Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-25 / 273. szám, péntek

S \ ÚJ SZÓ MOZAIK 1994. november 25. ISMÉT EGYÜTT A NAGY PÁROS Karácsonyra újra dühbe jönnek Többéves alko­tói szünet után, karácsonykor kerül az olasz mozikba a Botte di Natal című wes ternvígjáték. Az alkotókat Carlo Pedersoli és Mario Giotti néven jegyezték eredetileg az anya­könyvbe, de a világ - különösen a fiatalabb korosztályok - Bud Spencerként, illetve Terence Hillként zárta szívébe őket, kö­zel három évtizede, folyamato­san. A két népszerű színész a szétválás után külön-külön is si­keres mozi- és tévéfilmeket csi­nált, de túl nagy volt a kí­sértés, hogy ismét egy pár­ban szerepelje­nek. A stáb tagjai végigröhögték a forgatást, mert az 56 éves „Kék szemű" és a 66 esztendős - már csak 130 kilós - „Dagadt" kisgyerekként bohóckodott, amikor csak te­hette a kamera előtt és a kame­ra mögött. A filmnek külön érde­kessége, hogy forgatókönyvét Terence Hill fia írta, akit a szak­mában igen tehetségesnek tar­tanak a maga műfajában. MESES KINCS NYOMABAN A „LATNOK" Kígyófej az irányjelzo A föld mélyéből sugárzó ener­gia nyomán akadtam rá arra a mintegy 500 négyzetméternyi helyiségre, amely tele van töm­ve aranyrudakkal, viasszal lefe­dett boroshordókkal, katonai egyenruhákkal és más egyéb ér­téktárgyakkal - állítja Ratko Mi­losevics, aki a dél-szerbiai Nis határában, Miljkovac falunál ku­tat a mesés kincs után. A föld mélyébe rejtett aranytárgyak ál­lítólag római és bizánci ere­detűek, illetve velük együtt ás­ták el a XIII. században uralkodó Nemanja szerb király kincseit is, amelyek felszínre hozatalával a mai Szerbia ismét gazdaggá vál­hatna - mondja a kutató. Ratko Milosevics állítja, hogy látnoki képességekkel rendelke­zik, és utasításai alapján már ta­láltak is egy kőbe vésett Kígyót, amelynek a feje - Ratko szerint ­az elásott kincs irányába mutat. Most ebben az irányban foly­tatják a kutatásokat. Egyébként a környéken egy másik csoport már egy éve ugyancsak lázasan kutat a kincs után, de minded­dig hiába. Jóslás a rács mögül Szerfölött magányosnak és bol­dogtalannak érezte magát a 33 éves üzletasszony. Reményke­dett azonban a jobb jövőben. El is ment „Mrs. Lisához", a jósnőhöz, hogy segítségét kérje vágyai, ál­mai mielőbbi beteljesüléséhez. De a fiatal nő tizennégy hónap múltán éppen olyan magányos és boldogtalan, mint volt, s ráadásul 50 ezer dolárral szegényebb is lett. „Mrs. Lisa", azaz Maryanne Miller viszont most egy New York­i börtönben ül. Lopásért és meg­tévesztésért ítélték el. Lobogó gyertyák bűvkörében ülve nyilatkoztatta ki a jósnő, hogy páciense „rossz és káros aura" hatásától szenved, s a pénze, a vagyona az oka boldog­talan szerelmi életének. „A jósnő megígérte, hogy kiszaba­dítja ügyfelét e negatív vonzás­ból, helyreállítja kapcsolatát szí­ve választottjával, s így az élete újra a rendes kerékvágásba zök­ken" - közölte a nem mindenna­pi ügyről az esetet vizsgáló rendőr. A mindinkább a jósnő hatása alá kerülő üzletasszony egyre több „tiszteletdíjat" fize­tett „Mrs. Lisának". Előbb csak készpénzt, később bankszámlá­járól utalt át neki, aztán csekket állított ki a javára, végül a hitel­kártyáját ajándékozta a csaló­nak. Közben „tisztelete és nagy­rabecsülése jeléül" meglepte egy méregdrága tévékészülék­kel, márkás alsóneműkkel, és befizetett számára egy kétsze­mélyes floridai luxusnyaralásra is. „Mrs. Lisa" most csak magának jósolhat a rács mögött. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1994. november 25-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép­Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre ,koronában Angol font 48.854 49,346 49,100 47,53 50,67 49,10 Francia frank 5,835 5,893 5,864 5,70 6,02 5,86 Kanadai dollár 22,561 22,787 22,674 21,89 23,45 22,67 Német márka 20,051 20,253 20,152 19,69 20,61 20,15 Olasz líra [1000) 19,375 19,569 19,472 18,75 20,19 19,47 Osztrák schilling 2,848 2,876 2,862 2,80 2,92 2,86 Svájci frank 23,664 23,902 23,783 23,25 24,31 23,78 USA-dollár 31,009 31,321 31,165 30,47 31,87 31,17 ECU, EU 38,128 38,512 38,320 ECU, CSK 40,236 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 28,00 33,00 Általános Hitelbank 29,00 36,00 NAPTÁR Péntek, 1994. november 25. Az év 329. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Katalin - Katarina nevű kedves olva­sóinkat. A NAP kel 07.15 - nyugszik 16.03 óra­kor. A HOLD kel 22.59 - nyugszik 11.49 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 250, apad: Medve: 210, apad: Komárom: 240, változatlan: .Párkány: 210 apad. • 1844-ben született Carl Friedrich BENZ német mérnök, a modern gépko­csitechnika egyik úttörője (t 1929) • 1904-ben született NÁDASDY Kálmán Kossuth-díjas operarendező, műfordí­tó, kiváló művész (f 1980). IDŐJÁRÁS Változékony idő, a déli ország­részben fokozatosan csökken a felhőzet. Az ország számos ré­szén záporok várhatók. A legma­gasabb napali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Mérsékelt erejű északnyugati szél. Előrejelzés szombatra és vasárnapra: Szombaton mérsékelten felhős idő, a hegyekben helyen­ként hózáporok. Vasárnap mér­séklődik a felhőzet, a reggeli órákban az alacsonyabb fek­vésű helyeken ködképződés. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és 0 fok, a nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Orvosmeteorológia A délelőtti órákban erősödik az időjárás kedvezőtlen hatása, amit különösen a mozgásszervi, elsősorban a reumatikus ere­detű betegségekben szenvedők éreznek meg. Gyakoribbá válik a fejfájás és a fantomfájdalmak felbukkanása. A szív- és érrend­szeri betegségekben szenvedők állapota szintén rosszabbodhat. A fizikai és a szellemi teljesítőké­pesség csökken, ezért a ve­szélyes munkahelyeken, valamint a közlekedés során indokolt a fo­kozott óvatosság. Délután mér­séklődik az időjárás kedvezőtlen hatása, ám a reumatikus ere­detű fájdalmak maradnak. NAPI VICC Egy férfi bemegy a fehér­neműboltba, és kér: - Kérek egy negyvennégyes inget és egy harmincnyolcas pi­zsamát. - Kinek veszi? - Magamnak. - De akkor miért más a mé­ret? - Van fogalma arról, hogy ott­hon milyen kis ember vagyok? Jó ÉTVÁGYAT! Stíriai metélt Hozzávalók a tésztához: 25 dkg tehéntúró, 7 dkg liszt, 1 to­jássárgája, 2 kanál tejföl, 1 ka­nál cukor, só. A krémhez: 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, 1 kanál porcukor, reszelt citromhéj, 2 tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, mazsola. A tésztához a túrót átpasszí­rozzuk, összegyúrjuk a liszttel, a tojássárgájával, a cukorral, ke­vés sóval és a tejföllel. Liszte­zett deszkán fél ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és csíkokra vágjuk. Enyhén sós vízben megfőzzük, hideg vízben leöblítjük, lecsur­gatjuk és félretesszük. A krém elkészítése: a vajat a két tojás sárgájával, a porcukor­ral, a reszelt citromhéjjal, a tej­föllel habosra keverjük. Óvato­san hozzáadjuk a két tojás fel­vert habját és a langyos vízben áztatott mazsolát. Ezek után a tésztát a krémmel összekever­jük, vajjal kikent, morzsával meghintett tűzálló tálba tesszük és kb. fél óráig sütjük. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Vég veszélyben (am.) 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: Az ügyfél (am.) 15, 17.30, 20 • OB­ZOR: A sonkák hallgatnak (am.) 15.30, 18, 20.30 • MI­ER: A Flintstone család (am.) 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Imádom a problémákat (am.) 15, 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Maverick (am.) 15, 20.30 • Négy esküvő és egy temetés (ang.) 16.30, 21 • Menekülés Absolonból (am.) 17.19 • Ez aztán a bu­li! - III (am.) 17,21 • Ébredje­tek, katonák! (am.) 17.30,20 • Európa (dán-fr.-svájci) 18.30 • Meztelenség (cseh) 19 • TATRA: Backbeat (ang.) 16,18.30. 21 • ÍSTROPOLIS: Wyatt Earp (am.) 15.30, 19.30 KASSA - DRUŽBA: Wyatt Earp (am.) 15.30, 19 • TAT­RA: Backbeat (ang.) 15.30. 17.45, 20 • SLOVAN: Imá­dom a problémákat (am.) 15.30, -17.45. 20 • ÚSMEV: Végveszélyben (am.) 16,19 • CAPITOL: Két tűz között (am.) 15.45, 18, 20.15 • IMPULZ: Véres összefüggések (am.) 16.15,18.15, 20.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZlN­HÁZ: Karnevál, Paganini, Se­herzádé (19) • HVIEZDOS­LAV SZÍNHÁZ: Szentivánéji álom (19) • KIS SZÍNPAD: Ál­latöv (19) • ÚJ SZÍNPAD: Jó­zsef és a csodálatos színes­vásznú álomkabát (19) • ÍST­ROPOLIS: SIDNEY D'Or - a pozsonyi Hot Serenaders ze­nekar műsora (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: (Smer Stúdiószínpad): Nem félünk a farkastól (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Márai Sándor Stú­diószínház): Szerep - Családi kérdés (Kassa - 19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Liliom (Komárom 19) • Szőttes Kamara Nép­táncegyüttes: Bál (Királyhel­mec - 10.00: Boly - 18.00) BBKEffl POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Slágermúzeum. 14.30 Hazai tájakon (ism.) 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. A Katalin-napi Pavilonban a nevek királynőjéről mondunk el sok érdekességet, s a nap­hoz fűződő népszokásokat is felelevenítjük. Szót kap a műsorban Stubendek Kata­lin, aki a ma esti színházi be­mutató kapcsán nyilatkozik Boldoghy Katalinnak. Ismét jelentkezik a Társkeresők klubja. A rovatban nagyváros­ban élő magányos nők valla­nak a partnerkeresés bukta­tóiról. Természetesen lesz Börze, Kívánságműsor, Gyorsvacsora és Játék is. A já­tékban ma kivételesen csak a Katalinok kapnak lehetőst get. Az adás ideje alatt hívha­tó telefonszámok: 07/314 511 és 07/491-444. Bodri Eleonóra várja a hallgatókat a készülékek mellé. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ @ SZTV 1 8.30 Híradó 9.00 Crn-Crn. Telefonos műsor 10.00 Turisztikai magazin 10.30 Városok és arcok. Sze­pes váralja 10.55 Kulturális magazin 11.15 Szondák. Szlovákok Csehországban 11.50 Gasztronómiai maga­zin 12.00 Labdarúgókupa­összefoglaló 12.25 Irodalmi klub 16.00 Hírek 16.05 Mini-Crn. Délutáni te­lefonos műsor 16.45 Üzletkötésen Nagy-Bri­tanniában 17.15 Stoptime. Információs tévészerviz 17.30 Sport Billy. Monacói animációs sorozat, 26/14 17.55 Az élet örömei. Fran­cia animációs sorozat, 20/11 13.05 Tévékaleidoszkóp 18.30 Szerencsekerék. Szó­rakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 Szórakoztató vetél­kedő a Niké díjaiért 20.40 Mindörökre Júlia. Olasz filmsorozat, 6/5 22.30 Híradó 23.00 Sport 23.10 Vallomás az éteren át. Angol bűnügyi soro­zat, 5/2 e SZTV 2 17.30 Hírek 17.45 Was? (12-13. lecke) 18.20 Regionális műsor 18.30 Esti mese 18.15 Stoptime. Információs tévészerviz 18.40 What does it mean, Harvepino? He has a serew loose 18.55 Regionális magazin 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 Színházi meghívó. Ján Solovič: Péter és Pál. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház tár s ulatának előadása felvételről 21.55 Szlovákia és a Matica. Publicisztikai műsor 22.25 Reklámmagazin 22.55 MTV-Rockblock 23.50 Híradó MAGYAR TELEVÍZIÓ ® TVl 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 KÉK. Közéletről, élet­módról, kultúráról 9.35 Játék 9.45 Dallas. Amerikai film­sorozat 11.20 Játék 11.30 Helena. Olasz tévé filmsorozat 12.05 Üzlet délidőben. Gaz­dasági híradó 13.00 A Komoé Nemzeti Park. Német ismeret­terjesztő film 13.15 Chanuka nagyinál. Amerkai bábfilm 13.50 Glóbusz. Tévéfilmsoro­zat, V/4 14.10 Muzzy in Gondoland 15.10 This is the Way (11.) 16.15 Napjaink 16.30 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 17.00 Évgyűrűk. Nyugdijasok műsora 17.30 Téka 17.40 Ablak-melléklet 18.00 Ablak 19.00 Telesport 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.15 Dallas. Amerikai film­sorozat 21.10 Apropó, halál... Kepe s András műsora 22.10 Mini klip-mix. Video­klip-összeállítás 22.25 Csak nézünk, mint a moziban. Az átmenet évei; Rangon alul. Ma­gyar film 0.30 BBC-híradó a TV 2 12.00 Szieszta. Szórakoztató információs műsor 14.00 Alpok-Duna-Adria 14.30 Gyerekeknek 15.00 Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi ri­portműsor 15.30 Mojo Working - Rock­történeti Pantheon. Angol filmsorozat, XI­11/8 15.55 RÉS. Rövid, érdekes, sikeres 16.05 Szia, kapcsolj! Telefo­nos vetélkedő 16.25 Foodapest '94 16.30 Civil kurázsi 17.00 Most. A sokoldalú fia­talok műsora 17.30 Sím, a bohóc. Ausztrál filmsorozat, VIII/7 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarország ma 18.45 Zöldpont 19.15 Zsaruk. Angol tévé­filmsorozat 19.45 Nosztalgia bár 20.10 Foodapest '94 20.15 Csízió 20.25 Életrajz. Amerikai do­kumentum film-soro­zat 20.50 Kékpercek 20.55 A nyugati világ művé­szete. Angol képzőművészeti soro­zat 21.25 Leg... leg... leg... Külön­leges rekordok és re­korderek 22.00 Objektiv. Háttérműsor hírekről, esemé nyékről 22.35 Múzsa. Kulturális hírműsor 22.55 Bob Dylan dalai. 11/2 DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Ké­pes krónika 14.00 Lapozó 15.00 A vadon csodái, XI­11/12 15.30 Baywatch. Amerikai tévéfilmsorozat, XXII/13 16.20 Ahogy kell. Holland is­meretterjesztő film 16.45 Zenei pillanatok 16.50 Asztaltársaság. Pataki Ferenc festőművész műtermében 17.40 Mese 18.00 Híradó 1B.15 Cape Rebel. Dél-afri­kai filmsorozat, XXXI­11/20 19.05 Muzzy in Gondoland. A BBC nyelvleckesoro­zata gyerekeknek 19.10 This is the Way. Jilly Viktor tanít, 40/7 19.30 Liszt Ferenc. XVI/2. Korának betege 19.55 5 perc Európa történe­téből. Németország 1925-32. A rendőrség 20.00 Közép-európai Maga­zin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Reggeli műsorvezető. Kanadai film 22.55 Vers i NOVA 14.20 így múlik az idő. Ameri­kai filmsorozat 15.05 Springfieldi történet 15.50 Vox populi 16.00 Futball plusz 16.25 AC Sparta Praha -FK Jablonec nad Nisou I a b d a r ú gó 1 1 ga ­mérkőzés 18.20 Dinasztia. Amerikai családregény 19.13 A cseh sorsjáték nyerőszámai 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.00 Az ember anatómiája. Amerikai filmvígjáték 22.00 Hírek 22.05 Életmentők II. Ausztrál filmsorozat 23.00 TABU 23.45 Penthouse. Erotikus magazin 0.45 így múlik az idő. Ameri­kai filmsorozat CST 1 14.10 Videofashion (42.) 14.35 OK POP. Videoklip­összeállítás 15.15 Meseműsor 16.00 Hírek 16.05 Aerobik 16.10 Angol nyelvlecke óvo­dásoknak (13.) 16.30 Hipp, happ, hopp! Gyermekműsor 17.00 Oázis 18.00 Hírek 18.20 Simpsonék 18.45 Konrád Lorenz libái. Kanadai természet­film-sorozat 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.08 A Guinness-rekordok szenzációs világa (46.) 20.30 Csatolják be az öve­ket, kérem! Amerikai film 22.05 Affér. Szatirikus műsor 22.10 Rendkívüli hírek. Infor­mációs tévészerviz 22.20 G and G. Publicisztikai műsor 22.30 Rendőrségi hírek 22.35 Hírek, sport 22.55 Fehér háború I. Spa­nyol dokumentumfilm­sorozat, 14/12 23.50 Hírek 23.55 Gonosz szerelem. Olasz film 1.30 MUSIC CLUB OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.05 Csendes kis ottho­nunk 9.30 Peter partija (ism.) 10.20 Meghiúsult ígéretek. Amerikai thriller (ism.) 11.50 Az állatok paradicso­ma 12.15 Belföldi jelentés (ism.) 13.00 Híradó 13.10 Mi - állampolgári szol­gálat (ism.) 13.35 Jog a szerelemhez 14.00 A doktor és a kedves állatok 14.50 Oldalpillantások (ism.) 15.00 Confetti-tévé 17.10 Wurlitzer 18.05 Mi - aktívak és a házi­állatok 18.30 Wildbach 19.22 Tudomány 19.30 Híradó 20.15 Faust inkasszó 21.20 Oldalpillantások 21.30 Két szuperzsaru Mia­miban 22.55 Puzzle. Ausztrál vigjá­ték 0.30 Bűntény a sztrádán. Olasz akciófilm 1.50 Ezer mestermű ® ORF 2 14.50 Ezer mestermű 15.00 Hársfa utca 15.30 Kirándulás a tegnap­ba 15.40 Feleség karácsonyra. Amerikai film 17.00 Isten hozta Ausztriá­ban! 17.30 Osztrák állatfilmesek műhelyéből 18.00 Csendes kis ottho nunk 18.30 Szerencserekék 19.00 Ausztria ma 19.30 Híradó 20.15 A hegyek világa 21.00 Filmbarátoknak 21.20 Schilling 22.00 Híradó 23.05 Teljesen bolond tévé 23.40 The Who. Dokumen­tumműsor 0.10 Horror! 0.35 Queen-koncert Rióban 1.20 Ezer mestermű PRO 7 9.55 Szép kis méglepetés. Amerikai vígjáték 11.30 Kőr bubi két dámával 12.05 A szívélyes ügynöknő 13.00 Charlie angyalai. Ame­rikai bűnügyi filmsoro­zat 14.00 Arabella Kiesbauer show 15.00 A Denver klán 16.00 A mi kis farmunk 17.00 Rajzfilmsorozatok 18.55 Csupasz pisztoly 19.25 Roseanne 20.15 Hálószobaablak. Ame­rikai krimi 22.25 A megbízhatatlan asszony. Holland film 0.15 A szexualitás magazin­ja (ism.) 1.10 Brisco Countty 2.15 Arabella Kiesbauer­show (ism.) 3.15 River Café (ism.) 4.15 Charlie angyalai. Ame­rikai bűnügyi filmsoro­zat (ism.) SAT 1 10.30 Szomszédok 11.00 A szenvedély árnyéka 11.55 Kockáztass! (ism.) 12.30 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Tarzan 14.55 Az Enterprise űrhajó 15.55 MacGyver 17.00 Kockáztass! 16.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.30 Szerencsekerék 20.15 Csak egy lövés. Ameri­kai film 22.20 Labdarúgás 0.00 Magdaléna. Német erotikus film 1.25 A cigánylány. Francia vígjáték 3.00 Az Enterprise űrhajó 3.50 MacGyver (ism.) 4.40 Minden szerelem... vagy mi? (ism.) 5.10 Labdarúgás RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.30 Családi párbaj 12.00 Pont 12. Déli magazin 12.30 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.10 Gyilkosság a hobbija (ism.) 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egy rém rendes család 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Vigyázat, robban! - táv­irat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 A lenyugvó nap. Ameri­kai akciófilm 22.00 Szélsőséges igazság. Amerikai akciófilm 23.45 Híradó 0.15 Repedés a tükrön. Amerikai thriller 1.40 Magányos erő. Ameri­kai akciófilm 3.35 Az A csapat 4.20 Knight Rider (ism.) (Műsorváltozás lehetséges!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom