Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)
1994-08-25 / 198. szám, csütörtök
8 MINDENNAPI BŰNÜGYEINK ÚJ SZÓ 1994. AUGUSZTUS 25. Csempész hercegnő Tajvan: A tajpeji bíróság tíz év börtönbüntetést szabott ki a bhutáni királyi család 43 éves hercegnőjére, Dekaj Vangcsukra. A hercegnőt a múlt év szeptemberében a főváros repülőterén tartóztatták le. Figyelmen kívül hagyva diplomata-údevelét, amellyel a királyi család minden tagja rendelkezik, alapos vizsgálatnak. vetették alá. Csomagjában összesen 14 kilogramm orrszarvúszarvat találtak, melynek tajvani importját 1985 óta betiltották. A csempész hercegnőt óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték, most fellebbezést kíván benyújtani az ítélet ellen. Az ügy azonban meglehetősen bonyolult, mivel Bhután és Tajvan között egyelőre nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat. Szent túszok Brazília: Tizenhárom fogoly, mindegyikőjük egy-egy túszt ejtve szökött meg nemrég Fortleza szigorított fegyházából. Az áldozatok gyóntatópapok voltak, akik azért jöttek a börtönbe, hogy az elítélteket feloldozzák bűneik alól. A túszok életééit cserébe a fegyencek egy páncélozott járművet, automata fegyvereket és egymillió dollárt követeltek. Miután megkapták a vált. ságdíjat, a bűnözők négy papot szabadon is engedtek. A többieket viszont magukkal vitték, és csupán a börtöntől 100 kilométerre bocsátottákel. A rendőrség értesülései szerint a szökést a hírhedt Rio de Jáneiró-i Vörös Kommandó nevű szervezet irányította. Tény, hogy a szökött fegyencek közül eddig még senkit sem sikerült elfogni. Börtönök exportra Svájc: Jutikon svájci város polgármestere megelégelte azt a „kiváltságot", hogy 250 latin-amerikai bűnöző e város börtönében tölti le büntetését. Victor Geviler úgy döntött, belép az üzleti életbe, és börtönöket fog exportálni Latin-Amerikába. Negyedannyi összegért, mint amennyibe egy ilyen létesítmény Európában kerül, a polgármester Costa Ricában akar javító-nevelő intézetet építtetni. Az intézet vezetője és három helyettese svájci állampolgár, a személyzet többi tagja pedig helyi lakos lesz. A leendő létesítményt a diplomáciai képviseletekhez hasonlóan különleges státus, területenkívüliség illeti meg, a fenntartás költségeit pedig a fejlődő országok megsegítésére létrehozott alapítványból fedezik majd. A hirtelen haragú Joker USÁ: Jack Nicholson amerikai filmszínész, még az év elején, kellemetlen históriába keveredett. Egy autókkal agyonzsúfolt Los Angeles-i utcán áthaladva dühében golfütőjével szétverte az egyik gépkocsi szélvédő üvegét, és benyomta a motorháztetőt. Elmondása szerint valami olyasmit érzett, hogy már-már elüti ez az autó. Az eset szemtanúi a gépkocsivezető pártjára álltak, aki viszont nagyon megértőnek és visszafogottnak bizonyult, amikor nem lépett fel követelésekkel a felbőszült színész ellen, és az incidenst szerényen elintézettnek tekintette. Az igazságszolgáltatás azonban korántsem volt ilyen nagylelkű és elnéző, mert a többszörös Oscar-díjas színészt bíróság elé idézte vandalizmus és erőszakos cselekedet vádjával. Jack Nicholson hirtelen fellobbanó, ám alapvetően finom és érzékeny természetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem sokkal a történtek után ő volt a fővédnöke annak a golfversenynek, amelynek bevételét a szolgálat közben áldozatul esett rendőrök hozzátartozóinak ajánlották fel. (Police Press) At. oldalt »r<« és s*«fkes/tette: OUOÖDY VILMOS Megdöbbentően véres félév Bevezetőül néhány szomorú statisztikai adat, melyekhez nem szükséges kommentár. Az idei esztendő első hat hónapjában hazánkban 63 gyilkosságot követtek el. Az áldozatok száma 75, ebből 49 a