Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-16 / 265. szám, szerda

1994. november 5. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ

Ó [Š] Vállalkozói alapítvány kultúrára A rendszerváltás utáni időszakban rengetegen kezdtek vállalkozásba. Ma már azonban statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy közülük sokan rövid idő után keserű tapasztalatokkal visszaadták a vállalkozói engedélyt. Akik viszont már akkor komolyan gondolták, ma befutott, sikeres vállalkozók. - Kilencvenegyben én is úgy éreztem, hogy lépnem kell, a munkahelyemen már nem láttam a továbblépés lehetőségét, azt viszont éreztem, hogy több van bennem. Ki akartam próbálni magamat, s rövid idő alatt megbizonyosodtam róla, ez a tevékenység is egész embert kíván. Egyszerű a képlet: ha valamit elkezdtünk, csinálni kell, nem lehet, nem szabad abbahagyni. Az a tapasztalatom, hogy bármilyen vállalkozás meghozza az eredményét, ha komolyan vesszük, és mindent beleadunk. Hacsak nem követünk el valamilyen nagy hibát, amellyel tönkretesszük addigi munkánk eredményét - kezdte a beszélgetést Mikóczy Zoltán (a képen), a dunaszerdahelyi Ferrolux Kft társtulajdonosa, amikor a vállalkozók problémáiról faggattam. A dél-szlovákiai kis- és középvállalkozókat is ugyanazok a szorító gondok foglalkoztatják, mint az ország többi vidékén élőket. Elsősorban a krónikus pénz,- illetve hitelhiány, amely alapvetően meghatározza mindennapjaikat. Mikóczy Zoltán is azt állítja, hogy számtalan vállalkozás sikeresebb lehetett volna, ha az elképzelések megvalósításához több pénzforrás áll a rendelkezésükre. Ugyancsak rendkívül fontosnak tartja, hogy az üzleti kapcsolatok tisztességes alapon történjenek. A Ferroluxban gépészmérnökként a vasáruk forgalmazásával szerzett tapasztalatokat. - Nekünk szerencsénk volt, mivel a magyarországi partnereink tisztességesek voltak. De még így is nagy körültekintéssel kellett ügyelnünk arra, hogy a fizetési feltételeket megtartsák. Ma is alapelvünknek tartjuk, hogy komolyabb üzletkötés előtt tájékozódjunk. Ez a legnehezebb, ugyanis soha nem lehet tudni, hogy milyen partner áll velünk szemben. Sajnos, itt, a magyarlakta vidéken, ahol a vállalkozások zöme magyarországi kapcsolatokat tart fenn, illetve ebbe az irányba kereskedik, telített a piac. Ez az üzleti partnerek kiválasztásában is érezteti hatását. Ami azonban a nyugati partnerek számára természetes, vagyis az akkreditív fizetési mód, azt a magyarországi partnerekkel nehéz elfogadtatni. 1991 óta a Ferrolux befutott, megbízhatóan működik. 1993-tól Gasmont néven egy másik vállalkozás is sikeresen tevékenykedik, gázszerelési munkákat végeznek. A két vállalkozás mellett Mikóczy Zoltán keresi az új lehetőségeket. Az elképzelések körvonalai már kirajzolódtak. - A későbbiek során banki szolgáltatásokkal is szeretnénk foglalkozni. Első lépésként megnyitottunk egy zálogházat, amely szlogenje szerint ts a hirtelen megszorultak bankja. Ezenfelül nagyon jó úton halad egy közös szlovák-magyar alapítvány létrehozása, amelyet abból a célból szeretnénk megalakítani, hogy az általa finanszírozott gazdasági tevékenységből származó nyereség egy részét a szlovákiai magyar kultúra támogatására, a kulturális és társadalmi élet szervezésére forgatnák vissza a felhasználók. Ezenkívül régóta tervezzük a dél-szlovákiai magyar vállalkozók szövetségének megalapítását. A regionális tömörülés kapcsolatait felhasználva, az alapítvány segítségével szeretnénk megszervezni a kis- és középvállalkozók támogatását, elsősorban a hitelezési feltételek kedvezőbbé tételével. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi válságos helyzetben hogyan lehet kedvező hitelezési feltételeket teremteni, Mikóczy Zoltán egyebek között azt válaszolta, hogy napjainkban már az is nagy dolog, ha a kisvállalkozó hitelhez jut. Szerinte nem is annyira a kamat nagysága a lényeges, inkább a pénzhez jutás lehetősége. - Számtalan olyan ötlet volt és van, amelynek megvalósításához csak a pénz hiányzik. Nálunk egyébként jóval könnyebb 200-300 milliós privatizációs hitelhez jutni, mint 4-5 milliós működési hitelhez- állította. Többször is felmerült már, hogy az itteni vállalkozók miért nem támogatják hatékonyabban a szlovákiai magyar kulturális és társadalmi életet. Ezzel kapcsolatban a sikeres vállalkozó elmondta: Elsősorban azzal kell tisztában tenni, hogy bármennyire is nemes célról van szó, az ember csak akkor adhat, ha van miből. A létrehozandó alapítvány és a vállalkozók szövetsége révén szeretnénk elérni, hogy ebben a térségben is kialakuljon egy erős és megbízható vállalkozói réteg, amelyik már hatékonyan kiveheti részét a kulturális és társadalmi élet igényeinek támogatásából. Mikóczy Zoltán bízik abban, hogy a jövő évben már a gyakorlatban is működni fog mindkét intézmény. Úgy véli, hogy Dunaszerdahelynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy a dél-szlovákiai magyar társadalmi, gazdasági és kulturális élet egyik központja legyen. Ehhez természetesen pénz is kell. Amint megtudtuk, az alapítvány célja, hogy segítse egy szlovák-magyar vállalkozói bank létrehozását, amely a térség pénzügyi vérkeringésébe is bekapcsolná a vállalkozókat. Hogy az alapítvány és a vállalkozói érdekszövetség tud-e a térség kulturális és társadalmi igényeire megfelelő módon reagálni, az attól is függ, hogy a törvények pontosabban szabályozni fogják-e az adományozás kérdését. Mikóczy Zoltán véleménye szerint ezt úgy kellene rendezni, hogy az adományozó leírhassa az adójából, a kedvezményezett, tehát aki az adományt vagy támogatást kapja, viszont adóbevallásában köteles legyen vele elszámolni. A Ferroluxnak már van néhány tapasztalata a kulturális és sportrendezvények támogatásával kapcsolatban. A dunaszerdahelyi kórház EKG-készüléke, a nagypakai alapiskola kazánháza, számtalan sport- és kulturális rendezvény szponzorálása bizonyítja, hogy a kulturális és társadalmi célok támogatása számukr a nemcsak jól hangzó reklámfogás, hanem a közösségi lét jelzéseire való érzékeny odafigyelés eredménye. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ Pár évvel ezelőtt, amikor traktorjavítás közben kifolyt néhány liter üzemanyag, a szerelő ironikusan megjegyezte: , Biztos jól jönne ez valamikor...". Hát ez a valamikor most bekövetkezett. Megnőtt az olcsóbban kínált üzemanyag iránti kereslet. Nem szükséges részleteznem, miért és ki adhat olcsóbban benzint, de legfőképpen gázolajat. Aki esetleg nem sejtené, annak az alábbi történetből úgyis minden kiderül. Az éjjeliőr „karrierje" Ezen a reggelen korán munkához láttak a traktorosok. Alig múlott hat óra, és már szinte valamennyien a karbantartást végezték. Tudták előre, milyen feladat vár rájuk, masináikat még este feltankolták üzemanyaggal, hogy ne kelljen reggel