Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-24 / 272. szám, csütörtök

1994. november 24. OLVASOINK OLDALA ÚJSZ

Ó B Tisztelt szerkesztőség! Megvalósult a riagymácsédi labdarúgók régi álma. Amikor fél évvel ezelőtt az önkormányzat jóváhagyta a helyi sportpálya lelátójának tervét, sokan nem hittek megvalósításában. Most pedig, a futballszezon utolsó mérkőzésén Noszek Ferenc polgármester már fel is avatta az új létesítményt. A sportszervezet nevében Tartott Gáspár mondott köszönetet a falu vezetőinek és az építőknek. Az átadási ünnepséget az általános iskola tanulóinak tornagyakorlata gazdagította. A sportszeretők tábora elégedett, hogy a falu ilyen létesítménnyel gyarapodott. BREZINA LAJOS Nagymácséd Reagálni szeretnék a november 8-án közölt Őrségváltás előtt című írásukra. Sok falumbelivel együtt elolvastuk a cikket. Több megvitatnivaló lenne benne, de én csak a vízvezetékkel kapcsolatban leírtakról szólnék. Egy biztos. Egész nyáron vízhiány volt a faluban. Amikor a polgárok megemlítették a polgármester asszonynak, hogy valamit mégiscsak tenni kellene azzal a kúttal, ő azt vágta a fejükhöz, hogy nem tud vizet fakasztani. Akadtak azonban, akik ezt mégis megpróbálták, de őket, akik megpróbáltak a falu népén segíteni, vizeseknek nevezte el. Pedig végül ők oldották meg a kérdést, és október 23-tól van ivóvíz a faluban. JUHÁSZ REZSŐ Simonyi ...Ezt olvastam lapjukban: Az öt falu között ott van Gömörpaloma /s. Márpedig Gömörpaloma nevű település nincs. Igaz, van szlovákul Gemerská Paloma, de ennek neve magyarul Veszverés. KATONA LÁSZLÓ Beretke Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. ROMÁN TILALOMFÁK, UJ SZO. 1994. 11. 11. Nincs mit hozzáfűzni A cikk olvasása közben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a román parlament döntése a magyar kisebbség ellen irányul. Akkor még naivan úgy gondoltam, hogy nálunk ilyesmi nem történhet meg. Tévedtem. Másnap már arról olvashattunk, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke hasonló javaslatot tett. Arról van szó, hogy a hatóság engedélye nélkül tilos idegen államok zászlaját kitűzni vagy idegen himnuszt énekelni. Nehéz ehhez a hírhez valamit is hozzáfűzni. Szerintem egy állam nem várhat el lojalitást egy nemzeti kisebbségtől, ha állandóan nyirbálja jogait. Vagy egyesek úgy képzelik el a hűséget és a ragaszkodást egy országhoz, hogy közben tiltó rendelkezéseket hoznak? Nem hiszem, hogy ez így sikerülne. Az erőszak mindig erőszakot szül. Próbálja már meg a hatalom másképp kezelni ezt az ügyet! Az eredmény biztosan nem marad el. Tapasztalhattuk a Moravčíkkormány idején, hogy a légkör mennyit javult. Az újságok szinte unalmasakká váltak, ami azonban normális dolognak számít. Nem lehetne ezt így folytatni? Miért kell állandóan feszíteni a húrt? Ha Ján Slota javaslatát el is fogadná a parlament, a magyar nemzet himnusza nem változna meg. Mi, Dél-Szlovákiában élő magyarok a magyar nemzet része vagyunk. Szerintem a tiltó rendelkezések a legtöbb esetben az ellenkező hatást váltják ki, mint amit elvárnak tőlük. Attól még lehetünk tisztességes szlovákiai állampolgárok, ha nemzeti ünnepeinken a magyar himnuszt énekeljük. Sőt, akkor fogunk igazán ragaszkodni az államhoz, ha lehetővé teszik számunkra, hogy az ilyen események természetes dolognak fognak számítani ebben a térségben. JALSOVSZKY VILMOS Marcelháza Kanadában így csinálják Slota azonosul a román lépéssel - olvasom az Új Szóban. Milyen kár, hogy az ilyen gondolkodású embereket az állam saját költségein nem küldi ki egy kis tapasztalatcserére mondjuk az USA-ba vagy Kanadába. Én az utóbbi országban jártam, igaz a testvéreim költségére. Hat hetet töltöttem ott, de nem tapasztaltam, hogy nagy börtönök épülnének a több millió bevándorló becsukására. Pedig a román álláspont szerint volna miért. Legalább ötven nemzet fiai élnek Kanadában, ám kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a zászlókkal és himnuszokkal foglalkozzanak. Számukra a megélhetés és boldogulás, a kultúra, a békés egymás mellettt élés, a megértés és a kölcsönös segítség a fontos. Amerre az ember jár, hallani olasz, kínai, magyar, ukrán, indiai, szlovák, lengyel, cseh és további nyelveket, házaikon, sőt autóikon látni zászlóikat és cím erüket, nyilvános helyeken, a templomokban éneklik saját nemzeti himnuszukat. Hamilton város nyugdíjasházában magam is láttam, hogy az egyik falon ott van a magyar zászló és a kanadai, s köztük a magyar címer. Ez senkinek sem okoz gondot. Az idei labdarúgó-világbajnokság alatt is Kanadában voltam. A brazil-olasz meccs alatt Torontóban, ahol nagyon sok olasz él, kivonultak zászlóikkal az utcákra, egy kicsit megbénították a forgalmat, de mindenki toleráns volt, csatlakoztak hozzájuk, velük együtt örültek, igaz, a végső öröm a braziloké volt. Hát ez a demokrácia, tolerancia, amiről mi ugyan sokat beszélünk, de érte nem sokat teszünk. IVÁN SÁNDOR KASSA Laprendelés - gondokkal Hetvenéves nyugdíjas vagyok. November 8-án elmentem a tőlünk két kilométerre lévő postára, ažzal a szándékkal, hogy megrendelem a napi Új Szót, mert csak a Vasárnap jár nekünk. A harkácsi posta főnökének elmondtam, hogy mi járatban vagyok. Szó nélkül elém tett egy nyomtatványt. Nem volt nálam a szemüvegem, ezért megkértem, hogy töltse ki helyettem, hiszen nem Is biztos, hogy ki tudom tplteni a szlovák nyelvű nyomtatványt. Vigyem a fiamhoz Tornaijára, segítsen az, majd hozzam vissza - hangzott a válasza. Szerettem volna mielőbb kézhez kapni az újságot, már csak a választások miatt is. Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehezen megy, hogy még a fiamat is bele kell avatni. Arról nem is beszélve, mi lenne, ha a fiam sem tudná kitölteni azt a fránya nyomtatványt... A Vasárnapban azt olvastam, hogy a lapot a kézbesítőn keresztül is meg lehet rendelni. Az újság még nem hiánycikk, és én szaporítani szeretném az olvasók táborát. Az Új Szó már járt nekünk, és most nagyon hiányzik, ezért megbeszéltük a feleségemmel, hogy újból megrendeljük, pedig nem kis tétel ez számunkra. Csakhogy nem tudom, lesz-e valami ebből. Másnap ugyanis elmentem a postára a kitöltött nyomtatvánnyal, de a főnöknő talált benne hibát. Nem írtam be a személyim számát. Hiába kértem, írja rá az előtte fekvő nyugdíjlapom alapján, erre nem volt hajlandó, ragaszkodott ahhoz, vigyem haza, és hozzam el rendesen kitöltve. Ez már a negyedik utam lett volna, ezért visszaadtam a papírt, mondván, akkor nem kell az Új Szó. Kérdésem: nem lehetne kevesebb ceremóniával megrendelni a lapot? Vagy csak a mi postánk főnökének vannak ilyen módszerei? Pedig én azt olvastam, hogy a posta nem szívességből és nem ingyen végzi a lapterjesztést. Megjegyzem, hogy szomszédom is éppen meg akarta rendelni az Új Szót, de hallva a történteket, elment a kedve tőle. KOCSIS ZOLTÁN Harkács Csúsztatások nélkül Nem lesz tehát a Magyar Koalíciónak közös parlamenti frakciója. Nem éppen biztató kezdete ez a magyar pártok választások utáni együttműködésének, mivel a koalíciós szerződés értelmében parlamenti képviseletünk ilyen arányú megoszlása mellett egyértelműen közös frakcióba kellett volna tömörülniük képviselőinknek. Az MKDM-nek a külön frakció létrehozására vonatkozó döntésének megindoklásában sok kivetnivalót találok. A magyarázkodásban előfordulnak pontatlanságok, ferdítések, csúsztatások. Az MKDM vezető tisztségviselői megpróbálják önálló frakciójuk megalakításának tényét az Együttélés magatartásával kikényszerített lépésnek beállítani. A kerszténydemokraták egyik fő ellenvetésükként a közös frakcióval szemben azt hozták fel, hogy a kisebbség leszavazható a többségi képviselettel rendelkező mozgalom által, márpedig nézetük szerint csak konszenzuson alapuló döntések fogadhatók el a frakción belül. Az Együttélés természetesen hajlandóságot tanúsított a frakció működési tervezetének ilyen jellegű módosítására. Sajnos, hamarosan kiderült, hogy az MKDM semmilyen körülmények között nem hajlandó közös frakcióban tevékenykedni, parlamenti képviselői mindenképpen külön frakciót hoznak létre. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kereszténydemokraták által felvetett kifogások csak ürügyül szolgálnak a saját frakció megalakításához, hiszen az Együttéléssel már csakis a két frakció együttműködési feltételeiről voltak hajlandóak tárgyalni. Az MKDM kidolgozta a Magyar Koalíció két parlamenti frakciója együttműködési szerződésének javaslatát, amely módosította volna a három magyar politikai szubjektum július 21-én aláírt koalíciós szerződését. Bugár Béla szavai szerint az eddiginél még szorosabb és összehangoltabb együttműködést feltételez ez a dokumentum. Most már csak az nem világos számomra, miért nem valósítható ez meg legalább olyan jól egy frakció keretén belül, miért kell az összehangoltabb tevékenységhez két parlamenti csoportosulás? Bugár Béláék megítélése szerint talán nehézkesebb az egy frakción belüli állandó, közvetlen kommunikáció mozgalmaink képviselői között, mint két frakció esetében. Nagyon nyakatekert logikájúnak tartom ezt az érvelést. Most mutatkozik meg, ki mennyire gondolta őszintén a magyar politikai erők együttműködését a választások után. Emlékszünk még az Együttélés ellen folytatott sajtóhadjáratra, mellyel a mozgalmat a magyar egység létrejöttének megtorpedózójaként próbálták feltüntetni. Az Együttélés ugyanis azt a nézetet vallotta, és vallja ma is, hogy a látszategység nem egység. A koalíció szükségességének állandó kinyilvánítása a pártpropaganda céljaiból nem elégséges az igazi együttmunkálkodás megteremtéséhez. Úgy látszik, az idő az Együttélés előrelátását igazolja. Hamarosan kiderül, ki hogyan viszonyul a koalíciós és együttműködési szerződéshez. Nem lehet addig szó igazi együttműködésről, ameddig egyéni érdekeket helyezünk a közösségiek fölé. Ezeket a vezető képviselőinket emlékeztetnem kell arra, hogy a választási kampány során milyen vehemenciával ecsetelték a koalíciós szerződés előnyeit. Akkor még csak célzást sem tettek arra, hogy hamarosan módosítását fogják szorgalmazni, mert ez nem nyerte volna el a választók tetszését. Ilyen elképzelés felvázolásával nem lehetett volna szavazatokat szerezni, csak veszíteni. Azon nyomban más lett volna a helyzet, mihelyt képviselői mandátumot szereztek. EGYÜD LÁSZLÓ Feled Nem jó irányba haladunk Akinek elég erős gyomra volt végignézni a szlovák parlament alakuló ülését a tévében és a tudósítást az azt követő éjszakai ülésről, az két dolgot állapíthatott meg: feleslegesek voltak az idő előtti választások, mert nem oldódott meg semmi. Másodszor: a politikai pártok továbbra sem képesek ennek a társadalomnak az érdekében kulturáltan együtt politizálni. Azok, akik az ilyen politizálásra alkalmasak lennének, vagy hátat fordítottak a politikának, vagy ha nem, akkor nincs elég erejük meghatározónak lenniük ezen a téren. Az, hogy a parlamenti munkában nem érvényesül a politikai kultúra, már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor a választásokon győztes mozgalom eldöntötte: nem az arányossági elvet veszik alapul a törvényhozás szerveinek kialakításánál, hanem személyiségeket fognak választani. Az arányossági elv elhagyásával, a parlamentben többségbe szerveződő poltikai pártok egy olyan, a parlamenti demokráciában jól bevált játékszabályt vettek semmibe, mely biztosítja a politikai pártok azon jogát, hogy maguk jelölik ki szakembereiket a törvényhozás egyes szakbizottságaiba, ahol az érdemi előkészítő munka folyik, és azt a többi politikai párt, még ha döntő többségben is van, respektálni szokta. Ez a gyakorlat biztosítja, hogy a parlamentbe bekerült legjobb szakemberek készítik elő a döntéseket. Nálunk, legalábbis ebben a parlamenti ciklusban, ez nem teljesen így fog működni. Nagyon nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Egy logikus magyarázata van a dolgonak. A Vezér tudja, hogy csapata jó szavazógépnek, de a tények konfrontációjában már nem mindenkor állná meg a helyét az ellenzék képzettebb képviselőivel szemben. A politikában nehéz előre megmondani, hogy hogyan alakul a további helyzet. Egyet azonban ki lehet jelenteni: rövid távon nem várható politikai megnyugvás, politikai konszolidáció. Azon a sokat emlegetett éjszakán a Nemzeti Tanács ülésén többségében nem az éleslátás és az ész, hanem a homályos tekintetek és ösztönök váltak uralkodóvá. Nos, az ezen az ülésen megtett lépések nem jó irányba tett lépések voltak. A politikai pártokat inkább eltávolították, mintsem közelebb hozták, volna egymáshoz. Az elfogadott döntések jelzésértékűek. Mintha azt jeleznék, hogy a győztes mozgalom nem igényli a nyugodt politizálást. Olyan helyzetet igyekszik a társadalomban teremteni, amelyben abszolút többséget tud szerezni, és így megvalósíthatná a saját elképzeléseit. A megnyilvánulásokból ítélve ez nem a demokrácia kiteljesedéséhez vezető út lenne. Nagyon jó lenne, ha a társadalom ebben nem volna partnere. BENKOVICS JÓZSEF Galánta VÉD/SÉRT - ÚJ SZÓ. 1994. 10. 14. Attila kardja Hát akik a szlovákság közvetlen közelében élünk - alul, felül, oldalt, mind szlovákok a szomszédaim -, bizony nem egy alkalommal magyaráznunk kell, kivédenünk magyar politikusaink nyilatkozatait, amelyeket minden jóindulatuk ellenére is másként fogad a szlovák befogadó fél. A választási szórólap - szeptember havában - nagyban felborzolta a kedélyeket. Slotáék és más szlovák pártok is úgy mutogatták és hordozták szerte az országban a zöld sávval - déli részeken - megjelölt Szlovákia térképét, mint annak idejében Attila ama bizonyos véres kardját. Vannak komoly politikusok, akik azt vallják, hogy éppen eme együttéléses szórólapnak köszönhetően jutottak be Slotáék a parlamentbe, míg magyar részről egyetlen szavazattal sem szereztek többet, mert a magyar választókat, a szlovákiai magyar népet teljesen más érdekek és indulatok vezették a szavazóurnákhoz. A mély nemzetiségtudat és kötődés nem azonos a magyarkodással és annak filozófiája nagyon sekély talajra épül. Viszont a hirtelen összeborulás olyan szlovák politikusokkal, akik néhány hete-hónapja még tücsköt-bogarat szórtak fejünkre, bizony sértő és megfontolatlan dolog. Egy ausztráliai magyar lap, a MAGYAR Élet főszerkesztője Csapó Endre írta: „Olyan kérdésekben, amelyek a magyaroknak közvetlenül kedveznének, egészen bizonyos, hogy egyedül maradnak a 10 százalékos kisebbségben." A gyakorlat az idézett sorokat bizonyítja, ezért nem árt a fokozott körültekintés és a színvonalas diplomácia. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély KOMÁROMI RÉTEGRÖNTGÉN, ÚJ SZÓ. 1994.11.12. Mégis hitelből veszik meg? Hír jelent meg a rétegröntgen megvásárlási módjáról, s a cikk írója elmarasztal néhány községet, miszerint „Kissé elszomorító, hogy a Komáromi járás nem mindegyik községének elöljárói értették meg a CT fontosságát... .... Marcelháza,... Naszvad, Perbete, Szentpéter és Nemesöcsa képviselői ugyan egyetértettek a társulás fontosságával, ám eddig még a rájuk eső pénzösszeg első részét sem fizették be maradéktalanul.!" Én úgy vélem, hogy a felsorolt községek elöljárói pontosan tisztában vannak a berendezés fontosságával. De, ahogy jómagam, nyilván ők sincsenek pontosan tisztában a készülék későbbi vagyonjogi sorsával, ezért mérlegelnek. A magam részéről azt is elgondolkodtatónak tartom, hogy egy társulás döntsön arról, hogy az önkormányzat hogyan döntsön. Marcelháza önkormányzata például úgy határozott, hogy nyolcvanezer koronával támogatja a CT-t, mert így láttta helyesnek. Ezt az összeget - és nem többet - azonnal átutaljuk, amikor a számunkra még eléggé nem tisztázott kérdésekre kielégítő választ kapunk. A dolog másik részéről az Új Szó cikkírója már nem ad információt. A cikk megjelenésével egyidőben ugyanis faxot kaptam(tunk) a társulás ügyintézőjétől (Komárom főpolgármestere), amelyben a társulás tanácsa nevében azt javasolja, hogy a községek vegyenek fel hitelt, s abból fizessék ki a faktúrát. Egyelőre hitel nélkül is eléldegélünk, és - gondolom, a fent megnevezett községek is nem kívánunk belemenni eléggé át nem gondolt játékokba. Ennyivel tartozunk az utánunk jövő önkormányzatoknak. GÁL (SOÓKY) LÁSZLÓ Marcelháza polgármestere