Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-13 / 7. szám
HUJ! 1994. február 13. I s> l ayers vágyakat és vad indulatokat, maró, szaggató érzéseket csapol első, 1992-ben megjelent novelláskötetével, a Vér- csapolással. Punk hősei tarhásan, agressziót követelő aggyal lázadnak, tehetetlen dühükben önpusztítanak. Delirium határán innen és túl rúgják és püfölik egymást, hepajos hangulatban a vérüket folyatják. Balhéznak, buliznak, szédülten dumálnak. Szövegük éles, mint a penge, életfelfogásuk, lelki világuk azonban meglehetősen csorba. Győry Attila pontosan látja és pontosan láttatja hőseit. Novellái hiteles jelentések egy, még ma is létező szubkultúra legsűrűbb sűrűjéből. Az 1967-ben született, gépipari szakközépiskolában érettségizett, Dunaszerdahelyen élő hajóskapitány autentikus híradásait elegáns fogalmazásmód és biztos formaérzék jellemzi. Nem véletlenül keltett nagy feltűnést miniatűr, pár oldalas drámáival. Fülében ezüstkarikákkal, orrában gyöngyszemmel nemcsak jelenség - igazi tehetség is. Második kötete, a nemrég megjelent Kitörés még az elsőnél is nagyobb reveláció: három itteni magyar fickó stoppal, üres zsebekkel vág neki a vad Nyugatnak, és pár hét alatt annyit élnek meg, mint mások évek, vagy egész élet során (sem). Egy őrületes csavargás szokatlan naplója a könyv, csórók, zsozsó nélküliek izgalmas útikalauza, amely - csak úgy mellékesen - regény a javából. Regény? A szerző szerint narkós darálás. Harmadik könyve előtt Győry Attilával • Sejtettem, hogy ilyen tarhás cuccokban jössz majd. Elnyűtt bőrdzsekiben, kopott feketében, dögnehéz bakancsban. Egy „vércsapo- lós“ fazonhoz ez illik a legjobban. — Aki járatos ebben, az tudja, csak a koldus és a csavargó jár klasszikus tarhás szerelésben. Az enyém olyan, amilyen. Én azt mondom mindig: az antiesztétikámmal vagyok esztétikus. Erről meg vagyok győződve. • Első látásra mégis inkább út- széli vándornak, lepusztult palimadárnak, jobb esetben kültelki kocs- máros fiúnak néz az ember. Korhadt gerendájú öreg pajták „albérlőjének-Nem tartok ettől. Én azt is tudom magamról, hogy van egyfajta kisugárzásom. Ha valaki azzal kap a fejéhez, hogy te atyaúristen, miféle állattal van dolgom, akkor én azzal nem is foglalkozom. Szellemileg úgyis én vagyok gazdagabb... ránézek a fickóra és második, harmadik szempillantásra megállapítom, mi rejlik benne. Belelátok, bárhogy is van öltözve. Az arcából, a kezéből olvasok. • A saját kezedből mit olvasol ki? — Intelligenciát. • A gyöngyszem az orrodban? — Esztétikai élmény. A tükör előtt állva: gyönyörűség. Hogy kinek mi a véleménye rólam, az engem egyáltalán nem érdekel. Látom az arcán a muksónak, hogy azon gondolkozik, ki lehetek. Én már adtam az agyának egy kis munkát, de ő az enyémnek nem. • Flegmaság? — Cinizmus. Akkor vagyok nagyon dühös, ha látják, ki vagyok belül és arról beszélnek, hogy három karika lóg a fülemben. Erre nagyon bepörgök. • Bécsi kávét kértél, közben lehet, hogy csucsókára lenne gusztusod.-Almaborra? Az ítéletrossz. Ittam belőle eleget, de csak azért, mert olcsó. Még sósborszesszel is kevertük annak idején. Tizenhét koronáért úgy kilőttem magam, mint a pinty. Két óráig biztos, hogy nyugtom volt. A seregben vietnami teából főztük a „gránátot“. Dohányt szórtunk a fekete lébe, attól aztán messzire el lehetett menni. Megkóstoltam az ablaktisztítót is kenyéren átszűrve, pezsgőporral keverve. Attól nem voltam annyira oda. A vörösbort szeretem, de abban is meg tudok állni. Ha érzem, hogy át akaija venni az irányítást, azonnal leteszem a poharat. Impul- zív vagyok, hülyéskedek, nő