Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-26 / 222. szám, hétfő

1994. SZEPTEMBER 26. ÚJ SZÓ* PUBLICISZTIKA A Királyhelmeci Városi Egyetem egy éve Koldulás egyetemi szinten Egy év után mi a helyzet a Királyhelmeci Városi Egyetem körül, amely otthont adott a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem kihelyezett nappali tagozatá­nak? Erre kértem választ Gilányi Istvántól, a városi egyetem igazgatójától. - Közismert, hogy indulásunk óta, tavaly ősztől, éles támadásoknak voltunk kitéve a szlovák parlapientben és sajtóban. Ez év febru­árjától azonban, amikor a főügyész meg-erősí­tette, hogy iskolánk legitim, a felső szintű ok­tatás lehetővé tételével nem szegtük meg a tör­vényeket, már nyugodtabban dolgozhatunk. Az első tanévet sikeresen zártuk, gondjaink „csupán" anyagi jellegűek, az épület fenntartá­sával függnek össze, ez azonban nem hat ki az oktatás színvonalára. Az idei tanévtől kezdve az újabb évfolyam megnyitásával bővül a di­áklétszám. Mint tavaly, most is huszonöt-hu­szonhat új hallgatónk lesz. Örömünkre szolgál, hogy az anyanyelvünkön oktató „királyhelme­ci egyetem" híre elterjedt az egész országban. A felveit új hallgatók többsége már nyugat- és közép-szlovákiai. Olyan kis községekből is jönnek hozzánk, amelyek nevét eddig nem is hallottam. Hogy ők is nyugodt körülmények között tanulhassanak, két új tantermet kell nyitnunk. Épületünk közelében, a tanonciskola volt műhelyét építjük át és rendezzük be erre a célra. A diáklétszámmal párhuzamosan növek­szik az egyetemi oktatók száma is. A Buda­pestről hetente váltakozva, kisebb csoportok­ban érkező ta-nárok számára újabb lakást kell biztosítanunk. • Az első tanévben néhány vidéki hallgató albérletben lakott Királyhelmecen. Most már kollégiumra is szükségük lesz. - A városi önkormányzat nekünk adta a nemrég megszűnt bölcsőde épületét, ott ren dezziik be a 30 férőhelyes kollégiumunkat, ahol konyha is lesz diákjaink számára. • A kollégiumot is be kell rendezni! - Ez is sikerül. A miskolci Bolyai Egyetem Szakkollégiuma, amellyel eddig is kapcsolat­ban álltunk, felajánlotta segítségét. A bútort, ágyneműt tőlük kapjuk, még képeket is adtak, hogy kidíszíthessük a helyiségeket. • Úgy tudom, az oktatáshoz szükséges drá­ga számítógépeket a pesti egyetem szerezte be. Az odaátról érkező tanárok óradíjait szintén a life,:;:** pesti egyetem fedezi, most pedig a miskolciak adományára szorultak. Mindent így kell össze­koldulni? - Sajnos, így. Ez a valóság. • A mai körülmények között a diákotthon fenntartása is igen költséges! - Mint eddig, most is alapítványok segít­ségével számolunk. Az Illyés Alapítvány már az induláskor támogatott bennünket, enélkül nem nyithattuk volna meg a városi egyetemet. De más magyarországi alapítvá­nyoktól is kaptunk kisebb támogatást. Szlo­vákiában igen gyér számban jelentkeznek az adakozók. A helmeci önkormányzattól kap­tunk ugyan segítséget, de kötve a kezük, nem adhatnak annyit, amit szívből adnának. A nyolcezres város képtelen megoldani a problémáinkat. Segítséget kértünk a községi hivataloktól is. A régiónkban két városi és harminckét községi hivatal működik. Csak kilenctől kaptunk választ, néhány ezres ado­mányt. Megszólítottunk több magánvállal­kozót is. Kevesen siettek a segítségünkre. Többet vártunk tőlük, különösen a helmeci vállalkozóktól, annak ellenére, hogy tudjuk, milyen sanyarú helyzetben vannak ők is. Pe­dig a felső szintű anyanyelvi képzésre nagy szükségünk van, és csak támogatások révén tudjuk megtartani, mert a szlovák állam se­gítsége a nullával egyenlő. Még azzal is aka­dályokat gördítenek elénk, hogy a nálunk ta­nuló egyetemisták családjaitól megvonták a családi pótlékot, csupán azért, mert nem a parlament vagy a minisztérium adta áldását iskolánkra. Hiába mutogatjuk a főügyész döntését, amely igazolja, hogy iskolánk tör­vényes alapon működik, ezt sehol sem ve­szik figyelembe. Azzal nem vádolhatnak bennünket, hogy nacionalisták, soviniszták vagyunk. A most kezdődő tanévben több di­ák szlovák nyelven is felvételizhetett. Hall­gatóink elsajátítják a szlovák szaknyelvet is. Hogy ezt lehetővé tegyük, hazaiakkal is bővül az oktatói gárda. Az idei tanévben öt hazai tanár segítségével számolunk, akik több tantárgyat, köztük a gazdasági jogot, számvitelt, adóztatást szlovák nyelven adják elő. Az angol mellett valószínűleg már októ­berben megkezdhetjük a német nyelv oktatá­sát is. Az első tanév második szemesz-terétő! kezdve a legkitűnőbb eredményeket elérő di­ákjaink számára tanulmányi ösztöndíjat is biztosíthattunk. Az idei tanévben magyaror­szági szponzorok támogatásával háromezer forintos szociális ösztöndíjat adhatunk félár­va hallatóinknak, akik egykeresetű család­ban a létminimum szintjén vagy alatta élnek. Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy az állam­nak egy garasába sem kerül a helmeci felső szintű oktatás. Mi tudást hozunk ide, ami pénzt teremt az országnak... Akik tavaly kezdték közgazdasági tanul­mányaikat, három és fél évig fognak tanulni. A most kezdők már négy évig, hogy még kö­zelebb kerülhessenek a magyarországi szín­vonalhoz, és felkészülhessenek diploma­munkájuk megvédésére. Hallgatóink főisko­lai szintű diplomát kapnak, közgazdász mér­nöki oklevelet. Aki akar, még két évig Buda­pesten, a közgazdaság-tudományi egyete­men folytathatja tanulmányait, hogy egyete­mi diplomát szerezhessen. Eddig gond volt, hogy elfogadják-e nálunk az egész világon elismert budapesti egyetem diplomáját. A budapesti egyetem már kapcsolatba lépett a Pozsonyi Közgazdaság-tudományi Égye­temmel, s megtették az első lépéseket, hogy Szlovákiában is elfogadhassák a budapesti diplomát, mint teszik ezt a világ sok-sok or­szágában... Gilányi István (A szerző felvétele) Vajon az illetékesek helyben hagyják a két egyetem jó szándékát ? Ha igen, akkor sem szűnik meg az indulás óta tartó nagy gond a maradjon és legyen kérdése. Egy év múlva Királyhelmecen megjelennek az új gólyák. Fészket teremthetnek nekik is, tantermeket, szálláshelyet biztosíthatnak az újabb elsőéves egyetemi hallgatóknak? Ha már életet adtak az iskolának, folytatni is kell! De hogyan? Kéregetésekkel?! Emberek, könyörüljetek meg rajtunk, hogy ne szűnjön meg az első magyar nyelvű, nappali tagozatú egyetemi képzés Szlovákiában! A koldulásra kényszerültek lefojt­ják magukban a szégyenérzetet, mert csak így tudnak megmaradni. A józan ész azt kiáltja: van más lehetőség is! De elvárhatjuk-e, hogy az állam nemes gesztussal ki­mondja: „Ne kolduljatok többé, a demokrácia nevében mindent magunkra válla­lunk, mert ami megilleti az egyiket, arra a másiknak is joga van!" Megtörténik a csoda, a nagy váltás? PETRŐCI BÁLINT Jobb, mint a gyermekotthonban Manapság, amikor gyakran úgy tűnik, az emberek lelkéből ki­veszőben az érzelem, amikor egyre ritkábbak a meghitt beszélgeté­sek, amikor a felnőttek türelemhiány helyett időhiányra panasz­kodva nem hallgatják meg egymást, gyermekeik, szüleik, szerette­ik panaszait, azért mégis akadnak emberek, akik ösztönösen jót cselekednek. Természetes egyszerűséggel. A ház előtt tenyérnyi kert, tele sokszínű virággal. Noha a kapu nincs kulcsra zárva, mégsem me­gyek beljebb, a porban heverésző kutya hangos csaholása megálljt pa­rancsol. Hiába kiáltja valaki a ház belsejéből, hogy bátran beléphetek, megvárom, míg értem jönnek. - Vargáékat keresem - mondom bemutatkozás után a fiatalasszony­nak, aki a ház végi bejárat felé irá­nyít. - A sógorék itt laknak - ma­gyarázza, majd kiált: Klaudi, Feri, vendégetek jött. - Ha nem volna áldott állapotban, tizenéves kamaszlánynak nézném ­mondom, miután a parányi konyhá­ban helyet foglalunk. Klaudia jót nevet, s elmondja, már három éve férjes asszony, s van egy kislánya is. A ház belsejéből tompa zajok szűrődnek, felnőttek hangja, gyer­mekzsivaj. - A szülői házban kissé sokan élünk. Elöl a bátyám feleségestül, három gyerekkel, a hátsó két szobá­ban pedig mi. S mert nem akartuk, hogy a közös fürdőszoba és a WC mellett a konyhán is osztozkodni kelljen, így oldottuk meg a főzést. Az előszobából konyha lett. Akkor még nem sejtettük, hogy a felesé­gem 15 éves húgát magunkhoz vesszük - mondja a férj megkapó természetességgel. Egy szóval sem említi, hogy a két szoba már akkor is kis mozgásteret biztosított, amikor csak hárman voltak, hogy állatgon­dozói fizetéséből és felesége anya­sági járadékából nem könnyű a megélhetés. - Amikor két hónappal ezelőtt meghalt az alig 50 éves édesapám, a 14 és 15 éves húgaim magukra ma­radtak. Nem gondoltunk sem a helyszűkére, sem arra, miből élünk majd, csak a gyerekek elhelyezésére - emlékezett a szomorú közelmúltra a várandós fiatalasszony. - Olyan hirtelen történt minden. Anyukánkat még 1989-ben veszítettük el, most az apu halt meg. Pedig beteges sem volt. A temetés intézése közben fi­gyelmeztettek bennünket, hogy a lá­nyokat biztosan gyermekotthonba küldik. A gyermekvédelmi osztá­lyon nyomban közöltük, hogy mi hárman, idősebb testvérek, megold­juk a lányok neveltetését. Anyátla­nok, apátlanok lettünk, de nem szív­telenek! Persze, egyikünk sincs olyan helyzetben, hogy magához vehetné mindkettőt, ezért a 14 éves húgom a vámosfalusi testvéremhez, Tekla pedig hozzánk, Alsószelibe jött. - De nemigen férnek el - vetet­tem közbe. - Miért ne férnénk? Megszoktuk, hogy kis helyen sokan vagyunk. Je­lenleg hárman, s ha megszületik a baba, akkor négyen a hálószobában alszunk, Tekla pedig a nappaliban. S arról, mi lesz, ha a gyermekeink fel­cseperednek, korai gondolkodni... Mialatt beszélgettünk, Tekla a sí­ró unokahúgát csitította. - Szép, hogy segít, de nem kelle­ne iskolában lennie? - kérdezem óvatosan, bántó szándék nélkül. - Jól tudjuk, hogy igen, de egyelőre várnunk kell. A húgom­nak, míg az apuval Párkányban élt, a tanulással kapcsolatban más el­képzelései voltak, most viszont var­rónő szeretne lenni. Jó volna, ha fel­vennék az ekecsi szakmunkás­képzőbe, ott ugyanis kollégium is van. Jelenleg arra várunk, hátha a lányok közül meggondolja magát valaki, s a megüresedett helyre fel­vennék Teklát. Ha ez nem sikerül, akkor sajnos, év vesztes lesz. Biza­kodunk... - A tizenéves lány iskoláztatása nem olcsó mulatság - figyelmeztet­tem a házaspárt. - Tudjuk ezt jól. A költségek ja­vát az árvasági járadékából fogjuk fedezni. Eddig ugyan egy fillért sem kaptunk, mert az ügyintézés nagyon lassú. Mi sem tudtuk, hová küldjük az iratokat, szerencsére, a községi hivatalban megígérték, hogy meg­sürgetik az ügyintézést. Mert igaz, ami igaz. egy nagylánynak sok min­denre szüksége van. - Önöknek nem? - Nekünk is, persze. Most éppen azon tanakodunk, miből fogjuk kifi­zetni a szenet. Harminc mázsát vet­tünk már, de még egyszer ennyi kell. A gyerekek, a két pici és a Gyermekotthon helyett otthon nagylány miatt is. Most azon va­gyunk, hogy kissé felvidítsuk egy­mást. Nem könnyű, de itt mégiscsak jobb, mint a gyermekotthonban. Szerényen élünk, de szeretjük egy­mást. Majdcsak megleszünk vala­hogy. Mind az öten. PÉTERFI SZONYA (Méry Gábor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom