Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-26 / 248. szám, szerda

1994. OKTÓBER 26. ÚJSZÓ PUBLICISZTIKA 5 Rimaszécsbol Romaszécs? Az 1670 lelkei számláló Rimasze'csel sokan csak Romaszécske'ní emlegetik, hiszen az 1989-90-es népszámláláskor a lakosság 46 százaléka vallotta magát romának. Faragó István körzeti orvos szerint ez az arány azóta változott, akár 60 százalékos is lehet. És mivel a község felnőtt lakosságát már 34 éve kezeli, ismeri a legégetőbb gondokat. - A régióban tapasztalható munkanélküliség a romákat érinti a leginkább. A pénztelenség jeleit a rendelőben naponta tapasztalom: a romák zöme rosszabbul öltözködik, rosszabbul táplálkozik. Míg a civilizációs betegségek - a szívinfarktus, a magas vérnyomás - valaha többnyire elkerülték őket, mára minden megváltozott. Többségüket a felső légüti megbetegedésekre kezelem, sokan viszont krónikus légcsőhurutban szenvednek. Gyógyításukat nehezíti, hogy hovatovább már csak a biztosító által térített gyógyszert váltják ki, azt sem szedik előírásszerűen. Elmondása szerint egyetlen bevételük a szociális segély, amit képtelenek beosztani úgy, hogy legalább az alapélelmiszerekre fussa. - A segélyosztás napján a romák csupa finomsággal tömik tele szatyraikat. Nem hiányozhat a kávé, a cigaretta és az alkohol. Amikor szóvá tettem, miért nem tarlós élelmiszert vásárolnak, vagy rám ripakodtak, vagy közölték, hogy nekik ez a fontos. Meg hogy nekik is szükségük van egy kis boldogságra. Az évek során megtanultam, hogy velük csak szépen szabad beszélni. Főleg akkor, ha isznak, hiszen az alkohol hatására megvadulnak. Az orvos szerint a régióban a felvilágosítás, az egészségnevelés eredménytelen. Ennek ellenére nem emelkedett a TBC-ben szenvedők száma. Ez miként lehetséges? Úgy, hogy mivel a romákat krónikus köhögés kínozza, az orvos tüdőszűrésre utalja őket. Ez az az vizsgálat, melyet nem utasítanak vissza. Faragó doktor nem kendőzi el a felmerülő gondokat. Ügy tartja, hogy a segélyezés rendszere nem jó. Legalább két hét közhasznú munka ledolgozásához kellene kötni a juttatás kifizetését, és többet kellene foglalkozni a segélyen élők kötelességeivel. - Erről inkább a polgármesterrel beszélgessenek - indítványozta. Pósa Zoltán 27 éves kora óta dolgozik a közigazgatásban, 15 évig különböző beosztásokban tisztségviselőként, két választási időszakot pedig a polgármesteri székben töltött el. - Tudom, hogyan csúfolják községünket. Valaha 260 cigány család élt a faluban, jelenleg már 800. De nem is ez a legf őbb gondunk, hanem a munkanélküliség: pillanatnyilag 350 személy van munka nélkül. Nem állítom, hogy valamennyien, de többségük szerelne dolgozni. Munkalehetőség viszont nincs, ezt a kérdést önerőből pedig aligha oldhatjuk meg. Annyit tehetünk csak, hogy alkalmazunk néhány férfit a közhasznú munkák elvégzésére. A szövetkezet régen 800 embernek adott munkál, most talán 200nak. Hogy mi lesz, hogyan tovább, azt senki nem tudja - sorolta a tényeket, majd megosztotta velünk gondjait is. Rimaszécsen (is) megállt a lakásépítés, s 70 lakni vágyó hiába adta be lakásigénylését, nincs mit kiutalni. A 24 községi lakás foglalt, sőt a lebontási övezetben lévő házakban is laknak még. Némi javulást hozhat a 12 lakásos tömbház építésének befejezése, kaptak is rá 480 ezer korona állami támogatást, csak félő, hogy mire felépül, nem lesz, aki megvásárolja. -A falu évi költségvetése 3—4 millió korona, ám nem könnyű beosztani a pénzt. Ennek Ez is a látlelethez tartozik (Méry Gábor felvételei) ellenére a négy évvel ezelőtt kitűzött célokat, egyetlen kivétellel, sikerült teljesíteni. Báni, hogy a katolikus templomról hiányzik a hősök emléktáblája, örülök viszont annak, hogy a református templomon ott van. Remélem, hogy az új polgármester pótolja a mulasztást. - Új polgármester? - Igen. Befejezem, nem indulok, elég volt. Próbálja meg más is, lehetőséget kell adni a fiataloknak. Idegileg kimerültem, belefáradtam a gondokba. Pedig szeretem ezt a munkát, az emberekkel való napi kapcsolatot. De a községnek nemcsak a pénze kevés, hanem a jogköre is. Önigazgatásról beszélnek, de mi nem igazgathatunk, nem dönthetünk szinte semmiben. Segíteni igyekszünk, de ténylegesen csak keveset lehelünk - mondta kissé keserűen, majd ízelítőt adott abból, ami bántotta és bántja. - A lista hosszú, ezért csak a legfájóbb gondokra térek ki. Mi itt a községházán „gyártjuk" az igazolásokat, melyek nélkül a polgárok nem kapnák meg a szociális segélyt. Gyakran mi tartjuk számon, mikor kell jelentkezniük a munkaügyi hivatalban, mert ha ezt a napot elmulasztják, megszűnik a segélyre való jogosultságuk. Azt talán mondanom sem kell, hogy mi adjuk kölcsön a buszra való pénzt, mert a munkanélküliek zöménél nagyon gyorsan „sokadika" van. Rossz gyakorlatnak tartom, hogy a családok egy összegben jutnak a pénzükhöz. Sokan úgy gondolják, hogy a kifizetés napján nagy a dínom-dánom, de csak nagyon kevés esetben van ez így. Nem mondom, három évvel ezelőtt sokan ittak, most nincs pénzük a lerészegedésre. A kivétel, persze, erősíti a szabályt. Ugyanis ha a család visszafizeti a kölcsönöket, a hiteleket, a gyerekek kosztját, a megélhetésre nem marad sok. A roma bolt létesítése, noha ma is jó ötletnek tartom, nem vált be. A cigány vállalkozó nem volt annyira tőkeerős, hogy a végtelenségig hitelbe árusítson. Pedig mi is segítettük, sőt, mindenki, aki vállalkozik, adókedvezményt kap. A polgármester beszélt a lopásokról is. Amióta éjszakánként három községi rendőr járőrözik a faluban, csökkent a bűnözés. A szomszédos falvakban viszont azt állítják, hogy náluk nőtt, mert a rimaszécsiek a környéken garázdálkodnak. Nem tagadta, megnőtt a kerékpárlopások száma, de ez szerinte könnyen megoldható: csak nyilvántartásba kellene venni őket. A községházán ellátnák számmal, és iktatnák a tulajdonosokat. - Mindenki mindent a cigányokra fog, mert az a legegyszerűbb. Nem mondom, hogy nincs velük gond, de általánosítani nem szabad. Meg kell nézni azt az utcát, ahol felépítették házaikat. Ott ügyelnek a rendre, a tisztaságra, mert megdolgoztak mindenért. Láttam viszont nem cigányokat, akik a szemetet a fítka mellé szórták... Rimaszécsen háromosztályos, 85 férőhelyes óvoda működik, és a polgármester odafigyel arra, hogy a szülők kifizessék az ellátási díjat. Ha másképp nem megy, megegyezéssel a segélyt a községházára küldik, ahol Próbálja meg más - Pósa Zoltán polgármester Nem emelkeáett a TBC-sek száma levonják a tartozást. így rendezik a lakbéreimaradásokat is. - A végeredmény a fontos, nem a többletmunka -jegyezte meg. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a faluba, noha a rimaszombati körzeti hivatal havonta 14-én elkészül a segélyosztással, csak 22-én érkezik a pénz. - A pénz útja fölöttébb érdekes. Az útvonal: Rimaszombat, Losonc, majd a besztercebányai posta. Annak számláján legalább öt napig kamatozik! Csak Rimaszécs esetében havonta egymillió koronáról van szó. A polgármester a faluban leginkább az összefogást hiányolja, pedig a fellendüléshez ez is kell. - A nehéz gazdasági helyzet ellenére igyekszünk tenni valamit a községért. Említettem a tömbház építését, 8 ezer koronáért vásárolható telek, befejezés előtt áll az orvosi lakással egybeépített községi rendelő. Sok ez? Kevés? Ha volna munka, másképp alakul(hat)na az életünk. Szeretném, ha utódomnak könnyebb dolga lenne, mint nekem volt. Ha igényt tart majd rá, a tanácsaimmal segíteni fogom. Mert hiszen továbbra is itt fogok élni!. PÉTERFI SZONYA Jogunk a szóra avagy sokadszor a kétnyelvű oktatásról Messziről kezdem, s egy kis neveléstörténeti kitéréssel. Teszem ezt az ún. „alternatív" kétnyelvű oktatás minisztériumi apparátcsikjainak ügybuzgó szorgalmát látva, a szorgalom gyümölcsét, „a sárkányfogat" olvasva. Az I. Ratio Educationisnak (Ésszerű Oktatás) 1777-ben a német nyelv terjesztésével a beolvasztás volt a célja. II. József 1785-ös tanügyi rendeletei nyomán záros határidőn belül bevezette a német nyelvű oktatást az iskolákban. Lám-lám, mire vetemedhet a centralizált hatalom! Még arra is, hogy az írásos dokumentumra (amelynek megfogalmazásán évek óta nem egy ember ügyködik, és nagy