sorban állással tölteni az időt. Az egyik a biztonság kedvéért azért belepillantott az üzemanyagtartályba, aztán meglepetten felkiáltott: „Fiúk, az éjszaka megfújták a 'naftámat-. Nézze meg mindenki...!" - valami ilyesmi félmondatot mondhatott a gépesítő dühében, és rohant telefonálni a rendőrségre. Alig nyitott be az irodába, megszólalt a telefon. „Te vagy, Jóska? - kérdezte egy zilált hang. (Megjegyzem, így hívták az éjjeliőrt.) - Te engem becsaptál, én neked az este sok pénzt adtam. Három •bandaszkába• nem fér bele nyolcvan liter..." „Kivel beszélek? "- kérdezte a gépesítő. „Kis Pistával. Vagy már nem ismersz?" így ért véget az éjjeliőr karrierje és került vissza az üzemanyag fél órán belül a traktor tartályába. (farkas) Édes Dezső keserűsége Amikor megkezdődött a vagyonjegyes privatizáció, a többi nyugdíjashoz hasonlóan ő sem tudta, hogyan fogjon hozzá. Mivel a feleségével együtt tanácstalanok voltak, örömmel vettek részt azon a gyűlésen, amelyen az Első Szlovák Befektetési Társaság képviselői elmondták, miért előnyös az, ha majd ők kezelik a nyugdíjasok vagyonjegykönyvét. S mert a főszónok a marcelháziak előtt nem volt ismeretlen, hagyták magukat meggyőzni. - A feleségemmel úgy gondol tuk, hogy vagy lesz belőle valami, vagy nem. Ha nem, akkor is csak 20 koronánk bánta volna. Annyiba került ugyanis az aláírás hitelesítése - fogott bele mondandójába Édes Dezső.- Igaz, hogy né hány nappal később mások is jöttek a községbe, akik többet ígértek, de mi már elköteleztük magunkat. A nyáron ismét gyűlésre invitáltak bennünket. A társaság dunaszerdahelyi központjának vezetője a több mint kétórás előadáson magyarázgatta a nyugdíjasok alapjának előnyeit, s bejelentette, hogy mindazok, akik az első fordulóban őket választották, néhány napon belül megkapják a 800 korona összegű jutalékot. És valóban, voltak, akik hamarosan megkapták a pénzüket, voltak viszont, akik nem. A szerencsések közé tartozott a feleségem is, én viszont a pénznek a nyomát sem láttam. Ennek ellenére nem nyugtalankodtam, hiszen azt gondoltam, mivel az iratainkat mindig egy borítékban küldtük, nemsokára megjön az én 800 koronám is. A mai napig nem érkezett meg. Az Édes házaspár ennek ellenére megbízott az Első Szlovák Befektetési Társaságban, és a vagyonjegyes privatizáció második fordulójában a nyugdíjasok alapjábajelentkeztek. S hogy a társaságnak megtakarítsák a dupla postaköltséget, október 4-én - ismét egy borítékban - postázták a kitöltött, felbélyegzett vagyonjegykönyvüket. Mivel azonban Dezső bácsi az ígért 800 koronát még mindig nem kapta meg, tollat ragadott, s a többi marcelházi társa nevében néhány soros panaszlevelet írt a dunaszerdahelyi kirendeltségre. „Nem szeretnénk terhelni Önöket, csak szeretnénk mihamarabb megkapni a pénzünket. Hiszen hangsúlyozták, mekkora előnye van annak, ha valaki Önökkel köt szerződést, meg azt, mennyire pontosan és idejében intézkednek. Hát az ilyen restancia nem erre vall". Az anyagiak rendezésére Dezső bácsi tíz nap „haladékot" adott a társaságnak. - A levél megírása óta egy hónap is eltelt, de sem a pénz, sem válasz nem érkezett. Sőt a feleségemtől eltérően én írást sem kaptam arról, hogy elfogadták a jelentkezésemet a nyugdíjasok alapjába. Abban, hogy irataim rendben megérkeztek, biztos vagyok, ugyanis abban a borítékban voltak, mint a feleségemé, aki viszont október 25-én megkapta a