férfi, és 26 a nő. A legtöbb emberölés, 22, a nyugat-szlovákiai régióban történt. A második helyre Pozsony került (18), majd Közép-Szlovákia következik (21), a sort a kelet-szlovákiai régió zárja (12). A tettesek 16 esetben használtak lőfegyvert, 27-szer alkalmaztak szúró- és háromszor vágófegyvert, tízen egyébb tárgyakkal öltek. Hatan gyilkos szerszám nélkül oltottak ki emberéletet. Egy esetben az elkövető mérget használt. Érdekes, hogy a legtöbb gyilkosságot kedden követték el. A 63 tettes közül 57 már ismert. Négyük sohasem kerül a vádlottak padjára, ugyanis öngyilkosságot követtek el A közvélemény legnagyobb felháborodását az öt vietnami kereskedő lemészárlása váltotta ki, ám ezen kívül is történt néhány hátborzongató, horrorfilmbe kívánkozó bűneset. Sajnos egy emberélet a bírói mulasztás rovására írható. Kiirtotta családját Február 5-én a Martini járás egyik falucskájában olyan szörnyű és hihetetlen bűneset játszódott le, amilyenre a legöregebb nyomozók sem emlékeznek. Jaroslav G. 1992 áprilisában szabadult a börtönből - egy ideig munka nélkül tengődött. Később feleségével sorsjegyárusításra adták a fejüket. A befolyt összeg egy részét mintegy 150 ezer koronát - elsikkasztották. Amikor a szadista hajlamú férfi úgy érezte, összecsapnak feje felett a hullámok, arra a megmagyarázhatatlan és szörnyű elhatározásra jutott, hogy kiirtja az egész családját. Aznap reggel megfürdött, de a vizet nem engedte ki a kádból. Elsőnek a feleségét fojtotta meg. Aztán a négyéves kislánya következett. Addig tartotta fejecskéjét a víz alatt, amíg megfulladt. A boncolásnál kiderült, hogy előtte megerőszakolta. Ugyanezt az ocsmányságot kisebbik, alig hároméves kislányával is elkövette, akit úgyszintén a kádba fojtott. Tizenegy hónapos kisfiának sem kegyelmezett. A négy tetemet egy kiürített szekrény polcain helyezte el. Röviddel letartóztatása előtt egyik barátjától fegyvert akart szerezni, mondván, anyósával és sógorával is van elszámolnivalója. Várható, hogy a járási ügyész a lehető legmagasabb büntetést, az életfogytiglani szabadságvesztést fogja javasolni. A bírói tévedés súlyos következménye A 41 esztendős zsolnai T. Anton többet volt börtönben, mint szabadlábon. Általában súlyos testi sértésekért került a sittre. Összesen 13 alkalommal ült. Nemcsak az idegenekkel szemben viselkedett brutálisan. Saját hatéves kislányát is úgy megverte, hogy annak mindkét kulcscsontja eltörött, és még számos súlyos sérülést szenvedett. 1992 elején feltételesen szabadlábra került. A következő esztendőben megint „bajba" keveredett. Kedvesével meglátogatta egyik közös ismerősüket. Italozás közben azzal gyanúsította a férfit, hogy amíg ő a börtönben ült, viszonya volt a barátnőjével. Ezért a vélt sérelemért mindjárt elégtételt vett. Vendéglátóját fejbe verte, majd hasba szúrta. A bíróság súlyos testi sértésért nyolcévi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész magasabb büntetésért fellebbezett. T. Anton enyhítésért folyamodott. A járási bíróság hat és fél évre változtatta az ítéletet. Egy bírói baki folytán a börtöntöltelék szabadlábra került, és ezt arra használta fel, hogy július 29-én meglátogatta a már felépült barátját, és végzett vele. Egy széklábbal verte agyon. A testet egy plédbe csavarta, és a liftaknába rejtette. Augusztus 9-én találták meg a lakók. T. Anton beismerte a tettét. A kihallgatás során kiderült, hogy már korábban is gyilkolt. Bevallotta: 1992-ben, ugyancsak Zsolnán, több késszúrással megölt egy férfit, mert az illető állítólag orális szexre akarta kényszeríteni. Láncra vert hulla Ilyen címmel számoltunk be (augusztus 9-én) arról, hogy Pozsonypüspökin a Kis-Dunából egy megláncolt tetemet fogtak ki. Feltételeztük, hogy a maffia újabb áldozatáról lehet szó. Nem tévedtünk. A boncolásnál megállapították, hogy az ismeretlen férfi fejébe valaki három golyót röpített. Hamarosan kiderült, hogy az áldozat azonos azzal a 39 éves albán vállalkozóval, akit augusztus 3-án este a Kmart áruház elől ismeretlen személyek elraboltak. (Az áldozatnak az említett helyen egy Alibaba elnevezésű standja volt.) A túszul ejtett férfi családja félmillió koronát ajánlott fel a nyomravezetőknek. Későn. A kereskedőt a szó szoros értelmében kivégezték, és a vízbe dobták. A tettesek kiléte egyelőre ismeretlen. Egy áldozat a 75 közül. Tetem az ágyneműtartóban A húsvét után lejátszódó losonci tragédiát az alkohol okozta. Božena K. - talán mert hat évvel idősebb volt élettársánál, Pavol R.-nél gyakran rendezett féltékenységi jeleneteket. Ráadásul ha ittas volt (ez mindkettőjükkel sűrűn előfordult), igen agresszívan viselkedett. Pavol a húsvéti locsolkodás során a yolt feleségét sem hagyta ki a sorból. Örá Božena különösen allergiás volt. Ezért a mólés férfi, hogy elkerülje a várható veszekedést, aznap inkább haza se ment. Csak másnap mert élettársa szeme elé kerülni, de a konfliktust nem úszta meg. A féltékeny asszony a veszekedés hevében felkapott egy konyhakést, és több szúrással megölte őt. Röviddel a történtek után becsöngetett hozzájuk az egyik szomszédasszony, és kávét kért kölcsön. A földön fekvő férfiról azt hitte, csak részeg. Božena viszont kertelés nélkül kirukkolt az igazsággal: - Dehogy alszik, leszúrtam. Legalább nyugtom lesz ettől a f...-tól. A gyilkos nő később feltörölte a padlót, és Pavol testét a párnatartóba gyömöszölte, majd nyugovóra tért. Másnap, amikor a férfi egyik rokonának bejelentése alapján a rendőrök is érdeklődtek Pavol iránt, a nő azzal küldte őket el, hogy még nem jött haza. Másnap viszont felkereste a zsarukat, és jegyzőkönyvbe diktálta a konyhában lejátszódó rémhistóriát. Igaz, úgy tüntette fel az esetet, hogy részeg társa volt a támadó, ő csak védekezett. Elégette gyermekét, vagy...? E napokban további drasztikus eset borzolta fel a közvélemény kedélyét. Néhány újságban arról olvashattunk, hogy egy háromgyerekes peredi asszony titokban újabb kisbabát szült, ám röviddel azután - még leírni is borzalmas - egy tüzes kemencébe hajította a kisfiút. A hihetetlen történet még tavaly történt, de a rendőrségnek csak a napokban sikerült fényt derítenie erre az ügyre. Az asszony a bizonyítékok terhe alatt mindent bevallott. A faluban azonban egész más verziókról is beszélnek. Addig, míg nem zárják le végérvényesen az ügyet, felesleges találgatásokba bocsátkozni. Kispesti rablótanya Ukrán-csecsen bűnszövetség Az ukrán P. Pavlov (36) Ladát akart venni, s hol máshol lehetne hozzáférni az orosz ipar eme keresett remekéhez, mint Magyarországon. Június 20án lépett be az országba, s másnap már kirabolták. Részben honfitársai. Támadóit ugyan már a bűncselekményt követő este elfogták - hála a BRFK akcióosztálya l-es és 3-as csoportjának, valamint a kőbányai és a kispesti zsaruknak -, ám ez az eset is jelzi: a FÁK országaiból érkezőkre mostanában betyárvilág jár nálunk. Pavlov és honfitársa, Gyenagyij, a Nagykőrösi úti autópiacon szemezett a Ladákkal, mikor megjelent Tánya, és csábító javaslatokkal halmozta el őket. Gyenagyij nem volt rá kíváncsi, elment, ám a társaság létszáma nem fogyatkozott, mert ekkor megjelent Andrej. Büszkén mutogatta új szerzeményét, egy rendszám nélküli Ladát, amihez állítása szerint meglepően olcsón jutott hozzá, s ahol vette, ott még van eladó járgány. Odavezeti Pavlovot, ha akaija. Hogyne akarta volna! Már caplattak is hármasban a családi házhoz, amelynek kertjében nem vetemény, hanem rendszám nélküli autók sora „termett". Pavlov már előre örült a príma üzletnek, de ez csak addig tartott, míg Tányával és Andrejjel beléptek a házba. Attól a pillanattól kezdődött hosszú kálváriája. Hátulról botokkal, késekkel felfegyverkezett férfiak támadtak rájuk, majd - „kaukázusi" nyelven - Andrejjel együtt a belső szobába parancsolták őket. Először az útlevelüket vették el, hogy kiírják belőlük az adataikat. Ám hogy addig se múljon tétlenül az idő, nekiestek Pavlovnak, alaposan összeverték, miközben egy késsel is megszúrták a bal térde alatt. - Töröld le a pofádat! - dobtak oda a vérző Pavlovnak egy rongyot meg egy szivacsot, aztán Andrejt is, meg őt is lefényképezték. Megmondták, hogy erre azért van szükség, mert ha később netán a rendőrséghez fordulnának, mindkettőjüket kinyírják, és szeretnek biztosra menni. A kezük egyébként Ukrajnába is elér. Elért áldozataik zsebéhez is. Pavlovtól 4100 dollárt, tíz német márkát és 22 ezer forintot raboltak el. Hogy Andrejtől mennyit, ma sem tudni. Őt kirablása után hárman kivitték a szobából, és Pavlov azóta sem látta. Kis idő múlva Pavlovot is elvitték. Egy fehér Lada kombi hátsó ülésére tuszkolták, kétoldalról egy-egy rabló, aztán mintegy tízperces autókázás után egy számára ismeretlen helyen kilökték a kocsiból. Előtte a saját pénzéből visszaadtak neki egy ezrest, hogy taxival mehessen a szállására. Pavlov azonban egy itteni barátjához, Olgához hajtatott, hogy a segítségét kélje. A nő viszont kerek perec kijelentette: majd bolond lenne segíteni, hogy aztán rajta álljanak bosszút a csecsenek... Viszont ő is adott pénzt taxira. Pavlov éjfél körül a szállására, a kőbányai Venyige utcai Eravis szállóba hajtatott, ahol szobatársa, Gyenagyij megdöbbenve hallgatta kanosszáját, majd úgy döntött, hívja a rendőrséget. Ám - Pavlov elmondása szerint - a szálló portásai nem engedték, hogy telefonáljon (?!). Másnap az ukrán nagykövetségre siettek, végül onnan értesítették a kőbányai rendőrséget. Pavlov feljelentése nyomán úgy indult a nyomozás, hogy kevés remény volt az elkövetők elfogására. A BRFK akcióosztálya l-es csoportjának munkatársai, Magyarics Tamás törzszászlós és Bakó Zoltán törzsőrmester azonban bízott Pavlov emlékezőtehetségében, és nekiláttak megkeresni á rablók fészkét. Pavlov igen homályosan emlékezett csak az útvonalra és a házra. Kora délutántól estig kurkászták a környéket, mire a kispesti Karinthy utcában végre azt mondta: ez az. Szolgálatuk is letelt, és az elkövetők nagy létszáma is indokolta, ezért az akciósok az őket váltó 3-as csoporttól kértek segítséget. Szanyi Albert főhadnaggyal és Páhoki Csaba hadnaggyal, valamint kispesti járőrökkel együttműködve elfogták a csecsen Beksoultanov Ramzant (31), Tasoven Sowleimant (26), Kagermanov Rouslant (30) és az orosz Gontcherov Artourt (25). A rablók közül azonban hárman is „szagot kaptak", s még az akciósok előtt eliszkoltak a helyszínről. A két ukrán nő, Makszimova Tatjana (20) és Ratusnaja Ľudmila (28) a közelben épp egy kerítésen akart átmászni, amikor a kispesti rendőrök elfogták őket. Hetedik társuk egy elképesztően kis ablakon préselte ki magát a házból a szomszéd kertjébe, az ottani albérlőtől cigarettát kért, majd elfutott. Útlevele azonban a házban maradt, s a Szanyi és Páhoki nyomozók által végzett házkutatás során elő is került. Az elmenekült rabló eszerint az orosz Gadjiev Anzor (24), aki talán még most is fut, ha azóta el nem fogták. A történet ezzel sem érne véget, mivel a környéken több, hasonló módszerrel elkövetett rablásról szól a fáma. Sértettjeiknek immár nincs miért félniük a feljelentéstől. (Zsaru)