Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)
1994-08-01 / 177. szám, hétfő
MOZAIK Szemesnek áll a világ UJSZÖ* 1994. AUGUSZTUS 1. (Folytatás az I• oldalról) az alapon kéri a lakás átírását annak a ' nevére. A lakáskezelő vállalat a kérvényt azzal utasítja el, hogy a szociális gondozás nem ok a lakásszerzésre. A hölgy belenyugszik a válaszba, és a lánya helyett hivatalosan is ő vállalja a bácsi szociális gondozását. Végzi is becsülettel, ezt tanúsítják nemcsak az ő, hanem a bácsi szomszédai, rokonai és a szociális gondozók munkáját irányító fQnővér.egyaránt. De ami mindennél többet mond: a bácsi részéről megmutatkozó ragaszkodás, szeretet. Egy szép napon aztán kiderül, hogy a bácsi címére, mint állandó lakhelyre, bejelentkezett az egyik rokona. Az idős úr állítja, hogy tőle csupán azt kérte a rokon, hadd rakhason be hozzá pár dolgot a fia,, aki éppen válik. Azért mentek el a városi hivatalba, hogy ott aláírja: ebbe beleegyezik. Arról nem szóltak neki semmit, hogy a fiatalember ott-is akar lakni. Abba ő úgysem egyezett volna bele. A városi hivatal illetékes osztályán dolgozó hölgy visszaemlékezése szerint a bácsi rokona kíséretében érkezett a hivatalba, és ott saját kezűleg aláírta, egyetért azzal, hogy rokona fiának állandó lakhelye az ő címén lesz. Miután az idős úr megtudta, mit is írt alá valójában, kérte az őt gondozó hölgyet, segítsen neki, mert ő nem akarja, hogy az a fiatalember ott lakjon. Őt becsapták, rászedték. A hölgy ezek után felkereste a lakáskezelőséget, a városi hivatalt, a polgármestert, de csupán annyit ért el, hogy felvilágosították: az ügyet már egyedül. a járásbíróságon lehetséges tisztázni. ' \> - Hol itt az igazság? - kérdezte ezek után a sok herce-hurcába testileg, idegileg belefáradt asszony. - Én, aki éveken 1 keresztül ápoltam a sógornőmet és immár két éve ápolom a sógort, azt a választ kapom, hogy a szociális gondozás nem jogalap a lakásszerzésre. Akkor, kérdem én, itt mi volt a jogalap? - A városi hivatal nem érvénytelenítheti a tartós lakhelyre való bejelentést, csupán abban az esetben, ha azt mindkét fél úgy kívánja. Itt viszont csak az idős úr akarja. Lehet, valóban félrevezették, de mivel aláírásával igazolta: beleegyezik abba, hogy afiatalembefTiek nála legyen a tartós lakhelye, ezáltal az társbérlője lett a lakásnak, és ezt a jogalapot már csak a bíróság szüntetheti meg - hangzik a városi hivatal helyettes vezetőjének véleménye, majd hozzáteszi: - Egyébként a tartós lakhely nem jogalap a lakásszerzésre, legalább három évig kell élnie azon a címen ahhóz, hogy a társbérlő elhalálozása után a lakás bérletét megkapja. Felmerülhet a kérdés, örökölhetné-e a bérleti jogot az illető, de a polgári törvénykönyv 706-os paragrafusa alapján,- mint távoli rokonnak, erre sincs joga. Az idős úr halálával a társbérlői viszony is megszűnik és a lakáskezelőség felmond a másik társbérlőnek, illetve ha nincs saját lakása, és ott van a tartós lakhelye, pótlakást kínál föl neki. Erről van szó. Az ügyes társbérlő így is lakáshoz jut, anélkül, hogy évekig kellett volna várnia, kérnie, könyörögnie, sőt, egyetlen fillér nélkül. Míg az, aki valóban rászorulna, vagy jobban megérdemelné, ismét hoppon marad. - Emberileg teljesen érthető a hölgy felháborodása, aki jogorvoslást akar egy erkölcsi problémára, mikor is valaki úgy jutott lakáshoz, hogy nem volt rá erkölcsi joga, de jogi lehetősége igen, élt is vele, így, lett jogcíme is. De ezt a jogcímet már csak a bíróság szüntetheti meg - hangzik a jogász véleménye. - Az embereknek tudatosítaniuk kell, hogy bizonyos kijelentéseiknek jogi következményeik lehetnek. Különben nem értem, a hölgy miért nem kötött az idős úrral eltartásiszerződést, akkor ez az egész, nem történhetett volna meg, és most a lakás is az övé lehetne. Persze, könnyű utólag okosnak lenni. Bizony könnyű. Csakhogy a hölgy egyáltalán nem azért vállalta a bácsi gondozását, liogy idővel megkaparintsa a lakást. Nem is tudta, hogy köthetne eltartási szerződést, még azt sem tudta, hogy a munkáért, amelyet éveken