Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)
1994-11-07 / 257. szám, hétfő
1994. november 9 . s POR T Ú J SZÓ 5 11 A VÁGFARKASDI LELKÉSZ HARCA A PRESBITEREKKEL szószéktol félreállítva esperes úr 1993. november 4re egyházmegyei bíróságot hívott össze. Véleményem szerint ez törvénytelen módon történt, mert a tárgyalás összehívásához szükséges hitelesített presbitériumi jegyzőkönyv sohasem született meg. Erre a tisztelt bíróság figyelmét is felhívtam, de kifogásomat sajnos nem vették figyelembe. A tárgyaláson első vádpontként az anyagiakkal való gondatlan bánásmód szerepelt. Ezt a vádat a bíróság rövid idő alatt elejtette, többek között azért, mert az anyagiakért a lelkész a gondnokokkal együtt közösen felel. Ha valami nincs rendben, akkor az nemcsak a lelkipásztor bűne. A vádlók padján helyet foglaló presbiterek és családtagjaik a továbbiakban a magánéletem ellen ertieltek kifogásokat. Olyan durva és személyiségemben sértő vádakkal illettek, amelyek csupán a fantáziadús egyének fejében születnek meg. Ez csak úgy következhetett be, hogy a bíróság nem kérte az eskü alatt történő tanúskodást. Ezek után a bírósági per egy olyan végzéssel - és nem ítélettel! - végződött, amely azt tartalmazza, hogy a lelkész kilenc hónap türelmi időt kap, s ha a presbitereknek és a gyülekezetnek továbbra is kifogásai lesznek a lelkésszel szemben, akkor annak el kell hagynia szolgálati helyét. A bírósági tárgyalás gondatlan lefolytatása után panaszt emeltem a Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesületnél, amely elismerve kifogásaimat, kérte a tárgyalás egyházi törvényeink szerinti megtartását. Ez év júliusában, az említett kilenc hónap lejárta előtt az esperes úr magához hívatott, s a jelen lévő gondnokoknak feltette a kérdést, hogy változtattak-e álláspontjukon. Mivel az egyházközség elöljárói továbbra is kitartottak áthelyezésem mellett, az esperes úr a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet és továbbította a zsinatra. Tette ezt a gyülekezet megkérdezése nélkül. Augusztus 1-től Ivári István zsigárdi lelkészt bízta meg helyettesítésemmel. Több alkalommal is fellebbeztem az egyházi hatóságoknál az általam jogtalannak vélt félreállításom ügyében, de érdemleges választ egyszer sem kaptam. Csupán egy szeptember 27-én keltezett levelet kaptam Mikó Jenő püspök úrtól, aki arról Informált, hogy augusztus 1A szlovákiai református egyház minden erejével azon munkálkodik, hogy csökkentse az egyházon belüli nagyfokú lelkészhiányt. E minden tiszteletet és elismerést megérdemlő igyekezetet időnként azonban beárnyékolják azok a híradások, amelyek egy-egy gyülekezeti perről adnak számot. Ugyan ritkán, de mégis előfordul, amikor a felmerült problémák annyira élesen mutatkoznak, hogy azok az egyházközségen belül már nem orvosolhatók. Az alábbiakban egy egyházmegyei bírósági per elő- és utóéletét elevenítjük fel. A lelkész monológja Pál Bertalan: - Nyolc évvel ezelőtt, a presbiterek hívására kerültem a vágfarkasdi református gyülekezethez, mint lelkész. Abban az időben folyamatban volt a templom javítása. Bizony a tető, a karzat, valamint az orgona felújítása nem kis áldozatot követelt a megértő hívektől. Amint lehetőség nyílt rá, öntettünk egy harangot is, amelyet tavaly, február 28-án beiktatásom napján szenteltünk fel. Beiktatásomat követően egyre gyakrabban hallottam olyan hangokkal, hogy gondtalanul kezelem a gyülekezet vagyonát. Elismerem, hogy volt tartozásunk a zsinat felé, de mindez csakis azért történhetett meg, mert nagy kiadásaink voltak az utóbbi évek során. Az elmúlt évi könyvelés lezárásáig kértem az egyházmegyei látogatás elhalasztását. Végül is tavaly május 16-án került sor a szokásos kanonikai vizitációra, amelyen részt vett a dél-nyitrai egyházkerület esperese, Erdélyi Pál is. Ott az esperes úr a jelenlétem nélkül beszélt a presbitérium tagjaival, s amikor behívattak a tanácsterembe, igazából csak akkor döbbentem rá, hogy nagyon elszabadultak az indulatok. Azon a gyűlésen a presbiterek kérték a vágfarkasdi gyülekezetből való elhelyezésemet, amit a látogatásról készült jegyzőkönyvben is rögzítettek. Az