vissza igazolási értesítést. Édes Dezső nem tagadta, megrendült a társaságba vetett bizalma. - Nálunk ugyanis az adott szó kötelez, a tisztesség pedig megkívánja az ígéretek teljesítését. Noha egyszerű ember vagyok, illetlenségnek tartom azt is, hogy a levelemet válaszra sem méltatták. Az Első Szlovák Befektetési Társaság dunaszerdahelyi kirendeltségén szerettünk volna választ kapni arra, miért késik a marcelházi nyugdíjasok jutalékának kifizetése. Soós Judit irodavezető megpróbálta magyarázni a megmagyarázhatatlant. Azzal érvelt, hogy augusztus végén két hónapra leállították a jutalékfizetést. Szerinte az, hogy a házastársak egyike ennek ellenére megkapta a pénzt, a posta túlterheltségére utal. Amikor látta, hogy válaszával nem elégszünk meg, elmondta azt is, hogy a pozsonyi központban nem győzik az adatfeldolgozást. - Kirendeltségünkre a pénz elmaradása miatt több panasz érkezett - közölte. - A minap a központba továbbítottam egy 42 oldalas reklamációs listát, oldalanként 50 névvel, de sajnos, a sürgetésnél többet nem tehetünk. Rövid fejszámolás után rájöttünk, hogy a dunaszerdahelyi jegyzéken (más régiókban is hasonló lehet a helyzet) 2100 név szerepel. A társaságot a több mint másfél millió koronás adósság, úgy tűnik, nem zavarja. Talán azért, mert ez a késedelem jól jön. Mert ha a visszatartott pénzt ügyesen megforgatják... Elgondolkodtató, az sem zavarja őket, hogy sokan megkérdőjelezik szavahihetőségüket. Csoda, hogy Édes Dezső és társai felháborodnak? - Amikor szükségük volt a nyugdíjasokra, mert nem mi kerestük őket, hanem fordítva, szó sem volt pontatlanságról, késedelemről. Tartok tőle, hogy most azt gondolják: a mór megtette kötelességét, a mór mehet?! PÉTERFI SZ0NYA Hibajelentés A Tisztelt Olvasók talán emlékeznek arra az írásra, amelyben A többség kisebbségi vetülete címmel kifogásoltam, hogy a korántsem többségi társadalmi támogatottsággal rendelkező Együttélés képviselői a Magyar Koalíció frakciójában másokat leszavazni képes többséggel rendelkeznek. Állításaimat néhány adattal támasztottam alá, és éppen ezen adatok használata hozta rám az említett párt szimpatizánsainak haragját. Pontosabban két állítást kifogásoltak a levélírók: azt, hogy a legnagyobb támogatottsággal magyar pártjaink közül az MKDM rendelkezik, valamint azt, hogy az MPP a magyar szavazópolgárok közel negyedétől kapta szavazatait. Nos, levélírónknak, Oriskó Norbertnek, az Együttélés képviselőjelöltjének igaza van abban, hogy a Spectator Alapítvány által készíttetett első magyar reprezentatív felmérés az Új Szóban szeptember 7-én közzétett - adatait nem használtam. Ezen adatok szerint az Együttélést a magyar szavazópolgárok 49 százaléka, az MKDM-et 40 százaléka, az MPP-t pedig 11 százaléka támogatná. Ezen felmérés kihagyását súlyos hibának tartom a magam részéről, és ezért az Együttélés Politikai Mozgalom tagjait és szimpatizánsait ezúttal nyilvánosan megkövetem. Ami a karikázásokat illeti, azok eredményeit különböző módon értékelhetjük. Mindenki számára világos, hogy a preferenciaszavazat csak kevés esetben szólt a pártnak. E lehetőséggel éppen azért élnek a választópolgárok, hogy az általuk támogatott listán bizonyos személyek nagyobb esélyt kapjanak a parlamenti bársonyszékre. Elképzelhetőnek tartom, hogy EPMszimpatizánsok MKDM-jelöltet karikáztak és fordítva, jól ismerve régiójuk jelöltjeit. Ugyanígy