattal szolgálhatnak-e önmagukban az elszakadás miatt lappangó és az uszító propaganda által gerjesztett félelmek? A körültekintő megközelítés szükségességére enged következtetni a magyarok jogainak megítélése kapcsán kimutatott egyik adatsor. A magyar nemzetiségű állampolgároknak a kisebbségi ügyek intézésében való részvételéről, ennek jogi feltételeiről volt szó. S ebből a szempontból (nyilván az érvényesülő gyakorlatra vonatkoztatva is) a szlovák résztvevők 70 százaléka nem tartott semmi kifogásolni valót, több mint 19 százaléka habozva válaszolt, de inkább erre hajlott, s teljesen jelentéktelen azok száma, akik fenntartással éltek. Mi változhat hát akkor az új közigazgatási rendszerben, mégha kisebb arányú lesz is a megváltozó felosztáson belül a magyarlakta terület - következik a fenti gondolkodásmódból. Mindez ugyancsak jelzésértékű abban a tekintetben, ami a komáromi nagygyűlés előtti szlovák közhangulatot megelőzte. De vajon lebecsülhető-e ez magát a továbblépést, a jövőt illetően? Akkor, amikor ráadásul számolni lehet a szakmai szempontok szenvtelen alkalmazásának híveivel is. A vivöerek nem vezetnek félre Visszakanyarodtunk a korábbiakhoz: szüntelenül szembe találjuk magunkat a követelések eltúlzásának vádjával fenyegető közszellemmel. Persze lehet, hogy a nagypolitika csodákat is művelhet, olyan megoldásokat hozhat, amelyek elfogadásra késztető helyzetet teremthetnek. Hosszabb távon azonban nehezen képzelhető el fordulat a kisebbségi szükségletek iránti szlovák megértő és befogadókészség olyan úton-mó- don történő alakításától, mely tekintettel van a szlovák beidegződések természetére is. Kérdés, a politikai taktika mentesíthet-e egy társadalmi méretekben mozgó problémaérzékeny jó irányú befolyásolás stratégiájának gondos kimunkálása alól. Valószínűleg nem kevés múlik azon sem, hogy a követelések a közvélemény számára is követhető szakmai megalapozottsággal kapják-e meg a politikai hátszelet. Jelenleg úgy tűnik, még az elfogulatlanabb szlovák körökben is kétkedéssel fogadják, hogy az etnikai homogenitás minél teljesebb megőrzésével a magyarlakta területek olyan vérkeringésbe akarnak kerülni, ahol a vivőerek úgy töltik ki a szlovák vidékekre is kiterjedő vonzásteret, hogy egyben a magyar közösség egészén belül is lüktetnek. Sikerül-e ezt a szlovákokkal, s nemcsak szűk szakmai körben, hanem tágabb keretekben is megértetni? S van-e ehhez kellő magyar érvelőkészség? Jelenleg ott tartunk, hogy mindez a legkényesebb kérdések közé tartozik, amelyről, ha netalán szóba jönne, a közös munkahelyen együtt dolgozó szlovák és magyar értelmiségi jónak tartja egymás iránti tapintatból hallgatni. Beszédesen vall erről az állapotról a somorjai ankét több résztvevője. A két felmérés alaposabb körüljárása a kiútkereséshez, ha gyámkövekkel nem is, de legalább figyelmeztető felismerésekkel alighanem szolgálhat. KISS JÓZSEF Kérdés: Úgy véli, hogy a magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgárok számára megvannak az alábbi, alkotmányban rögzített jogok sokoldalú biztosítékai,úgy mint: a saját kultúra fejlesztése az anyanyelvi tájékoztatás (a befogadást és a közvetítést beleértve) nemzetiségi társulások létrehozása szlovákok WMMM, mmm ____ 33 _jllJll2lÉÍl művelődési és kulturális intézmények megteremtése, fenntartása m az anyanyelvi művelődés a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok ügyeinek intézésében való részvétel Jelmagyarázat: £0 igen H nem □ inkább igen, S inkább nem, mint nem mint igen ® nem tudták megítélni