esperes úr több alkalommal is próbálta jobb belátásra bírni gyülekezetünk elöljáróit, de ők mindvégig kitartottak azon elhatározásuk mellett, hogy távozzak az egyházközség éléről. A presbiterek igyekezetének aztán az lett az eredménye, hogy a zsinati elnökség utasítására az A felszentelt harang tői nem én vagyok a vágfarkasdi gyülekezet lelkésze, s a parókia átadásáról majd az esperes úr értesít. Augusztus 1-i félreállításom után családommal állandó zaklatásoknak vagyunk kitéve, s azóta már a parókia fenntartási költségeit is a létminimumhoz közeli lelkészi fizetésemből vagyok kénytelen fedezni. Követelik, hogy hagyjam el a parókiát, de én azt csak az utánam következő lelkésznek adhatom át. Hát így élek én mostanság a fűtetlen lakásban - munka és gyülekezet nélkül. Az esperes véleménye - Esperes úr, mennyire gyakoriak a bírósági perek a református egyházban? - tettem fel kérdésemet az ógyallai Erdélyi Pálnak, a dél-nyitrai egyházkerület esperesének. - Harminc éve állok a református egyház szolgálatában. Nem emlékszem arra, hogy szolgálati éveim alatt a múlt esztendei tárgyaláson kívül akár egyetlenegyszer is össze kellett volna hívni a bíróságot. A felmerült problémákat elsősorban megbékéléssel, vagy nagyobb ellenőrzéssel orvosoljuk. - Ön mikor szerzett arról tudomást, hogy gondok vannak a vágfarkasdi gyülekezetben? - Már a tavalyi kanonikai vizitációt megelőzően figyelmeztettek a zsinaton, hogy a vágfarkasdi hívők állítása szerint a lelkipásztor gondatlanul kezeli az egyház vagyonát. Amikor azon- . ban az állítás igazát próbáltam kideríteni, akkor a presbiterek határozottan tagadták, hogy valami baj lenne az anyagiakkal. Tulajdonképpen csak az 1993. május 16-i látogatás során hangzottak el - igaz akkor már nagyon komoly - kifogások Pál Bertalan személye ellen. Bebizonyosodott, hogy a lelkész becsapta gyülekezetét, mert az 1991-es évre nem fizette be az egyházmegyét megillető járandóságot. - Az egyházmegyei bíróság az 1993. november 4-i ülésén miben találta bűnösnek Pál Bertalan lelkészt? - Tekintettel arra, hogy a jelen lévő tanúk annyira szégyenletes és gyalázatos vádakkal illették a lelkészt, a bíróság eltekintett az elhangzott vádak részletes jegyzőkönyvezésétől. Szerettük volna elkerülni, hogy ily módon keletkezzen szégyenfolt anyaszentegyházunkon. - A tanúk miért nem esküdtek fel? - Ha a tanúk eskü alatt vallottak volna, akkor az elhangzottakat pontosan rögzítenünk kellett volna. - Azért a törvény betartása talán fontosabb lett volna... - Mentségünkre szolgáljon, hogy életünk első egyházmegyei bírósági tárgyalását folytattuk le. Ha ma újra kellene törvénykeznünk, bizonyára jobban ügyelnénk az Ön által kifogásolt részletekre is. - A bírósági tárgyaláson a presbitérium tagjai és hozzátartozóik vettek részt. Mikor kérték ki a vágfarkasdi gyülekezet többi tagjának véleményét? - A vágfarkasdi gyülekezetnek a bíróság által megszabott kilenc hónapos türelmi időszak alatt számtalan alkalma lett volna, hogy kiálljon választott lelkésze mellett. Hozzám a jelzett időszak alatt egyetlenegy olyan levél vagy egyéb utalás sem érkezett, amely a bírósági végzés helyességét kifogásolta volna. Sőt, a végzést az 1994. május 4i egyházmegyei közgyűlés is megerősítette - egyetlen ellenszavazat nélkül. - Miután augusztus 1-én életbe lépett a bírósági végzés, kerestek-e más gyülekezetet Pál Bertalan számára? - Egy alkalommal magához hívatott a püspök úr és megkért, hogy Pál Bertalant helyezzem Ekeire. Kérésének eleget téve összehívtam az ekeli presbitériumot és közöltem velük a püspök úr óhaját. Ezt az ottani elöljáróság mereven elutasította, mondván, hogy Pál Bertalan már szolgált Ekelen és nem állta meg a helyét. Hálát adnak az Istennek, hogy elhagyta gyülekezetüket. Noha a peres ügy a Zsinati Elnökség szerint lezártnak tekinthető, e sorok írója állítja, hogy még korántsem ért véget. Pál Bertalan és a presbitérium tagjai közt keletkezett ellentét nem csupán részleges, hanem teljes megoldásra vár. Ezt kívánja mindenek, előtt az egyház, a lelkipásztor és a gyülekezet érdeke. KOSÁR DEZSŐ A kecses tornyú vágfarkasdi templom (A szerző és archív felvétel) AZ ILLYÉS ALAPÍTVÁNY POZSONYI ALKURATÓRIUMÁNAK CÉUA: Igazságos és ellenőrizhető'pénzelosztás A szlovákiai magyarság számára az utóbbi négy év folyamán juttatott magyarországi anyagi támogatásokat elsősorban a budapesti Illyés Alapítvány osztotta szét a szlovákiai intézményeknek. A Magyar Polgári Párt júniusban egy új tervezetet dolgozott ki a külföldről kapott pénzösszegek elosztására. Milyen ez a terv, és miért volt rá szükség- kérdeztük Tóth Károlytól, az MPP alelnökétől. - Az Illyés Alapítvány köztudomásúlag magyarországi költségvetési pénzekből támogatja a határon túli magyarságot. Tevékenysége a kultúra, az oktatásügy és a tudomány támogatására terjed ki, s Szlovákiában a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, és a Tudományos Társaság tett javaslatot, hogy kinek mekkora összeget juttasson. Ez a nyilvánosság kizárásával, az ellenőrzés lehetősége nélkül történt. Mi június végén kidolgoztunk egy tervet, melynek célja a határon túli magyarság támogatására szánt összegek elosztásának követhetővé, nyilvánossá és igazságossá tétele. Tervezetünket eljuttattuk minden olyan magyarországi intézményhez, amely támogatja a szlovákiai magyar kulturális és közéletet. Az átalakult Illyés Alapítvány ezt nagyon pozitívan fogadta. Szűrős Mátyás, a kuratórium új elnöke július elején tanácskozást hívott össze Budapesten, amelyre mind a négy szlovákiaiai magyar párt, a Csemadok, a Pedagógusszövetség és a Tudományos Társaság képviselőit is meghívta. Ott felvázolta a mi koncepciónkkal is egybehangzó elképzelését: egy alkuratórium keretében kellene javaslatot tenni a budapesti Illyés Alapítvány kuratóriumának az egyes pályázatokat illetően. Arra kért bennünket, hogy lehetőleg minden fontos intézmény bevonásával dolgozzunk ki egy koncepciót. Ennek elkészítése szeptember közepén fejeződött be, s csaknem maradéktalanul sikerüli boiefoglalni a júniusban kidolgozott tervünket. Amennyiben a budapesti kuratórium jóváhagyja a szlovákiai alkuratórium alapszabályát, januártól egy olyan alkuratórium kezd működni, amely nemcsak a Csemadokra, a Pedagógusszövetségre és a Tudományos Társaságra támaszkodik, hanem megpróbál minden, Szlovákiában bejegyzett kulturális, társadalmi, közéleti intézményt és szervezetet bevonni a pályázatok megítélésébe. • Konkrétan hogyan működik majd ez a rendszer? Az alkuratórium két részből tevődik majd össze: az egyik a négy magyar párt és a Csemadok képviselőiből áll; a másik részét öt szakmai tanács alkotja, amelyben a kultúra, az oktatásügy, a tudományos clot, a könyv- és lapkiadás, illetve a gazdasági élet támogatására nyújtott adomámyokról döntenek majd. A Szlovákiában jogi személyként bejegyzett szervezetek, intézmények, mozgalmak nyilvános felhívás alapján jelentkezhetnek, s válhatnak tagjaivá a saját profiljuknak megfelelő szakmai tanácsoknak. Ezt követően a tanácsok egy-egy embert delegálnak az alkuratóriumba. A támogatás összegének az egyes szakterületek közötti elosztását ez az alkuratórium határozza meg. • Kik kaphatnak majd ezekből a pénzekből? - Az alkuratórium pályázatok meghirdetésével hozza nyilvánosságra, hogy mit kíván támogatni az elkövetkező évben, s félévenként bárki pályázhat. A pályázatokat az egyes szakmai tanácsok fogják elbírálni, az ő javaslataikat összegzi az alkuratórium, s fordul javaslattal az Illyés Alapítvány kuratóriumához. Ez azért fontos, mert ezzel egy olyan mechBojzmus alakítható ki Szlovákiában, amely egy kulturális önkormányzat alapja lehet. Minden megítélt pályázatot közzé kell tenni a sajtóban: melyik intézmény milyen célra mekkora pénzösszeget kapott. Ezzel a közvélemény ellenőrizni tudja az alkuratórium működését. • Milyen lenne a rendszer ellenőrzési mechanizmusa? - A pozsonyi alkuratórium az Illyés Alapítványnak egy kihelyezett kuratóriuma lenne, de terveink között szerepel a Szlovákiai Magyar Közművelődési Alapítvány bejegyzése is. Ez felépítését és belső rendjét tekintve azonos lenne az alkuratóriummal, de nemcsak az Illyés Alapítvány, hanem más, akár magyarországi, akár hazai intézmények irányában is partnerintézmény lehetne. (gaál)
