Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-15 / 189. szám, hétfő

15 1920 MOZAIK ÚJ SZÓ 1994. AUGUSZTUS 10. „Nagycsalók" Nagymegyeren Különös üdvözletet hozott minap a szerkesztőségi posta: feladója, egy keleti olvasónk Nagymegyeren tölthette a szabadságát, vagy csak beug­rott egy rövid lubickolásra a városba. Mindenesetre felhá­borodásának engedett annyi utat és időt, hogy megcímez­zen s feladjon egy képeslapot. Honnan is5 Veľký Mederből? Č a lo vc/ból ? N agy m égy erről ? Mert a három a zavaros tudat­ban egy és ugyanaz. Igaz, a három elnevezésből az egyik (Galovo) immár nem létezik, a harmadik, a magyar megne­vezés pedig hiányzik a lapról. S vélhetően nem csupán szep­si olvasónknak, hanem a me­gyerieknek is, akiknek így költik hírét az országban egyesek. Mármost hogyan is van ez? Nagymegyer végre vissza­kapta 'becsületes nevét, s vala­mi egy éve Veľký Mederként szerepelhet ismét, s ha a szlo­vák parlament törvényét sem viszi el az ördög vagy a vá­lasztások utáni kormányzó garnitúra, a megyeriek kiír­hatják anyanyelvükön is váro­suk nevét. Csak nehogy azt ír­ják ki, amit olvasónk javasol a „feltalálónak", aki a lapot ké­szítette: Nagycsaló. A képeslap esete több szempontból is elgondolkoz­tató. Egyrészt lokálpatriotiz­musból élégtelenre vizsgázott a lapot megjelentető Kováts Press, amely az inkriminált „műVet" kiadta. Másrészt a rossz emlékű Galovo elneve­zés - hál' Istennek - a múlté, ergo nem létezik. Harmad­szor: az ember nem hisz a sze­mének, s hiába próbál felmen­tést keresni az elkövető szán­déknak, nem talál. Meglehet, az aggodalmaskodó szlová­kok kedvéért, a fenntartások­kal érkező északi nyaralók miatt hazudtak vissza az „al­kotók" a nem létező nevet. Pedig hát hitelrontásként is felfoghatnék a precedenst, amely egy nem létező város termálfürdőjébe csalogatja a látogatót. Naponta tapasztalható, hogy éppen az üzleti életben, a reklámban, a kereskedelem­ben érvényesül legkevésbé a nyelvi türelmetlenség. Aki te­szem azt Pozsonyban, Kassán vagy Losoncon is bátorkodik több nyelven (köztük magya­rul) kiírni a boltja-nevét, az egyrészt vásárlót nyer, más­részt a nyelvi türelemnek, a toleranciának csinál jó érte­lemben vett reklámot. A „čalovói" képeslap is nyilván reklám szeretett volna lenni, csak hát rosszul sikérült. Az ilyen reklámot aligha teszik a kirakatba a jó érzésű megyeri polgárok, ráadásul a két­nyelvűség ilyetén „megoldá­sa" aligha megnyugtató, sőt ízléstelen dolog. -kövi­Konyhagazdaság Nem valami különleges és új dolog­ról van szó. Csupán a mindennapok megkövetelte családélelmezés nyers­anyagainak beszerzési lehetőségei . gondolkodtattak el a minap. Egy­szerűen fogalmazva: számba vettem a lakásunk közelében nyolc-tíz percnyi gyaloglással elérhető, élelmiszer áru­sításávalfoglalkozó üzleteket (köztük a zöldségesboltokat és a piacot is). Kétségtelen, hogy nyomdafestéket kí­vánó eredményekre jutottam. A piacgazdaság meghirdetése előtt nagyjából egy nagyobb és három, ki­sebb élelmiszerüzlet, két-két húsbolt és zöldséges, valamint két - cukrász­daként és csemegeboltként is működő - kereskedelmi egység látta el, a ható­ságilag szocialista tudatossággal megnyomorított piaccal együtt, a nagyjából hétezer embert. Minekutá­na a piacgazdaság legalább az álta­lam konyhagaz.daságnak becézett mi­' niszektorban megmutatta oroszlán­körmeit, az utóbbi négy esztendőben igencsak szembetűnő dolgok történtek a lakóhelyem szűkebb környékén. (Szerencsére nemcsak ott.) A kisprivatizáció után megszűnt az. egyik zöldségesbök, mert még ma­gánkézben sem tudta áraival ellensú­lyozni a közeli piacon a kofák mellett kényszerűségből megszaporodó ős­termelők nyomott árait. Annak a ma­gánkereskedőnek rezsije (bérleti díj, á ram-.és vízfogyasztás, szállítási költ­ség, munkabér stb.) volt, míg az őster­melő minden adó- és illetékteher el­lenére, a saját és családja munkájá­nak értékét még mindig nem számolja a költségtételek közé. Bezárt a cseme­gebolttal elegy cukrászda, s a másik az emeleti részét megosztotta egy já­ték- és biliárdteremmel. Ennyi a vesz­teség, amit számtalan nyereség pótolt. Egy ideig dühöngött' a kisprivatizáció e's a magamfajta vásárló. Nehéz volt kivárni, míg átalakították az élemi­szerboltokat, s a lakótelep igényeihez igazították a nyitvatartást. Az is bele­tellett egy-két évbe, hogy mások meg felismerjék: a naponkénti• közösségi sorban állás az egyik fő oka volt, ami­ért a múlt rendszerre ráragadt az át­kos jelző. Mert akkor még fogott a nagy és baráti szomszéd átka. Elsőként egy talpraesett pavilontu­lajdonos környékezte meg potenciális vevőit azz.al, hogy az autóbuszvonalak egyik találkozási pontján délutántól késő estig nyitva tartó árudál nyitott. Alig győzi az. üdítőt, a zöldséget, a gyümölcsöt fuvarozni. Néhány hónap múlva ébredezni kezdtek mások is, és ötszáz, méteres körön belül három, élelmiszerre specializálódott kisbolt nyílt. Az. utóbbi épp a napokban. Feltételezem, hogy egyik tulajdo­nos sem. a gyors , meggazdagodást tűzte ki célul, hanem a tisztességes jö­vedelem megszerzését. Miből gondo­lom ez.t? Áraikból, amelyekkel bizony kétségbeesésbe kergetik a nagy re­ményű élelmiszer-kisáruházak tulaj­donosait. Bizonyára megfontolt követ­kezetességgel sikerül nekik olyan ­mindennapi fogyasztásra szánt - élel­miszert beszerezniük - természetesen hazai gyártóktól -, amelyet szolid ára­kon kínálhatnak. Mindegyik kisbolt családi vállalkozás, mindegyikben ud­variasak. Eddig látásból ismertük egymást, most már név szerint is. Vevőkörük van. Saját, egyre jobban megismert igényekkel érkező vevőkből formálódunk körré. Oda­szoktatnak minket, s ha bírják erővel, türelemmel, talán öt-tíz év múlva már nemcsak a bérük jelenti az egyetlen bevételüket. Igazából rajtunk is múlik, hogy mennyire bízunk meg bennük, mennyire tartunk ki mi őmellettük. Mert azt gondolom, elsősorban erről a kölcsönös bizalmi kapcsolatról len­ne szó minden esetben. Városban és falun. Olyan faluban is, ahol az emle­getett lakótelephez hasonló módon magánboltok tulajdonosai igyekeznek megélni a vevőkörből. Még az olyán vevőkből is, akiknek jól tudottan vékony a pénztárcájuk. Ha igazán szolgálni akarják önmaguk és a kispénzű emberek jövőjét, akkor figyelembe kell venniük a sok-sok konyhagazdaság állapotát, s ehhez szabni a kínálatot és az. árakat. Tu­dom, mindannyiunknak nehéz lesz Kereskedőknek és vásárlóknak egy­formán. Jó lenne naponta éreztetni a vásárlóval, hogy bizakodnak hűségé­ben, kitartásában, amit a vásárló biz­tosan megérez a tisztességes árakat, a kellemes hangulatú kiszolgálást látva. DUSZA ISTVÁN Még beküldhető! Sok teMoníimist kapott .swvkesrtőségúnk, hou u z £/ A'l \ *míi rejti.. , Hsh'MÍI rí-í/tfvjt s t\ nugk-jH-vt ľ*U augusztus ŕvŕít» wt olvasok nem t !)