Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)
1994-12-20 / 293. szám, kedd
1994. december 21. HIREK - VELEMENYEK ű J SZ Ó 1 3 | M agyarországon továbbra is Göncz Árpád a legnépszerűbb politikus - derült ki a Szonda Ipsos legújabb közvélemény-kutatásának eredményeiből. A köztársasági elnököt követi Demszky Gábor budapesti főpolgármester és Kuncze Gábor belügyminiszter. A z Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett levelében azzal vádolta meg Iránt, hogy nem tartja be az Irakkal szembeni olajefribargót, s egyben felkérte a testületet, szigorítsa a Bagdaddal szembeni szankciókat. Erről a Middle East Economic Survey című bulletin tájékoztatott. Az amerikai kormányzat arra is felkérte az ENSZ-t, kérjen magyarázatot Irántól. E nniskillen északír városban a biztonsági erőknek sikerült hatástalanítaniuk egy bombát, amelyet.egyelőre ismeretlen tettesek helyeztek el a város egyik bútorüzletében. Szeptember elseje, vagyis az ír Köztársasági Hadsereg tűzszüneti bejelentése óta először fordult elő, hogy robbanószerkezetre bukkantak a rendőrök. A bombára egy ismeretlen telefonáló hívta fel a figyelmet, követeléseket nem támasztott, és nem nevezett meg semmilyen szervezetet sem. Észak-Írország helyzetéről tárgyal ma Londonban John Bruton, az "új ír elnök és brit partnere, John Major. Várható, hogy a brit és az ír kormány hamarosan megkezdi az egy évvel ezelőtt elfogadott béketervről szóló tárgyalások második fordulóját. Mi történt az amerikai helikopterrel? TA SR-hír A két Korea közti határon fekvő Panmindzsonban találkozott tegnap immár másodízben az amerikai és az észak-koreai küldöttség. Az első találkozó ugyanitt vasárnap volt azt követően, hogy mindeddig tisztázatlan körülmények között egy amerikai helikopter szombaton átrepült a demilitarizált övezeten, majd lezuhant. Az egyik pilóta életét vesztette, a másik sértetlenül úszta meg a balesetet. A Pentagon képviselője nem tudta megmondani, hogy a gép valamilyen műszaki hiba következtében zuhant-e le, vagy lelőtték, mint ahogyan azt Észak-Korea állítja. Az amerikai képviselők célja a tárgyalásokon, hogy elérjék az életben maradt pilóta és az elhunyt holttestének átadását. Ezt hangoztatta a Bili Clinton elnök által kiadott hivatalos közlemény is. Vadászbombázók Groznij felett Jellemző a csecsenföldi helyzetre, hogy még tegnap késő délután sem volt világos: bombázták az orosz repülőgépek röviddel éjfél után Groznijt vagy sem. Az AFP és más hírügynökségek szerint két bombát dobtak a város központjára, az egyik kb. 500 méterre az elnöki palotától robbant. Az Eho Moszkvi rádióállomás azonban azt állította, amit bombarobbanásnak véltek, az csak hangrobbanás volt, amikor a vadászgépek átrepültek a városközpont felett. TA SR-hír Amit viszont több forrásból is megerősítettek: délelőtt 10 óra körül Groznijtól kb. 20 kilométerre északra, Dolinszkaja település körzetében újabb harcok törtek ki az orosz erők és Dudajev elnök hívei között. Moszkvában kormánykörökből azt jelentették, hogy tegnapra nem volt betervezve a Groznij elleni hadművelet. Ami összecsapás történt, az az illegális alakulatok lefegyverzésének része volt. Más források azt jelentették, hogy az orosz csapatok már tegnap délután elérték Groznij külterületeit. Borisz Jelcin orosz elnök csecsenföldi teljhatalmú megbízottjává nevezte ki Nyikolaj Jegorov miniszterelnök-helyettest. Elsőrendű feladata a csecsenföldi konfliktus rendezésére irányuló lépések egyeztetése. Hatásköre kiterjed az egész északkaukázusi régióra is. Jegorov talán eredményesebb lesz, mint a parlament alsóházának küldöttsége, amely napok óta Groznijban tartózkodik. Céljuk az emberi jogok megtartásának elCsecsen harcosok orosz támadásra várva A Reuter felvétele lenőrzése mindkét fél részéről. Hasonló a feladata Szergej Kovalovnak, az emberi jogok kérdéseiben illetékes elnöki megbízottnak is. Miután vasárnap találkozott Dudajevvel, kijelentette: azonnal le kell állítani az oroszok hadműveleteit. Fagyhalál Moszkvában Moszkvában e hét végén 7 ember fagyott meg, és további 53 személyt - többségükben hajléktalanok - kellett kórházba szállítani. Az Interfax szerint az orosz fővárosban e napokban mínusz 30 fokos hidegek vannak. Több ezerre tehető a hajléktalanok száma, ők a vasútállomásokon, metróban keresnek menedéket, mivel Moszkvában nincs menhely sem. TASR Visszaszámlálás TA SR-hir Peking központi terén, a Tienanmenen tegnap ünnepélyesen leleplezték azt a nagy digitális órát, amely megkezdte a visszaszámlálást abból az időből, amely még hátra van Hongkong brit gyarmat Kínához való visszacsatolásáig. A számlap 925 napot mutatott, vagyis kb. 80 millió másodpercet, melyet az óra demonstratív módon fog lefaragni 1997. június 30. éjfélig, amikor véget ér a Hongkong feletti brit fennhatóság 50 éve. Az órát abból az alkalomból helyezték üzembe, hogy Nagy-Britannia és Kína tíz éve írta alá Londonban a megegyezést, melynek értelmében a koronagyarmat Ismét visszakerül Kínához. Pekingnek az egyezség szerint meg kellene őriznie a hongkongi kapitalista rendszert, s nagyfokú autonómiát kellene biztosítania a területnek. BULGARIA Exkommunisták győzelme TA SR-hír A szavazatok 88 százalékának összeszámlálása után egyértelmű, hogy a vasárnapi bulgáriai választásokat a kommunista utódpárt, a Bolgár Szocialista Párt nyerte meg a szavazatok 43,6 százalékával. Ez tíz százalékkal több, mint amennyit három évvel ezelőtt kapott ez a régi-új párt, ami azt jelenti, hogy abszolút többsége lesz a 240 tagú parlamentben. A második helyen 24 százalékkal a Demokratikus Erők Szövetsége végzett, a tíz százalékot minden jel szerint tőlük hódították el fő riválisaik. Először került be a törvényhozásba 6,5 százalékkal a polgári-konzervatív Egységes Népi Szövetség, valamint 4,8 százalékkal a vállalkozók blokkja. A török kisebbség pártja, amely eddig a harmadik legerősebb erő volt a parlamentben, lecsúszott a negyedik helyre. A legnépszerűbb bolgár napilap, a 24 óra megtalálta a módját, hogyan kerülje meg az előzetes választási eredmények közlésének tilalmát. Az egyes pártok preferenciáit úgy közölték, mint Gala P. máltai jósnő előrejelzéseit. A lap szerint nagy kristálygömbbel érkezett Bulgáriába, és ebben azt látta, hogy a volt kommunisták 35, míg a DESZ 24 százalékot fog szerezni. Ajánlások Pozsonynak, Budapestnek A Népszabadság tegnapi számában tájékoztatott arról a hétvégi bécsi találkozóról, amelyen a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok képviselői a magyar-szlovák barátsági szerződés megkötését sürgették. A közös ajánlásokat, követeléseket eljuttatják a budapesti, illetve a pozsonyi kormánynak. A dokumentum Magyarországtól azt követeli, a parlamentben adjon helyet a szlovákság képviseletének, ahogyan azt a alkotmánybíróság előírta. Biztosítani kell a szlovák önkormányzat működésének pénzügyi feltételeit, az identitás megőrzéséhez a magyarországi szlovákok vezetői oktatási és kulturális intézmények alapítását tartják szükségesnek. A szlovák hírügynökség tájékoztatása szerint a szlovákiai magyar kisebbség képviselői követelik az önkormányzati szervek bővítését, gazdasági jogköreik megerősítését, valamint azt, hogy a pozsonyi kormány határolja el magát az alternatív iskolák létrehozásának a tervétől. A követelések között szerepel a kollektív jogok elismerése is. A VILÁGSAJTÓBÓL Ottó Pessl, az osztrák szélsőjobboldali harckocsigyűjtő nyilvánvalóan be akart szállni a nagy fegyverüzletbe tájékoztatott tegnap a Der Standard című bécsi napilap. A három harcképes páncélos tulajdonosa jelenleg előzetes letartóztatásban van. A házkutatás során a rendőrök 25 ezer Kalasnyikov típusú automata fegyverre találtak certifikátumot, ezeket a fegyvereket Egyiptomba akarta szállítani. Lefoglalták különböző cseh fegyverkonszernek, például a Technopol katalógusait is, valamint árajánlatokat katonai tehergépkocsik és vadászgépek szállítására. Damaszkusz: Hafez Asszad szír elnök kijelentette: nem hajlandó semmilyen területi engedményeket tenni annak érdekében, hogy békét kössön Izraellel. Hangsúlyozta, hogy Szíria igazságos és átfogó békét szeretne a nemzetközi határozatok alapján, de területi vagy jogi engedményekre nem áll rá. Ismét bírálta a PFSZ-t és Jordániát, amiért megállapodtak Izraellel. Kairó: Ezer Weizman izraeli államfő tegnap Egyiptomba érkezett a két ország közti viszony javításának és az együttműködésről 1979-ben kötött békeszerződés megszilárdításának reményében. A Camp David-i egyezség létrejötte idején Weizman védelmi miniszter volt. További nem titkolt célja, hogy rávegye Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt: látogasson el Izraelbe. Elődjéhez, Ez az első izraeli államfői látogatás Egyiptomban. Algír: Algériában nem enyhül az erőszak, melyet az iszlám fundamentalisták szítanak. A tegnap érkezettjelentés szerint Algír központjában lelőtték Aziz Belgacemet, az Ettahaddi nevű volt kommunista mozgalom egyik vezetőjét. Egyébként az elmúlt hónapokban az Ettahaddi több képviselője lett terrortámadások áldozata. KOHÁSZATI TERMÉKEK ^ NAGY- ÉS KISKERESKEDELMI Ferrolux FORGALMAZÁSA. v, ,, _ . . . _ Viszonteladóknak és nagyfelhasználóknak külön árkedvezmény! KINALATUNK: - varrat nélküli acélcsövek - horganyzott csövek - sima és bordás betonacélok - zártszelvények és Z, T, L típusú ablak és ajtóprofilok széles körű választéka. - hegesztett konstrukciós csövek - fekete és horganyzott lemezek - szögacélok - idomacélok (I, U) Minőség - kedvező ár - megbízhatóság. Telephely: Nová Osada 2 Tel.: 0709/525 784 Iroda: Dunaszerdahely, Hlavná 23 Tel.: 0709/525 319, 527 734, 524 310 Fax: 0709/522 070 a Dudajev, a derék katona „Én nem vagyok Švejk, a derék katona" - jelentette ki önérzetesen Dzsohar Dudajev csecsen államfő, amikor vasárnapi sajtóértekezletén közölte: elutasítja Borisz Jelcin javaslatát, s nem utazik az észak-oszétiai Mozdokba, hogy ott megbízottjaival tárgyaljon. Dudajev, aki valóban nem derék, de kétségkívül katona, kikérte magának, hogy elvárják tőle: oda megy, ahová hívják, s arról tárgyal, amiről mások akarják. Ebből az is kitűnik, Švejkkel ellentétben nem tiszteli a császárt, még ha meg is van róla a véleménye. A csecsen generális senkit és semmit sem tisztel, s ha mégis - akkor azt jól titkolja. Látszólag arról van szó, hogy Dzsohar Dudajev, a jó hazafi és hívő muzulmán meg akarja menteni sokat szenvedett, elnyomott népét az orosz medve karmai közül. Meg akarja akadályozni, hogy elfeledtessék vele nyelvét és vallását, s helyette olyat kényszerítsenek rá, amely idegen tőle. Derék - mondhatnám, de nem mondom. Mert Dudajev annak a szovjet hadseregnek volt