az energiám, rohangálok, jópofa vagyok, ha van egy kicsi bennem, de balhé az nincs. Pozitív energiával élek. • Mióta? — Huszonegy éves koromtól. Addig szellemi halott voltam. Senki. Amikor az első novellámat olvasta a barátnőm, és azt tanácsolta, vigyem el az Irodalmi Szemlébe Grendel Lajosnak, annyira hülye voltam, hogy mire felértem hozzá, elfelejtettem a nevét és nagy igyekezetemben csak azt tudtam mondani, hogy G. Lajost keresem. Érettségi tétel volt, és kiment a neve az agyamból. • Fogjuk a szerelemre. — Tényleg, én akkor szerelmes voltam. • Ki tudná bizonyítani?-Az apám. Loptam a rózsáit. Kőkemény leveleket írtam és tőről metszettem az Éjszaka királynőjét. Ez a legszebb. A bordó színű. A legsötétebb bordó. Egy szálat soha, senkinek nem vittem. Hármat, ötöt, hetet vagy kilencet. A jobbak csokrokat kaptak tőlem, elhiheted. • Elhiszem, bár figyelmeztettek: nagyon tudsz hazudni. — Imádok hazudni, igen. Nem is hazudni, mesélni. Naponta gyártok történeteket. Egy szempillantásnyi idő alatt bármit kitalálok, és el is adom azonnal. A hatásra vagyok kíváncsi. A reakcióra. Nem azt mondom majd a haverjaimnak, hogy vonattal utaztam, hanem hogy egy amerikai vállalkozó hozott fel Szerdahelyről tűzpiros Cadillacben. Színészkedem. Tudatosan építem, hogy érdekes legyek. Amikor hazajöttem a hadseregből, a páncélosoktól, de ezt már említettem, huszonegy évesen semmit sem tudtam. Totál hülyének gondolhatott bárki és jogosan. Bementem a Szemlébe, a kultúremberek közé és bámultam, mint a moziban. Pozsonyban dolgoztam a hajójavítóban és egy underground punk zenekar tagjaival barátkoztam. Elhívtak a klubjukba, és ott is csak a szememet mereszt- gettem. Néztem, hogy kik ezek a ta- réjosok. Farmerem volt, pulcsim, rendes hajacskám, semmi tüskefrizura, fülbevaló vagy karperec, semmi bakancs... most nem hazudok. Elkezdtem hallgatni őket, érdekelt, hogy miről beszélnek. Úgy éreztem magam, mint az alvilágban. Figyeltem a mozdulataikat, ahogy pogóz- tak, lestem a gesztusaikat. Ha az ő zenekaruk játszott valahol, előbújtak, mint a patkányok. Tanulmányokat írtam róluk. A zenéjükről, a filmjeikről, az öltözködésükről, az irodalmukról. Beszélhetnék most a dadaizmusról, a pop-artról vagy a futurizmusról is, a punk onnan robbant, valamikor a hetvenes években. A Vércsapolásban nem piros és nem sárga hajú fickók futkosnak. Én a punkot mindig is amerikai felfogásban értelmeztem. Ott a punkok a társadalom hibáira figyelmeztettek, ezért verték őket. • Második kötetedben nincsenek punkok. Otthagytad őket?- Kiléptem közülük. Ma már nem érdekelnek. Idősebb vagyok, más gondjaim vannak. Meg ha ott maradtam volna köztük, megunom őket. Megcsömörlöttem volna tőlük. • Kommersznek persze a Kitörés sem nevezhető. Már a borítóra tett Wahom András-kép, az „égő“ hímvesszővel rohanó Tengerfutó is jelzi: hagyj fel minden reménnyel, ki ezt a könyvet elkezded olvasni.- Igen, a Kitörés még a Vércsa- polásnál is durvább. Constancában írtam röpke két hét alatt. Volt bennem egy kis whisky, meg egy kis konyak, amit a hajósok isznak. Álltunk a kikötőben, nem csináltunk semmit, csak ittunk és beszélgettünk. Egyszer csak jött egy beszólás és elkezdtem írni. Trágár nyelven, elismerem, de a könyv ennek ellenére mégis gyönyörű. A főhős én vagyok. A többiek a barátaim. Szidni fognak átkozottul, tudom, de irigyelni is, mert sok mindent kipróbáltunk. A holland—belga határon a klotyóba zárkózva mentünk át, és a franciák sem ellenőriztek bennünket. Párizs előtt egy órával aztán a fekete barettosok kiszúrtak, és le kellett szállnunk a vonatról. Kishalak