lehetségesnek tartom azt is, hogy az MPP-t nem befutó helyekről parlamentben látni kívánók a két MPPs jelölt mellett a másik két párt számukra elfogadható egyéniségeit is karikázták. Más a helyzet azzal a bizonyos egynegyedes MPPs támogatottsággal. Bármely felmérést veszem alapul, a 800 és 1000 közötti, megkérdezettek száma esetén a tíz százalék alatti eredményeket jobb, ha fenntartással fogadjuk. Egy párt támogatottságát abszolút értékben a választási eredmények támasztják alá.' Ez esetben szerencsénk van, két parlamenti választás eredményeiből indulhatunk ki. 1992-ben a magyar koalíció a szavazatok 7,4 százalékát szerezte meg, az MPP 2,3-at. (összesen 9,7, ebből az MPP 23,7 %). Az 1994-es parlamenti választásokon a Magyar Koalíció 10,2 százalékához hozzájárult azon választók szavazata, akik a veszekedő magyar pártokat nem, a koalíciót viszont szívesen támogatták, valamint az MPP a maga szavazataival. E két tábor arányát megtudni lehetetlen (lévén szabad és titkos választójog), de egy biztos: a koalíció két évvel ezelőtti és idei eredménye közti különbség nem az égből pottyant. Természetesen napokig vitatkozhatnánk a választási eredmények értékeléséről, a cikk viszont nem erről szól. Oriskó Norbert szerint az általam nem használt tények következtetéseimet nem támasztják alá, hanem megcáfolják azokat. Nem értek egyet. Elsősorban azért, mert a 49 százalék sem többség a frakcióban, a kilenc képviselői mandátum viszont az. Ez még nem volna baj. Hogy sajtófőnök kolléganőm szavaival éljek, az Együttélés valóban nem bűnös abban, hogy kilenc mandátuma van. Ha viszont egy frakción belül az egyik koalíciós partner szavazatai elegendőek ahhoz, hogy frakciódöntés szülessen, a mechanizmussal van baj. Hiányolom, hogy a választási eredmények tükrében a három párt, de főleg a két számszerűen erős, nem kezdett problémamegoldó mechanizmusokról tárgyalni. Megoldható ugyanis a leszavazhatóság kizárása (lásd a majorizálás kizárását a néhai szövetségi parlamentben), bizonyos esetekben akár a vétójog, kardinális kisebbségi problémák megoldásánál akár a paritás elve. A pártok megegyezhetnek abban, hogy a frakciódöntések minősített többséggel szülessenek (például 12 szavazattal). Megoldások tucatjai léteznek a leszavazhatóság kiküszöbölésére. Ezeket viszont gesztus gyanánt az erősebbnek kell elfogadnia vagy jobb esetben indítványoznia. Ellenkező esetben ott vagyunk, ahol a DSZMtöbbségű mandátumvizsgáló bizottság, vagy - hogy legalább alkotmányos példával éljek - a parlamenti nyolcvanhármak. Többségben vannak, ugye? Sajnálattal kell leírnom, hogy az általam elméleti síkra terelt probléma a gyakorlatban már akkor megjelent, amikor - modern szerkesztőségben dolgozva - ki sem hűlt a lézernyomtató cikkem megírása után. Természetesnek tartom Bugár Béla reakcióját akkor, amikor az MKDM és az egy MPPs képviselő megkérdezése nélkül, a koalíciós szerződés értelmében jogszerűen ugyan, mégis a többségi diktátum elvét használva a kilenc képviselő eldöntötte a parlamenti frakció bejelentésének tényét. Ha adminisztratív kérdésben a leszavazás érvényesül, mi lesz kardinális döntéseknél? Mindezek ellenére bízom abban, hogy a leszavazhatóság lehetőségét kiküszöbölve egy magyar frakció fog dolgozni a választási ígéretekhez híven. Ellenkező esetben a két frakció vitathatatlan előnyei mellett erőforgácsolás tanúi leszünk. Rosszkor. LOVÁSZ ATTILA