Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)
1994-09-23 / 220. szám, péntek
VK-1400/6 Szarajevó: ÚjabbNATOtámadás (TA SR-hír) A NATO harci gépei legnap ismét szerb állásokat lőttek a boszniai főváros környékén. Az akció válaszlépés volt, ugyanis korábban a szerbek intéztek támadást az ENSZ-erők ellen, pontosabban több páncéltörő gránátot lőttek ki egy járőröző francia egységre - tájékoztatott a világszervezet egyik meg nem nevezett képviselője. A CNN amerikai televízió értesülése szerinl az amerikai, francia és brit gépek a szarajevói repülőtér közelében szerb harckocsikat bombáztak. Parlament elé (Budapesti információ) A magyar kormány tegnapi ülésén úgy határozott, hogy sürgős eljárást kérve az Országgyűlés elé terjeszti az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás lemondásáról szóló törvénytervezetet - jelentette be a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten Forró Evelyn, kormányszóvivő. Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter rámutatott, hogy az expo lemondásának ellenére az egyetemfejlesztési program és a millecentenáriumi ünnepségek prioritást élveznek a kormány tervei között. A kabinet ezért tegnapi ülésén módosította a Honfoglalás 1100. évfordulójának megünnepléséről szóló kormányhatározatot. Az új koncepció szerint a millecentenárium „méltó, de grandiózus megemlékezéseket kerülő" megünneplése 2,854 milliárd forintba kerülne. Az ünnepségsorozat négy fő helyszínen - a budapesti Nemzeti Múzeumban, Székesfehérvárott, Ópusztaszeren és Pannonhalmán - zajlana. (kj) Cseh konzulátus nyílt Kassán (Új Szó-hír) - Tegnap Kassán a belvároshoz tartozó Rázus utcai villában megnyitották a cseh konzulátust.. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Alexander Vondra, Csehország külügyminiszterének első helyettese, valamint Filip Šedivý, Csehország szlovákiai nagykövete. Szlovákiát ezen az eseményen Ľubor Bystrický külügyminisztériumi államtitkár képviselte, és többek között részt vett a megnyitáson Rudolf Bauer kassai főpolgármester is. A főkonzul kinevezése még nem történt meg, arról az elkövetkező napokban döntenek az illetékesek, (g-f) II. kiadás Lapzárta: 22.10 (Folytatás az I. oldalról) öreg, fáradt emberek. Velük nem bánhat senki durván. Majdnem a rendőrök jártak pórul. Egyiküket kis híján fejbe kólintották egy mankóval. A melegebb napokon gyakran elájultak az iti várakozó emberek. Egy hölgy infarktust kapott, néhányat pedig itt élesztgettünk bent az irodában. Ha kijutottunk értük a folyosóra. Mert voltak napok, amikor úgy elálltak a kijáratot, hogy az ablakon át hagytuk el az irodát, és így is jutottunk be. Amióta katonák ügyelnek a rendre, lehet járkálni a folyosón. A regisztrációs központ vezetője szerint a Nyugdíjas alap (Fond pre dôchodcov) hozta ilyen nehéz helyzetbe a regisztrációs helyet és a nyugdíjasokat. Az előírások szerint a vagyonjegykönyvet Szlovákiában november végéig jegyzik be, de az említett alap külön határidőt szabott. (Új Szó-tudósítás) A DBP járási szervezetének meghívására tegnap a Dunaszerdahelyi járásba látogatott Brigita Schmögnerová miniszterelnök-helyettes. Elsőként élelmiszeripari üzemeket látogatott meg. ahol tájékozódott az ágazat helyzetéről, illetve a szakszervezetek véleményéről. A Juhocukorban Jaroslav Tabačár vezérigazató aggasztónak nevezte a cukorgyártók, illetve a nyersanyagtermelők helyzetéi. Hangsúlyozta viszont, hogy a nehéz körülmények ellenére is igyekeznek biztosítani a nyersanyagbázist. A szakszervezetek képviselői arról számoltak be, hogy a munkások közt feszültség tapasztalható, és ennek fő okaként