Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)
1994-10-08 / 233. szám, szombat
VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ' 1994. OKTÓBER 8. Oldódó bizalmatlanság (Folytatás az I. oldalról) nem tartja tiszteletben a köztársasági elnök intézményét. Ami a Magyar Koalíciót illeti, egyértelművé tettük: csak olyan demokratikus kormányt tudnánk támogatni, melyben sem a DSZM, sem az SZNP nem vesz részt. Kérdéses azonban, hogy létrehozható-e ilyen kormánykoalíció, tnivel egyelőre nem tudni, hogy a Munkásszövelséggcl mennyire lehet számolni. DURAY MIKLÓS: - Abban egyetértettünk, hogy a jelenlegi helyzet megoldását egy széles körű koalíciós kormány létrehozása jelentheti. Mi a DBP tudtára adtuk, hogy hajlandók vagyunk részt vállalni egy ilyen kabinet munkájában, amennyiben a DSZM és az SZNP nem vesz részt benne, és ha súlyunknak megfelelő pozíciót biztosítanak számunkra. • Meghatározták azt is, hogy mi tekinthető a súlyuknak megf elelő pozíciónak, és milyen feltételekkel lépnének he a kormányba ? A. NAGY LÁSZLÓ: - A Magyar Koalíció már a választások előtt megfogalmazta feltételeit, ezeket azonban érthető okok miatt egyelőre nem kívánjuk nyilvánosságra hozni. A tárgyalások első fordulójában kinyilvánítottuk jószándékunkat, és biztosítottuk tárgyalópartnereinket arról, hogy a politikai helyzet stabilizálásában vagyunk érdekeltek, és nem kívánjuk megnehezíteni a helyzetüket. D. M.: - A súlyunknak megtelelő pozíció a kormánykoalíció tagjainak számától függene. Ennek alapján határoznánk meg, hogy milyen miniszteri és államtitkári tárcákra tartanánk igényt. Ezekről azonban még korai lenne tárgyalni. B. B.: - Úgy érezzük, hogy a kormányprogram és a célkitűzések tekintetében egyezségre tudnánk jutni. • A Magyar Koalícióval szembeni bizalmatlanság elsődleges okát az. autonómiaigény deklarálásában kell keresni. A DBP-vel való tárgyaláson ez a kérdés is felmerült ? A. N. L.: - Eddig minden tárgyaláson felvetődött ez a kérdés, és mi képesek voltunk minden alkalommal megnyugtató választ adni rá. Erről tanúskodik az is, hogy a jelenlegi kormánykoalíció és a Munkásszövetség is egyetért abban, hogy a Magyar Koalíció konstruktívan viszonyul a szlovák partnerek politikai problémáihoz. Úgy láttam, hogy a magyar pártok pozitív magatartása sokak számára meglepetést okozott. • A kérdés most már < sak az, hogy a demokratikusnak tekinthető szlovák pártok - kőztük a DBP - merné-e vállalni a magyar koalícióval való kormányzást. B. B.: - Sok függ attól, hogy mivel zárulnak majd a DSZM tárgyalásai. Az a lehetőség is fennáll, hogy Mečiar kisebbségi kormányt alakít, és hat hónapon belül háromszor egymás után nem kap bizalmat. Ebben az esetben új választásokat kellene kiírni, amelyek nagy valószínűséggel semmit sem oldanának meg. A. N. L.: - Én óvatos derűlátó vagyok. Úgy gondolom, hogy október 18-áig erősödhet a magyar pártokkal szembeni bizalom, és a szlovák pártokban is kialakulhat a meggyőződés: érdemesebb a koalíciós együttműködés nehezebb útját választani ahelyett, hogy Mečiar kezébe adják a hatalmat. PETER WEISS: - Számba vettük azokat a lehetőségeket, melyek a választások után kialakult helyzetből adódnak. Konkrétumokról tárgyalni azonban még korai - szögezte le. A Magyar Koalíció kormányba lépését a választások nyomán kialakult erőviszonyok ismeretében kevéssé tartja valószínűnek. - Ehhez egyebek között a Munkásszövetség