Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-10 / 185. szám, szerda

10 SPORT PLUSZ UJSZO' 1994. AUGUSZTUS 10. Döme jóakarata Bemutató labdarúgó-mérkőzést • rendeztek Szentpéterváron a Jóakarat Játékok lezárásaként. A barátságos ta­lálkozón Oroszország csapata a világ­válogatottal mérte össze tudását, amelyben Détári Lajos is helyet ka­pott. Döme szinte végig a mezőny leg­jobbja volt, pedig a gyepen hemzseg­tek a csillagok... Az Udo Lattek által összeverbuvált alkalmi gárda hálóját az első félidőben Toni Schumacher védte, majd szünet után átadta helyét az egykori román válogatott Silviu •Lungnak. A védelemnek - amíg bírta erővel - Zibi Boniek, az 1982-es világ­bajnokság lengyel bombázója, a Ju­véntus korábbi sztárja adott erőt. A kö­zéppályán Thomas Häsler (és persze Détári) kavargatott, elöl pedig az ame­rikai Roy Wegerle és a norvég Jörg Andersson veszélyeztette Hapov háló­ját. Akárcsak az Ali Star-csapat, a Szbomaja sem szűkölködött csillagok­ban, hiszen pályára lépett Onopko, a Szpartak Moszkva esze és a világbaj­nokságon gólkirályi címet szerzett Oleg Szalenko. Ezúttal azonban nem a Kamerun ellen öt gólt vágó Szalenko állt a figyelem középpontjában, hanem az elegánsan osztogató Détári Döme. A Neuchatel Xamax légiósa többször összekuszálta az orosz hátvédsort, s az. ő érdeme a világválogatott egyetlen gólja. Az 50. percben középen vitte fel a labdát, majd remekül ugratta ki a bolgár Boncso Gencsevet, akinek már csak Hapovot kellett becsapnia. Ez pe­dig nem jelenthetett gondot az Ipswich Town játékosának, elegánsan terelte el a labdát a kapus mellett. Utóbb azonban kiderült, hogy a szépségdíjas gól csupán szépségta­pasz volt, mivel a győzelem a házi­gazdáké lett. A hajrában Mamedov passzolt Rahimov elé, aki közelről a léc alá lőtt. Tetradze első félidei talá­latával együtt ez elég volt ahhoz, hogy az oroszok vonulhassanak le elégedet­ten apályáról (2:1). (n) Az USA ismétel? A FIFA-atyák szerint óriási siker, volt az amerikai futball-világbajnok­ság: 3 567 415 néző volt kíváncsi az 52 vb-mérkőzésre (ez egymillióval több az eddigi rekordnál), a seregszemle pedig 43,5 millió dollárt hozott. Lehet, hogy Amerika ismétel? A döntő bevétele világrekord - je­lentette ki a rendezőbizottság elnöke, Alan Rothenberg. Talán ez is késztette a FIFA-főtitkárt, Sepp Blattért, hogy kijelentse: 1998 után a világbajnokság bármikor visszatérhet Amerikába. Franciaország után, 2002-ben várható­an Japán vagy Korea kapja a rendezői jogot. Annak ellenére, hogy Németor­szág bejelentkezett a 2006-os vébé házigazdájának szerepére, Blatter tár­gyalt a dél-afrikai küldöttséggel is a 2006-os vagy a 2010-es vb rendezése ügyében. Joao Havelange elnök szerint a vi­lágbajnokság, inkább hamarabb mint később, visszatér Amerikába, hiszen kevés olyan ország van a világon, ahol olyan sok modem és gyönyörű stadion található. (b) Romário vezet A labdarúgó-világbajnokság alapo­san megváltoztatta a világ legjobb gól­lövőinek rangsorát. A FIFA statiszti­kusai által jegyzett versenybe csak a válogatottban és a nemzetközi kupa­mérkőzéseken szerzett találatok szá­mítanák be, így a vb legjobb góllövői érthetően nagyot léptek előre. Az első két helyen a Barcelona, az azt követő kettőn pedig a Tottenham