pénzeket vesz fel érte!) azt mondja: „csak koncepciójavaslat". Sajnos, ilyen fű alatti koncepciókban eleget tobzódtunk az elmúlt átkos 40 év alatt. Ez a „csak koncepció", ami nem más, mint a demokrácia köntösében tetszelgő „igenis asszimiláció", napnál világosabban fogalmaz: időrendi tervébe szemérmetlenül beütemezte a magyar szülőket meghódító kampányt, célul tűzte ki megnyerésüket az „alternatív" kétnyelvű oktatásnak. Jó volna elgondolkodni közösen vagy különkülön is Pozsonyban, Rimaszombatban és Királyhelmecen, mi történne, ha iskolaköteles gyermekünk az alapiskola 2. osztályától a környezetismeretet, honismeretet, testnevelést, 5.től a földrajzot, 6.-tól a matematikát és természetrajzot, 7.-től a fizikát, erkölcstant, 8.-tól a kémiát csak szlovákul tanulná. Elképzelhető, hogy a gyermeknek nem lesznek megfelelő szavai szűkebb környezetének és a világnak a jelenségeiről, képtelen lesz gondolatainak árnyaltabb kifejezésére, mivel nem hallotta, nem rögzítette anyanyelvén a kifejezések jelentését. Ez a tervezet az anyanyelvet csak a minimális műveltségtartalom elsajátítására tartja alkalmasnak, míg az erre épülő „magasabb" tartalom már csak az államnyelvet illeti meg. Érdekes, hogy ezen a koncepción egy egész minisztériumnyi apparátcsik serénykedik. De a magyar iskolák magyar nyelv és irodalom tantárgyának tantervjavaslata 1993 júliusától fekszik a volt 22-es osztályon (a mai vegyes nemzetiségű területek iskoláival foglalkozó minisztériumi főosztály) vagy osztályvezetőjének fiókjában. Érdemes lenne végigcsemegézni a minisztérium egyes osztályainak kétszeres véleményezését e tárgyban. Fröcsög a dilettantizmustól és a sűrű intoleranciától, hadd ne mondjak vad nacionalizmust. Míg lassan-lassan minden tantárgy tartalmában meg tudott újulni, meg tudott tisztulni, megszülettek vagy születőben vannak a tankönyvek, addig a magyar nyelvnek és irodalomnak, mint tantárgynak, ez nem jár ki. Vagy: beszéljünk az igazi alternatív módszerekről ! A Tolnai-módszer (amit Japántól Ausztráliáig csodálnak és tanítanak, csak nálunk nem kell!) két éve feküdt a 22-es főosztály osztályvezetőjének fiókjában. Mára már eltűnt, még a fiókból is! A magyar iskolák felvállalták a másságot. mert tudják: a másság gazdagság. A pedagógusközösségek lelkesedtek az újért. A szülők, naponta tapasztalva gyermekeik szellemi gyarapodását, anyagiakat is áldozva támogatták a pedagógusokat megújulási törekvéseikben. A központban működött az „aczéli kultuszmagatartás": egy ideig tűrte az alternatív törekvéseket, majd tiltotta, gyermekded pedagógiai kifogásokkal. Támogatni nem támogatta, mert más, mert nemes, mert magyar. Akkor megkérdezem: Ki is vezeti itt félre a közvéleményt? A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelynek tagjai az államnak adóznak becsülettel, és amely az államtól még csak egy korona állami támogatásban sem részesül, de teszi a dolgát az állam helyett, amit az nem tesz, mert a magyar pedagógusnak magyar nyelvű továbbképzés nem dukál, és végveszélyben hallatja a hangját? Mindezt eldönti Ön, tisztelt Olvasó. Visszatérve az „alternatív" kétnyelvű oktatáshoz, el kell gondolkodjunk: a dokumentum él, van. Készül, hogy két félnyelvű, identitászavarral küszködő emberek váljanak gyermekeinkből, akik valójában nem fogják tudni, hová tartoznak. Mert tartozni kell valahová és valakikhez. A direktív intézkedés mindig a megfelelő reakciót váltja ki azokból, akiket akaratuk ellenére akar a hatalom boldogítani. Így volt ez a Ratio Educationis idején is. Mindig volt a nemzetnek Martinovicsa, Hajnóczyja, Szentmarjayja, Kazinczyja, Batsányija. Ne lenne a nemzetről erőszakosan letépett szlovákiai magyarságnak elhivatott, szakértő pedagógustársadalma, amely teszi, amit tennie kell? Ne lenne annyira értelmes a magyar szülő, hogy ne tudja, mit akarnak elvenni tőle? Visszakaptuk nevünket, történelmi településeink nevét, s eladjuk iskoláinkat? Ha már egyesek szerint átlagon felüli jogaink vannak, ennyi emberi jogunk már csak maradjon! Jogunk, hogy beleszólhassunk gyermekeink sorsának alakulásába. ÁDÁM ZITA