beleegyezésére, valamint a magyar pártok programjának alapvető revíziójára volna szükség állapította meg. Árra a kérdésre, hogy a megbeszélés mennyiben győzte meg a magyar pártok kompromisszumkészségéről, így válaszolt: - Nehéz, megítélni. Ez volt az első találkozó. (horváth j (TA SR-hír) Túl vannak az első megbeszéléseken a DSZM és a Közös Választás képviselői. Az utóbbiak a megbeszéléseket jelzésértékűnek tartják arra vonatkozóan, hogy számos kérdésben megegyezés születhet közöttük. Politikai konzultációt tartottak tegnap a Munkásszövetség és a DSZM képviselői is. Ján Ľupták, a MunkásszöveLség elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja „csendestársként" örömmel támogatná a DSZM, az SZNP, a DBP és esetleg a KDM bevonásával megalakuló kabinetet, de nem kíván belépni a kormányba. A szövetség 12 pontos programot teijeszt elő, amely tartalmazza követelésüket, hogy az újonnan megválasztott parlament képviselői közül mondjanak le azok, akik valamilyen módon megsértették a munkásokat. Gašparovič közölte, hogy keddre összehívta a parlamenti pártok vezetőit. Emlékünnepség Alistálon MSZP-kongresszus Horn Gyula az egyetlen pártelnökjelölt Iraki csapatok Kuvait felé (TA SR-hír) Az iraki hadsereg csapatai déli irányba a kuvaiti határ felé tartanak - tájékoztattak tegnap kuvaiti diplomáciai források. Ezek szerint a csapatmozgás tiltakozás az Irakkal szembeni ENSZ-szankciók ellen, ám egyben erőfitogtatás, „háborús hisztériakeltés". Az egyik diplomata a hírrel kapcsolatban megjegyezte: a kuvaiti lakosság „hozzálátott a szükséges intézkedésekhez". Amerikai források szerint a hírt a Pentagon is megerősítette, Washington, Londonhoz hasonlóan figyelmeztette a bagdadi kormányt: nagy hiba lenne, ha Szaddam Husszein ismét katonai akciót indítana az emírség ellen. Románia: Kiutasították az exkirályt (Üj Szo-informdciö) A román hatóságok ismét nem engedélyezték, hogy Mihály, volt román király belépjen az országba. Az exuralkodó vízum nélkül érkezett a bukaresti Otopeni nemzetközi repülőtérre. A tranzitnál azonban nem jutott tovább, mert vízumot nem kapott, így egyórás tárgyalások után felszállt a párizsi gépre, és elhagyta az országot. Mihály az Aire France rendszeres járatával magánmeghívásnak eleget téve érkezett Bukarestbe, ahol részt vett volna egy történelmi tanácskozáson, amely Románia második világháborús szerepével foglalkozik majd. Mint ismeretes, Mihálynak döntő szerepe volt abban, hogy 1944 augusztusában a román hadsereg puccsal eltávolította Antonescu fasiszta diktátort. így az ország kiugrott a náci szövetségből, s továbbra is megtarthatta az 1918-ig Magyarország részét képező Erdélyt. A román neokommunista hatóságok már korábban jelezték, hogy Mihályt nem engedik be az országba, s akár erőszakkal is kitoloncolják, ahogy ez egyszer 1990 karácsonyán, már meg is történt. Az ///escu-rezsim és az exkirály közti vita lényege, hogy a jelenlegi román hatóságok csak mint magánszemélyt hajlandók kezelni Mihályt, aki jelenleg külföldi állampolgár, s ezért vízum nélkül nem léphet be az országba. A volt uralkodó és az őt támogató romániai politikai erők viszont azzal érvelnek, hogy Mihályt törvénytelenül, puccsal távolították el 1947 decemberében trónjáról a kommunisták, ezért nem veszítette el ál lampolgárságát. ( k j j Kukan-Kucsma találkozó 2 HÍREKRÖVIDEN Még a legidősebb pozsonyiak is meglepődtek a tegnapi hózivatar láttán. Havas eső hullott a Hegyháton, és Szlovákia magasabb hegyeiben is havazott. A Pozsony-Prága autópálya nedves, ezért a rendőrség nagyobb óvatosságra inti a gépkocsivezetőket, mert nem kizárt, hogy a térségben is bármikor havazni kezd. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank támogatja a szlovák pénzintézetek szerkezetváltását - hangsúlyozta Vladimír Masár, a jegybank elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a két nemzetközi pénzintézet madridi évzáró közgyűléséről hazatérve tartott. Hozzáfűzte, hogy még idén Szlovákiába érkezik az első küldöttség a banki szerkezetváltási tervezetek elbírálására. A Szlovákia és Csehország közötti klíringszámlán ez év május 16-áig szerepelt Szlovákia az adós szerepében, azóta fordult a kocka, és Szlovákia fokozatosan a hitelező szerepébe került. Augusztus végén a klíringszaldó 208 millió ECU-re rúgott Szlovákia javára, szeptember végén pedig már 209 millió ECU volt ez. a mutató. A Cseh Köztársaság a közteshitel-keret túllépését konvertibilis valutában, két részletben térítette meg Szlovákiának. Szeptemberben 94, október elején pedig 98 millió dollárt fizetett a Szlovák Nemzeti Bank számlájára. Peter Magvaši gazdasági miniszter vezetésével küldöttség utazott tegnap Iránba. A delegáció tárgyalásokat folytat a két ország közötti kereskedelmi egyezményről, Szlovákia Iránnal szembeni követeléseinek rendezéséről, illetve a két ország vállalatai közötti együttműködés lehetőségeiről. A földművelésügyi minisztérium és a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola közötti együttműködésről írt alá egyezményt Pavel Koncoš miniszter, illetve Ladislav Kabát, a főiskola rektora. Az öt évre szóló egyezmény célja többek között, hogy szorosabbá fonják együttműködésüket a felsőfokú szakemberképzésben. II. Margit dán királynőt és férjét, illetve Henrik herceget látja vendégül október 13— 15-én Szlovákia. A dán királyi család tagjai tárgyalásokat folytatnak Michal Kováč köztársasági elnökkel, és II. Margit részt vesz a Szlovák Nemzeti Galériában nyíló dán formatervezési kiállítás ünnepélyes megnyitóján is. Két pisztollyal és két kézigránáttal, felfegyverzett 40-45 éves férfi kísérelte meg csütörtökön az esti órákban kirabolni a német-holland határon fekvő Herzogenrath városka takarékpénztárát. 17 túszt ejtett, 2 millió márkát és gyors autót követelt túszaiért cserébe. A túszokat fokozatosan szabadon engedte, az utolsó négyet tegnap reggel. Valamennyien sértetlenek. A helyszínen lévő újságírók szerint ezután az épületből, melyben akkor már a mentőosztag tagjai és tűzoltók is tartózkodtak, hat lövést leheteti hallani. A rendőrség szóvivője nem közölt részleteket, de azt mondta, nyilvánvalóan öngyilkosság történt, s nem volt szükség a rendőrök beavatkozására. Albánüíhan úgy döntött a parlament, népszavazás fogja jóváhagyni az ország új alkotmányát. Á javaslatot csak a kormányzó Demokrata Párt támogatta, az egész ellenzék ellene szavazott. A népszavazásra Sali Berisha államfő hétfőn tett javaslatot, mivel a parlamentben jelenleg nincs meg a kétharmados többség az új alaptörvény elfogadásához. A referendum időpontjáról még nincs döntés. Jicchak Rabin, Jasszer Arafat és Simon Peresz neve is szerepel az idei Nobel-békedíjra jelölt személyek listáján - tájékoztatott a Le Nouvel Observateur című francia hetilap. Az említett listán összesen 132 név gyűlt össze. Október 14-én dől el, ki lesz az idei Nobel-békedíjas. (TA SR) (Új Szó-hír) Az aradi vértanúk emlékérc gyújtottak gyertyát az alistál iak október 6-án. és ezzel kezdetét vette az az. ünnepségsorozat, amelyei a község megalakulásának emlékére rendezett az önkormányzat. Ebből az alkalomból ma a falu írásos és tárgyi emlékeit szemléltető kiállítást nyitnak meg a tájházban. Este 6 órakor (Folytatás az I. oldalról) maradt mintegy 900 (XX) állat. A sertések száma is egyötödével csökkent. S noha az. ágazat szerkezetváltásában azelőtt komoly problémákat okozott a húspiacon jelentkező külkínálat elszívása, mára ez a helyzet megváltozott, s főleg a szarvasmarha esetében tart majd hosszabb ideig az. állomány helyreállítása. Nem vitás, hogy a jelenlegi helyzetből elsősorban a termelők profitálnak, hiszen a kereslet-kínálat törvényszerűségéből adódóan most már ők szabhatják meg a felvásárlói árakat, melyek bizony napjainkban 40 korona fölött mozognak. Természetesen ez érzékenyen érinti a húsfeldolgozókat. Persze ki emlékszik már arra, amikor 13-20 koronás kilónkénti áron vitték tömegesen az állatokat? Érthető, hogy e szorult helyzetből keresik a kiutal. Érveikben az állatállomány leépülését dokumentáló adatok felhasználásával próbálják meg a közvélemény nyomásával rávenni a kormányt, hogy a behozatali vámpótlék eltörlése után magát a belső Koncsol László és Kertész Gyula előadása hangzik el a község múltjáról. Vasárnap szoboravatás és ökumenikus istentisztelet lesz az 1. és 11. világháborúban elesett alistái lakosok emlékére. A záróest keretében Linka Márton átadja az ausztráliai magyarok adományát a komáromi magyar egyetem megsegítésére. piacot védő 30 százalékos vámot is radikálisan csökkentsék, megpróbálva általa letörni a termelők fölényét. A húsfeldolgozók szövetsége vélhetően ennek a stratégiának a jegyében jelezte előre, hogy az. idei húspiacról több mint 20 (XX) tonna hús (12 (XX) tonna marhahús és 8(XX) tonna sertéshús) hiányzik majd. A piacszabályozási alap felmérései szerint azonban a lakossági vásárlóerőt tekintve ennek a mennyiségnek csupán a fele jelentkezik majd reális hiányként a piacon, hiszen az. egy lakosra jutó fogyasztás marhahúsból például csupán 12-12,5 kg. a húsfeldolgozók által jelzett mennyiség viszont 15 kg-os fogyasztási feltételez. A minisztériumi felmérés adatai szerint vélhetően csupán mintegy 6(XX) tonna marhahús hiányzik, amit az. állami tartalékok piacra dobásával és a kivitel ideiglenes leállításával meg lehet szünletni. Hasonló a helyzet a sertéshússal. A feldolgozók által jelzett hiány 36 kgos éves fogyasztást feltételez, viszont a felmérések szerint ez idén csupán 33-34 kg körül mozog majd. Harminc(Budapesti tudósítónktól) Tisztújításra és alapszabálymódosításra is sor kerül a kormányzó Magyar Szocialista Párt IV. kongresszusán, amely legnap délután kezdődött meg Budapesten. A háromnapos tanácskozás további fő célja a párt rövid távú programjának elfogadása. Várhatóan megindul az. az elemző munka is, melynek alapján hosszú távon is meghatározzák az MSZP arculatát, elképzeléseit. Az értekezlet első napján csak a küldöttek vettek részt, akik zárt ülésen meghatározták a kongresszus végleges ügyrendjét, és megvitatták az alapszabálymódosítást. A tanácskozás nyilvános programja ma délelőtt kezdődik, amikor is Horn Gyula pártelnök és kormányfő mond beszédet, melyben várhatóan elemzi az elmúlt két év politikai (TA SR-hír) Eduard Kukán szlovák külügyminiszter tegnap Ukrajna felszabadításának 50. évfordulója alkalmából Kijevben találkozott Leonyid Kucsma ukrán államfővel, akinek áladta Michal Kováč köztársasági elnök üzenetét. A megbeszélések során mind Kukán, mind Kucsma a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi három kilogrammos fogyasztási szint esetén a második félévben hiányzó húsmennyiség alig haladja meg a 5(XX) tonnát. A hiányra alapozott érvelések a termelők és a feldolgozók szempontjából egyaránt a saját érdekek érvényesítésére épülnek. A termelők számára végre a kereslet alapján nyílik lehetőség az árak alakítására, s szeretnék, ha ez. minél hosszabb ideig tartana. A feldolgozók viszont úgy vélik, hosszú ideig nem tarthatók ezek a felvásárlói árak, mert menthetetlenül jelentkeznek a fogyasztói árakban is. A lakosság jelenlegi vásárlóerejét tekintve viszont ennek következménye további forgalomcsökkenés volna, ami végső soron újra a termelőknél ütne vissza. Az elmondottakból kitűnik, hogy az év végén a húspiacon bizonyos feszültség várható. Nyilvánvaló azonban, hogy ennek a mértékét nem az egymásnak ellentmondó előrejelzések fogják elsősorban meghatározni, hanem a pénztárcák vastagsága. (t. szilvássy) folyamatait és a szocialista párt tevékenységét. Ezt még néhány beszámoló követi, majd a tervek szerint a délután folyamán zárt ülésen megválasztják a párt új vezetőségét. Az elnöki poszt egyetlen jelöltje eddig Horn Gyula. Az elnökhelyettesi posztra Szekeres Imrét, a párt frakcióvezetőjét jelölte az illetékes bizottság. Ez egy új funkció, melyet azért hoztak létre, hogy tehermentesítsék Hom Gyulát, akinek idejét maximálisan leköti a miniszterelnöki munka. Vasárnap politikai vita lesz, a kongresszus befejezését követően nemzetközi sajtóértekezletet tart az MSZP vezetése. A tervek szerint a kongresszuson fellépnek a határon túli magyar szervezetek képviselői is, akik meghívást kaptak a rendezvényre. (kokes) együttműködés fontosságára mutatott rá. A szlovák vendéget ugyancsak fogadta az ukrán kormányfő és a külügyminiszter. A tárgyalásokon az új határátkelő jövő év januárjában tervezett megnyitásáról volt szó, valamint arról a kiállításról, amelyet 50 szlovák vállalat és szervezet részvételével a jövő héten Kijevben nyitnak meg. KÖZLEMÉNY | A pozsonypüspöki Árpád-házi Szem Erzsébet Cserkészcsapat, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom pozsonyi területi választmánya, a pozsonyi és oroszvári magyar hívek, az MKDM nagymácsédi alapszervezete tisztelettel felhívja a jóindulatú emberek figyelmét, hogy segélyakciót indítunk Kárpátaljára (Beregszászra és Munkácsra). A segélyadományok: tiszta használt ruhanemű, lábbeli, tartós élelmiszer, és a szállítási költségek fedezésére pénzt is gyűjtünk. A gyűjtőhelyek: Nagymácsédon a helyi MKDM-szervezet felügyelete alatt, Pozsonyban a Ferencesek refektóriumában október 13-án 13-tól 17 óráig, Pozsonypüspökin a magyar iskolában október 12-én 17 órától 20 óráig, Oroszváron pedig Jaborek Lászlóéknál. Azok az adományozók, akik nagyobb összeget tudnának küldeni a szállítási költségre, szíveskedjenek a következő folyószámlára küldeni: SŠS Bratislava Uzbecká I. A számla száma: 82958-019/0900. Kérjük szíveskedjenek feltüntetni a szelvényen: Humanitárná pomoc. Minden adományt az. Isten fizesse meg. II. kiadás Lapzárta: 22.10 Fegyverszünet - karácsonyig?