Hotspur csa­tárai találhatók. A legjobb góllövők: Romário (bra­zil, Barcelona) 12 gól, Hriszto Sztoics­kov (bolgár, Barcelona) 11, Dumitres­cu (román, Tottenham) 10, Klinsmann (német, Tottenham) 9, Rivas (venezu­elai, FC Puerto Ordaz) és Bebeto (bra­zil, Deportivo La Coruna) 8-8, Yekini (nigériai, Olimpiakosz Pireusz), Bro­lin (svéd, Parma) és Bergkamp (hol­land, Internazionale) 7-7 gól. (c) Nem félnek a III. ligától a komáromi labdarúgók Újoncként az élmezőnyben? Végre teljesült a komáromi szurkolók vágya, a helyi futballcsa­pat feljutott a III. ligába. Igaz, az átszervezés folytán ezúttal hat együttes került magasabb osztályba. Július elsejétől Kalmár Lász­ló vezetőedző és segítője, Ján Hodúr irányítja a tréningeket, mind­ketten a DAC együttesétől érkeztek a határvárosba. A vezetők nem titkolják, az élmezőnyben szeretnék zárni a pontvadászatot. Július 4-én hazai környezetben kezdték meg a nyári felkészülést. Majd egyhetes magas-tátrai edzőtáborozás szerepelt a műsoron, amelyen 17 játékos vett részt. Kal­már László szakvezető: „Kelleme­sen meglepődtem a futballisták hoz­záállásán, valamennyien komolyan veszik a munkát, nem úgy, mint ko­rábban néhányan a DAC-nál..." Le­igazolták a nádszegi balszélsőt, Győri Tibort, és vendégjátékosként a dunaszerdahelyi Miklós Imre is Ko­máromban tölt el fél évet. Mellettük a sárga-kékektől Mintái, Szkukálek vagy Slezák kerül „légiósként" a csapathoz. Erről a napokban születik megegyezés a két klub vezérkara kö­zött. Az együttes főszponzora az Elekt­ra Kft., melynek élén a fiatal, mind­össze 26 esztendős Peter Hanesch áll. „Az igazat': megvallva, a múlt szezonban jobb teljesítményt vártam a csapattól, amely csak nagy erőfe­szítések árán teljesítette az elváráso­kat. Ezért döntöttünk a változás mel­lett az edzői poszton, és a keretet is igyekeztünk felfrissíteni. Bízom ben­ne, hogy a jóval igényesebb szakmai munka meghozza gyümölcsét. A jövőre nézve, még nagyobb terveink vannak" - mondta az Elektra Kft. első embere. Rövid, de intenzív tréningeket tar­tott a nagy melegben a Kalmár-Ho­dúr duó, az előkészületi meccseken váltakozó eredményeket értek el. De például a bősiek elleni vereséggel zárult meccsen márközei azt játszot­ta a komáromi gárda, amit elvárnak a szurkolók. A múlt vasárnapi első bajnoki találkozójuk elmaradt, mivel , az aranyosmarótiakat sárgaság miatt nem engedték pályára lépni az illeté­kesek. így az idényt hazai környe­zetben a šúrovceiekkel szemben kezdik meg. Kalmár László: „ Fő taktikai elem­ként a letámadást akarjuk alkalmaz­ni, ami teljesen más , mint amit ed­dig a játékosok megszoktak. Profi módon szeretnénk dolgozni, a nem éppen a legoptimálisabb körülmé­nyek között. Örülök, hogy ismét együtt dolgozhatom Ján Hadúrral, aki szintén a kemény munka híve, és hisz abban, hogy ez a tevékenység előbb vagy utóbb az eredményekben is megmutatkozik. Egyébként nemré­giben' megkeresett a Győrből me­nesztett, a D A C-ot is megjárt Pintér Attila. Elmondta,hogy szívesen ma­gára öltené a lila mezt. Nemet mondtam neki, mert nincs szüksé­günk sztárokra, hanem kilencven percig küzdő labdarúgókra." A következő keret várja a csatáro­zásokat: Pelcner György, Peter Kia­nek, Tóth Sándor-Pálfy János, Ro­man Zvoda, Vladimír Polcík, Tóth Mihály (szlovén vendégmunkás), Weber Róbert, Szőcs György, Joze­fík Gábor, Nagy Patrik, Halasi Fe­renc, Pavol Kršťenanský, Slavomír Konc, Miklós Imre, Győri Tibor, Eh­renberger Erik. Ján Hodúr, a 37 esz­tendős másodedző még mindig ausztriai alacsonyabb osztályú együttesben kergeti a labdát. „Látok fantáziát a gárdában, a futballisták nagy odaadással dolgoznak a trénin­geken, meggyőződésem, ez majd a helyezésen is megmutatkozik." Pelcner és Kianek kapus hosszabb ideje sérüléssel bajlódik, így több mint valószínű, hogy az első bajnoki mérkőzésen a 18 esztendős Tóth Sándor őrzi a KFC hálóját. Ennek el­lenére a tréner és a vezetők bíznak abban , hogy a csapat nem okoz csa­lódást. SZABÓ ZOLTÁN Hollandiába ment az űj Pelé TT Brazíliában lassan már negyedszá­zada keresik a fenomenális Pelé utód­ját. Ha az országban feltűnik egy új futballcsillag, azonnal a „Fekete Gyöngyszemmel" hasonlítják össze. Hosszú évekig Zicót, a kitűnő közép­pályást nevezték fehér Pelének. Most újabb óriási tehetség lépett színre, a Cruzeiro Belo Horizonte 17 esztendős csatára, Ronaldo Luiz Nazario de Li­ma (felvételünkön). A szakemberek szerint minden remény megvan arra, hogy a labdarúgó idővel a király nyomdokaiba lépjen. Ronaldo Rio de Janeiro egyik sze­génynegyedében született. Már kisko­rában arról álmodozott, hogy idővel híres futballista válik belőle, és akkor családjának nem lesznek anyagi gondjai. A Flamengo diákcsapatában kezdte pályafutását, ám nem nyerte el edzői tetszését, és csakhamar Gavey­be küldték. Ez nem volt ínyére, ezért a jóval közelebb lévő San Cristovao nevű klubban folytatta. Itt egyre több alkalommal talált az ellenfelek hálójá­ba. Ekkor figyelt fel rá a hetvenes évek legendás jobbszélsője, Jairzinho, aki fiatalok felfedezésével foglalko­zik. Azóta ő Ronaldo menedzsere. Ja­irzinho javaslatára szerződtette Ro­naldót a Cruzeiro, ahol mindjárt az első évben 57 meccsen 59 gólt ért el. Rögtön a futballkirállyal kezdték összehasonlítani játékát, Pelé maga így nyilatkozott a fiatal futballistáról: „ Úgy tűnik, végre megtalálták utódo­mat!" Ronaldo viszont jóval szeré­nyebben beszél: „Csak nevetni tudok azon, hogy Petéhez hasonlítanak. Az igazsághoz tartozik, hogy elég gyors vagyok, és mindkét lábammal jól bá­nok a labdával, és fejjel is több alka­lommal sikerült a hálóba találnom. Egyébként egy közös vonásunk van, mindketten 17 esztendősen mutatkoz­tunk be a brazil válogatottban. " Pelé az 1958-as svédországi világ­bajnokságon már csapata egyik legna­gyobb ásza volt, s oroszlánrészt vállalt az aranyérem kiharcolásában. Míg Ronaldo az amerikai seregszemlén Parreira mestertől egyáltalán nem ka­pott játéklehetőséget, a végső sikert csak a cserepadon élte át. így is telje­sült dédelgetett álma, még ha nem is volt aktív részese a sárga-kékek nagy menetelésének. „Szívesen szerződnék Európába, nagyon szeretnék Romári­óval együtt játszani az FC Barcelona kitűnő csapatában." Jöttek is az ajánlatok, már a vb előtt jelentkeztek a japánok. Ám a Cruzeiro vezetői taktikusan vártak a világbajnokság befejezéséig. Bár az igazat megvallva, kicsit csalódtak, mert Ronaldo az Egyesült Államok­ban egy percet sem töltött a játékté­ren. Ronaldo végül hallgatott példa­képére, Romárióra, és Hollandiába, a PSV