Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-24 / 197. szám, szerda

1994. AUGUSZTUS 24. ÚJ SZÓ* KALEIDOSZKÓP Lezárt ügy... Ki tanulhat (tovább) a komáromi gépészeti szakmunkásképzőben A komáromi gépészeti szakmunkásképző úgy döntött, hogy az 1994/95-ös tanévben egyéves nappali és kétéves esti tagozaton lehetővé teszi a továbbtanulást azok számára, akik elvégezték a hároméves szakmunkásképzőt, és az ott kapott bizonyítványuk mellé érettségi bizonyítványt kívánnak szerezni. A meghirdetett asztalos és gépész szakra 145 személy jelentkezett; közülük 96-an feleltek meg, de végül 94 diákot vettek fel - 47-en szlovák, 47-en magyar iskolát végeztek. A jeles bizonyítvánnyal érkezőknek nem kellett felvételi vizsgát tenniük, őket automatikusan a nappali tagozat évfolyamaiba sorolták. Ez történt a 13 magyar nemzetiségű kitüntetett diákkal is. S mivel így a magyar jelentkezők száma 34-re csökkent, csak egy magyar osztály nyílik szeptemberben, holott közismert az az előírás, melynek értelmében már 15 növendék esetén is indítható osztály a vegyesen lakott területeken. Ez az egyetlen magyar osztály ráadásul kétéves esti tagozatú lesz, míg a két szlovák osztály növendékei egyéves nappali tagozaton folytathatják tanulmányaikat. Természetesen nem mindegy, hogy valaki egy vagy két évig jár iskolába. A magyar diákok hátrányos megkülönböztetésnek tekintették, hogy számukra csakis az esti kétéves tagozaton adatott meg a továbbtanulás lehetősége, ezért negyvenketten petícióban tiltakoztak a döntés ellen, és kérték az egyéves nappali tagozat évfolyamaiba való besorolásukat. Mivel tiltakozásuk süket fülekre talált, az ügy végül Bauer Edit képviselőhöz került, aki az oktatási minisztérium illetékesei elé terjesztette azt• Ki mit hagyott jóvá? A minisztérium válászlévele, amelyet Peter Gabčo írt alá, azt állítja, hogy a sérelmezett megoldást, vagyis az egyéves nappali tagozaton létesített két szlovák oktatási nyelvű évfolyamot és a kétéves esti tagozatos egyetlen - magyar osztályt maga az iskola pedagógiai tanácsa hagyta jóvá azon az ülésén, amelyen a petíciót kezdeményező magyar pedagógusok is jelen voltak. „S külünben is - így a levél -, a döntés joga az igazgatót illeti, miután a kérdést megvitatta a pedagógiai tanáccsal." A nyári vakáció alatt nem könnyű egy ilyen ügy végére járni. Az iskolába hiába telefonáltam, senki sem jelentkezett, s a keresett pedagógusok közül, akiket lakásukon hívtam fel, egyedül dr. Kovács Jánost, a szakmunkásképző intézet szlovák-magyar szakos tanárát találtam otthon. - Kovács úr, úgy hallottam, hogy ön egyike volt a petíció kezdeményezőinek A minisztérium válaszlevele szerint azonban ön is jelen volt azon az ülésen, amelyen az iskola pedagógiai tanácsa jóváhagyta az inkriminált döntést. - Valóban egyik kezdeményezője voltam a petíciónak, de éppen azért, mivel nem nyílt más lehetőség a tiltakozásra. A pedagógiai tanács nemhogy nem hagyta jóvá, de érdemben egyáltalán nem is vitatta meg a továbbképzés formáját. Utána kellene nézni a jegyzőkönyvben, született-e ilyen döntés, s ha igen, mikor és ki hagyta jóvá. Mert ha született volna, a jegyzőkönyvben valahol nyoma kellene, hogy legyen. Még a kezdet kezdetén arról volt szó, hogy két magyar és két szlovák