ák beküldeni, mert . J . kiad 1 » 'cp.>»: .t p-ooUuí'jnioít ik ' • <•< esiiM^a. •'<>' >­a VOX NOVA kiadó úgy döntött, hogy a beküldési határidőt két hét­in 5h«ssvabbítj> Tdiát !>*• . niidejt ma augu •­s Kgyht-n azt is tuciasjiil a tisztelt "ha<>U i',,n, twar i.ív/ül a/. I /, \/ ciiiiú ie.jivényújság kon tkewí - ős/.i száma. meh szirtim Ím t k&epén terül. piacra: ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT WEISSÉK MATEMATIKÁJA. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a Ján Lupták által kezdeményezett, a privatizációs pénzek eredetének visszamenőleges vizsgálatát tjélzó népszavazás gondolata nem gazdasági, sőt nem is jogi megfontolásból fogalmazódott meg, hanem politikai pro­fitszerzés céljából, (gy senki sem Csodálkozott, amikor a referendum megtartásának gondolatát oly buzgón támogatták Mečiar, illetve Slota pártjának képviselői. Eleinte úgy tűnt, hogy a kormányt támogató parla­menti többségnek, a nem tökéletes (így csak kisebbik rosszat jelentő) pri­vatizációspénz-átvilágítási törvény, elfogadásának köszönhetően meg le­het akadályozni az egyértelműen olcsó, sőt ócska népszerűség-hajhászási aktus lebonyolítását. A törvényt a parlament elfogadta, és a DBP 27 kép­viselője közül 21 rá szavazott. A szavazás pillanatában úgy tűnt, hogy a népszavazás kérdése lekerül a napirendről. A parlamentnek határozatot kellett volna elfogadnia arról, hogy a népszavazásra már nincs szükség, mert a kérdést már parlamenten belül megoldotta a törvényhozás. . A határozatról való szavazás előtt a Wéiss-párt parlamenti klubjának vezetője bejelentette, hogy a baloldali demokraták nem tudnak egy em­berként a népszavazás visszavonására szavazrti. Sőt: mint a történelem­ben már annyiszor, ismét érvényesült a pártfegyelem: mindössze égy DBP-képviselő szavazott a referendum „lefújására". Érdemes szemügyre venni, hogy mi a különbség a pénzlusztrációs tör­vény és a népszavazáskor felteendő kérdés tartalma között. Más szóval: milyen meggondolásból nem tudtak lemondani a baloldaliak a népszava­zásról? A különbség annyi, hogy a törvény a nemzeti vonal képviselőinek felfogásával ellentétben nem számol a korábban felhasznált pénzek ere­detének vizsgálatával. Nem számol, mert az utólagos vizsgálat megvaló­síthatatlan, káoszt idézne'elő, és - egyebeken kívül - nagyon ártana Szlo­vákia nemzetközi megítélésének. Elriasztaná a befektetőket. Weissék egyik legnagyobb erőssége az, hogy (szlovákiai viszonylat­ban) nagyon jó szakembereik vannak. Közgazdák, jogászok, politológu­sok, diplomaták jelentős számban. Ebből a tényből kiindulva arra a követ­keztetésre lehetne jutni, hogy a Demokratikus Baloldal Pártjának le­hetősége lenne arra, hogy az ország jelentős politikai erejeként és Szlová­kia gazdsági fellendítését, társadalmi felvirágoztatását ambicionálva le­mondjon a populizmus (legalább szélsőséges) módszereinek alkalmazá­sáról. Mečiarék nagy erőssége a nemzeti és a gazdasági populizmus. Szakem­berekből viszont,gyengén állnak, ha rendelkeznek is ilyenekkel, ideológi­ai megfontolásból eredményesen sikerül eltitkolniuk képességeiket. A népszerűség-hajhászásról nem tudnak lemondani, mert ha ezt tennék, ön­magukat adnák fel, leghatékonyabb fegyverükről mondanának le. A Demokratikus Baloldal Pártja azzal, hogy a népszavazás támogatásá­nak útjára lépett, voltaképpen egy gyékényen kezdett árulni Mečiarral és Slotával. Besétált a tisztességtelen népszerűség-hajhászás utcájába. Nem kevesebbet akar bizonyítani, mint hogy ennek a pártnak a vezetői, parla­menti képviselői is vannak annyira szociális érzésűek, annyira érzéke­nyek a plebsz problémái iránt, mint a DSZM, a Szlovákiai Munkásszövet­ség vagy a Slota-párt vezetői.-Hiszen velük együtt ők sem tudták lelkük­re venni, hogy lemondjanak'a nép megkérdezéséről. Ügy tűnik, nem gondolták végig a dolgot. Nem jutott az eszükbe, hogy döntésükkel voltaképpen, felértékelték Mečiar, Slota és Lupták pártját. Akik sokáig és sokan (és nem minden ok nélkül) gyanakodva szemlél­tük a Demokratikus Baloldal Pártjának 1989 után viselt dolgait, sokszor volt úgy, hogy megdöbbentünk azon, ahogy e fontos politikai erő riszál­ta-kellette magát Me'čiarnak, Ugyanakkor elismeréssel vettük a híreket, amelyekből arra véltünk következtetni, hogy talán mégsem dőlnek be Weissék az országrontóknak, és képesek lesznek lemondani a demagógia eszközéről a politikában. Mindent összevetve abban reménykedtünk, hogy valóban a szociáldemokrácia útjára lépnek. Amit a héten tettek, az csak úgy értelmezhető, hogy ismét ugyanazt a módszert alkalmazzák, mint azok, akiktől megígérték, hogy elhatárolód­nak. A parlamentáris demokráciában állítólag oly járatos 1 Ľubomír Fogaš, a DBP egyik kulcsembere valamilyen közvélemény-kutatási eredményre hivatkozva pénteken azzal próbálta megideologizálni az ősbolsevik Lup­ták által kezdeményezett referendum támogatását, hogy Szlovákia lakos­ságának 80 százaléka helyesli a visszamenőleges pénzeredet-vizsgálati törvényről szóló népszavazás megtartását. Mi tagadás, ő sem megy a szomszédba egy kis populista „érvért". TÓTH MIHÁLY PARLAMENTI LEVÉL í Kinek kell a népszavazás? A szlovák parlament 36. ülése olyan eredménnyel zárult, ami szinte megkérdőjelezi a józan emberi gondolkodást. Megszületett a törvény, amely le­hetővé teszi a privatizációban felhasznált pénzek eredetének vizsgálatát. De egyúttal a parlament nem hatálytalanította a köztársasági elnököl a népszava­zás kiírására kötelező határozatát ebben a témában. A Szlovák Köztársaság állampolgárainak arra a kér­désre kell választ adniuk, hogy szükség van-e egy olyan törvényre, amely szerint igazolni kell a priva­tizációban felhasznált pénzek eredetét. Az elfoga­dott törvénnyel kapcsolatos mindenféle elemzést mellőzve a helyzet tehát a következő: kész a tör­vény, de ennek ellenére a választópolgárokat is megkérdezzük, kell-e ilyen törvény. Kész feje tete­jére állított helyzet! Nem az ésszerűség, hanem a háttérben meghúzó­dó. már a választási kampánnyal összefüggő popu­lista, politikai és pártérdekek