át végzett ingyen, neki, mint szociális, gondozónak az államtól fizetség is jár...! Bezzeg az, aki jártasabb volt a törvények ismeretében, nem- habozott kihasználni a kínálkozó lehetőséget. És mit tehet most a bácsi? Adja bíróságra az ügyet, ahogy a városi hivatalban tanácsolták? Csekélyke nyugdíjából azonban aligha bírná fizetni a per költségeit, és kérdéses, hogy a családja yállalná-e helyette a kiadásokat. És ugyan mennyi reménye lehet egy 82 éves, egyre betegebb idős embernek, hogy megéri a bírósági döntést? És ha meg is éri, mi a garancia, hogy számára kedvező döntés születik? Hiszen tudjuk jól, a bíróságok sokszor nem az igazság alapján döntenek, hanem aszerint, ki hogyan tudja bizonyítani a saját igazát. „ A szemfüles társbérlő pedig akár már most dörzsölheti a markát: akár így, akár úgy, de a bácsi halála után biztos, hogy lakáshoz jut. És ez a lényeg. ITTHON TÖRTÉNT- 7 NAP ALATT LUSZTRÁCIÓS DUHAJKODÁS. Noha már hónapok óta köztudott, hogy Szlovákiában nem működik alkotmányosan kijelölt szerv a lusztrációs eljárások lebonyolítására, a feddhetetlenségi igazolványok kiadására, a választásokon induló pártok szinte kivétel nélkül hangsúlyozzák, hogy listájukon csak olyan nevek szerepelhetnek, amelyeknek viselőit nem sikerült behálóznia a pártállami titkosrendőrségnek. Könnyű így duhajkodni - mondja szomórúan a választópolgár, és még a korábbinál is gyanakvóbban szemléli mindazt, ami a politikai életben történik. Közben a hivatalokban, a gazdasági életben, az újságok hasábjain úgy garázdálkodnak az Stb volt kebelbelijei, mintha annak idején meg sem született volna a lusztrációs törvény. Tény, hogy Szlovákiában soha sem volt meg a politikai akarat az átvilágítások következetes végrehajtására. A tisztességesebb pártok - mert vezetőik tisztában vannak vele, hogy a képviselőjelöltek lusztrálásának szorgalmazása még porhintésnek is szánalmas - tessék-lássékból elrendelték, a honatya-jelöltek adjanak becsületbeli nyilatkozatot, hogy soha semmilyen kapcsolatban nem álltak a titkosrendőrséggel. Persze, becsületről szót ejteni ott, ahol csekély értéke volt a tisztességnek, hát ez bizony legfeljebb csak szomorkás mosolyra készteti äz embert. Talán mégis érdemes lenne tanulmányútra menni Prágába. Az illetékesek ott megtudhatnák, hogy az átvilágítás végrehajtható. Egyre több jelből arra lehet következtetni', hogy a hivatalos listák egybeesnek a Rudé krávóban közölt lajstrommal. ANTISZEMITIZMUS. A szlovák politikai élet főszereplői mindig is szerették volna bizonyítani, hogy a Tátra és a Duna közötti térségben nincs fajgyűlölet, nincs antiszemitizmus. Még a szélsőségesén soviniszta pártok vezetői is úgy tettek egy-egy antiszemita megnyilvánulást követően, mintha elhatárolódtak volna az ilyen megnyilvánulásoktól (zsidótemetők feldúlása, gyűlölködő jelszavak mázolása zsinagógák falára, antiszemita kiadványok terjesztése stb ). Valószínűleg Szlovákia hírnevét védendő nem alkalmazták nálunk ntég egyszer sem azokat a törvényeket, amelyek egyébként beletartoznak Európa minden demokratikus államának jogrendjébe. Pedig a jóérzésű emberek gyakran csodálkozhattak, miért oly elnézőek hatóságaink az antiszemita kútmérgezőkkel szemben. Legutóbb a Slovenská republiká jeleskedett az uszításban. Július 26-án mellékletet adott ki a Szlovák Nemzeti Párt számára, és itt a következő mondat olvasható: „Nehéz nálunk az élet, legfeljebb csak a zsidók számára könnyű". És hogy senki ne gondolhassa, hogy véletlenül került a mondat a melléklet fejlécének tőszomszédságába, még Valentin Beniaktól is közöltek egy verset. Ma már viszonylag kevesen tudják, hogy Beniak Tiso kormányának koszorús poétája>volt, és mint, oly sok más művében, a Republikában megjelentetett versében is a Hlinka Gárdát dicsőíti. Vajon felfigyelnek erre a bűnüldöző szervek? Vagy ezúttal sem találják meg a paragrafust, amelynek alapján felelősségre vonhatnák a vétkeseket? TÓTH MIHÁLY Román-magyar katonai együttműködés Bukaresti javaslatok (Új Szó-hír) A békepartnerség keretébe illeszkedő tízpontos javaslattal érkezett szombaton Gyulára a román védelmi miniszter, Gheorghe Tinca, hogy magyar kollégája, Keleti György meghívására megvitassák a két ország védelmi tárcái együttműködése fejlesztésének lehetőségeit. A román javaslatok közt szerepel a közös hadgyakorlatok lehetősége, katonatisztek cseretanúlmányai, katonaorvosok tapasztalatcseréi, a felszerelések terén való együttműködés stb. A román fél konkrétan—-fieiajántotta;hogy a román és a magyar légvédelem tartson közös lövészeti gyakorlatot román területen: Éhhez,azonban mindkét ország parlamentjének előzetes™ hozzá kelene járulnia. Keleti a mintegy másfélórás megbeszélést követő sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a román fél által a békepartnerség keretében ajánlott programok segítenék a magyar honvédség kiképzését. A magyar-román alapszerződésről úgy nyilatkozott, hogy megvitatták a szerződésnek a tárcát érintő részeit, s ezek eredményéről tájékoztatni fogják a két kormányt. Tinca leszögezte, hogy a román kormány szerint nincs semminemű akadálya az •> alapszerződés aláírásának. (KOKES) A kiszolgáltatottság tragédiája Ötven évvel ezelőtt tört ki a varsói felkelés Mélyen beivódott a lengyel nemzeti azonosságtudatba, a résztvevők és az utódok lelki-érzelmi magatartásába a varsói tragédia. Az Andrzejewski Hamu és gyémánt című regényéből készült világhírű Wajda-film főhősét, a Cibulski alakításában emlékezetessé vált Macieket egy jelenetben kedvese arról kérdezi, hogy miért hord sötét szemüveget. „Hazám iránti olthatatlan szerelmem jelképeként" - hangzik a válasz. A magyar néző számára mindez érthetetlennek tűnik. A pátosz furcsaságaként hat még akkor is, ha ráébred annak megrázó háttérére: a sötét szemüveg a csatornákba szorult és életben maradt varsói felkelők „kiváltsága" volt, a csővezetékek kipárolgása gyógyíthatatlan szivárványhártya-gyulladást okozott. A sors mintha csak így akarta volna arra ítélni az életben maradt hősöket, hogy másokkal, s ne egymással szemben érezzenek kitüntetésnek számító megkülönböztetést, mert az egykori fegyvertársak a háború után - amikor a regény és it-film, cselekménye játszódik - már egymást gyilkolták. A végletekig kiéleződött az, ami kezdettől fogva jelen volt a lengyel antifasiszta ellenállásban: a két szárny szembenállása. Varren Kimball amerikai történész találó megállapítása szerint a varsói felkelés sokkal inkább volt „a felszabaduló Lengyelország politikai hatalmáért folytatott küzdelem, mint németellenes harc". Ezt a tehertételt már jócskán magán viselte a lengyel hazafiak elszántsága, amikor 1944. július 31-én a londoni emigráns , kormány által irányított Honi Hadsereg (Armia Krajowa) főparancsnoka, , Bór-Komorowski elrendelte Montér tábornoknak: „Rendben, akkor kezdje, uram!" A parancs a tervezettnél korábban hangzott el, miután jelentés érkezett arról, hogy a szovjet páncélos ékek elérték Värsó túloldali elővárosait. A helyzet kedvezőnek mutatkozott legalább az ország szívének önerőből történő felszabadítására. A hitleri hadvezetésben zavar támadt: pár nappal korábban elrendelték Varsó kiürítését, a Hitler-elleni merénylet is bizakodást keltett. Ugyanakkor a Vörös Hadsereg által felszabadított területeken ekkor már megindult a polgári adminisztráció kiépülése á magát, kormánynak kikiáltó Lublini Bizottság hatalomgyakorlásával, mely kommunista vezetéssel *és Sztálin irányításával ; jött létre, a londoni kormánnyal szembenállva. Bór-Komorowski tábornok anélkül hozott döntést, hogy tájékoztatta volna a szovjet vezetést és a nyugati szövetségeseket. Ez á londoni emigráns kormány, számára egyet jelentett volna a szovjet hatalmi fennhatóság elismerésével, az 1939 utáni szovjet területelcsatolások tudomásulvételével. A nem kommunista lengyel ellenállás nem adta fel a Szovjetunióval szembeni független Lengyelország felújításának reményét, amiről a nyugati szövetségesek is lemondani kényszerültek, utat engedve Sztálin akaratának. Sztálin nyilván nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a felkelők harci erejének, arra a lengyel közlésre, hogy Varsó rövidesen szabad lesz, azt válaszolta: „Adja Isten, hogy úgy legyen, adja Isten." Hogy ezt mennyire óhajtotta, arról beszédesen vall a Churchillnek később küldött távirata, melyben leszögezte,, hogy „a szovjet kormány sem közvetve, sem közvetlenül nem kívánja magát kapcsolatba hozni a varsói kalanddal... " Az első napok sikeres, az egész város támogatásával végrehajtott akciók után a felkelők súlyos helyzetbe kerültek. A németek gyors csapaterősítéseket vontak össze, Rövidesen megérkezett Hitler parancsa: „ Varsót el kell törölni a föld színéről!" S a megszállók igazi módszerességgeljártak el, amit döbbenetes erővel idéz fel Wajdának egy másik legendás, ä Csatorna című filmje. Innen ismert a barikádok elleni, robbanóanyaggal töltött távirányítású robotok, a góliátok bevetése, a házról házra haladó lángszórós pusztítás, kétszázezer lengyel lemészárlásának szörnyű tragédiája. A Vörös Hadsereg előrenyomulásának elakadását még tíz évvel ezelőtt is - amikor szovjet lapok meg sem emlékeztek a felkelésrők a támadás és az utánpótlás kifulladásával magyarázták. Tény, hogy az offenzíva Varsó megkerülésével számolva bontakozott ki. Sztálin viszont megtiltotta Rokosszovszkij marsallnak, a Balkánra összpontosító érdekekre hivatkozva, a hadműveletek módosítását, pedig ez Tomasz Strzembosz professzor nemrégi véleménye szerint meggyorsította volna a háború befejezését. A szovjet-lengyel deszantok szeptember végi megszaporodása és az 1. Belorusz Front kötelékében harcoló lengyel egységek kétségbeesett áttörési kísérletei nem akadályozták meg a 63 napos varsói hősiesség kapitulációs végkifejletét. A nyugatról várt és légierődök formájában érkezett segítség katonailag meglehetősen hatástalan maradt. A lengyelek magáramaradottságának e súlyos megrázkódtatásában a lengyel-magyar barátság tanúsá'gtételeként jelent máig becses emléket a Varsó körül állomásozó magyar magasabb egységek magatartása. Hisz Lengyelország földjén a magyar csapatok még azt is kockáztatták, hogy a Honi Hadsereg területi egységei a magyar katonai posta vonalán, Budapesten keresztül tartsanak kapcsolatot egymással. Szóba" került lengyelországi Magyar Királyi Önkéntes Légió megalakítása is, ami illúziónak bizonyult. A magyar történeti publicisztika már tíz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a Horthy-féle kiugrási kísérletben alighanem ' számba jött lengyelországi magyar csapatok átállása, mint a londoni lengyel emigráns kormány és azon keresztül angolszász részről elismeréssel találkozó lépés. A lengyel példa akkori feltehető felértékelődése talán érthetőbbé teheti a magyar átállási kísérlet elvetélését is, ami napjainkban az alaposabb vizsgálódás kedvező lehetőségei helyett újabb keletű leegyszerűsítésekkel találkozik. Igencsak időszerű, a tágabb európai közgondolkodást érintő áthallásokkal szóigálhat George Orwellnak 1944. szeptember 1-én, a Tribuneban megjelent írása, melyet lengyel fordítás alapján 1991-ben közzétett a Hitel című fap. A szerzq rendkívül éleslátó támadásnak vetette alá azt az értelmiségi magatartást, mely a nagyhatalmi együttműködés okán szemet hunyt afelett, ahogy a varsói felkelés magára maradt. Á nyugati közvélemény azzal is megbékült', hogy 1945 januárjában Sztálin a nem kommunista lengyel ellenállás vezetőivel könyörtelenül leszámolt. Az orwelli üzenet arra figyelmeztethet, hogy most, amikor az európai közeledés és összefogás egyre inkább hatalmi kompromisszumokkal is fenyeget, a távolságtartó közvélemény a szarajevói fejleményekhez hasonlóan könnyen önigazolásokhoz folyamodhat. KISS JÓZSEF Prológus Meglehet, a Tisztelt Olvasó hiányolja, hogy a történet szereplői névtelenek. Nem, nem kitalált személyek, nagyon is élők és a történet is valóságos. Olyannyira, hogy még csak nem is egyedi eset. Épp ezért nincs szükség a hely és a szereplők megnevezésére. Nem azért adjuk közre az esetet, mintha ezzel bármin is változtatni tudnánk. De talán lesznek, akik legalább okulnak belőle. És ez is valami. S. FORGON SZILVIA