osztály nyílik, tehát egy magyar és egy szlovák az egyéves nappali, egy magyar és egy szlovák pedig a kétéves esti tagozaton. Ez a megoldás tökéletesen elfogadható lett volna. De miért csak egy magyar osztály nyílik, és miért éppen a kétéves esti tagozaton? Ondrej Gajdáč és Koncz Lajos igazgatóhelyettes, amikor ezt szóvá tettem, gazdasági okokra hivatkozott. De miért éppen a magyar diákokon kívánnak takarékoskodni? Végül a felvételi vizsgára szóló meghívókat azzal küldték szét, hogy egy esti magyar és két nappali szlovák osztály nyílik. Akkor pedig miért sorolták a felvételi alól mentesített 13 kitüntetett magyar tanulót automatikusan a nappali szlovák osztályokba? Arról nem is szólva, hogy a kitűnő tanulók teljes hiánya eleve meghatározhatja egy osztály színvonalát. Én ebbe nem tudok belenyugodni, méltánytalanságnak érzem, de nem sikerült megtudnom, kinek és miért áll érdekében lehetetlenné tenni a magyar diákok számára a nappali tagozat látogatását. A pedagógiai tanács gyűlésén is feltettem ezt a kérdést, de konkrét választ nem kaptam, csak valami olyasfélét, hogy ez felsőbb érdek. Több újságnak megírtam az esetet, mert nincs mitől félnem. Engem amúgy is renitens alaknak tartanak. Többek között azért, mert már évekkel ezelőtt számtalanszor szóvá tettem, hogy az erősáram-műszerész szakon miért nincs soha magyar osztály, csak szlovák. Ez felkapott szakma volt, de az iskola vezetősége tíz évig nem tette lehetővé, hogy a magyar iskolát végzett tanulók az anyanyelvükön tanulják. Akkor megkaptam, hogy nacionalista vagyok. A dolog odáig fajult, hogy az iskola vezetői - köztük pártelnöki funkcióban a jelenlegi igazgató, Štefan Zábojník behívatták a feleségemet, és arra kérték, hasson rám pozitívan, neveljen át. Mivel úgy látszik, nem sikerült „átnevelődnöm", 1989 novemberében ugyanez a vezetőség azzal fenyegetett meg, hogy eljárást javasol ellenem a Büntető Törvénykönyv értelmében lázításért. Közbejött azonban november tizenhetedike, és erre aztán csönd lett. De ami a magyar nyelvű oktatást illeti, intézetünkben semmi sem változott. És hogy ezt a kérdést illetően mekkora zavar van a fejekben, azt a Mosty című lap egyik munkatársának válaszlevele is bizonyítja, ugyanis a toleranciájáról közismert folyóirat szerkesztőségének is írtam az ügyről. A levélben többek között ez áll: „Mindig kiállók a magyar nyelvű oktatás mellett, amennyiben az alapiskolákról van szó. A szakképzést illetően attól tartok, hogy a polgárok önkéntes izolációba kerülnek. Vagy Ön ezt akarja? Mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy először van az izoláció, a közös problémák nem ismerése, a közös érdekek hiánya, a végén pedig az emikai tisztogatás." Írásomat természetesen nem közölték. Ezen nem lehet változtatni! Kíváncsi voltam Štefan JZábojníknak, a szakmunkásképző intézet igazgatójának a véleményére is. Először az iskolában kerestem telefonon, de ott senki sem jelentkezett, s mivel nem tudtam az otthoni számát, felhívtam a tudakozót. „Itt két Zábojník van, melyikük számát adjam?" - kérdezte a telefonos kisasszony. „Nem tudom, melyik lehet az, akit én keresek, kérem adja mind a kettőt" mondtam. Az első számon kedves női hang jelentkezett: „Nem jó helyre hívott, de ha üzenetet kíván hagyni, este átadhatom." Noha a társalgás szlovákul folyt, az akcentus és a mondatfűzés nyomban elárulta, hogy a vonal túlsó végén beszélő nem szlovák anyanyelvű. Hogy megkönnyítsem a dolgát, megkérdeztem: „Magyarul tetszik beszélni?" „Igen - volt a válasz -, próbálja meg felhívni a hajógyárat, ott talán sikerrel jár." Feltárcsáztam a hajógyárat, meg is kaptam Zábojník urat, s amikor magyarul bemutatkoztam, és belekezdtem mondókámba, az igazgató úr udvariasnak nehezen minősíthető hangon felelősségre vont, milyen alapon beszélek vele magyarul. A most már szlovák nyelvű társalgás Zábojník úr részéről mindvégig barátságtalan hangnemben folyt, végül mégis megegyeztünk, hogy hétfőn reggel tíz órakor találkozunk a komáromi hajógyárban, bár, mint mondta, a továbbképzés már véglegesen lezárt ügy, azon nem lehet változtatni. Kivel beszéltem? A dolog nem hagyott nyugton. Kivel beszéltem legelőször? Ki lehet a kedves női hang tulajdonosa, és vajon milyen kapcsolatban áll a magyarul beszélni nem kívánó igazgatóval? Sejtésemet igazolandó, újra feltárcsáztam az első számot. Ismét ugyanaz a barátságos női hang jelentkezett. „Elnézést kérek, hogy megint zavarok. Zábojník igazgató úr édesanyjával beszélek?"-kérdeztem. „Igen, én vagyok" „Csak azért hívtam, hogy köszönetet mondjak. Sikerült beszélnem a fiával, nem kell fáradnia az üzenet átadásával." Hétfőn a megbeszélt időben hiába vártam Zábojník urat a komáromi hajógyár portáján. „Nincs itt, Nyitrára utazott" - közölte a portásnő. „Lehetetlen, hisz a múlt héten mára beszéltünk meg találkozót, külön ezért utaztam ide. Lett volna elég ideje arra, hogy felhívjon és megmondja, ma nem fogadhat. A helyettesével beszélhetnék?" Mayer igazgatóhelyettes úrral csak telefonon tárgyalhattam. Ó, úgymond, nem adhat semmiféle tájékoztatást, mivel csak augusztus elseje óta lett Zábojník úr helyettese. A főnöke különben is meghagyta, hogy személyesen kíván beszélni velem. Jöjjek vissza kettőkor, akkor már talán ott lesz. Nem volt. Azóta sem jelentkezett, pedig ha annyira tiszta az ügy, amely szerinte már végleg lezártnak tekinthető, elképzelhetetlen számomra, miért nem hajlandó róla nyilatkozni. VOJTEK KATALIN Szigetköz: Nagy várakozás után - nagy csalódás Rajkától Ásványráróig, de még azon túl is napról napra nő az elégedetienség. A magyar és a szlovák kormányfő pozsonyi találkozójához nagy reményeket fűztek, és - nagyot csalódtak. Több polgármesterrel beszélgettem az elmúlt napokban, és egyértelműen ezt a következtetést lehet levonni. A szivattyúzást a Szigetközben senki sem támogatta, beleértve a megyei önkormányzatot és más szerveket is. A helyiek ezt már akkor jelezték a budapesti kormánynak, amikor a szlovák oldalon megkezdődött a C variáns építése. Mire a monstrum nagy sajtóvisszhangot kapott, addigra már a munkák nagyon előrehaladtak. Akkor mondták az egyre többet bírált szakértők: a C variáns csak papírtigris - holott már gépek százai dolgoztak éjjel-nappal a több kilométeres gátrendszer építésén. A munkák azóta sem szüneteltek. Lényegében készen vannak a felszín alatti szigetelésekkel, s elkészültek az újabb árvízkapuk is. A felesleges vizet ezeken keresztül eresztik az elzárt Öreg-Dunába. A vízpótlás újabb vitákat eredményezett, mivel nagyon sokba kerül, illetve nem oldja meg a vízhiányt. A Szigetközben teljesen természetesnek találják, hogy a vízpótlás érdekében kellene ideiglenesen vagy kísérletképpen üzembe helyezni a dunakiliti duzzasztót. Építésére mai árakon számolva jóval több mint 30 milliárd forintot költöttek. Legalább próbálják ki - hangoztatják. Hozzáteszik ugyanakkor: naiv ábránd, hogy a szlovákok csak úgy, szép szóra több vizet adnak. Önmagában a tárgyalás nem jelent semmit, legfeljébb újabb sajtóközleményeket. Megoldás: megállapodás kell, amelynek nyomán megérkezik az áhított víz. Idézzünk végül egy hajós véleményét, Szekedni István kapitányét, aki jelenleg szárnyashajóval jár a magyar és az osztrák főváros között: — Nem értjük a téüenkedést. A Dunán a Majna-csatornáig több vízlépcső, erőmű van. Ha a Rajnát is beleszámítjuk, az Atlanti-óceán partjáig összesen 48 duzzasztó található, amiből csak néhány nem termel áramot. A vízlépcső természetesen beavatkozás egy folyó életébe. De meg lehet találni a helyes egyensúlyt a hajózás, az áramtermelés és a környezetvédelem között. CSERESZNYÁK ISTVÁN Győr Felgöngyölítés (Folytatás az L oldalról) • Ezek szerint tehát mai alkotmányos jogigény korábbi jogsérelem által gátolt érvényesítésének az útjából kívánják eltávolítani a ma is meglevő akadályokat. - így van, s ennek tágabb összefüggései tárulhatnak fel. Mert ha egy mai alkotmányosan szavatolt örökösödési jogot egy korábbi jogsértő állapot bonyolít, akkor az is elmondható, hogy nem szűnt meg a korábbi állapot. • Ebből az következik, hogy tulajdonképpen a beneši jogfosztó dekrétumok - legalábbis következményeikben - ma is érvényesek. - Nos, bizottságunk eleve ebből a felfogásból indul ki. Az 1948 utáni politikai változás és a vele járó ideológiai egyeduralom csak a dekrétumok további alkalmazását, úgymond, állította le. Jogi értelemben az érvénytelenítés egyet jelentett volna a következmények felszámolásával. • Vagyis a megelőző állapotok visszaállításával, illetve a tényleges kártérítéssel. Egyes szlovák körökben nyilván ma is amiatti aggodalmak játszanak közre, hogy hiányzik a politikai akarat a jogfosztás egyértelmű érvénytelenítéséhez és az erkölcsi bocsánatkérés formájában történő politikai elégtételhez. - Egyes politikai körök azt terjesztik, hogy a nagybirtokok visszajuttatása a tulajdonképpeni cél. Nos, először is: a konfiskálást a Szlovák Nemzeti Tanács mondta ki, s annak végrehajtása minden magyar földbirtokra kiterjedő veszéllyel fenyegetett. Ezt a kollektív csapásmérést veszi bizonyos értelemben figyelembe az úgynevezett restitúciós törvény módosulása. Esetünkben egyébként egy konkrét elnöki dekrétumról, a 104/1945-ősről van szó. • Tehát arról a dekrétumról, mely az 1945. október 25-én közzétett 108/1945-ös dekrétummal együtt minden magyar személy minden vagyonának elkobzására vonatkozott, a csekély hányadot jelentő aktív antifasisztákon kívül, akiknek a száma egyébként a szlovákság körében sem volt igazából túlnyomó. A vagyonelkobzó dekrétumok közzététele után korlátozó rendeletek is megjelentek, amelyek ideiglenes mentesítést és felfüggesztést is biztosítottak. - Éppen ezeknek nincs nyoma. A felfüggesztés elsősorban azokat érintette volna, akik nem minősülnek eleve háborús bűnösnek. Ugyanakkor akiket sikerült a tényállástól függetlenül ebbe a kategóriába beletaszítani, azoknak bírói eljárás nélkül egyszerű közigazgatási úton egy éjszaka leforgása alatt - mint ahogy az ügyfelemék esetében történt - el lehetett kobozni a vagyonukat. A dekrétum érvényesítését kuszaság kísérte, jogi képtelenségek és szövevények jöttek létre, amelyek kibontása nélkül a korabeli eljárás újabb mai jogsérelmek forrásaként „élhet" tovább. • Önök tehát valójában a korabeli jogfosztás, úgymond, egyénekre lebontott és a mai jogokra kiható rekonstruálása alapján emelnek szót. - Amennyiben nincs remény arra, hogy sor kerülhet a múlttól történő Prikler László felvétele olyan elhatárolódásra, mely következetesen véget vet a kárvallottságnak is, ez tűnik a legjárhatóbb útnak. Egyszerűen azt tartjuk szem előtt, hogy az emberi jogok mai alapelveihez ragaszkodva kell ráhangolódnunk a múltat idéző rezgéshullámokra. Tehát ha annak idején még az akkori jogfosztáshoz képest is figyelmen kívül hagytak nemcsak jogelveket, hanem sokszor elemi civilizációs követelményeket is, akkor ez nem hallgatható el. Ellenkező esetben oda kellene jutnunk, hogy maguk a kárvallottak sajnálkozzanak afelett, miért nem volt a jogfosztás tökéletes, akkor nem támadnának ma jogi bonyodalmak. • Egyfajta parázsfúvást jelenthet kezdeményezésük, aminek nyomán hitelét veszítheti az a szlovák politikai életben eléggé elterjedt vélemény, hogy a jóvátétel végül is ilyen-olyan formában már 1948 után, vagy, pedig most, a rendszerváltást követően megtörtént, nincs ok a probléma felszínen tartására, ami,úgymond, jogi okvetetlenkedés és politikai összeférhetetlenség. • - Nos, nemcsak erről van szó. Az emberi jogokkal ütköző konkrét esetek megvilágítása, felsorakoztatása önkéntelenül is fényt deríthet az akkori meghurcoltatások valóságos méreteire, a beneši dekrétumok ember- és demokráciaellenes voltára, amivel szemben a szlovák politika szenvtelenséget erőltet. • Jó volna tudni, számíthatnak-e szövetségesekre is. A szlovákiai, azaz a kárpáti németek szervezete tervbe vette azoknak a törvényeknek jogszabályoknak és előírásoknak a feltérképezését, amelyek ilyen-olyan módon, akár csak figyelmetlenségből is, az egykori dekrétumokból mint jogforrásból eredeztethetők, s mindmáig megmaradtak a jogrend dzsungelében. - Természetesen igyekszünk majd kideríteni az emberi jogok szempontjából homályban maradó minden szegletet. Tudnunk kell, hogy csak a többszörösen bizonyító erejű látleletek számíthatnak alkotmánybírósági tekintetbevételre, elősegítve a múltból örökölt egyéb antidemokratikusjogszabályok kiszűrését is. El akarjuk kerülni az esetleges úgynevezett negatív precedens buktatóit, amelyek megfoszthatnának a további előrelépés lehetőségétől. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a félpolitikusi, félszakmai fellépések könnyen zátonyra futtathatnak ígéretes próbálkozásokat. Az egyéni indítványokat azonban nem fenyegeti az úgynevezett egyszeri jogi eldöntöttség veszélye, mint a parlamenti kezdeményezéseket. Űjabb szempontok alapján újabb érvekkel alátámasztva az indítvány újból beterjeszthető és továbbgyűrűztethető. Hiszünk az alulról jövő és a mindennapi életben gyökerező törekvések hatóerejében. KISS JÓZSEF