alakították ki ezt az ál­láspontot. Az egész bonyodalom a parlament 34. ülésén kezdődött, amikor Ján Ľupták képviselő ja­vaslatát - a DBP és a DSZM képviselőinek-támoga­tása mellett - jóváhagyta a parlament. Amikor vi­szont nyilvánvalóvá vált a. népszavazás értelmetlen­sége. éppen a DBP képviselője volt az, aki olyan ja­vaslatot teijesztett elő, amelynek értelmében a parla­ment megbízta a kormányt egy törvénytervezet előkészítésével. Ez rövid időn belül meg is történt. A fentieket összefoglalva: szinte tragikomikus helyzet álakult ki. Arra lehetett következtetni, hogy a parla­menti képviselők nem szándékoznak megalkotni egy olyan törvényt, amely alapján igazolni kell a privati­zációban felhasznált pénzek eredetét. Ezért úgy hatá­roztak, hogy megkérdik a , nép véleményét. De öt perc múlva úgy döntöttek, hogy megbízzák a kor­mányt egy érdemi törvény kidolgozásával. Viszont: feltehetjük a kérdést: ha meglesz a törvény, akkor minek megrendezni a népszavazást! ami ráadásul nem kis pénzbe kerül ? A kialakult zűrzavar elsősor­ban a DBP magatartásának köszönhető. Ezek után kimondottan politikai kérdéssé vált a probléma. Ezért a kormánykoalíció mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a népsza­vazás kiírását. A probléma nemcsak abban rejlett, hogy a referendum mintegy 100 millió koronával terhelné meg az állami költségvetést, hanem aZ is nyilvánvaló volt, hogy nincs értelme egy ilyen kér­dés feltevésének. Hiszen az eredmény előre megjó­solható. Az állampolgárok miért ne válaszolnának igennel? Egyúttal bizonyos politikai erők. demagóg módon saját céljaik érdekében használnák ki ezt a lehetőséget. Harmincnégy képviselő kérésére ezért hívta össze a parlament elnöke a 36. parlamenti ülést au­gusztus 10-ére. Ez is az utolsó pillanatban történt, mivel a köztársasági elnök számára augusztus I l-e volt az utolsó időpont a népszavazás kihirdetésére. Közvetlénül a rendkívüli parlamenti ülés megkez­dése előtt jött a meglepetés, a DBP pálfordulása. A törvénytervezet hiányaira és nem kielégítő minősé­gére hivatkozva visszavonták támogatásukat. Az eredményt, a „nagy kompromisszumot", a minden logikát mellőző megoldást már ismerjük. A racioná­lisan gondolkodó képviselők célja az volt, határozat­tal hatályon kívül helyezni a népszavazást. Sajnos, az ész, a logikus gondolkodás nem győzedelmeskedett. , A köztársasági elnök alkotmányos kötelességé­nek eleget téve októberre kihirdette azt a népszava­zást, amelynek eredményében - ha érvényes lesz ­nem kételkedhetünk. Viszont törvény is van már. A kérdés az. hogy a politikai pártok és politiku­sok, amelyek, illetve akik ezt az állapotot előidéz­ték, milyen lelkiismerettel és felelősségtudattal akarnak a választópolgárok elé állni, Arról nem is beszélve, hogy ilyen módon elvárják tőlük azt, hogy röviddel a parlamenti választások után a népszava­zás, majd egy hónap múlva pedig a helyhatósági vá­lasztások urnái elé járuljanak a lehető legnagyobb • számban. Pedig éppen az uőbbinak, a helyi, választá­soknak van a legnagyobb jelentősége a nehezen épülő demokrácia szempontjából. 1994. augusztus 12. DUKA ZÓLYOMI ÁRPÁD Együttélés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom