Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-06 / 206. szám, kedd

2100 MOZAIK ÚJ SZÓ 1994. SZEPTEMBER 2. A vagy villamosa Szomorú vasárnap ez az utolsó augusztusi. Amolyan műáalos délután, az üresen kongó fővárossal, a hétfő reggel gorombán csörgő vekker előrevetülő sötét árnyékával, amikor még a levegőbén is ott lóg a fenyegető rém: Ki az ágyból, irány a suli! Ődöngünk a gyerekkel a városban, de valahogy semmi sem az igazi. A strand már hideg, a közeli uszoda vagy három-négy éve krumpliraktárrá inkarnálódott, a Dunán árválkodó Propeller Mečiar.képviselő szellemét leheli. Szóval dögunalom. Lődörgünk, téblábolunk. És akkor, mint derült égből a villámcsapás, elénk csattog a vágy villamosa. Egy ősrégi, múzeumi darab, nyitott ajtajával úgy po'roszkál el mellettünk, mint Noé bárkája egy őrült dramaturg rémálmaiban. Meglehet, éppen ez az, amelyikre a háború vége felé egy ruszkiszoldát a lovát akarta felnoszogatni. A középnemzedék még emlékszik rá - erre ugrált fel iskolából jövet. Hogy múlik az idő, gondolná az ember érzelmes malíciával. Mily kedves emlék. S már a zsebkendőjéért nyúlna megilletődöttségében, amikor megpillantja az öles feliratot a sínen guruló batár oldalán: „Szönöszö gyetyom". A másik oldalán meg: „Viszlát, szünidő". S még magához sem tér a döbbenetből, az álombatár már valahol Récse felé kattog, a nemzeti párt dicsőségére. Szóval innen fúj a szél: a szönöszös honatyák gondoltak egy nagyot, s megajándékozták a pozsonyi gyerekeket egy ingyenvillamóssal, egyszersmind figyelmeztetve őket, ki az, aki á sulival riogatja őket. Hadd tobzódjanak szegénykéim . az utolsó vasárnapon. E kedves figyelmességhez képest M einl-Mečiar suvick. Ő a temetőkapukban szokta osztogatni a hyugdíjascsalogatót. Az egyik az öregekre utazik, a másik a gyerekekre. Vajha a programjaik és személyi garanciáik ilyen figyelmesek lennének. Az ember elmélázik, hogy is van ez"! Hiszen a gyerekek nem is fognak szavazni! Se kávégőzben, se régi idők villamosain zötyögve. Bár errefelé még az sem elképzelhetetlen, hogy a szönöszös ingyennyalókát majszoló gyerekek majd eszükbe juttatják az apukáknak-anyukáknak: rendes bácsik ezek a nemzetiek, hisz amellett, hogy régi idők szellembatárjait furikáztatták a Duna mentén, még nyalnivalót is osztogattak. Nem kéne mégis rájuk szavazni? Mert mit ér az a fránya élet szellemek és nyalóka nélkül? Hogy mi minden lesz meg itt választásokig! Még egy-két ilyen falrengető ötlet, és Walt Disney utódai lehúzhatják a rolót. Bár Tennessee Williams világhírű darabja mellett akad még egy-két apróra váltható remekmű. Mondjuk, Dosztojevszkij... De nem adok ingyen ötleteket. KÖVESDI KÁROLY TEGNAP OLVASTUK A választók gondolkodnak... ...A politikai pártok és mozgalmak azt kezdik ígérgetni, amit a szocialista gazdasági rendszerből egyedül vonzónak tartunk - az árak stabilitását (sőt csökkenését). Az ígéretek a nagygyűléseken hangzanak el, és a hirdetésekben is szerepelnek, így a választó csak önmagának teheti fel a kérdést: hogyan érhető el olyasvalami a piacgazdálkodásban, amit világszerte bizonyos fokú infláció jellemez? Gyakorlatiasan, mondjuk, egy negyedkilós vajról kezd gondolkodni: Márciusban a hodoníni vajat 22,50-ért, az érsekújvárit 25ért árulták. Aztán bevezették a behozatali illetéket, a hodoníni vaj eltűnt az üzletekbői, és az érsekújvárit ma 28-ért adják. Most mi legyen? Szüntessük meg a behozatali illetéket? Hodonínban ismét visszaveszik azt a több száz alkalmazottat, akiket elbocsátottak, amikor megszűntek a szlovákiai szállítmányok? De az érsekújvári, ár már aligha csökken, Hiszen közben drágább lett a tej, a gázolaj, a benzin, és emelkedtek a bérek. Ha nem bírják ki- a hodoníni konkurenciát, most nekik kell elbocsátani néhány embert, és mi valamennyien az állampénztáron keresztül támogatni fogjuk őket. De tekintsünk vissza a múltba. Két éve a vaj 20 koronába került, mert alapélelmiszerként a szabályozott árú cikkek listáján szerepelt. Próbáljunk ma egy ilyen listát összeállítani! Ki utasíthatná ma a magánkereskedőket és termelőket, hogy a szabályozott árú termékeket gyártsák, és ne valamilyen extra vajat! És volt idő, amikor a vaj 10 koronába került. A másik tízet az állam fizette, ezt úgy hívták, hogy negatív forgalmi adó, és többek között ez deformálta a gazdasági viszonyokat, aminek még sokáig fizetjük majd az árát. Felmerült, hogy meg kellene szabni, milyen rabattal dolgozhatnának a kereskedők. Csakhogy a szállítási távolságok eltérőek, a bérleti díjak pedig nagymértékben emelkedtek az utóbbi években. Ki tudná igazságosan megszabni a határt, hogy valóban egy kereskedő se csaphassa be a vásárlót, és a kisebb településeken egy üzlet sé menjen tönkre? Egy hete a Cseh Televízióban az ellenzék és a szakszervezetek hat képviselője kérdéseikkel ostromolták Václav Klaust, hogy mit tesz a kormány a polgárok megfelelő életszínvonaláért. A válasz rövid volt: Nem a kormány feladata az életszínvonal biztosítása. A kormánynak a gazdaság transzformálásával olyan feltételeket kell teremtenie, hogy a polgár képességeit kihasználva, szorgalmával saját maga teremtse meg életszínvonalát. A műsorvezető nyomban megkérdezte a nézőket, elfogadják-e a kormányfő válaszát. Az eredmény meglepő volt, 6000-en egyetértettek Klausszal, ami 130 százalékkal több, mint azoknak a nézőknek a száma, akik jobban örülnének annak, ha a kormány vigyázná, mondjuk, a vaj árát.., A cseh nézők válasza tanulságos ígérgető politikusaink Számára is. Mi van, ha a választók ítélőképessége reálisabb, mint ahogyan azt gondolják? (Renata Ružičková, Národná obroda) Kampánykezdetelött Felbolydul hát újra a belpolitikai élet. Igaz, eddig is csak viszonylagos volt a csend, hiszen Meciar és mások valójában már hetek óta zajosan kampányolnak, és a választási koalíciók sem hangtalanul jöttek létre. Szlovákiai magyar politikai életünkben nem. Itt többféle ellenérvet, eló'ítéletet kellett legyó'zni, vélt és valós sérelmen úrrá lenni, politikusi gőgöt, túlérzékenységet tompítani, amíg a szlovákiai magyarság valós érdekeit szem előtt tartó józan szemlélet érvényesült. Mindebben a pártérdekeknél jóval messzebbre látó közvéleményünknek döntő szerepe volt. A tárgyilagos elemző számára hónapok óta ugyanis egyértelművé vált, hogy ma súlyos, sőt tragikus következményekkel járna, ha megismétlődne a két esztendővel ezelőtti politikai megosztottságunk. Akkor 0,4 százalékon múlott a magyar parlamenti képviselet, miközben több mint 2 százalék magyar voks elveszett, illetve a töredékszavazatok elosztásakor jórészt a győztes szlovák pártokat duzzasztotta. Napjainkban politikai erőink szétforgácsolása végzetes lehet. Ezért tettük le a magunk szerkesztőségi voksát a hármas koalíció mellett. Ezért neveztük néven a jelenségeket, amelyek a politikai szövetség ellen irányultak és a személyeket, akik önös érdekből vagy más megfontolásból ellenezték a hazai magyar kiegyezést. Lett is némely helyen nagy felzúdulás, az ötvenes és a hetvenes évek manipulációira emlékeztető, „alulról" jövő Üj Szó-ellenes kampány, melynek során egyes politikai vezetők érvek helyett jórészt becsületsértő rágalmakai válaszolgattak különböző gyűléseken, más fórumokon. Mégsem csökkent napilapunk példányszáma, s ezért is közvéleményünknek, tisztelt olvasóinknak tartozunk köszönettel, akiknek bizalma és támogatása - különösen most, amikor sokaknak kenyérre, tejre alig jut - a legnagyobb elismerés számunkra. Nem tartjuk magunkat tévedhetetlennek, a napilap szerkesztésének taposómalmában minden bizonnyal számos hibát követtünk el, mégis nagy olvasótáborunkhoz hasonlóan számunkra is elégtételt, megnyugvást jelentett a magyar koalíció létrejötte. Amely távolról sem nyugszik tökéletes alapokon - de: megalakult, és tovább lehet - kell építeni. Nem tökéletes, de jobbat nem tudunk ebben a politikai helyzetben. A többi szlovákiai választási koalíció ugyanis csak szerezni akar a magyaroktól minél több szavazatot, miközben harsány vagy kissé visszafogottabb nemzeti programjukban néhány szólamon kívül mást nem kínál a hazai magyarságnak és más nemzeti vagy etnikai kisebbségnek. Beleértve a demokratikus baloldalt is, amelynek becsületes magyar és nem magyar tagjai vannak, szociáldemokrata, tehát európai értékeket magukénak valló személyiségei is, ám ez a párt, sajnos, egyre inkább nacionalista és populista vadvizekre sodródik. Megtartó politikai erőnk, hiteles képviselőnk, emberi és közösségi céljaink letéteményese ezért itt és most csupán a magyar koalíció lehet. Ezért kell valamennyiünknek felülemelkednünk sokféle csalódáson, előítéleten, korábbi elvárásokon. Ezért kell nem egész egy hónap múlva mindannyiunknak szavazni. Most valóban rajtunk múlik, lesz-e magyar parlamenti képviselet, ha igen, akkor milyen erős lesz. Nemcsak létszámban, hanem szellemi értelemben is. A választási törvény és a választási szerződés értelmében is a magyar koalíció szubjektumai szövetségesek és vetélytársak is egyszerre. Szövetségesek sorskérdéseink, hazai magyarságunk alapvető érdekeinek a képviseletében. Vetélytársak abban, hogy fontos ugyan a szavazólistákon a sorrend, de ezen a választópolgárok módosíthatnak vagy helybenhagyhatják, éspedig az úgynevezett bekarikázással, amely révén az általuk legrátermettebb négy képviselőjelöltet előnyben részesíthetik a szavazócédulákon. Erre a bekarikázásra is nagy szükségünk van, hiszen elemi érdekünk, hogy valóban felkészült magyar politikusok kerüljenek a parlamentbe. Mert csak akkor lesz esélyünk helytállni a parlamentben, Európában és máshol, ha nem az érzelmek, hangoskodások ingoványos talaján, hanem az érvek és értelmes kompromisszumok mezején igyekszünk rendezni dolgainkat, ahol a létszámban viszonylag gyengébb, de érvekkel és okos politikával megértést és szövetségest is találni tudó képviselet számára is teremhet babér. Ezért kellene a kampány zajából, hangzatos ígéreteiből kiszűrni a lényeget. Odafigyelni képviselőjelöltjeink megnyilvánulásaira, pártjaink programjára, akár reklámjaira is. Mi erre minden tőlünk telhető lehetőséget megadunk. Szeretnénk, ha az Új Szó és hétvégi magazinja, a Vasárnap hasábjain olyan politikai hirdetések jelennének meg, amelyek végérvényesen meggyőzik az olvasót, hogy a magyar koalícióra, azaz a négyes számra érdemes szavazni, s akad négy olyan jelölt is, aki megérdemli a bekarikázást, vagyis a megkülönböztetett bizalmat. Legyen hát bizalomerősítő és meggyőző erejű ez a négy hét. Végre ne a másik fél lejáratásával, bírálatával foglalkozzanak a jelöltek és pártok, hanem önmaguk programjának, céljainak népszerűsítésével. Győzzék meg a választópolgárokat, hogy van sokoldalú programjuk, szakemberük, rátermett képviselőjelöltjük szociális, gazdasági és nemzetiségi gondjaink fokozatos megoldásához. A mainál valamivel könnyebb, emberségesebb élet feltételeinek a megteremtéséhez. Aki ebben lesz erős és meggyőző, az érdemelje ki a bizalmunkat. SZILVÁSSY JÓZSEF Együttműködésünk alapja a kölcsönös tisztelet Interjú Végh Lászlóval, a Csemadok Országos Választmányának főtitkárával A Csemadok tegnapi sajtóértekezlete után interjút adott lapunknak Végh László, a kulturális szervezet országos választmányának főtitkára: - Miért vártak mostanáig a kulturális kormányzat és a Matica slovenská lépéseire történő reagálással? - Nagyon sokáig kivártunk, mert konkrét lépésekre akartunk reagálni. Igazából , a kulturális miniszter először augusztus elején hívta meg tanácskozásra a nemzetiségek kulturális szervezeteit. Azon kívül, hogy egy státuszt létesített a minisztériumban, lényegében semmi sem változott. A pénzek szét voltak osztva, az új kulturális kormányzat utólag közölte azt, hogy igazából nem tudott semmi érdemlegeset tenni. - Ahhoz képest a magyar kultúrát érintő dolgokban igencsak aktív szerepet vállalt maga a miniszter. - Nekik más gondjaik voltak, színházakat adtak át, műkincseket Cseréltek. Igazából az úgynevezett kétnyelvű művelődési házak kérdéseiről is a sajtóból értesültünk. Velünk hivatalos tárgyalást senki nem folytatott, ezért a konkrét tervezetet sem ismerjük. A Csemadoknak mint intézménynek nem kérték ki a véleményét. Nem tudjuk bírálni azt, amibe nincs betekintésünk. Más lapra tartozik, hogy az állami kulturális intézmények a magyar kultúrát csak azokban az esetekben támogatják, ha a Csemadok különböző szintű rendezvényeinek szervezésében munkával és pénzzel részt vesznek. A Csemadok magára maradt ezen a területen. - Ettől még a kulturális érdekvédelmet folyamatosan el tudná látni. - Számtalan esetet tudnék felsorolni, amikor ez a törekvésünk megfeneklett. Hiába jelentik ki, hogy a nemzetiségileg vegyes járásokban a kulturális intézmények vezetői helyeire kiírt pályázatok elbírálásában a Csemadoknak is részt kell vennie, amikor meg ezt kérjük, számtalan kibúvót keresnek. A regionális kulturális központok vezetőivel kapcsolatban meg sem kérdeztek bennünket, a Jókai Színház igazgatói pályázatáról kijelentette a miniszter, hogy az szakmai kérdés, holott több hivatalos fórumon is ellenkező állásfoglalás született. Hiába futunk mi az elment vonatok után, az eldöntött dolgokat nehéz megváltoztatni. - Ezek szerint csupán ígérgetések születnek, de a konkrét döntésekből kihagyják a Csemadokot, s legtöbbször a magyar nemzetiségi kultúrát érik hátrányos döntések. Tehát nincs olyan kulturális kormányzat, amelyben megbízhatunk? - Kétségtelenül így van, amihez hozzájárult az utóbbi két esztendőben állandósult kormányválság, a kultúra politizáltsága. Ilyen helyzetben lehetetlen folyamatosan, átgondolt koncepció szerint dolgozni. Miként tevékenykedjenek ebben a helyzetben a Csemadok szervezetei, amelyek közvetlenül találkoznak a kulturális kormányzat és a Matica slovenská nemzeti és politikai ce'ljainak a megvalósításával? - A Csemadok egésze nem az országos választmányból és annak elnökségéből, de nem is az apparátus dolgozóiból áll. Ezek csupán egy kis szeletét alkotják a Csemadoknak, s a költségvetésből kapott tíz és fél millió korona ennek a működtetésére és a központi rendezvényeink részbeni finanszírozására elég. Ami a Csemadokbah történik, azt lényegében az Önálló jogi személyként dolgozó alapszervezetek és a területi választmányok szervezik, s az ezekhez szükséges pénzt is ők teremtik elő. Kétségtelen, hogy ebben segítségükre vannak a regionális kulturális központok is, ahol erre a munkára megtalálható az állami költségvetésből érkező pénz. Dunaszerdahelyen ezt könnyebb csinálni, de a Nagykürtösi járásban már sokkal nehezebb. Mivel a munkánk nagyobbik része teljesen decentralizált, a Csemadok költségvetésének sokkal nagyobb részét teszi ki az, amit a helyi szervezetek kigazdálkodnak, alapítványoktól kapunk, támogató magáncégek és egyének adományoznak szervezetünknek. Ebből is látható, hogy korántsem olyan sok a Csemadok pénze, mint ahogyan azt a Matica slovenská emberei állítják. Nekik összehasonlíthatatlanul több a költségvetési támogatásuk és a vagyonuk. - Miként kerülhető el ilyen helyzetben, hogy a Dunaszerdahelyen megrendezett műsoros esthez hasonló módon visszaéljenek a Csemadok nevével, tekintélyével és a Csemadok tagjainak józanságával? - Köztudott, nem ez volt az egyetlen és utolsó ilyen módon kétnyelvűnek meghirdetett rendezvény. Ha előre szerződést kötnek szervezeteinkkel, s rögzítik a kétnyelvűséget, mint a kulturális rendezvény fő célját, s a dunaszerdahelyihez hasonlóan a minisztérium tartalékalapjából pénzt is adnak, akkor nincs kifogásunk ellene. Azt akarjuk elérni, hogy a minisztérium, az irányítása alá tartozó regionális intézmények és a Matica slovenská is nyíltan, partneri viszonyban és az egyenjogúság elveinek megtartásával tárgyaljon a Csemadokkal. A Matica slovenskával történő együttműködésünk alapját pedig a két nemzet kölcsönös tisztelete, a kulturális dominanciára való törekvés kizárása képezi. - Köszönöm az interjút. DUSZA ISTVÁN