Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-24 / 246. szám, hétfő

KULTÚRA 2550 ÚJSZÓ 1994. OKTÓBER 25. Színe és visszája Véleménykülönbség. Meghalt 92 éves korában Heinz Rühmann, az évszázad legnépszerűbb német színésze. Több mint hatvanéves pályafutása alatt Rühmann több generációt szórakoztatott. A kritikusok szerint művészi pályafutásának csúcspontját a köpenicki kapitány történetének 1956-os megfilmesítésében érte el. Ó az 1960ban készült, Svejk a derék katona című filmben nyújtott alakítását tartotta legtöbbre. Ellenállhatatlan modern Casanova. Néhány éve még azt sem tudta elképzelni, hogy valaha is meghalhat. Marcello Mastroianni, aki több mint negyven éve az ellenállhatatlan latin szerető, a sikeres csábító őstípusa a mozikban, a napokban töltötte be 70. életévét. Nemcsak a kamera előtt igyekezett hű maradni a szép asszonyok szeretőjének szerepéhez. Bár 1950 óta házasságban élt Flora Carabellával, ez nem volt akadálya számtalan kalandjának: partnerei között találjuk Catherine Denevue-öt, akitől lánya is született, Faye Dunawayt, Jacqueline Bisset-t, Monica Vittit. Es a kalandoknak még mindig nincs végük. A felrobbanthatatlan múzeum. Megkönnyebbüléssel vagy örömmel sóhajtanak fel azok a koreaiak, akik már régóta szorgalmazták a japán uralom jelképének tekintett nemzeti múzeum lebontását Szöulban. A gránitépületben volt ugyanis a japán kormányzó székhelye. A húszas évek közepén felépített épületet a háború óta több koreai kormány is le akarta bontatni, de erre végül sohasem ketüll sor. Egyik fontos okként említhető a munkálatok óriási költsége. A lebontáshoz rengeteg munkáskézre van szükség, mivel a gránitépületet nem lehet egyszerűen dinamittal felrobbantani, hanem darabjaira kell szedni. Condomban, sej... Óriási ötlet pattant ki a franciaországi város elöljáróinak agyából: fogamzásgátló múzeumot fognak alapítani. Az intézmény gondolatát természetesen segítette a település neve, hiszen „gumi óvszernél" ehhez nemigen akad stílusosabb helységnév. A polgármester elsősorban arra alapozza a múzeum várható sikerét, hogy a város neve már önmagában is évente turisták százait vozza az út menti helységnévtáblához. A múzeum elsősorban óvszertörténeti lenne, ezen belül is főképp a francia múltra koncentrálna, dokumentumokkal illusztrálva, hogyan készültek hajdanán az óvszerek pl. marhabéiból. Az AIDS ellen küzdő szervezetek támogatásukról biztosították a condomi vállalkozást. Opera a metróban. Luciano Pavarotti könnyebbé teszi mindenkinek az opera élvezetét. Az énekes és a London Records nevű vállalat bejelentette: kiad egy 20 CD-lemezből álló operasorozatot, amelynek rendezője a világhírű olasz tenorista. Matthew Holland, a New York-i Metro vállalat egyik vezetője közölte, hogy az operarészleteket hangszórón át közvetíteni fogják a Lincoln Centerből induló metrókocsikon. Mit keres az opera a metrókocsikon? Pavarotti szerint „az opera mindenhová való, a metróba, a fürdőszobákba stb. Az opera komoly dolog, örök érvényű, és mindig ott lesz mindenhol" - hangoztatta. Zenére harapta le a Jülét. Üj táncőrület terjed Dél-Afrika diszkóiban: a „moshing". A lemezlovasok általában éjfél után zendítenek rá a kőkemény mosh-zenére, amikor a hangulat - nem kis részben az elfogyasztott alkohol hatására - már kellően emelkedett. A táncolók dervisszerű körforgásba kezdenek, karjaikkal összevissza csapkodnak, s igyekeznek a többi táncolóval ütközni. A köpködés, rugdosás, lefejelés fontos elemei a táncnak. Nemrégiben a rendőrség bezáratta a hírhedt johannesburgi mosh-diszkót, a Le Clubot, mivel az ott táncoló egyik fiatalember leharapta a társa fülét. A megvadult táncos csak azt hajtogatta a nyomozóknak: „Nem vagyok kannibál, nem emlékszem semmire, mindennek a zene az oka!" (k-s) Pomogáts Hatvanesztendős lett hát a mai magyar irodalom és közélet mindenese, Pomogáts is. S hogy címben, cikkben csak így, keresztnév nélkül említem őt, többet jelent, mint puszta véletlent. Még ötvenesztendős sem volt, amikor a neve már többet jelentett önmagánál, jelképpé vált. Ő volt a Pomogáts. Lázár Ervin népszerű meséinek egyikében egyenesen így szól: Jönnek a Pomogátsok. Az újabb magyar irodalomról szóló könyvét pedig a Kis Pintér analógiájára Kis Pomogátsnak „becézik". Jó és rossz értelemben egyaránt. Mert mindaz, amit eddig mondottunk, a Pomogáts-legenda egyik oldala. Az aktív, a pozitív oldal. Van viszont ennek a nagy népszerűségnek (melyiknek nincs?) egy árnyoldala is. Egyik kritikusa például, éppen az említett Kis Pintér „leplezte le" szerzőnket, hogy irodalomtörténetében olyan könyvről is szól, amely meg sem jelent (Ha jól emlékszem, Fejes Endre egy tervezett regényéről volt szó, amely csúszott a kiadónál, ám Pomogás, az aktualitás igézetében, készpénznek vette megjelenését. Mások a túl gyakori publikációk hátulütőjére hívják föl a figyelmet, egyik politikusunk pedig épp mostanában kérdezte tőlem, hogyan s miért lehetséges az, hogy Pomogáts „mindenkinek" megfelel? Tény, hogy sok, de legalábbis két Pomogáts van. Az. egyik a közéleti ember, ötvenhat elítéltje, az ötvenhatos akciók, bizottságok örökös szervezője s tagja, a kisebbségi magyar irodalmak (és nemcsak irodalmak) aktív istápolója, az Anyanyelvi Konferencia Lőrincze-utód elnöke és a másik, a l'art pour ľart irodalomtudós, a Transzilvanizmusról s a népi írókról szóló monográfiák igényes szerzője, és persze a nyugati magyar irodalom meg az avantgárd törekvések ismerője, támogatója, olykor velük vitába keveredő kritikusa. E sorok írója, annyi év után már bevallható, annak idején, 1965 őszén, a Pomogáts Béla el nem foglalt helyére került, a Magyar Műhely-esek ajánlására. Párizsba. Az irodalomtörténész Pomogáts ugyanis akkoriban került az ötvenhat utáni kálváriák elmúltával az Irodalomtudományi Intézetbe, s nem volt nagy kedve újra az utcára kerülni - még egy párizsi ösztöndíj kedvéért sem. Én hát többszörös hálával tartozom neki. s nemcsak az ölembe hullott párizsi ösztöndíj miatt, melyet nem mástól, mint a legendás Pierre Emmanueltől vehettem át, és nemcsak azért, mert máig legtöbbször Pomogáts tisztelte meg könyveimet kritikáival, hanem mindenekfölött a barátság okán. E sorok írója ugyanis az évtizedek alatt számtalan „pesti" s nem pesti örökre szóló barátságot kötött, melyek legtöbbje egy-két esztendő, olyik egy-két hónap után a semmibe foszlott. A párizsiakon kívül egyedül a Pomogátsékkal kötött vérszerződés bizonyult - ma már. majd három évtized múltán nyilván elmondható - időtállónak. Mindezek, gondolom, noha privát dolgoknak tűnnek, mélységesen jellemzők az immár hatvanesztendős Pomogáts Bélára. S minthogy e röpke születésnapi köszöntő aligha vállalkozhat arra, hogy az immár könyvtárnyira szaporodott életművet méltassa, csak egy gondolat a Pomogáts-bírálók címére: Tény, hogy szerzőnk sokat ír, mert tisztségénél fogva kötelességének érzi, hogy véleményt mondjon a kortárs magyar irodalom minél több művéről, de az már aligha véletlen, hogy kiről mit és mennyit ír. „Sorsát kereső irodalom" című tanulmánykötetében például, a Laczkó Gézától Juhász Ferencig ívelő tanulmányok között a legsúlyosabb Szentkuthy Miklós Orfeuszáról szól (Egy eszmélet katalógusa). S e tanulmányt nem mostanában írta szerzőnk, midőn már mindenki Szentkuthy Miklós zsenialitását szajkózza, hanem a hetvenes évek elején, a Magyar Műhely Szentkuthy-számában. Máig nem olvastam a Szent Orpheus breviáriumáról alaposabb, lényeglátóbb írást, mint a Pomogátsét. Pedig hát e kötetben, az Elvek és Utak egyik legszebb gyűjteményében olyan szerzők között emeli a csúcsra a Prae s az Orfeusz máig probélematikus szerzőjét (lásd Kulcsár Szabó Ernő Irodalomtörténetét, ahol Szentkuthynak még a neve sincs megemlítve!), mint/Déry és Illyés, Ottlik és Örkény, Nagy László és Nemes Nagy Ágnes. Csak sajnálhatjuk, hogy az utóbbi években a közéleti szerep egyre inkább elvonja szerzőnket az irodalomtól. E sorok írójának, ellentétben a Poniogáts-kritikusokkal, ugyanis szilárd meggyőződése, hogy az annyifelé szakadt magyar irodalomnak manapság egyetlen elfogulatlan, minden fél számára elfogadható, objektív ismerője, szintézisük megírására alkalmas szerzője van: Pomogáts Béla. Megírta már Béládi s Rónay mellett A nyugati magyar irodalom egy részét, megírta a transzszilvanizmust s az Erdélyi magyar irodalom jelenidejét, számtalan esszéje van a vajdasági, a kárpátaljai és a felvidéki magyar irodalomról, a már említett „anyaországiról" nem is szólva, kinek van hát nagyobb esélye a szintézis megírására, mint neki? Még akkor is, ha mindez újabb hat évtizedébe kerül, meg kell írnia. CSELÉNYILÁSZLÓ Yehudi Menuhin Prágában „A zene mindig közel hozza egymáshoz az. embereket, ezért igazán nagyon örülök, hogy a fiammal együtt felléphettem u prágai vár csodálatos Spanyol-termében, és így mi is hozzájárulhattunk a zenének e szép küldetéséhez, " - mondta a kitűnően sikerült koncertje utáni fogadáson a világhírű hegedűművész és karmester, Yehudi Menuhin, aki ezúttal a „Philharmonica Hungarica" zenekart vezényelte. A jól megválasztott műsoron Brahms, Schumann és Bartók művei szerepeltek. A ma 78 éves világhírű művész a Philharmonica Hungarica zenekarral először mint hegedűművész lépett fel 1957-ben. 1989-től az említett zenekar művészeti tanácsadója és állandó vendégkarmestere. Yehudi Menuhin rendkívüli érdemeiért a Lord cím méltó viselője. Ami a Philharmonica Hungarica zenekart illeti, szintén gazdag zenei múltat mondhat magáénak. Az alapításkor 75 zenészből álló zenekar először 1957. május 28-án mutatkozott be a közönség előtt. Az 1956-os magyar forradalom leverése után az emberek ezreinek kellett elhagyniuk a hazájukat, így Rozsnyai Zoltánnak, a fiatal magyar karmesternek is, aki egy Bécshez közeli menekülttáborba került. Az ő ötlete volt, hogy egy magyar emigránsokból álló zenekart alapítsanak meg. A zenekar fokozatosan több támogatóra talált, és 1959-ben a németországi Mari városában telepedett le. Az alapítás utáni két évtizedben a zenekar művészeti tanácsadója Donáti Antal karmester volt, akinek a vezénylése mellett elsősorban Kodály és Bartók műveit adták elő. Az évek során sikeres fellépések követték egymást, s az 1990-93-as időszakban a zenekar Lord Yehudi Menuhinnal együtt három nagy koncertturnén vett részt az Egyesült Államokban. Magyarországon és a balti országokban. A Philharmonica Hungarica Yehudi Menuhin és a jelenlegi vezető karmester, Gheorge Alexander Albrecht vezetése mellett az 1995-ös évben nagyszabású koncertturnét tervez Oroszországba. K. É. Szkukálek a legkelendőbb Látogatóban a komáromi „T" galériában Egy komáromi vállalkozó - akinek történetesen szíve is volt, nemcsak a mielőbbi meggazdagodás vágya fűtötte - arra gondolt, hogy az általa bérelt V-ös bástya boltíves csarnokait kár lenne csupán raktárhelyiségekként használni, hiszen az épségben megőrződött termek, a bástya környéke sokkal nemesebb célokat is szolgálhatna. Štefan Tóth, az említett vállalkozó elhatározta, hogy az V-ös