az alacsony kereseteket, il(Ú j Szó-tudósítás) A választási kampányt értékelte a MAGYAR POLGÁRI PÁRT tegnapi sajtótájékoztatóján A. Nagy László pártelnök. Az eddigi kampányt nagyon korrektnek minősítette, és hangsúlyozta, hogy az. MPP is pozitív kampányt folytatott. Korrekt a viszony a magyar koalíció többi tagjával, illetve a többi pártokkal is - mondta A. Nagy László. Az egyetlen kivételnek a Szlovák Nemzeti Pártot tartja, amely szerinte etikátlan választási (Folytatás az. I. oldalról) A minisztérium szerint a választási kampány idején az iskolai környezetnek semleges területnek kellene minősülnie, olyannak, amelyen nincs helye a politikai viaskodásnak. A gyerekek között osztogatott különböző röplapok, képeslapok Az SZK Statisztikai Hivatalának szeptember 19-én és 20-án végzett felmérése szerint a szavazópolgárok 85,1 százaléka megy el szavazni a jövő hét végén. Az alábbi grafikon szerint a DSZM továbbra is a listavezető, a második helyen szerepel a Közös Választás koalíciós blokk, miközben a magyar koalíciót országos viszonylatban megelőzi a KDM, így az a 4. helyre került a legutóbbi felmérési eredményhez viszonyítva. Ugyanakkor a választókerületek szerinti felmérésben a magyar koalíció a nyugat-szlovákiai választókerületben a második helyen szerepel (21,3 %), a közép-szlovákiaiban a hetedik (5,5 %), a kelet-szlovákiaiban a hatodik (4,9 %), Pozsonyban pedig az utolsó, a tizenkettedik helyen (2,7 %). A felmérők arra is kíváncsiak voltak, vajon a választópolgárok ismerik-e az induló pártok programjait. A megkérdezettek 56,5 százaléka ismer több pártprogramot, 19,1 százalékuk ismeri egy párt programját, 24,4 százalékuk pedig egyetlenegyét sem. és a nyugdíjasok nem szeretnének lekésni a lehetőségről. A Losoncon osztogatott mikrohullámú sütő is sokakat csábít. Szóval mindenki siet, mindenki ideges... Rengeteg hibát is vét a szóban forgó alap. Több esetben találtak a vagyonjegykönyvbe 700 koronás bélyeget beragasztva olyan esetben, amikor annak tulajdonosa 1934. december 3l-e után született. Ilyenkor az a megoldás, hogy a személy a postán befizeti a különbözetet, majd visszatér a regisztrációs helyre. Rosszul kitöltött könyvecske is akad. Az egyik ilyen könyvecske tulajdonosa a helyszínen széttépte a bélyeggel ellátott vagyonjegykönyvet, majd bevágta a sarokba és távozott. Az irodavezető asztalán egy köteg levél fekszik. Valamennyi a pozsonyi központban íródott. A benne lévő bejegyzést a könyvelésben úgy nevezik, sztorno. A címzettek azok. letve a munkafegyelmet szigorító intézkedéseket jelölték meg. A Dunako konzervgyárban Keszegh Pót igazgató arról számolt be, hogy a mezőgazdasági termelőkkel kialakított jó együttműködésüknek köszönhetően nincsenek nyersanyaggondjaik, sőt termékeik iránt is nagy a kereslet. Szomolay Ferenc, az igazgatótanács elnöke szerint példaértékű együttműködés alakult ki a Dunako részvényeinek döntő hányadát birtokló befektetési alapok, illetve a vállalati vezetés között. Brigita Schmögnerová délután Bősön nyugdíjasokkal találkozott, este pedig a járási székhelyen a DBP nagygyűlésén vett részt. (tuba) kampányt folytat. A kampány idején az MPP nem kívánt reagálni ezekre, ám a kampány után valószínűleg feljelentést tesznek - derült ki az MPP elnökének szavaiból. Reményét fejezte ki, hogy a kampány utolsó napjai sem hoznak meglepetést. Arra a kérdésre, hogy a magyar koalíció mely tárcára tartana igényt, amennyiben kapnának ilyen felkérést, azt válaszolta, elsősorban a mezőgazdaságira. (gágyor) nem éppen színvonalas politikai kultúráról tanúskodnak - áll többek között a minisztérium