Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)
1994-12-06 / 282. szám, kedd
1994. december 2949. HÍREK - VELEMENYEK ÚJ SZ Ó 3 I Két malomban Jelcin budapesti harciassága valójában törvényszerű azután, hogy külügyminisztere a múlt heti NATO-ülésen az asztalra csapott. Kozirev nem kért abból a Békepartnerségből, amelyet a többi posztkommunista ország habozás nélkül elfogadott. Akárcsak abból sem, hogy a közép-kelet-európai országok felvételével a NATO Oroszországig érjen. Más szóval: az az Oroszország, amely nem kívánkozik a hidegháború szülöttének számító NATO-ba, kívülállóként legszívesebben megvétózná a többiek felvételét. Erre mondta tegnapi budapesti beszédében az amerikai elnök, hogy senki sem jogosult vétóra az atlanti tömb döntései ellen. S ennek a mondatnak a budapesti Kongresszusi Palotában egyetlen címzettje volt: Borisz Jelcin. Ő is üzent Clintonnak, mégpedig nagyon egyértelműen: Moszkva nem nézi jó szemmel, hogy a világot egyetlen fővárosból irányítják. S hiába próbálta felhígítani korábbi kemény szavait kissé egy költői képpel, nevezetesen, hogy ne hintsék el Európában újra a bizalmatlanság magvait, a beszéd végén újra a harcias Jelcinre ismertünk, amikor kijelentette: korai meghúzni a vészharangot az orosz demokrácia felett, s Moszkva a saját biztonsági érdekeit sem fogja mellőzni. Nos, a két elnök üzengetéséből világos: két malomban őrölnek. Jelcin új európai biztonsági rendszert akar, amelyben felértékelődne saját szerepe, Clinton viszont a NATO kibővítésében látja a biztonsági garanciákat, s a védőernyő a posztkommunista országokra is kiterjedne. Nagy kérdés, hogy ezt a homlokegyenest ellenkező véleményt miként tükrözi majd a budapesti tanácskozáson elfogadásra váró záródokumentum. Moszkva tehát morcos, egykori nagyhatalmi státusát visszasíró sértődött medveként viselkedik, s ingerültségének a napokban várhatóan ismét jelét adja. Egy hét múlva Essenben találkoznak az Európai Unió vezetői a társulni kívánó egykori kommunista országok képviselőivel. Az orosz vezetés számára vörös pdsztó, hogy a csúcsra Moszkva nem kapott meghívót. A Budapesten mondottak ismeretében Borisz Jelcin vagy külügyminisztere aligha szalasztja el az alkalmat, hogy néhány keresetlen mondat erejéig újra ne berzenkedjen az oroszok állítólagos elszigetelésére irányuló kísérletek ellen. P. VONYIK ERZSÉBET BOSI PER Űj szakaszban TA SR-hír Szlovákia és Magyarország képviselői Hágában tegnap átadták az ENSZ Nemzetközi Bírósága titkárának úgynevezett ellenkeresetüket, amelyben reagálnak a másik fél állításaira és érveire, melyeket 1994 májusában terjesztettek a bíróság elé a bős-nagymarosi vízlépcsőről kezdeményezett perben. Feltételezhető, hogy a bíróság rövid időn belül meghatározza azt a dátumot, ameddig a feleknek be kell terjeszteniük a harmadik írásos álláspontot, az úgynevezett replikát. A bíróságnak tegnap átadott szlovák ellenkereset 900 oldalas. Tudni lehet, hogy a felek álláspontja nem változott. Minderről a pozsonyi külügyminisztérium tájékoztatta a szlovák hírügynökséget. TA SR-hír ACHILLE LAURO-BALESET Beindult a vizsgálat setben két idős utas vesztette életét, egy pedig eltűnt. A kiégett hajó elsüllyedt, 5000 méter mély hullámsírban nyugszik. A vizsgálat nemcsak a baleset okait próbálja meg kideríteni, hanem kivizsgálja az utasok panaszait is, melyek szerint a mentőosztagok tagjai és a legénység is nagyon durván bántak velük az evakuálás során. Publio Fiori olasz közlekedési miniszter tegnapi sajtóértekezletén bejelentette, hogy a hatóságok megkezdték az Achille Laura üdülőhajó tragédiájának kivizsgálását. Mint ismeretes, Szomália partjai közelében a múlt héten szerdán tűz ütött ki a hajón, amelyen 977 utas tartózkodott és a legénység. A baleSPD-KRITIKA A KORMÁNY CÍMERE Siralmas eredmények TA SR-hír Siralmasaknak nevezte a német ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SPD) azokat az eredményeket, amelyeket az Európai Unióban e félévben elnöklő Németország képviseletében a bonni kormánykoalíció elért. A szociáldemokraták nyilatkozatban állapítják meg, hogy a Kohl-kormány minden alkalommal túlzott reményeket keltett az EU-hoz csatlakozni kívánó országokban azzal, hogy felvázolta a mielőbbi belépés lehetőségét, ugyanakkor nem mutatott rá az Unió bővülésével járó gondokra. Az SPD szerint csak az agrárreformok megvalósítása és a helyi jellegű szubvenciók 200 milliárd márkát emésztenének fel, de ez a pénz egyszerűen nem állna rendelkezésre. A bonni kormány szavakban ugyan nagyvonalú, tetteiben viszont protekcionista, pedig a reformországokban a demokrácia kiteljesedését a leghatékonyabban azzal segítenék elő, ha termékeik bejuthatnának a német piacra - véli a SPD. Az Európai Unió természetesen nem a szlovák néphez intézte nyugtalanságát kifejező jegyzékét, hanem azoknak a pártoknak és politikusoknak címezte a demarsot, amelyek, illetve akik a szeptemberi parlamenti választások után a hatalmat ugyan átvették, de a velejáró felelősséget nem vállalták - írta tegnap a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain a lap pozsonyi tudósítója. Az a módszer, amellyel Mečiar baloldali-populista mozgalma a nacionalista SZNP-vel és a baloldali-radikális Munkásszövetséggel hengerelt a parlamentben és a médiákban, még a távoli Brüsszelben is aggodalmat keltett - írta a lap. Nem volt eddig példa arra, hogy Brüsszel egy EUtagságra pályázó országot a kötelező diplomáciai udvariassági fordulatok után egy jegyzékben kifejezetten arra figyelmeztessen, hogy igazodnia kell az európai házirendhez, ha egyáltalán közeledni akar az Unióhoz. A szlovákiai politikai színtér legújabb fejleményeinek, a költségvetés beterjesztése körül felmerülő gondoknak a fényében a lap tudósítója a következő megállapításra jut: Mečiar politikai ellenfelei nem tehetnek semmit, legfeljebb abban bízhatnak, hogy hibát hibára halmoz ez a csapat, amelynek politikai és intellektuális színvonala a letűnt kommunista rezsiméhez hasonlítható - szögezi le a tekintélyes német újság. DONÄU CrlEM SLOVAKIA Spoločnosť s r.o., Drieňová 27, 826 56 Bratislava Telefax: 07/230 841, Tel.: 07/23 1 300 - 302-es mellék Osztrák cég leányvállalata ÉRTÉKESÍTÉS ÉS RAKTÁR: Novácke chemické závody, M. R.Štefánika 1,971 71 Nováky, Tel.: 0862/923 867,923 951.923 801. fax: 0862/923 80 1 KELET-SZLOVÁKIAI KERESKEDELMI KIRENDELTSÉG: Letná 45, (M I 9 1 Košice, tel.: 095/394 4 1 NK: • VEGYSZEREK * műszaki, élelmiszer-ipari (egészségügyi bizonylat SZK), gyógyszerészeti, laboratóriumi, speciális - 40%-os vasklorid vízhasznosításhoz (egészségügyi bizonylat SZK) • KÖRNYEZETVÉDELEM • levegő-, víz és talajtisztítás PER-, TRI-klór-, freon- és benzinszennyeződéstől - szlovák gyártmányú berendezések: CS20 víztisztító állomás - DEKOP talajtisztító berendezés - F240 légtisztító szűrő R KÖNYVELÖT • Fellételek: szakmai tapasztalat, a német szaknyelv ismerete, PC-kezelés, adóügyi ismeretek VEGYSZERÉRTÉKESfTÖT • Közép-Szlovákiába novákyi székhellyel • Dél-Szlovákiába (székhelyek: Vágsellye, Nyitra, Léva, Érsekújvár) Feltételek: vegyészeti közép-/föiskola. legalább 5- éves eladói gyakorlat német nyelv (Közép-Szlovákia) német és magyar nyelv (Dél-Szlovákia) Jelentkezését írásban küldje el a fenti címre BOSNYÁK VALSAG Csak a békés megoldás jöhet szóba Újvidéki munkatársunktól Alain Juppé francia és Douglas Hurd brit külügyminiszter vasárnap este tárgyalt Belgrádban Szlobodan Miloseviccsel. A véleménycsere konkrét eredménye, hogy megegyeztek: Boszniában csak a békés megoldás jöhet számításba. A szerb elnök szerint a legfontosabb cél, hogy egész Boszniára érvényes általános tűzszünet jöjjön létre, aztán folytatni lehet a tárgyalásokat. Ebben vendégei teljesen egyetértettek vele. Juppé az újságíróknak adott nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Milosevicsnek aktív szerepe lesz a tűzszünet létrehozásában, egyszersmind megerősítette, hogy a béketervben meghatározott területi felosztás nem változik, tehát a szerbeket illeti meg Bosznia 49 százaléka, a horvát-muzulmán föderáció pedig 51 százalékot kaphat. Juppé és Hurd is közölte: csak a béketerv aláírása után lesz mód a területek megegyezéses cseréjére és az alkotmányos berendezés módosítására olyan értelemben, hogy a szerbek is konföderációra léphetnek a Kis-Jugoszláviával. A belgrádi független hírügynökség, a BETA egyik híre azt állítja, könnyen megtörténhet, hogy Milosevics megjelenik az EBEÉ budapesti csúcstalálkozóján. Ez attól függ - vélte a BETA -, hogy valójában mi is Kis-Jugoszlávia EBEÉ-be való visszatérésének a feltétele. Feltehetően az, hogy Belgrád engedélyezze az EBEE-megfigyelők visszatérését Koszovóba, Szandzsákba és Vajdaságba. Mint Ismeretes, a nemzetközi megfigyelőket több mint egy éve kitiltották az országból. Nem tudni, mennyire pontos a BETA értesülése, és hogy a két nyugati külügyminiszter mit kínált Milosevicsnek az aktív szerepvállalásért. Az azonban tény, hogy a szerb elnök tegCSECSENFÖLD Közeleg a finálé TA SR-hír A szintén az Orosz Föderációhoz tartozó Észak-Oszétiának a csecsen határon fekvő városába, Mozdokba érkezett tegnap Pavel Gracsov orosz védelmi és Viktor Jerin belügyminiszter. Az erről beszámoló ITAR-TASZSZ hírügynökség a váratlan látogatás okairól nem tett közzé semmit. Ami viszont biztos: folytatódik az orosz katonák és haditechnika összevonása a csecsen határok mentén. A tegnap délutáni adatok szerint már 250 harckocsi és páncélos állomásozott itt. Ez a határövezet alig több, mint ÍOO kilométerre van Groznijtól, a csecsen fővárostól. Hírmagyarázatunk: A miniszterek váratlan látogatása két dolgot jelez. Az első: Moszkva szigorúan belügynek tekinti, ami Csecsnyában történik, s esze ágában sincs figyelembe venni Groznij holmi függetlenségi kinyilatkoztatásait. A második: Oroszország már eljutott odáig, hogy teljesen nyíltan is kész katonai erőt alkalmazni a renitens rezsim kemény megrendszabályozására. Egyenesen Groznijban járt viszont Jurij Kalmikov orosz igazságügy-miniszter, s találkozott magával Dudajevvel. Erre még pénteken került sor, s nem véletlen, hogy a hír közzétételével Moszkva két napot késlekedett. Mégpedig annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvaló: nem Dudajevjogi ismereteinek növelése volt a vizit célja. Bár bizonyára felvilágosította a kaukázusi diktátort, milyen - akár büntetőjogi - következményei lehetnek lépéseinek. Többek között annak, hogy nem hajlandó szabadon engedni a fogságba esett orosz állampolgárokat. Ez ügyben Kalmikov ugyanúgy kudarcot vallott, mint előtte egy nappal Szergej Jusenkov, az állami duma védelmi bizottságának elnöke. Jusenkov és az általa vezetett delegáció nagyon rossz tapasztalatokat szerezhetett Groznijban, mivel arra figyelmeztették Jelcin elnököt, ne tegyen elhamarkodott lépéseket, ne fokozza a nyomást a csecsenekre, mert a kívánttal ellentétes hatást ér el: a csecsenek egyre jobban összefognak a külső veszéllyel