voltunk számukra, három paragrafust mégis ránk szárítottak. A tiltott határátlépést, a kábítószercsempészést, mert tényleg volt nálunk egy kis hasis, és még valami hülyeséget. Ujjlenyomatok, kihallgatások — a végén kiutasítottak bennünket Franciaországból. Pénteken délután megérkeztünk Brüsszelbe, aztán gyerünk vissza, stoppal Párizsba. Éjfélre már ott is voltunk. Kaja semmi, a torkunk is kiszáradt addigra, úgyhogy szerezni kellett valamit. Pénz nélkül, ügyesen. Ezt írtam meg két hét alatt, de úgy, hogy akik olvasták, azt mondták: egy flekken három történetet is megemlítek. Van egy rész, rögtön az elején, amikor a Zsani cuccogó rasta zenére izgatni kezd a nyelvével. Most mindenki azt kérdezi tőlem, hogy tényleg lefeküdtél vele? Egy másik írásom miatt meg is akartak verni. Tíz évvel azután, hogy a pali feleségül vette a csajt, azt sziszegte a telefonba, hogy ha elkap, hülyére püföl, mert akkor, kamaszkoromban lekukkoltuk a nőjét. Mondom, rendben, elkaphatsz, de aztán a haverjaim kapnak el téged. Léptek már a pofádba bakanccsal? Az ám nagyon kellemetlen! Én már láttam olyat, hogy a fogak a földre potyogtak. Ha beindítom őket, nagyon kemények tudnak lenni. Az a másik történet pedig, a Zsani- val... találkoztam egyszer egy leszbikus lánnyal. Bulizzunk együtt, súgtam neki. Azt csak egy lány tudja, mi a jó a lánynak, búgta. Erre gondoltam, amikor a Zsanit érintő sorokat írtam. Most már fél a többi haverom is, hogy le akarom kapni őket. Mindegy. Kell a legenda. Azt akartam, hogy üssön a könyv, hát most ütött. Azok is kételkednek bennem, akik tudják, hogy nőcentrikus vagyok. • Egy nőcentrikus hajóskapitány, aki úgy mellékesen - író. Mikor álltái legutóbb a kormányrúd mellett? — Tavaly májusban. Komáromból mentünk a Fekete-tengerre, de most embargó, van, nem lehet lehajózni a Dunán, lőnek a szerbek. Valószínűleg nem is fogok már vízre szállni, vagy ha mégis, akkor csak északon. Norvégiában vagy Izlandon. Innen elhúzok, az biztos. Szégyellem, utálom ezt az országot. A légkör idegesít, a gondolkodásmód, a nemzetiségi politika, minden. Elegem van belőle. Ha ott lennék a halászok között északon, összeszednék egy kis pénzt, és elmennék Kínába vagy a harmadik világba. Az arab irodalom érdekel, meg a keleti misztika. Olvasgatni és gondolkodni szeretnék, de nem itt. El is kezdtem már a generáljavítást a fogaimmal, porcelántöméseket csináltatok, hogy ha elmegyek, ne legyen gondom velük. Húznék már el innen, messzire. Dolgozni, csavarogni, bámulni az embereket. • Genet könyvét, A tolvaj naplóját olvastad? — Nem. Miért? • Neked való. Élveznéd. — Én Hrabalt, Krúdyt és Faludyt olvasok. A munkások gondolkodás- módját, értékrendjét nagyon nem szeretem, a hajón is furkók voltak, de el tudtam őket viselni. Megkaptam a pénzt, a tizenöt—tizennyolcezer koronát egy út után és annyi, otthagytam őket. Szorosabb kapcsolatban nem voltam velük. De azok a munkások, akik reggel átböngészik az újságot, benyomják a kaját, amit az asszony becsomagolt, és ledolgozzák a nyolc és fél órát, megszólnak, ha máshogy gondolkozom, mint ők, és más akarok lenni. Becsöppentem közéjük, s attól fogva egyfolytában arról témáz- tak, hogy mi van rajtam. Tömték magukba a knédlit, közben a külsőmmel voltak elfoglalva. Idegesítettek. Krúdyt kellett olvasnom, hogy ne gondoljak rájuk, ő teljesen más világ. Hrabalban azt csodálom, hogy annyira közéjük tartozik, hogy szinte együtt lélegzik velük, és kihozza belőlük a romantikát. Ha az ő novelláit olvasom, már az ellenőrre sem úgy nézek, mint egy hülye süskére, hanem hogy az egy igazi hrabali figura, akinek megvannak a maga bolondériái. Leszívat, mert nincs jegyem? Bulit csinálok belőle. Arról mesél a kocsmában egy fröccs mellett, hogy megbüntetett? Legyen meg az öröme. • Akkor most se hajó, se tenger? — Festegethetnék a kikötőben, de eszembe sincs. Halálra unnám magam. Három-négyezer koronáért nem fogok naponta ötkor kelni és a főnököm hangulatát lesni, aki esetleg hülyének néz, mert fülbevalóm van. Alapgázon ezerötszázból is megélek. Az alatt a hat év alatt, amíg hajós voltam, össze tudtam hozni egy kétszobás lakást, úgyhogy amiatt sem kell most szétszakadnom. Várom a szikrát, hogy kipattanjon, aztán a nyakamba veszem megint a világot. Élni mindenütt lehet. Párizsban a fickó meghagyta a pizzát, mi rácsaptunk, mint a héják. És jó volt, ízlett, nem ugrott össze a gyomrunk, hogy maradékot eszünk. • Ha többet írnál, talán abból is megélnél.-Lennék én főhivatású író boldogan. Párizsban nyüzsög a sok éhenkórász költő... el tudják tartani őket. Egész nap ülnek a kávéházban és iszogatnak. A Nyugat nemzedéke hogyan élt annak idején? Ha nem volt pénzük, a kéziratukkal fizettek. Ettek, ittak, aztán megírták a novellájukat, átadták a főpincérnek és elegánsan távoztak. Ez így nagyon izgalmas lenne számomra is, de hol vannak ma ilyen kávéházak? • Faludyhoz hogy jutottál el? — Ott voltam az Ünnepi Könyvhéten Pesten, tavaly májusban. Alighogy megérkeztem Cons- tancából, már rohantam is a Vércsa- polással. Harminc darabot vittem csak belőle, de a Kalligram sátrában azt mondták az árusok, hogy nem, ezt nem teszik ki. Vércsapolás... már a címe is ugye, hátborzongató. Na, jó! Ha nem, hát nem. Akkor majd én. Jöhet a balhé. Leültem szépen az utca kövére, és szétdobáltam mind a harminc darab könyvet. Jöttek is mindjárt a lovasrendőrök, hogy uram, maga ezt hogy képzeli? Úgy, hogy ez az én könyvem, feleltem. Közben a tévések is kiszúrtak, interjút kértek, hogy megtudják, ki vagyok, mi vagyok. Tetszik a stílusod, mondták, jó, hogy ilyen prog- resszíven csinálod. Hát persze! Ha eladom az összesét, nem kell a Keletiben aludnom és ehetek is rendesen, ha nem, éhes gyomorral indulhatok vissza. Kilenckor indultam stoppal, kettő volt, hogy megérkeztem. Közben mások is megálltak mellettem. Nézték a könyvet... Vércsapolás... Jézus Mária, mi ez az őrület? De eladtam az utolsó darabot is. Százötven forintot kértem egyért, az igazán nem sok. És ahogy ott ülök a földön, odajön hozzám egy muksó. Régóta figyelte már, hogy mit művelek, én is észrevettem őt. Azt mondja: szeretne meghívni egy Faludy-estre, ő az író menedzsere. Dehogy megyek, ott lesz az a sok hülye furkó, és mind be fog majd nyalni a Faludynak. Miért? Jobb lenne, ha neked nyalnának be? - kérdezte. Imádnám. Erre kezembe nyomja a névjegykártyáját és mutatja, hogy ott áll a kocsi, amely a Magyar Narancs klubjába megy, szálljak csak be. Eszméletlen. Ott ül mellettem Magyarország legnagyobb élő költője, én meg nem tudom, hogy szólítsam. Azt mondja: Gyuri vagyok, tegezz csak nyugodtan. Tíz percig bírtam, tovább nem. De az alatt is csak annyi jött ki belőlem, hogy a Villon- fordításod nekem marhára tetszett, vagy a Recsk is... aztán kész, újra magázni kezdtem. Megkérdeztem tőle, miért nincs zokni a lábán. Elmesélte. Hogy a negyvenes évek végén New Yorkban ugyanezt a kérdést ő is feltette valakinek, aki erre azt felelte: mezítláb sokkal egészségesebb, így a vérkeringés jobban működik. Ja, hogy ki volt a valaki? Einstein. • Kifűznéd a bakancsodat?- Tessék. • Hosszú szárú zokni...- De én még nem vagyok Faludy. Szabó G. László (Méry Gábor felvétele)