felhívásában, amelyben végül arra kéri az iskolaigazgatókat és az iskolai alkalmazottakat, hogy a fentieket ne tegyék lehetővé egyetlen politikai pártnak sem. akik a második hullámban kétszer jegyeztettek be vagyonjegykönyvet. Lelkesedésükben szegték volna meg az aláírást az idős emberek? Nem valószínű. A tudatlanság vagy a pénzszerzési lehetőség játszott volna közre? Elképzelhető. Mindenesetre maguknak keresték a bajt, mert a második bejegyzést törlik. Úszott az 1050 vagy 750 koronájuk, amit a bélyegért és a vagyonjegykönyvért fizettek. Vagy fizetett helyettük valaki más. Tehát folyik a vagyonjegyes privatizáció, s ha jósolni lehet, szerintem a neheze még hátravan. Legalábbis Rimaszombatban. A járás területén összesen öt regisztrációs hely működik, de a déli részén csupán kettő, és mindkettő hatalmas vonzáskörzettel. Talán egy kicsit ebben is kell(ene) keresni a bajok - és a bosszúságok - forrását. FARKAS OTTÓ Számonkérés A Fidesz frakcióvezetőiének levele Göncz Árpádhoz (Budapesti tudósítás) Szájer József, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője nyílt levelet intézett Göncz Árpád magyar államfőhöz. Ebben az iránt érdeklődik, hogy milyen tárgyalásokat folytatott az elnök Pekingben az emberi jogok érvényesülése érdekében. Az ellenzéki politikus az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: egy ilyen magas szintű tárgyalásnak nyilván volt emberi jogi misszió-célja is, főként egy olyan emberjogi harcos esetében, mint Göncz Árpád. A Fidesz az elnökre bízza, hogy a levél nyomán milyen formában ad tájékoztatást a látogatás ezen aspektusáról. Szájer megjegyezte, hogy a Fidesz semmiképpen sem szeretné, ha az államfő személyes támadásnak vélné a levelet, mert szerinte nem ez volt a párt célja. Göncz tizenegy napos távol-keleti körútjáról visszatérve - melynek keretében látogatást tett Mongóliában, Kínában és Indonéziában - politikailag sikeresnek, gazdaságilag ígéretesnek, fárasztónak de rendkívül tanulságosnak nevezte tárgyalásait. Rámutatott arra, hogy az utazás megfelelt annak a magyar stratégiának, mely szerint a csendes-óceáni térség országaival a gazdasági és politikai kapcsolatokat indokolt elmélyíteni, hiszen várhatóan a jövő évezred elején ez a régió lesz a világ gazdaságának egyik csomópontja. Elmondta, hogy mindhárom országban gyakorlatias tárgyalásokat folytatott, s mindenütt egyértelműen kifejezésre juttatta: Magyarország elkötelezett az. emberi jogok érvényre juttatása iránt, érdekeltek vagyunk a kisebbségi problémák megoldásában. így elmondható, hogy elveinkből nem kellett feladnunk semmit, hangsúlyozta az államfő. (kokes) A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom lakossági fórumai ma: Bögellő - 18.00 iskola épülete Bugár Béla. Farkas Pál; Bős 20.00 Duna mozi nagyterme - Bugár Béla, Farkas Pál, Fóthy János', Tárnok - 18.30 művelődési ház Fóthy János. Mózes Ferenc; Nádszeg- 19.00 művelődési ház-Ásványi László, Szatmáry György; Geszté - 19.00 művelődési ház - Kurcsa Mária, Farkas Gábor; Bátorkeszi 18.00 művelődési ház - Szigeti László, Bastrnák Sándor; Ekei - 19.30 művelődési ház - Bartakovics István, Harsányi Imre; Kamocsa -r 18.00 művelődési ház - Nagy Imre, Magyar Béla, Peczár Károly, Vokolek Mária; Bajta - 18.00 művelődési ház - Keszegh Pál, Jávorka Mónika, Klincsek László; Leled - 20.00 művelődési ház - Keszegh László, Szigeti László, Jávorka Mónika; Ipolyság - 18.00 városháza (színházterem) - Csáky Pál, Bárdos Gyula, Sárközy Klára, Hóka László; I poly keszi - 18.00 művelődési ház Molnár József, Talpas Margit. Kónya Ferenc, Matyinkó László; Szeszte - 17.00 