Eindhoven csapatához szerződött. Volt klubja 9,5 millió márkáért mondott le a csatárról. Pe­dig megkereste a Milan, a Juventus, a Benfica és az Ajax is, Ronaldo mégis a PSV mellett döntött. Az Ajax ve­zetői akár 16 millió márkát is hajlan­dók lettek volna áldozni a fiatal csatá­rért. Romárió jól ismeri a hollandiai viszonyokat, hiszen öt szezont lehú­zott az Eindhoven mezében, és meggyőzte fiatal honfitársát, hogy az olasz bajnokság még nehéz falat len­ne számára. Előbb szerezzen rutint a tulipánok országában, s azután bátran igazolhat majd Itáliába. (szabó) A III. liga menetrendje 2. forduló, augusztus 14.: Trenčín-Hlo­hovec, Galanta-Partizánske, N. Zámky-Strojár Nitra, Topolčany-Štúrovo, Hurbanovo-Piešťany, Bánovce-Senica, Komárno-Šúrovce, Myjava-Zl. Moravce. 3. forduló>, augusztus 21:. Zl. Morav­ce-Trenčín, Šúrovce-Myjava, Senica-Ko­mámo, Piešťany-Bánovce, Štúrovo-Hur­banovo, Strojár-Topolčany, Partizáns­ke-N. Zámky, Hiohovec-Galanta. 4. forduló, augusztus 28.: Trenčín-Ga­lanta, N. Zámky-Hlohovec, To­poľčany-Partizánske, Hurbanovo-Strojár, Bánovce-Štúrovo, Komárno-Piešťany, Myjava-Senica, Zl. Moravce-Šúrovce. 5. forduló, szeptember 4.: Šúrov­ce-Trenčín, Senica-Zl. Moravce, Pieštany-Myjava, Štúrovo-Komámo, Strojár-Bánovce, Partizánske-Hurbano­vo, Hlohovec-Topolčany, Galanta-N. Zámky. 6. forduló, szeptember 11.: Trenčín-N. Zámky, Topoľčany-Galanta, Hurbano­vo-Hlohovec, Bánovce-Partizánske, Ko­mámo-Strojár, Myjava-Štúrovo, Zl. Mo­ravce-Piešťany, Šúrovce-Senica. 7.- forduló, szeptember 18.: Seni­ca-Trenčín, Piešťany-Súrovce, Štúro­vo-Zl. Moravce, Strojár-Myjava, Parti­zánske-Komárno, Hlohovec-Bánovce, Galanta-Hurbanovo, N. Zámky-To­pofčany. 8. forduló, szeptember 25.: Trenčín-To­pofčany, Hurbanovo-N. Zámky, Bánov­ce-Galanta, Komárno-Hlohovec, Myja­va-Partizánske, Zl. Moravce-Strojár, Šúrovce-Štúrovo, Senica-Piešťany. 9. forduló, október 2.: Piéšťany-Trenčín, Stúrovo-Senica, Stro­jár-Šúrovce, Partizánske-Zl. Moravce, Hlohovec-Myjava, Galanta-Komárno, N. Zámky-Bánovce, Topoľčany-Hurbanovo. 10. forduló, október 9. : Trenčín-Hurba­novo, Bánovce-Topoľčany, Komárno-N. Zámky, Myjava-Galanta, Zl. Morav­ce-Hlohovec, Šúrovce-Partizánske, Seni­ca-Strojár, Piešťany-Štúrovo. 11. forduló, október 16.: Štúro­vo-Trenčín, Strojár-Piešťany, Partizáns­ke-Senica, Hlohovec-Šúrovce, Galan­ta-Zl. Moravce, N. Zámky-Myjava, To­pofčany-Komárno, Hurbanovo-Bánovce. 12. forduló, október 23. : Trenčín-Bá­novce, Komárno-Hurbanovo, Myja­va-Topofčany, Zl. Moravce-N. Zámky, Šúrovce-Galanta, Senica-Hlohovec, Piešťany-Partizánske, Štúrovo-Strojár. 13. forduló, október 30.: Stro­jár-Trenčín, Partizánske-Štúrovo, Hloho­vec-Piešťany, Galanta-Senica, N. Zámky-Šúrovce, Topoľčany-Zl. Morav­ce,. Hurbanovo-Myjava, Bánovce-Ko­mámo. 14. forduló, november 6.: Trenčín-Ko­márno, Myjava-Bánovce, Zl. Morav­ce-Hurbanovo, Šúrovce-Topolčany, Seni­ca-N. Zámky, Piešťany-Galanta, Štúro­vo-Hlohovec, Strojár-Partizánske. 15. forduló, november 13.: Patizáns­ke-Trenčín, Hlohovec-Strojár, Galanta­Stúrovo, N. Zámky-Piešťany, To­poTčany-Senica, Hurbanovo-Šurovce, Bá­novce-Zl. Moravce, Komárno-Myjava. (sr) Turner találmánya Tizenhat napon át Szentpétervárra is figyelt a sportvilág. De nemcsak kizárólagosan a Néva-par­ti városra, mint Ted Turner kívánta. A III. Jóaka­rat Játékok versenyeinek színvonala ugyan megü­tötte a mércét, világcsúcs azonban egyetlen szám­ban sem született. Galiba, szervezési zűrzavar vi­szont annyi előfordult, hogy felülmúlta a korábbi két seregszemlét (1986 - Moszkva, 1990 - Seatt­le). Mindjárt a legelején a medence zavaros vize ijesztett rá az úszókra. A svédeket úgy megviselte a látvány, hogy rögtön hazautaztak. A többiek meg egyetlen nap alatt voltak kénytelenek leúszni versenyszámaikat, mert másnap már repült a gé­pük haza. Aztán következett a jégkészítési herce­hurca. Kásás, alig használható pályán viaskodtak a gyors- és műkorcsolyázók. (Vajon mi értelme van nyáron e tipikusan téli sportágakat műsorra tűzni?) Hogy még több dolguk legyen a szer­vezőknek, négy évTnúlva New York-ban már a jégkorong is bekerül a programba. Akik közelről látták a Néva-parti város sportlé­tesítményeit, csupán elmarasztalóan szóltak róluk, jelezve, milyen elhanyagolt állapotban várták a sportolókat. A szervezők legnagyobb gondjai is ebből származtak. Mindezek ismeretében mosolyt varázsolt a jelenlevők arcára, amikor az Orosz Olimpiai Bizottság alelnöke bejelentette: Szentpé­tervár megpályázza a 2004-és ötkarikás játékok rendezési jogát. Erre az egyik minden hájjal meg­kent amerikai menedzser finoman annyit mondott: „Három alkalmas létesítménnyel még túl korai lenne az. ilyen próbálkozás." Vajon mi bátorította ilyen kijelentésre az orosz sporttisztségviselőt? Mindenekelőtt Ted Turner sajtómágnás, a Jóakarat Játékok szülőatyja, aki a maga mindent jónak és csodálatosnak beállító programgépezetével lépten-nyomon azt próbálta elhitetni a házigazdákkal, ha előfordul is egy-két szervezési hiba, alapjában véve egy páratlan ver­senysorozat szervezői. Persze a valóság — a szem­tanúk szerint - ettől jóval eltért. A versenyek szín­vonala még úgy-ahogy megütötte a mércét, de a közönség érdeklődése csapnivalóan gyengének bizonyult. És a részvétel sem mondható a legjobb­nak, mivel az időpont-időzítés is ezúttal félresike­rült. Közvetlenül a nagy versenyek után és előtt folytak a játékok, így a sportolók teljesítménye nem Szentpétervárott csúcsosodott ki. Mindössze az amerikaiakban reménykedhettünk, mivel az idén nekik nem akadt rangosabb viadaluk. De mégsem voltak csúcsformában... Mit várhattunk akkor az európaiaktól? Mindezek után is Turner úr önbizalma változat­lan, pénztárcája meg szinte végtelenül mély. Az első két vállalkozása összesen 60 millió dollárt vett ki a zsebéből. Becslések szerint Szentpétervár veszteségei is elérik a 40 milliót. A sajtómágnás saját találmányának mégis szép jövőt jósol. Nem talál fontosabb eseményt a két olimpia félidejé­ben. Az sem zavarja, hogy a hidegháborúnak a nyolcvanas években fellobbant amerikai-szovjet olimpiai változata már régen a múlté. Ha van rá pénze, hadd költekezzen, gondolják mind az Egyesült Államokban, mind Oroszországban, és négyévenként szervezőként jókat hajlonganak a költekező Turner előtt. A sportolók meg verse­nyeznek egyet, persze, ha meghívják őket. Egy dolgot semmiképpen nem róhatunk fel az ameri­kai CNN tévécsatorna tulajdonosának: találmá­nyából ma sem hiányzik ajószándék, sőt az van túlsúlyban. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom