Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-13 / 7. szám
NEKEM MÁR NEM SZABAD KÖNNYELMŰSKÖDNI“ 'Iára asz- telhetőt rdekében, szándéka a Löffler ;atója ellj aikra bí- több mint szerepel, részén az nak foko- töreksze- alasztikák :stményemégpedig 'észeknek k Kassán miképpen a város- Lajossal Elemérrel oby Gyu- Eckerdt Rosková- k Attiláig fiatalabb i'iig, egé- rjed. Ter- :ményben ípet hely- jrre nem i most el- tt hatvan jenről tarn művész öffler Bé- pzőművé- vel száza- delkezett, >s. Ha eh- :em, hogy :nek több százaléka kép még rsze már kiállított Ívtörvény szlovákul írták a címeket és az alkotók neveit, ami így természetesen sokszor nem egyezik azzal a hiteles aláírással, ami az alkotáson szerepel. Pedig Löffler Béla tudta, hogy rendkívül nagy adottság és érték az anyanyelv, az emberi szó. Meggyő- zó'déssel vallotta, hogy ismereteinket, tapasztalatainkat ezzel szerezhetjük meg és adhatjuk át a legpontosabban. Szót akart érteni mindenkivel. Magyar anyanyelvén kívül ezért tanult meg németül, szlovákul, angolul, franciául és oroszul. Ausztriától kezdve Görögországon, Németországon át Angliáig, Oroszországtól Egyiptomon át Amerikáig csaknem az egész világot bebarangolta. Látni, tanulni ment, tudta: nem elég az, amit Kassa, Budapest és Prága adott. És hát, azt is tudta, olykor a szó sem elég, mert értel- münk-érzelmünk egyes tartományait leginkább a jó zene - illetve a képzőművészeti alkotás képes megérinteni. Mindezek fényében az is érthető, hogy Párizsban képes volt nyolc napot koplalni csak azért, hogy meghallgathassa Beethoven IX. szimfóniáját Toscanini vezényletével. Miért mondom el mindezeket? Nos, azért, mert egyvalami hiányzik nekem a Löffler- múzeumból - Béla bácsi hangja! Úgy gondolom, hogy a könyvtárszobában lehetővé kellene tenni, hogy az aziránt érdeklődők belehallgathassanak a vele készített interjúkba, esetleg a tévéfelvételekből is össze lehetne vágni egy olyan rövidfilmet, amit videón megnézhetnének azok, akik ilyesmire is kíváncsiak. Jó dolog viszont, hogy a múzeum földszinti részén létrehozott kiállítóteremben a fiatal képzőművészek bemutatkozásához teremtettek kiváló lehetőségeket. Ismeretes, hogy Löffler Béla mindig is támogatta a fiatalokat, hiszen műtermet biztosított a kezdő művészeknek, termékeny szakmai vitákat folytatott velük. Most - ha már nélküle is, de bizonyos értelemben az ő akarata szerint - ezt a szándékot a múzeum valósíthatja meg. Kassa új kulturális intézménye, a Löffler Béla Múzeum - hétfő kivételével - naponta 10- től 18 óráig, vasárnap 13-tól 17 óráig várja a látogatókat. Szaszák György 99 A jubileumi tortát a Csibészek szülei sütötték- A szeretet érzését szeretném átadni. Azt az érzést, amely eltölt bennünket, hogy létrejött a Csibészek bábcsoport körül egy nagy család. Rájöttünk arra, hogy kaptunk valamit ettől az együttestől, amely immár életünk végéig hozzánk fog tartozni. Úgy érzem, hogy a szakmai eredményeken kívül ez a másik nagy dolog ebben. Csépi Zsuzsa össze tudta fogni a Nagyszarván élőket, és egy közös érdek szellemében összekovácsolta mindannyiukat. Mégpedig arra, hogy gyermekeink szépet, okosat, erkölcsöset tanuljanak magyarul, s ennek nevében képviseljenek bennünket otthon és külföldön...- hangzanak Páifi Rezső nagyszarvai polgármester szavai, s a művelődési ház nagytermében ülő szülők és gyerekek, néhány másodpercre talán elgondolkodtak választott elöljárójuk gondolatain. Sajátjuk a Csibészek bábcsoport, melynek a tíz esztendejében felnőtt és gyermeki énjük változásait is nyomon követhetik. Átalakultak ők is, mint ahogy átalakult maga a falu. Nagyszarva lakói nem mindennapi szerencse részesei. Bár, ha jobban belegondolnak, e szerencsének mondott jelenség, inkább saját fogékonyságuk találkozása Csépi Zsuzsa népművelő és néhány pedagógus felelősségérzetével, elhivatottságával. Mostanság már nem a hazugság feldíszítése az elvárt feladata a népművelőnek. Más dolgok irányítják, más értékrendet alakíthat ki magának. Feltéve, hogy eddig nem törvényszerű döntései határozták meg gondolatait, tetteit. Csépi Zsuzsa ezzel kapcsolatosan is a faluról, a megtartó közösségről beszél:- Mivel családközpontú vagyok, valamennyi rendezvényünkben ezt a manapság igen törékeny, de jobbik esetben is nagyon képlékeny önkéntes emberi társulást próbáljuk megszólítani. Csupán egyetlen példaként szolgálhat ebben a folyamatban a bábcsoportunk. A Csibészek társasága már két nemzedéknyire szaporodik. Sokan kinőttek belőle, de mindig elhozták magukkal a kisebb testvéreiket, akik aztán szinte észrevétlenül velünk maradtak. Sőt, ha az óvodában megfordulok, akkor is megértésre találok. Hiszen Jávor- csik Edit és Mezei Erzsébet maguk is báboznak, de kolléganőiknél is álandó segédeszköz a báb. Nem véletlen, hogy az óvodás-foglakozásokon már maguk a gyerekek kérdezik: mikor lehetnek bábosok. Ez ilyen módon szinte szervesült a falu életével. A legszebb pillanatok, szeretettel teli gesztusok születtek meg a Csibészek környezetében. Az szinte már természetes, hogy az anyukák és a nagymamák segítenek a bábok varrásában, de ugyanígy vesznek körül bennünket minden alkalommal. A világ ellenében? Más történik a világban? Tévelygők milliói a nagyszarvai népművelő értékrendjével ellentétes értékeket követnek? Kapcsolódik az óvoda, az iskola, a művelődési ház és a család, illetve a családok? És mindez többszörözötten is hat egymásra?- Nekem azon kell gondolkodnom, hogy az eltelt tíz év nyomán miként osszam meg magam a keletkező igények szerint. Ugyanis, a Csibészekben még nem játszók szeretnének egy Kuncogiék nevű csoportot, a nagyobbak meg már igényes elképzelésekkel jelentkeztek. Remélem, segítségemre lesz az iskola pedagógusgárdája, hiszen nyíltszívű józan emberek, akik látják az eredményeket. A valamikori Csibészek számára is elkészült a forgatókönyv. Egy bábpantomimet szeEgy beállított bábjelenet a régi produkciók egyikéből retnének játszani, de mivel mindeddig komolyabban nem volt időm velük foglakozni, a próbák előtt nem akarok erről beszélni. Nagyon jó dolognak ígérkezik, mert kissé ironikus és önironikus szemlélettel az összes klasszikus mesehőst felvonultathatják. Nem véletlenül lesz a csoport neve Fintor. Mindegyre azzal találják magukat szembe a nagy- szarvaiak, amit maguk is akarnak. Aligha véletlenül tartják róluk a környéken: olyan emberek, akik a saját értékeiket nemcsak tudatosítják, de gyarapítják is. Pedig nem különböznek sokban a többi magyar falutól, csupán elhiszik a maguk közül valóknak mindazt, amit az egymásrautaltságról, a szeretetről és a családokról mondanak.- Népművelőként dolgozom a faluban, s igazából a bábjátszás nem a feladatom egészét jelenti. Sokirányú kihatásai és eredményessége alapján azt is mondhatnám az önkormányzatnak, hogy a csoportok vezetése, szervezése, az előkészületek megtétele legyen a feladatom. Nem jut időm arra, hogy tanfolyamokat látogassak, hosszabb tanulmányutakon vegyek részt. Pedig szükség lenne a feltöltődésre, még akkor is, ha naponta megtapasztalom: ebben a kis faluban itt a világmindenség. Elemi részeiben minden megtalálható, ami alkotóeleme a teljességnek. A legnagyobb értéket mégis az az erkölcsiség képviseli, amely örök, éppen független a szélesebb környezettől. Ha a magamfajta ember erre támaszkodva végzi a dolgát, biztos lehet benne, hogy igen hamar elfogadják gondolatait, befogadják maguk közé. Egy faluban ettől nagyobb tekintély nem létezik. Mégis egy számomra mindeddig feloldhatatlan ellentétet testesít meg a falu, mint közeg, illetve a tágabb környezet. Sok lelki kínlódást okozott nekem, ha számomra kézenfekvő, mert Nagyszarván természetesen, naponként jelen levő dolgokért máshol vitatkozni kellett. Tartok tőle, nem mindegyik bábcsoport vagy más amatőr együttes vezetője képes túltenni magát azokon a dolgokon, amiket a Duna Menti Tavaszon tapasztal. Az odaérkező gyerekek szabadidős programja nincs teljes egészében átgondolva, s mi, akik közel lakunk, soha sem érezhetjük át az országos döntő hangulatát. Bennünket gyorsan hazahoz a busz. Az sem lelkesítő, hogy a nagy fesztivál „csak“ Duna- szerdahelyen van. A gyerekek ezt így látják. Nem élhetik át kalandként a közös estéket, az otthontól való piciny távolságot, ami mindig más viszonyulásokat szül önmagukhoz, családjukhoz, falujukhoz. Tanítószerepben Kevesen vannak, egyre kevesebben. Önkormányzatok költségvetési bűvészmutatványainak elsőként a művelődési házak és a népművelői státuszok esnek áldozatul. A pénztelenség elsőként a kultúrát sújtja a falvakban. Ha a Csépi Zsuzsa vezette nagyszarvai művelődési ház tevékenységét vizsgálnánk, akkor kiderülne, hogy mindaz, ami a faluban történik, valamilyen módon innen gyökerezik, s kap éltető nedveket. Mondhatnák, s talán mondják is neki: tanító néni.- Minden esetleges vád ellenében vállalom, hogy az, amit teszek, egy régi álom ilyetén való megvalósítása. Nem lehettem tanító, lettem hát népművelő, ami minden lenézettség és semmibevevés ellenére is, most teljesedik ki igazán. Megszűnt a felülről való irányítás, nincsenek kötelező értekezletek, meg politikai szemináriumok, mégis fontos megőrizni a szakmai fórumokat. Sok múlik a falu önkormányzatán, de a szakmai oldala a dolognak rajtunk múlik. Sem a pedagógusok, sem a papok nem vállalják fel a mi munkánkat. A rendszerváltás előtt sokan voltak olyanok, akik számára a kulturális munka, az amatőr művészeti tevékenység egyfajta szelíd ellenzékiséget, politikai pótcselekvést jelentett. Ézek ma politizálnak vagy pedagógusként igyekeznek teljes értékű munkát végezni. Ez a helyes, s ebből kiindulva a népművelő feladata egyre meghatározóbb lesz. A legkisebb településen is meg kell találnia azokat az embereket, akik hajlandók vele együttműködni. Alapelvként kell kezelnie az emberek közösségi érzékenységét. Mindenütt vannak néprajzi, helytörténeti hagyományok. Van régi anyakönyv, kikereshetők a családok ősei. Egy-egy ilyen kezdeményezés előre nem látható módon mozgathat meg szunnyadó faluközösségeket. Tudom, a világ nem ebben az irányban működik. Nem, mert hagyjuk, hogy magával sodorjon bennünket, holott nekünk kellene meghatározni a sodrás irányát. Beszélgetni kell az emberekkel, folyamatosan és őszinte érdeklődéssel, ami előbb-utóbb eredményes lesz. Ez nyújt naponkénti örömöket, s teszi az embert sokak bizalmasává. Lehet, hogy ők nem érzik, de én tudom, mert ez vezérel. Valamikor tanító szerettem volna lenni, s nevelői-óvónői képesítéssel tanítottam is pár esztendeig, igazából mégis népművelőként érzem magam minden nemzedék tanítójának. Lehet, hogy ezt ők nem is veszik észre, mert nem is akarom, hogy észrevegyék, de bennem ez az elhivatottság működik. A falu fogadott lánya Nem tudom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a bősi víziszörny elleni tüntetésen a kivezényelt rendőrök között állva, a viharos széllel dacolva tartotta a tiltakozó jelszavakkal teleírt táblát. Úgy látszik, másfajta indíttatású, vizuális érzékenységgel megáldott emberek számára is érdekes lehetett a szituáció, mert azóta Csépi Zsuzsa: „Nekem mindig meg kell kísérelnem a lehetetlent“ (A szerző felvételei) többször is, más-más indíttatásból készített dokumentumfilmekben is viszontláttam, az emlékezetemben élő képet. Elszántabb kiállást rég láttam. Talán, ha akkor többen vagyunk a gáton, ma nem folyik víz a mesterséges csatornán át a szörny gyomrába.- Nekem mindig meg kell kísérelnem a lehetetlent. Pont amikor az életünkről, a holnapunkról van szó, akkor ne eszerint cselekedjek? Mentünk sokan, de némely pozsonyi uraknak ez sem volt elég. A mi ösz- szetartozásunk nem a beton és vas erejétől függ. Nekünk a föld, a víz, az ég, a fák adják az erőt, meg a hagyományunk és a hitünk. Aligha véletlen, hogy a falu igazi gyökereit képező öregemberek és öregasz- szonyok gyerekükké fogadtak. Ez a szeretet és bizalom kötelez. Minden szituációban és minden kihívás során. Nekem már nem szabad könnyelműsködni, mert a falu meghatározó rétegét jelentő öregek bizalmát veszíthetem el. A fiatalok és a középkorúak el vannak foglalva a saját gondjaikkal, bajaikkal, de anélkül, hogy észrevennék, önkéntelenül is az öregek erkölcsi értékrendjéhez mérik magukat. Akkor is így van ez, ha éppen szembefordulnak velük, tagadják az erkölcsi hagyományokat. Velük szövetkezni számomra igazából egyet jelentett az unokkákkal való szövetséggel. Aligha lennének részesei a Csibészek tizedik születésnapjának, ha nem unokáik érdekeit követnék. Az a tény, hogy a nyugdíjasklub tagjai szolgáltak fel az ünnepségünkön, s még a jubileumi tortát is a szülők sütötték, sokkal több, mint nagyvonalú gesztus. Csépi Zsuzsa vallomása ezzel nem ér véget. Naponként araszolva a mindennapok szülte alkalmak során tetteivel tesz vallomást a nagyszarvaiaknak: érdemes dolgozni, ha elfogadják a szeretet viszonzását, megértik a gyermekekért, az édes anyanyelvért, a faluért hozott áldozatot. Dusza István Lelkek kovácsa * A múzeum egy részlete tamnm mH ■ i nemcsak snak