szemben. Nyilvánvaló, hogy a nagy katonai készülődés ellenére Moszkva megvárja, amíg Jelcin hazatér Budapestről, hogy személyesen hozza meg a végleges - s könnyen lehet visszavonhatatlan döntést. Ugyanis két év után ismét felállt az úgynevezett különleges rendeltetésű hadosztály, ami nem más, minta halálraítéltek ezrede, amely vasárnap már le is tette a hűségesküt. Ha beindul az agresszió - jelentette ki parancsnokuk -, akkor a kamikaze-egység orosz katonák ezreit fogja megölni. Kegyetlen bánásmódra szánap délutánig nem utazott el Budapestre. Szarajevói hír, hogy a muzulmán kormány elutasította az összekötő csoport béketervének legújabb változatát. Haris Silajdzic kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette: „Mi elfogadtuk az összekötő csoport béketervét, s abban, amit elfogadtunk, szó sem volt semmiféle változtatásról". Silajdzic ezt a nyilatkozatát azután tette, hogy Szarajevóban találkozott Charles Redman amerikai különmegbízottal, aki Izetbegovic elnöknek átadta Clinton üzenetét. Nem tudni, mit üzent az amerikai elnök Izetbegovicnak, Christopher külügyminiszter azonban félreérthetetlenül tudtára adta a muzulmánoknak, hogy az USA változtatott eddigi Bosznia-politikáján. Amerikának nincsenek Boszniában nemzeti érdekei, amelyek megkövetelnék az ottani háborúba való közvetlen katonai beavatkozást - mondta Christopher. míthatnak az oroszok a muzulmán önkéntesek részéről is, akik már százával érkeztek Csecsnyába, elsősorban a kaukázusi kis köztársaságokból Azerbajdzsánból és Afganisztánból pedig profi zsoldosokat verbuváltak, s ők teljes fegyverzettel érkeztek, még Stinger rakétáik is vannak. így aztán nem nevezhető megalapozatlannak a csecsen külügyminiszter fenyegetőzése, hogy ha Moszkva mégis támadást intéz Csecsenföld ellen, akkor egy-két héten belül azt fogja észrevenni, hogy a harcok már a területén folynak. Egyáltalán nem kizárt, hogy ez így lesz. Az orosz hadvezetés is tudatában van ennek a veszélynek, ezért ez a - nem éppen jellemző - visszafogottság. Ennek ellenére a csecsenügyben közeleg a finálé. Vagy a tárgyalóasztalnál, vagy a csatamezőn. GÖRFÖL ZSUZSA Hatórás áramkikapcsolást vezettek be tegnap Szerbiában. Az ország energiarendszere összeomlás előtt áll - állítja a villanygazdaság. A korlátozást hetekkel ezelőtt kezdték, előbb két órára, majd négy órára kapcsolták ki a fogyasztókat. Teljes a káosz, szinte senki sem tudja, mikor, mennyi időre lesz kikapcsolva a villany, így a lakosság elégedetlensége fokozódik. Tegnap egy szerbiai főútvonalat az elégedetlen áramfogyasztók tiltakozásul eltorlaszoltak. Az áramhiány politikai kérdés lett, a hatalmi párt soraiból olyan hangok hallatszottak, hogy az energiaipar az uralkodó pártot akarja ezzel megbuktatni. Maga az energetikai miniszter keményen megbírálta az áramszolgáltató ágazatot, a lakosság pedig feltételezi, hogy a mesterségesen kiváltott áramhiány célja az áremelés kierőszakolása - zsarolással. GYARMATI JÓZSEF OLASZORSZAG Balközép győzelem TA SR-hír Az olasz helyhatósági választásokon előretörtek az ellenzéki pártok, amit Silvio Berlusconi kormányfő azzal próbált magyarázni, hogy helyi szokások szerint gyakran egész rokonságok szavaztak egy-egy polgármesterre. A hat tartományi főváros közül négyben az ellenzék jelöltjei győztek. Elsősorban a balközép pártok törtek előre, nevezetesen az Olasz Néppárt, amely a kereszténydemokraták és a kommunista utódpárt, a BDP elpártolt híveit tömöríti. Rocco Buttigiione néppárti elnök szerint a kormány már elvesztette többségét, de ennek ellenére elutasítja, hogy a választási eredményeknek nagyobb politikai jelentőséget tulajdonítson.