bástya helyiségeiben megvalósítja régi álmát - létrehozza a környék első galériáját. Noha ő maga műszaki ember, ez még nem jelenti azt, hogy a művészetben csupán üzletet kellene látnia. Igaz, ifjúkorában maga is kacérkodott a képzőművészettel, a főiskolára azonban helyszűke miatt nem vették fel. így aztán lassan felhagyott a pingálással, de a művészet iránti szeretete nem lankadt, a nívósabb alkotások gyűjtésével sohasem hagyott fel. Állítása szerint mióta hobbija a hivatása, ha lehet, még szenvedélyesebben vadászik egy-egy általa jelesebbnek vélt alkotásra. A tulajdonában lévő „T" galériái még tavaly májusban nyitotta meg. A honi képzőművészet remekeivel ékesített birodalma tulajdonképpen három részből áll. Két nagyobb helyiségből, amelyeket egy boltíves, tágas folyosó köt össze. Az ódon helyiségek fehérre meszelt falait mindig annak a festőnek az alkotásai uralják, akinek a képeiből a legutóbb nyílt kiállítás. A megnyitót követő héten aztán más alkotások is előkerülnek a raktárból, hogy a műgyűjtőket minél szélesebb kínálat várja. Tóth úr szerint ugyanis galériájának népszerűsége abban rejlik, hogy nála sok, egymástól stílusban és technikában merőben különböző művész alkotása megtalálható. - Milyen alkotásokat, illetve kiknek a képeit keresik ma az emberek ? - kérdeztem a galéria tulajdonosától. - Amikor a galériát megnyitottam. arra gondoltam, hogy az érdeklődők elsősorban a klasszikusnak vélt, a könnyebben értelmezhető képeket keresik majd. A közel másfélé'

ves tapasztalai viszont azt mondatja velem, hogy az érdeklődés középpontjában leginkább az absztrakt, a XX. századi alkotások állnak. A modern képeket ugyanis a vevők saját fantáziájukkal egészíthetik ki. így válik az alkotás számukra teljessé. A legkeresetebb alkotók közé a francia modern művészetből merítő Ján Feranec vagy Milan Laluha tartoznak, dc Albín Brunovský grafikái is nagy népszerűségnek örvendenek. A szlovákiai magyar alkotók közül Szkukálek Lajos szürrealista képei a legkelendőbbek. Mennyire kifizetődő manapság egy galéria fenntartása ? - Ma már ott tartunk, hogy a galéria eltartja önmagát. Az a tény, hogy a jelenlegi nem túl rózsás gazdasági helyzetben nem ráfizetéses, azl hiszem, olyan reményekre jogosít fel, hogy a későbbiek folyamán, egy remélhetőleg jobb és művészetbarát világban is létezzen. Én elsősorban a jövőre építek, és az alkotások értékesítésén túl azokra is gondolok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lakásuRészlet az V-ös bástya udvarából, a „ T" galéria homlokzatával (A szerzőfelvételei) A kél legnagyobb helyiséget összekötő folyosó kat eredeti képzőművészeti alkotások díszítsék. A „T" galériában kiállítók ugyanis a bérleti díj fejében egy-egy művet ajándékoznak a galériának, s ezeket mi megőrizzük, A későbbiekben szeretnék az ajándékba kapott képekből egy állandó kiállítást nyitni. Tóth úr további terve, hogy a galériák által kissé elhanyagolt szobrászok felkarolását célozza meg. A Nádorvonal V-ös bástyájának udvarán, a „T" galéria tőszomszédságában szeretne egy hagyományteremtő nemzetközi szobrászati szimpóziumot megrendezni, úgy, hogy a szimpózium nyári tábora alatt elkészült alkotások Komáromban maradnának. Tervének megvalósításához Bohumír Bachratý, a jeles művészettörténész, valamint Ján Korkoš szobrászművész nyújt majd segítséget. A kulturális minisztériumban ígéretet kapott a művészek komáromi tartózkodásának fedezésére, de terve a városatyák körében is pozitív fogadtatásra talált. Remélhetőleg hamarosan sikerül olyan állapotba hozni az V-ös bástya környékét, hogy az a messzi földről Komáromba érkező szobrászok alkotókedvét ösztönözze. KOSÁR DEZSŐ