elkötelezett, keménykezű, hú tábornoka, melynek segítségével a moszkvai központú, orosz túlsúlyú impérium elnyomta a csecseneket is. S csak akkor ugrott ki ebből a hadseregből, amikor a hozzá hasonló keményfejűeknek kezdett befellegzeni, mert a peresztrojka fuvallatai a magas hadvezetés szigorúan zárt köreibe is utat találtak maguknak. Amikor már nem lehetett kis szovjet diktátor a maga alakulatánál, hazament a Kaukázusba - csecsennek. Jókor érkezett. Mert az átalakítás, amely áprilisi szélként végigsöpört az impériumon, a csecseneket is cselekvésre ostorozta. Úgy érezték, itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy kiszabaduljanak az orosz sas karmai közül, és saját hazájukban a saját életüket éljék. Ennek eléréséhez kellett nekik egy markáns vezér, aki tudja, hogyan kell bánni az oroszokkal. Az identitáskeresésnek ezt a hullamát lovagolta meg a fiatal obsitos. Harciassága valósággal elvakította a csecseneket, felélesztette harci kedvüket. Dudajev, aki a nagyorosz nacionalizmuson nevelkedett, honi ténykedését azzal kezdte, hogy szakított a csecsenekkel egy banánköztársaságba kényszerített ingusokkal mégpedig komoly áldozatok árán. Ez volt az első alkalom, hogy Dudajevék ujjat húztak Moszkvával. Nyomban ezután következett Csecsnya függetlenségének kikiáltása. Erre a Kreml urai már felkapták a fejüket, de szópárbajon kívül semmi sem történt. Egyszerűen azért, mert Jelcin és környezete tisztában volt vele: a kis köztársaság önmagában életképtelen, fog még könyörögni egy kis támogatásért, segítségért, ha feléli tartalékait. Ami a dolognak ezt a részét illeti, jól számoltak: Csecsenföld gazdaságilag valóban mélyponton van, de nem kér segítséget. Legalábbis nem Moszkvától. Katonailag viszont alaposan összeszedte magát, Allahnak hála - mégpedig a szó szoros értelmében. A muzulmán államok sora támogatja Dudajevet pénzzel, fegyverrel, katonával. Ennek köszönhetően Dudajev már eddig is bebizonyíthatta: ő nem Švejk. Mert míg ez a derék katona önhibáján kívül keveredett bele a háborúba, Dudajev - aki derekasan megtanulta, hogyan kell konfliktust szítani - kesztyűt dobott Moszkvának, mégpedig olyan módon, hogy kénytelen legyen felvenni. S bármilyen furcsa, bármennyire is igyekszik Moszkva más látszatot kelteni, a tény tény marad: a megosztott orosz vezetés, az egymás kijátszására törekvő orosz hatalmi csoportok szépen besétáltak a csecsenek utcájába, és egy - mindkét fél részéről - kétes célokért folyó háború kellős közepén találták magukat. Arról nem is szólva, hogy rövidesen kiderülhet: ez egy zsákutca mind az oroszok, mind a csecsenek számára. Bárhogy is alakul a helyzet, csak Moszkva veszíthet, mégpedig elsősorban tekintélyéből, abból a nem sokból, ami még maradt. Mert hiába hangoztatja a külföld, hogy ami a Kaukázusban történik, az Oroszország belügye, azért eléggé zsenáns ez a packázás, amit kénytelen Groznijtól elviselni. Születhet egy veszélyes precedens is, ami ugyancsak nem fogja megkönnyíteni az oroszok helyzetét, hiszen potenciális Csecsenföld van a föderáció területén akárhány. Ha végül nem marad más kiút, mint a konfliktus katonai erővel történő megoldása, hiába aratnak győzelmet az orosz erők, erkölcsi veszteségük mérhetetlen lesz. Ha mégis sikerül a tárgyalóasztalnál kiegyezni, Moszkva akkor is csak veszíthet, hiszen egy kis ország kis népe kényszeríti kompromisszumra. A győztes pedig ha mennie kell, ha marad Dudajev lesz. A derék katona, aki hősi fejezetet írt Csecsenföld történelmébe. S a nép nagyvonalú lesz: az ár nem számít. GÖRFÖL ZSUZSA