községi hivatal (tanácsterem) - Havasi Péter. Krivánszky Miklós, Gálán Géza; Csécs - 19.00 művelődési ház - Havasi Péter. Krivánszky Miklós, Gálán Géza. K-l 33 A Magyar Polgári Párt lakossági fórumai ma: Bős 19.30 művelődési ház - dr. A. Nagy László: Csicsó 20.00 művelődési ház - dr. Mészáros Lajos; Rimaszombat 19.00 szakszervezetek háza - dr. Világi Oszkár, Jóba Mihály mérnök, Takács János, dr. Kónya Zoltán, Ferencz József, Lelesz 18.00 művelődési ház és Kisgéres 19.00 művelődési ház - dr. Pirovits László, Reiter Géza. Koalíciós kampánygyülések: Leléd 18.00 és Bajta 20.00 - Könözsi László mérnök. Nádszeg 19.00 - Öllős László. K-l 34 Beszéljük meg, hogyan tovább címmel lakossági fórumokat szerveznek az Együttélés helyi csoportjai ma: Makrancon 18.00 - Köteles László, Zachariás István és Iván László: Restén 18.00 - Bubenko György, Albert Sándor és Balassa Zoltán; Dernőben 16.30 - Görgey Árpád és Katrenícs Károly, Gesztén 19.00 - Kvarda József, Bátorkeszin 18.00 - Fehér Miklós, Szabó Olga; Ekelen 19.30 - Fehér Miklós és Bölcs József. Ipolyságon 18.00 - Dolník Erzsébet, Harna István, Bajnok István; Szécsénkovácsiban 18.00 - Urbán Aladár, Hrubík Béla és Mag József, Felsó'ráson 18.(X) - Csutor Mária és Zsámbok Csaba; Harmancon 19.00 - Boros Zoltán, Ádám Zita; Méhin 19.00 - Komlósy Zsolt, Kovács István, Barassó István és Barczi Tibor, Kamocsán 18.30 Bauer Edit, Rózsa Ernő és Forró László; Bajtán 18.(X) és Leléden 20.00 - Száraz Dénes, Batta Attila és Filakovszky János: Pozsonypüspökin 18.30 - a Vesna kultúrházban - a pozsonyi képviselőjelöltek; Nádszegen 19.00 - Szabó Olga és Duka Zólyomi Árpád; Nagymegyeren 19.00Duray Miklós részvételével. A fórumok a helyi művelődési központokban kerülnek megrendezésre. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az Együttélés képviselőjelöltjei. Az Együttélés helyi szervezete Barkán 1994. szeptember 23-án 18.00 órakor a kultúrházban találkozót szervez Bánffi György színművésszel és az Együttélés képviselőjelöltjeivel, ahova szeretettel, meghívja az érdeklődőket. K-135 Az Együttélés kampányzáró rendezvényén a 100 tagú Budapest cigányzenekar muzsikál szeptember 27-én, kedden este 18 órai kezdettel a dunaszerdahelyi sportcsarnokban. Jegyelővétel: az Együttélés dunaszerdahelyi irodájában (Szabadság tér 1203/7 - a Duna Szállóval szemben -, 11. emelet, 208-as iroda) 9.00-13.00 óráig és a sportcsarnokban naponta, vasárnap kivételével, 7.00-21.00. K-l 26 A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Földművesek Pártja koalíció Közös Választás koalíció Kereszténydemokrata Mozgalom Magyar Koalíció Demokratikus Unió Szlovákiai Munkásszövetség Szlovák Nemzeti Párt Szlovákia Kommunista Pártja Demokrata Párt Uj Szlovákia § Korrupció Ellenes Párt ||||||||||| Keresztény-szociális Unió^^^^^p A Prosperáló Csehországért /-» + Szlovákiáért Mozgalom iisls u Roma Polgári Kezdeményezés ||| 0,5 Szocláldemokrácia|| 0,5 A Szlovákok Reális t « ^ Szociáldemokrata Pártja 1 u> 1 A Köztársaságért Társulás - | « .. Republikánusok I 27,4 Liberálisok i 0,0 OTTHONT Iff t-i A Z A T ITT RENDET I I I (Í2)-t ÜTÖTT AZ ÓRA A szlovákiai parlament képviselőjének — főleg ha magyar! — nem egy régió, egy város, körzet, de egy tisztességes és azonos lehetőségeket óhajtó nép érdekeit kell védenie majd. A keletszlovákiai ember érdeke ma azonos a nyugat és közép-szlovákiaiéval is. ©GÁLÁN GÉZA A 4-es LISTÁN * KELET-SZLOVÁKIÁBAN m AZ MKDM SZÍNEIBEN * A mikrohullámú siitcí csábft? KAMPÁNYHÍREK | Brigita Schmögnerová Dunaszerdahelyen PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI A gyerekeket hagyják ki!